Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-24 / 274. szám
2 INFORMÁCIÓ DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1993. Nov. 24. • Karácsonyra Határátkelő Ásotthalomnál • A dallasi gyilkosságról, harminc év után 3. lohn Fitzgerald Kennedy 1953. szeptember 12. - az ifjú pár, Jacky és John Kusza József szabadkai polgármester pénteki budapesti látogatása alkalmával az állatni szerveknél kieszközölte, hogy a röszkei és a tompái határátkelőkre nehezedő elviselhetetlen nyomás mérséklése érdekében rövid időn belül útjáról nyissanak Ásotlhalom és a Szabadka peremtelepiilésének számító Makkhetes között. Mint mondta, a magyar szervek készségüket fejezték ki az újabb átkelőhely megnyitására, melynek egyetlen feltétele, hogy a vajdasági oldalon is meglegyenek az. átutazáshoz és a vámhivatal működéséhez, szükséges minimális műszaki feltételek. Ha az átjáró megfelel az. elemi elvárásoknak, akkor már a két nagy ünnep - a katolikus és a pravoszláv karácsony között beindulhat a kishatárforgalom az ÁsotthalomMakkhetes útszakaszon, melynek néhány kilométeres szakaszát majd csak tavaszra aszIzrael módszeresen likvidálta a Fekete Szeptember nevű palesztin csoport vezetőit, azaz az. 1972-es müncheni olimpián izraeli sportolók ellen végrehajtott terrorakció feltételezett irányttóit - közölte Aharon Jariv tartalékos tábornok, a néhai miniszterelnököt, Golda Meirt terrorizmusügyekben tanácsokkal ellátó szakértő. Az. izraeli tévében hétfő este elhangzott riport e tény első hivatalos beismerése. A beszélgetést másfél évvel ezelőtt rögzítették, de a katonai cenzúra ez. idáig nem járult hozzá közzétételéhez. Jariv, aki ma a tel-avivi egyetem mellett működő Stratégiai Tanulmányi Központ egyik vezetője. az évekig eltartó likvidálási akció néhány hónap alatt bekövetkezett eredményének nevezte, hogy a PFSZ érintett szárnya beszüntette a külföldi zsidó és izraeli célpontok elleni támadásokat. A televízió által idézett külföldi források szerint Golda Meir a Moszad (izraeli titkosszolgálat) egy emberét, Mike Hararit bízta meg az. akció irányításával, aki azután Manuel r HÍDBETON BT. ^ Beton házhoz szállítással (ára: C-8-as 2850 Ft+áfa+száll.) Járdalap, gyephézagos járdalap, kerítésoszlop készítése. Szeged, Napos út 10. Tel.: 62/325-335. Tisztelt Partnereink ! 1993. november 19-től telefonszámaink az alábbiak: Alközpont: 62421-533 62421-603 62421-703 Titkárság: 62421-281 Telefax: 62421-637 faltozzák ki. Ásotthalom még nem készült fel a bevásárlóturisták áradatának fogadására - ami újabb lehetőséget nyit a dél-magyarországi vállalkozók számára, de benzinkútja már van. a Shell töltőállomást telepített a falu bejáratához. Hasonló átkelőhelyek tehetnék átjárhatóvá, vagy ahogyan azt még Helsinkiben megfogalmazták, légiessé a határt Csongrád megye és Vajdaság között Mórahalom és Királyhalom között. Hajdujárásnál vagy akár Palicsnál. Szabadka északi útvonalai - kijáratai közül így már csak a Bajai út és a valamikor jelentős gazdasági érdekeltségű, de a háború után hosszabb szakaszon felszedett bajai vasút nem funkcionál. Ezek helyreállítását a növekvő személyforgalom és Bajának, mint kereskedelmi kikötőnek jövőbeni szerepe teheti szükségessé. Gaiai László Noriega panamai diktátor tanácsadójaként folytatta pályafutását. Bejrútban. Párizsban és más európai fővárosokban titokzatos körülmények között meggyilkolt palesztin aktivisták halála jelezte a likvidálási akció állomásait. A tévé forrásai szerint néhány hónappal München után a Moszad által listára vett tizenkét palesztin vezető közül héttel végeztek. Jariv tábornok megfogalmazása szerint csaknem tíz személyt rövid idő alatt likvidáltak, „és a hatás fergeteges volt: egyetlen palesztin sem nyugodhatott az ágyában ". 