Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-23 / 273. szám
Fb ííO • Üvegcsőbe zárt remények • Hivatalból vizezik a pálinkát A Magyarországi Közlekedési Szakszervezetek Szövetsége szolidaritást vállal a vasúti dolgozók bérkövetelésével. Az MKSZSZ Tagszervezeteinek Vezető Tanácsának hétfői nyilatkozata szerint a szövetség figyelemmel kíséri a MÁV Rt. vezetése és a vasúti érdekképviseletek közötti bértárgyalásokat. Amennyiben az egyeztetéseken nem születik megállapodás és a vasúti szakszervezetek korábbi bejelentésüknek megfelelően - általános vasúti sztrájkot hirdetnek, az MKSZSZ-hez tartozó valamennyi közlekedési alágazati szövetsége és tagszakszervezete önállóan dönt majd szolidaritásának kifejezési módjáról. archívum A lakáspanamaügy folytatódik Az Országos Rendőr-főkapitányság megbízott szóvivője cáfolta azokat a lapértesüléseket, miszerint a rendőrség mégtagadta volna a nyomozást az úgynevezett lakáspanamaügyben, amellyel kapcsolatban Jeszenszky Géza külügyminiszter és Szabó Tamás tárca nélküli miniszter tett feljelentést. Garamvölgyi IMSZIÓ hétfőn hangsúlyozta: az ORFK fel jelent és-kiegészítést folytat, hogy a meglévő adatokat kiegészítve a nyomozás elrendeléséhez az alapos gyanút megalapozza, vagy pedig ennek hiányában a nyomozást megtagadja. A feljelentés-kiegészítés első határideje e hét végén jár le, de az még további 15 nappal meghosszabbítható. Horgászhalál A Tisza körtvélyesi szakaszán, a 204-es folyamkilométernél ismeretlen férfi holttestet találtak egy, a parttól 40 méterre levő csónakban. A 35—40 éves férfi - aki nyilván horgászni indult, erre utalt a csónakban talált felszerelés - fél teste a folyóban volt. feje a vfz alatt. A rendőrség bűncselekményre utaló körülményt nem észlelt. Reménykedő generációk a csongrádi táborban. (Fotó: Schmidt Andrea) • Szociális munkások a menekültekért Ellenfél a háború, az éhínség, a léi A menekültügy problémáival, tapasztalataival és feladataival foglalkozó konzultációt rendeztek tegnap Szegeden. A SZOTE Főiskolai Kara általános szociális munkás képző szakának negyedéves hallgatói hívták meg beszélgetésre a Csongrád és Békés megyében működő, menekültekkel foglalkozó állami, határőrizeti szervek. és a határon túlról érkezőket befogadó átmeneti szállások vezetőit, valamint a civil szerveződések, a karitatív szervezetek képviselőit. A beszélgetésen beszámolók hangzottak el arról, hogy mit tesz a menekültek érdekében a két megye menekültügyi és migrációs hivatala, a szegedi Rotary klub, a Vöröskereszt megyei és városi szervezete, a Soroptimist Club, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat szegedi csoportja, a határőrség, a csongrádi és békéscsabai befogadó állomás, illetve a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége. A jelenlévők kicserélték tapasztalataikat, szóltak az együttműködés lehetőségeiről, hangsúlyozva annak különös jelentőségét most, amikor a háború, az éhínség, a tél viszontagságai egyre nehezebb próbatétel elé .iállítják a Vajdaságban élőket, s mind többeket kényszerítenek arra, hogy hazánkban keressenek menedéket. Teljes egyetértés volt abban a szándékban, hogy a menekültekkel való foglalkozást, illetve a határon túliak megsegítését erőteljesebbé kell tenni. Ebbe a munkába be kívánnak kapcsolódni a főiskola leendő szociális munkásai is. Sz. M. A brit kormány néhány héten belül nyilvánosságra hozza Churchill titkos kémszolgálati archívumát, és történészek máris úgy vélik, hogy az iratok új fényt vethetnek a második világháború sok eseményére. Churchill, a világháborús brit miniszterelnök naponta