Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-22 / 272. szám

HÉTFŐ, 1993. NOV. 22. A megrajzolt vándorsólyom A VÁROS 9 Lelkes Istvánról, ismerősei, tanítványai jól tudják, hogy évtizedek óta hódol a vadászat szent rítusának. Szenvedélyesen kedveli az erdő, mező vadon élő állatait. A vándorsólyomnak, e nemes madárnak most egy egész grafikai sorozatot szentelt. A tusrajzok a hódmezővásárhelyi Vándorsólyom Fogadó szobáit díszítik. Hogy ne csak az itt megszálló vendég gyönyörködhessen bennük, kilenc lapból álló albumot jelentetett meg a művész. Az előszó megírására Koós Judithot kérte fel, aki, tanulmányában a művészettörténeti korok madárábrázolásait taglalja és egyenként elemzi Lelkes István rajzait, melyeken a Bibliában is emlegetett madár, a sólyom, Magyarországon honos állatok társaságában jelenik meg. Koós Judith egyhelyütt így ír: „E tollrajzokkal a művésznek az volt a célja, hogy hű ábrázolással, de egyéni kifejezésekkel és különleges rajztechnikával örökítse meg a vándorsólyom alakját, a különböző élő, hazai, természeti környezetben. Érezzük, hogy a témához nem kívülről, nem távolról közelítő illusztratív lapok, olyan művész alkotásai, aki tevőlegesen és tevékenyen benne él a solymászat, a sólymok, a vadászat, az állatok világában." A szegedi Móra Ferenc könyvesboltban tartott könyvpremieren egy igazi sólyom is szerepelt, valamint, a vadászat hangulatát felidézendő két kürtművész muzsikált: Ogasavara Kazuhira és Kecskés György. A hódmezővásárhelyi nyomda által, ezer példányban elkészített mappa első száz példánya számozott kiadásban jelent meg. Lelkes István és Koós Judith Madarak a művészetben című albumát a könyvesboltokban még megvehetik a témát és a képzőművészetet kedvelő olvasók. P. E. (Lolytatás az I. oldalról.) Ami a francia szellemi életben a párizsi École Normálé Supérieure, az Budapesten az Eötvös József, Szegeden pedig az Eötvös Lóránd Kollégium. Diákjai kezdettói fogva nem csupán bentlakó kollégisták voltak, de a kiválasztottak közül is a legereménytelibb kiválasztottak, azok, akiket tehetségük és szakmai törekvésük kiemelt a hallgatók sorából. A kollégium nem csupán életteret, de szellemi környezetet is teremtett, és alapító elve a szigorú munkát, az alkotási életszabadságot az évek során a színvonalas tudományosságnak rendelte alá. Akit ide felvettek, az tudta (és róla is tudták): elméjével és alkotókészségével a magyar művelődés és tudomány reménybeli alakítója lesz. A szegedi kollégium a budapesti mintájára alakult meg 1931-ben. Már elsó atyamesterei nagy nevek a magyar tudományban: Dr. Bay Zoltán és Dr. Náray-Szabó István professzorok, akik annak előtte Budapesten maguk is Eötvöskollégisták voltak. Az első kollégiumi pályázatot Klebelsberg Kunó kultuszminiszter engedélyével és támogatásával 1931 áprilisában írták ki, s a szegedi kollégium első igazgatója Náray-Szabó István professzor lett - akit később, 1947-ben a rendszer meghurcolt, és egy időre eltávolított az egyetemi életből. A pályázat nyomán 9 akkori hallgató lett az Eötvös-kollégium „alapító" diáktagja. Egyetemi képzésük mellett szaktanárok foglalkoztak nyelvi és szakmai többletképzésükkel, többek között Bay Zoltán is, s az eredmény már az elsó években rendkívüli volt - évtizedek óta akkor először nyerte el vidéki egyetem hallgatója az