1973 júliusában Norvégiában Moszad-ügynökök megöltek egy marokkói pincért. Ahmed Busikit, mert Ali Haszan Szaluménak, a müncheni akció kitervelőjének hitték. Izrael a gyilkosságért nem vállalta a felelősséget. A hetvenes évek végén. a nyolcvanasok elején további öt ..kivégzés" következett, közöttük 1979-ben egy bejrúti kommandóakcióban megölték a „vörös hercegnek" becézett Szálamét. • Mi tartja ébren az érdeklődést John Kennedy személye iránt? A kérdést számtalanszor feltették ugyan, de ez olyankor szokott előfordulni, amikor késik vagy végleg elmarad a kielégítő válasz. Csak valódi történelemformáló személyiségek körül dereng ez a fajta bizonytalanság. Minden korszakban újra viszonyítani kell őket. A kornak kell viszonyítania őket - önmagához. A mi korunknak is tisztáznia kell valamit: elképzelhető-e az 1962-es kubai rakétaválság nélkül az 1989-es nagy világváltozás... Amikor Antall József magyar miniszterelnök 1990 októberében Washingtonban, az Arlingtoni hősi temetőben meglátogatta Kennedy sírját, a kíséret egyik Budapestről érkezett tagja méltatlankodó megjegyzést tett: nem érti. mondta, hogy „miért pont John Kennedy előtt kell tisztelegnie egy konzervatív magyar kormányfőnek?" A demokrata párti amerikai elnök sírjára mégis került magyar kormányfői virág, ha jól emlékszem pár szál szegfű, hiszen a kegyeleti látogatást a vendéglátó, a republikánus George Bush elnök nevében szervezték, a kormányfő pedig történész. A dallasi merénylet áldozatát odahaza sem mindig kedvelték, legkevésbé a liberalizmustól irtózó Reagan kormányzat idején. A család sem mindig volt népszerű. A család az elnök halála óta egy újabb politikai gyilkossággal (Róbert Kennedy igazságügy-minisztert 1965-ben gyilkolták meg), szépszámú botránnyal (a First Lady Jacqueline Kennedy új szerelmi házassága, Edward Kennedy titkárnőjének vízbefulladása) vonta magára inkább a figyelmet. John Kennedy politikai teljesítménye szintén ellentmondásos: a Kuba elleni invázió teljes kudarc, a rakétaválság megoldása (az 1962-ben Kubába szállított szsovjet rakéták blokáddal való kiűzetése az amerikai kontinensről) meghatározó siker volt. Az agyonreklámozott 1961 júniusi bécsi találkozót (Hruscsovval) a berlini fal felhúzása követte. De később Hruscsov kénytelen volt eltekinteni a különbékétől Kelet-Németországgal. És létrejött az Atomcsend egyezmény a kísérleti nukleáris robbantások tilalmáról. MM SZEGED, UW TELEKI U. 5. HTf Tel.: (62) 314-028 ELEKTROMOS KISGÉPEK, KELLÉKEK... A SZAKIPAR ÉS A LAKOSSÁG RÉSZÉRE ÜTVE FÚRÓ SAROK CSISZOLÓ GYALUGÉP MÜKÓCSISZOLÓ DEKOPiRFÚRÉSZ LÁNCFÜRÉSZ VÉSÓGÉP REZGÓCSISZOLÓ KÖLCSÖNZÉS, ÉRTÉKESÍTÉS IFA-, ZSUK-. SKODA UAZ-. BARKAS-. AR0stb. alkatrészét* beszerzese, értékesítésé Nyitva: h-p.: 7-11.30 és 14—17-lg, szo.: 8-12-ig. •í* Autómosás, polírozás, olajcsere, fagyállócsere, kárpittisztítás. -> Alváz- és motormosás gőzborotvával. •> Nyugati autóalkatrészmegrendelés. Szeged, Szent István tér 9. Tel.: 62 324-549 Diadalmi és gyászjelenetek váltják egymást. Kennedy mégis az Egyesült Államok világhatalmi lendületének és állóképességének jelképe lett. Azt jelentette a geopolitikában, amit Jurij Gagarin a világűrkutatásban. Az átütő eredményt, a hidegháborúban való felülkerekedésnek, a