megkapta a titkosszolgálatok jelentéseit a világ minden részéből. Történészek elsősorban arra várnak választ az újonnan tanulmányozható iratokból, hogy vajon tudott-e Churchill előre a háború egyik sorsdöntő fordulatáról, az amerikai Pearl Harbor elleni japán légitámadásról. A brit kutatók többsége hagyományosan úgy véli. hogy nem tudott. Ám egy kisebbség régóta gyanítja, hogy Szingapúrban dolgozó brit kódfejtők, megfejtett japán tengerészeti üzenetekből, idejekorán megsejtették a támadás tervét. A Churchill-archívumból választ várnak a hidegháború erdetére is. Mind több brit történész vélekedik úgy, hogy a hidegháború eszméje nem 1945 utáni termék, hanem genézise egészen 1941-ig vezethető vissza, amikor a brit kormányfő adatokat kezdett kapni a kelet-európai szovjet előretörés terveiről. Megnyílik a ChurchilÁra: 17 FT Huszonötezer a tét! • Tegnap - csúszós út ide, csúszós út oda - a szerencsekerék Szentesre gurult. Ott húzták ki ugyanis a kék Délvilág meghívott előfizetői a Délmagyarország, a Délvilág, valamint a HDS & Délmadár közös bingójátékának, a HoroszpókFotó: Révész Róbert nak a nyerőszámait. A nyertes (ek) azonban csak a csütörtökön megjelenő HDS & Délmadárból tudhatja(ák) meg, rájuk mosolygott-e Fortuna istenasszony, és hazaviheti(k)-e az e heti nyereményt, a 25 ezer forintot. Fotó: Schmidt Andrea • Engedmény pedagógusoknak Megnyílt a Tolkien Könyvesház Tolkien Könyvesház néven új könyvesbolt nyílt Szegeden, a Tisza Lajos körút 39. szám alatt (bejárat a Kossuth Lajos sugárút felől). A megnyitón tegnap Darvasi László író beszélt könyvekről és könyvkiadásról, arról, hogy a könyvek természete mennyire egyezik az emberi természettel, s hogy egy új könyvházban e két természet hogyan talál egymásra. A Tolkien Könyvesház ugyanis nem csupán könyvesbolt lesz: találkozóhely is, írók és olvasók, olvasók és olvasók meghitt találkozási helye, ahol a mesedélutánoktól az exkluzív beszélgetésekig jó helye lesz a könyvszerető közönségnek. A bolt tulajdonosa, Német Győző az értékőrző alkotások közvetítését tartja céljának, s ennek érdekében bizonyos kedvezményekkel szolgál. A szépirodalmi életmú-sorozatok megjelent kötetei esetén a vásárlási kedvezmény 20 százalék. Ugyancsak 20 százalékos kedvezmény illeti az általános- és középiskolákat közületi vásárláskor, minden egyes könyvre. Ezen kívül, a boltban 10 százalék engedménnyel vásárolhat a megye valamennyi pedagógusa. Fórum az Miért nem látogathatják a József Attila Tudományegyetem újságíró szakos hallgatói a helyi rádió- és televízióstúdiót? A Liberális Szegedért Alapítvány fórumát Mórok Tamás, a Reggeli Délvilág újságírója vezette, meghívott vendégei: Bán János (MTV), Dlusztus Imre (Délmagyarország), Szajbély Mihály (JATE), Vágási Kálmán, Balog József (a Magyar Rádió szegedi stúdiója). Havas Henrik (Magyar Rádió), Kerekes László, dr. Tábori Zoltán (dr. Csúcs László rádióalelnököt képviselő osztályvezetők). A vita résztvevői valamennyien egyetértettek abban, hogy újságíróképzésre, magasan kvalifikált médiaszakemberekre szükség van. Ehhez képest a szegedi helyzet: a rádió stúdiójából az újságíróhallgatókat dr. Csúcs alelnök kitiltotta. A körzeti tévé esetében szó sem volt erről: Bán János (mint közgazdász is) azt magyarázta meg Havas Henriknek (mint újságíró-iskolái docensnek is), hogy a televízió nem tudja a hallgatók tanításához szükséges technikai hátteret ingyen biztosítani. Sem a rádió, sem a televízió képviselői nem csináltak titkot abból, hogy a közszolgálati médiumok szakember-utánpótlásukat maguk is ki tudják nevelni. (Fotó: Nagy László)