országos fizikai verseny egyik díját. Az elsó 9 hallgató közül ketten jöhettek el a kollégisták baráti találkozójára. Szőkefalvi Nagy Béla és Sasvári Kálmán professzorok. Mindketten úgy emlékeznek vissza az intézetre, mint elindítójukra, amely humánus és természetes köRégi és új Eötvös-kollégisták találkozója A kiválasztottak kollégiuma folyt benne. Szeretném, ha a mostani fiatalok is hasonló környezetből indulnának. A háború után azonban úgy látszott, a kollégiumnak vége, és vele együtt vége annak az egyetemi szemléletnek, amely létrehozta: 1947-ben bezárták, s csak 1956-ban, ismét egy volt kollégista, Grasselly Gyula kezdeményezésére indult be, 17 hallgatóval - és koedukáltam Többszöri költözés és létszámemelés (24, 36, majd 44, s mára 56 fő) következett, új nemzedékek és olyan vezetők, akiknek diplomáciai érzékre is szükségük volt a kollégium fejlesztéséhez. A munka hangulata megmaradt de, amint a későbbi diákbeszámolókból kiderül, a koedukáltság azért változtatott a diákéleten... Az új nemzedékek is úgy érzik, tartoznak a kollégiumnak. Garab Győző, a Szegedi Biológiai Központ kutatója (aki a hatvanashetvenes évek fordulóján volt kollégista), a találkozón el(inondta: - Úgy érzem, ma ki-ki a saját területén támogathatja leginkább az Eötvös-kollégiumot. Az SZBK például a diákok biológiai tudományos tevékenységének segítésére ír majd ki pályázatot az Eötvös kollégisták között. Kik ők, a maiak? Ötvenhat diák, 23 természettudományi, 24 bölcsészkari és 9 joghallgató diák; 12-en felsőfokú nyelvvizsgával, 16-an demonstrátorként, 11 -en köztársasági ösztöndíjjal, a tavaszi OTDK-ról összesen 70 első, 3 második és 3 harmadik hely birtokában, 6-an doktorandusként és 6-an külföldi ösztöndíjjal élnek, tanulnak az Eötvös -kollégiumban. Már nekik is van mire emlékezniük. Panek Sándor zege volt tudományos felkészülésüknek. - Annyira természetesnek tűnt a kollégiumi együttlétünk, és olyan dicsőségnek az, hogy Eötvös-kollégista lehetek vallja Szőkefalvi Nagy Béla professzor -, hogy Szegeden lakó hallgatóként is jelentkeztem, és bejártam az intézetbe. Emlékszem, az induláskor az akkori Horthykollégium egyik szárnyának egy emeletét foglaltuk el, a Boldogasszony sugárúton. Egymást bátorítva, egymás témáit vitatva dolgoztunk, s ebből a közegből nem hiányzott a jókedv, a tréfa sem. Emlékszem a „gólyavizsgára", amelyet a mit sem sejtő újonnan érkezőknek a belső tagok „komoly" zsűrije előtt kellett letenniük, s a kérdésekre, amelyeket ijedten próbáltak megválaszolni. Később aztán itt kezdődött az egyetemi pályám is, hiszen rövid tanárkodás után beosztott középiskolai tanárként az Eötvöskollégiumba kaptam megbízást Szabó Zoltán Gábor igazgató mellé, akinek elfoglaltsága idején de facto én voltam a kollégium vezetője. Sasvári Kálmán professzor az „alapító" kollégista társakra emlékezik: - Hárman maradtunk, SzóFotó: Nagy László kefalvi Nagy Béla, Szepesi Zoltán, aki ma az Egyesült Államokban él, és jómagam. Strausz Antal korán elhunyt, pedig kiváló matematikus volt, ha tovább dolgozhatott volna, úgy hiszem ma a legnagyobbak között emlegetnénk a nevét. Emlékszem, amikor a kollégiumba érkezett, azt mondta, csapjunk a falhoz egy fakanalat, s ő kiszámítja, hol törik el. A kollégium hangulatára jellemzően, ettől kezdve csak „Fakanál"-nak szólítottuk. Papp