technikai fölény visszaszerzésének lehetőségét. A lelkek meghódításának lehetőségét. És a millióknak szóló barátságos mosolyt. Hasonló potenciált láttak akkoriban Gagarinban is. Nem véletlen, hogy egyikük legendáját sem tépázta meg sem a különös és tragikus halál, sem az idők többszöri és radikális változása. Hazája Kennedy elnök és társai (Róbert Kennedy igazságügy-miniszter és Martin Luther King, a polgárjogi mozgalom vezére) egy morális forradalom - a faji és a vallási kisebbségekhez (katolikusok, négerek, homoszexuálisok) iránti elfogadó türelem - mártírjai voltak. John elnökké választása 1960-ban magában is polgárjogi győzelem. Soha Bíró Gáspár jelenti Szudánból Az ENSZ székhelyén, New Yorkban hétfőn hivatalos okmányként tették közzé Bíró Gáspár jogásznak az emberi jogok szudáni megsértéséről készült jelentését. A külügyi intézet tudományos főmunkatársát a világszervezet emberi jogi bizottsága kérte fel márciusban a beszámoló elkészítésére, amelyhez, a helyszínen, illetve Kenyában és Egyiptomban gyűjtött adatokat. még nem fordult elő, hogy az amerikaiak szavazataikkal egy katolikust költöztettek volna be a Fehér Házba. Kennedy 43 évesen az amerikai történelem legfiatalabb elnöke volt»Akkoriban ez a politikai demokrácia kiterjesztését jelentette. És az előképet a hetvenéves Reagan megválasztásához... Meghökkentő mozzanatokkal nemcsak Kennedy elnöki karrierjében, hanern annak előtte, romantikus, olykor botrányos magánéletében is találkozunk. A Massachussetsi Brookline-ben született I917ben, kilenc gyermek közül a másodikként. Képességei gyorsan mutatkoztak. Már 23 éves korában slágerkönyvet írt arról, miért érte váratlanul NagyBritanniát a második világháború. A háborúban egy torpedónaszád parancsnokaként súlyosan megsebesült. Évtizedek múltán is fájlalta még a hátát, de hősként tért haza: kihozta embereit a mély ellenséges hátországból. Soha egyetlen választást sem vesztett el. És amikor 1960-ban a dolog „odáig" jutott, Nixon republikánus alelnökkel szemben is felülkerekedett. Richárd Nixon Eisenhower elnök érdemeire, s tulajdon kiváló képességeire hagyatkozhatott. De Kennedyt, háta mögött a családi vagyonnal és a Harvardról hozott kiVáló tanácsadók egész seregével. oldalán három bájos gyermekkel, s a sugárzóan érdekes Jacqueline-nel, nem lehetett legyőzni. Magánéleti problémáira, házasságon kívüli kalandozásaira Marilyn Monroe-\i\\ és nála jóval kevésbé nagyvilági hölgyekkel, akkoriban szinte senki sem figyelt. Választási kampányának kulcsmondatát viszont („Új határokhoz érkeztünk"), minden amerikai történelemkönyv idézi. Programja - utolérni a szovjeteket a fegyverkezésben és a világűrben, mozgásba lendíteni a gazdaságot - minden amerikai számára megfogható volt, de fantasztikus népszerűsége sosem terjedt ki a törvényhozás egy részére és a konzervatív politikai körökre. Utóbbiak tehetetlen dühbe lovalták magukat Kennedy vakmerő polgárjogi, adócsökkentési, bűnüldözési reformtervei láttán. Újraválasztásához nem férhetett kétség. Ellenfelének, Barry Goldwater szenátornak csak néhány államban lehetett esélye. Elsősorban Texasban. Az elnök azért ment Dallasba, hogy a választási kampány előtt helyreállítsa pártja egységét. Nem egyszerű választási győzelemre készült. Elsöprő sikert akart, szabad kezet a kongresszusban. Ma azt mondanánk, túlgyőzte magát. Nem tudni, vajon Sztálin még évtizedekkel később is épkézláb ügynöki hálózata, vagy az amerikai elit jezsuitái végeztek-e vele. Lee Harvey Oswald