György Bay Zoltánnal ment el, s az útja Franciaországon és Kanadán keresztül Amerikába vezetett, ott halt meg. Boros János útja Debrecenbe, majd Kolozsvárra, onnan Prágába aztán Budapestre vezetett, akadémikus professzorként hall meg két éve. Én magam NáraySzabó István famulusaként kerültem Budapestre, és jelen voltam, amikor a professzort, a szegedi kollégium első igazgatóját 1947-ben a múintézetből elvitték a rendőrök. A börtönben írta meg háromkötetes szerves kémia könyvét, részenként küldte ki a gyöngybetűs írást - én őriztem a fiókomban. Úgy hiszem, a kollégium igazi család volt. Szigorú, de barátságos hangulata volt, és komoly munka • Hol kezdődik a zsidóság igazi szerepe Szeged város történetében? - A szabad királyi városoknak joguk volt azt megállapítani, hogy kit fogadnak be és kit üldöznek el. A rendi törvénykezésen belül II. József toleranciarendelete nem vonatkozott ugyan az izraelita vallásúakra. de a szabad foglalkozásúzés elvének kimondásával óhatatlanul egy városi polgárosodási igényt elégített ki, mely gazdasági oldalról megtűrte a zsidókat. A zsidók, akik eredetileg falusi lakók voltak, a XIX. század első felében emiatt már szívesen költöztek a városba. Ideköltözésük oka az volt. hogy Szegeden kollektív védelmet élveztek. Kollektív védelem a reformkorban • Egyenrangú polgárként? - Nem, inkább úgy mondom, hogy a maga uraként. Házbérlő lehetett, de tulajdonosi fundus nem. Fundusi jog csak római katolikus hitű, városi polgársággal, foglalkozással, háztelekkel, ingatlannal bfró polgárt illetett meg, pontosabban a kettő egymást feltételezte, mert polgár az lehetett, akinek volt fundusa, fundusa viszont annak lehetett, aki polgárjoggal rendelkezett. • Mivel járt a város kollektív védelme? - A zsidót nem lehetett kiforgatni a szakmájából, nem lehetett elvenni a vagyonát, nem lehetett személyével, vagyonával korlátlanul rendelkezni, mert Zsidó polgárvilág Szegeden Marjanucz László történász a zsidóság szegedi múltiáról adózott, viselte a város közterheit. A város ezért megvédte őt. Kereskedők ás konkurencia • Lehetett-e már a reformkorban gazdag és befolyásos szegedi zsidóságról beszélni? - Ha Szeged gazdag polgárait nézzük a reformkorban, akkor azt kell mondanom, hogy a leggazdagabb emberek nem a zsidók közül kerültek ki. Kohen Ábrahám, Vodiáner Sámuel, Spitzer Izrael, egy-két kereskedőcsalád gazdagnak számított, de akik később igazán meggazdagodtak, mint például Vodiáner vagy Eisenstatter. azok el is hagyták Szegedet. Ok olyan helyet választottak, ahol az üzletmenetet jobban ki tudták szélesíteni, mert erre, főleg a reformkorban, Szegeden nem volt lehetőség. Úgyhogy a reformkor szegedi zsidósága kereskedő zsidóság, akik döntően nyersterményekkel, bőrrel, ronggyal, vassal foglalkoztak, akik a nagy forgalom, gyors forgatás, kicsi haszon klasszikus tőkés elvét követve kívántak meggazdagodni. • Mennyire sérthette ez a városi polgárság üzleti érdekeit? - A zsidók tevékenysége a A szegedi zsidóság történetéről is előadás hangzik el ma Kecskeméten, ahol a Zsidó Kulturális Napok rendezvénysorozatában tudományos tanácskozást tartanak a zsidóság szerepéről az alföldi mezővárosok fejlődésében. Az előadót, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola főiskolai adjunktusát, Marjanucz László történészt a zsidó