magányosságában azonban egyre kevesebben hisznek. John Fizgerald Kennedy ezzel szemben harminc év múltán egyre magányosabbnak tűnik egy világban, melyből túlságosan kimagaslott. (Következik: Az elveszett tanúk) Bokor Pál Szélvédőbe rendszámára vírozás. Szélvédőcsere keleti és nyugati gépkocsiba. Szélvédőt biztosítunk. Szeged, Szent István tér 9. Telefon: 62324-549 Térképés iratmásolás, hőkötés. spirálozás, diákoknak kedvezmény! Fénymásológépek és kellékanyagok értékesítése (Xerox, Minolta) Tisza L. krt. 47. T.: 314-324 Nyitva tartás: 8-16 óráig GYAKORLAT NEM SZÜKSÉGES! 32-38 000 Ft! Terjeszkedő importvállalat 100%-os betanítással - irodai munka, raktáradminisztráció, eladás, menedzsment 18-38 év közötti, ambiciózus, keményen dolgozni tudó. autóval rendelkező fiatalokat keres. Ha ezekkel rendelkezel és óriási jövőt akarsz, azonnal hívd Nikit Telefon: 325-304,317-764 BOSCH MARKABOLT - akkumulátorok - porlasztócsúcsok - Diesel-alkatrészek, szűrők - elektronikus egységek - fényszórók, lámpák fékbetétek. Kálvária tér-Remény u. sarkán. Tel.: 310-812 Nyitva: 8-13,14—17-ig. Szombat 8-12-ig. Ladára várók, figyelem! Új Lada gépkocsik forgalmazása rövid határidővel, kedvező árakon! Részletfizetés lehetséges. REAL-CAR B.T. Kecskemét, Villám I. u. 12. Tel/fax: 06-76-485-655. Hétköznap: 8-17 óráig. Szombaton: 8-12 óráig. Nagy tömeget mozgósítottak... Hétfőn, rövid kubai látogatását befejez.ve, elutazott Havannából Csiang Cö-min kínai államfő. A politikus alig húsz órát töltött a szigetországban, ahol vendéglátójával, Fidel Castro állam- és kormányfővel a kétoldalú kapcsolatokról és nemzetközi kérdésekről tárgyaltak. A látogatás bővelkedett az ünnepi külsőségekben: a vendég érkezésekor, majd elutazásakor több ezer fős tömeget mozgósítottak. Castro a legmagasabb kubai Tcitüntetést nyújtotta át Csiang Cö-min-nek. aki hozzá hasonlóan egyben országa kommunista pártjának is vezetője. A megbeszélésekről azonban annál kevesebb érdemi tájékoztatást tettek közzé. Diplomáciai megfigyelők rámutatnak, hogy mfg Kínában a legfontosabb kérdési, az egymilliárdos lakosság élelmezéséi sikerült biztosítani, Kubában egyelőre a 11 milliónál kevesebb lakos alapvető ellátása sem megoldott. Szuperkedvezményes áron juthat el New Yorkba, ha a MALÉV heti öt alkalommal közlekedő közvetlen járatán utazik. TURISTAOSZTÁLYON MOST 39 900 Ft-tól! i, 15. sz. kisker.-boltunkban - fehér póló 84 Ft - gyermekkabát 2750 Ft - illatszerek, parfümök és egyéb ajándékozási cikkek 20-40% engedménnyel. Szeged, Sárosi u. 2. Telefon: 493-372 Nyitva tartás: 9—17 óráig. Segítsünk a vajdaságiakon! A vajdasági magyarok és a Vox Humana emberbaráti szolgálat felhívására, hasonlóan más pártokhoz és szervezetekhez., az. MDF szegedi szervezete is kéri barátait, adakozzanak a délszláv háború áldozatainak javára, akik közül sokan a Vajdaságban is, a közvetlen éhezés veszélyének vannak kitéve. Elsősorban tartós élelmiszerekre (rizs, liszt, cukor, hurgonva stb.), tisztálkodási szerekre, kisebb mértékben ruhaneműre lenne szükség. A készpénzadományokat a legszükségesebb áruk beszerzésére fordítják, erre a eélra termelői áron tudnak vásárolni. November 24-től 27-ig (szerdától szombatig) 9 és 12 óra között az. MDF székházba (Szeged, Kóntai krt. 31.) lehet az adományokat leadni. Telefon: 325-032 és 324-456. A küldemények célba juttatásáról, illetve a szükséges ENSZ-engedélyek beszerzéséről gondoskodnak. A hatás fergeteges volt" FŐSZER Elektroprofil Kft. Szeged, Dankó P. u. 4.