településtörténet szegedi vonatkozásairól kérdeztük. céhes keretekben dolgozó tradicionális várospolgárságot nem sértette érdekeiben, legalábbis nem támasztottak vele szemben igazi konkurenciát. Más volt a helyzet a tradicionálisan kereskedő görögökkel, akik a mezőgazdasági termény vagy dohánykereskedelemre építettek, vagy a rácokkal, akik monopolizálták a marhakereskedelmet. Az ők egzisztenciáját a mozgékony és főleg országos hálózattal rendelkező zsidók szegedi jelenléte közvetlenül érintette. Zsidók a piaristáknál • Vallási szempontból később bizonyára Szegeden is megjelent az ortodox és a szabadelvű zsidók ellentéte. Mikéntfolyt ez el a városban? - Ez elsősorban az iskolügyben jelentkezett. Tudniilik voltak úgynevezett talmudista magániskolák, ahol csak zsidó ismereteket tanítottak, tehát a zsidó erkölcsöt, a vallási hagyományok magyarázatát, értelmezését. Amikor az 1850-es években Löw Lipót rabbi idekerült Szegedre, ő szembeszállt az ortodox talmudista hagyományokkal, mert a zsidóság társadalmi érvényesülésének, polgári fejlődésének kiútját az asszimilációban, a minél tökéletesebb magyarosodásban látta. Sőt, a Löw Lipót előírásai szerint a hivatalos hitközségi iskola is magyar nyelvű iskola volt. Tehát az ortodoxia jószerével kívülrekedt a hitközség keretein, úgyhogy amikor a hatvanas évek végén kettévált az ortodox és a neológ szekta, a szegedi hitközség erős neológ hitközségnek számított. A hívek javarésze a hitközség iskolájába küldte gyerekét. Amikor ezen túljutottak, a mértékadó értelmiségi és gazdasági körök gyerekei a piarista gimnáziumba mentek. A múlt század társadalomszemlélete itt Szegeden nem ismerte azt a felekezeti szúkkeblúséget, hogy csak katolikusoknak tartotta volna fent az intézményeit, úgyhogy például a piarista gimnáziumban a zsidók túlreprezentáltak voltak. Hatszázalékos lakossági arányukhoz képest a piarista gimnáziumban 25-30 százalékos arányban jártak. Ez toleráns, befogadó típusú magatartás volt, ami a magyarosodni vágyó zsidóságnak szólt. Befolyás a városi közgyűlésben • A századforduló zsidó családjai már nem a reformkor megtűrt zsidói. Mekkora befolyásuk volt a város vezetésében? - Ekkorra teljes mértékben élvezték a városi polgárjogokat, viszont nem sétáltak bele abba az utcába, hogy aktívan politizáljanak. Ha a szegedi politikai elitet, a választott tisztikart, a polgármestert, s a végrehajtó apparátust nézzük, nem jellemző, hogy a zsidóság tudását és gazdagságát politikai befolyás megszerzésére használta volna fel. Inkább a háttérben, a városi képviselők között maradtak. Más dolog, hogy ahol a város ügyeit legfelső szinten kellett intézni, a város polgárai elsősorban ismert törzsökös honoratior- vagy polgárcsaládok sarjait választották meg, mint a Pálffyakat, a Lázárokat vagy a Kállayakat. A polgármesterek is ezek közül kerültek ki. Nem volt politikai antiszemitizmus • Ebben a kialakult, polgárosodott rendszerben hogyan jelentkezett az antiszemitizmus?„ - Én kutatási területemen, a dualizmus korában itt Szegeden antiszemita megnyilvánulásokat nem tapasztaltam. Nyilván lehettek zsidóellenes magatartások, kifakadások, de módszeres politikai antiszemitizmusról nincs tudomásom. Csak egy példa. Eisenstatter Lukács, akiről már szó esett, az akkori ellenzék, a Függetlenségi Párt helyi korifeusa volt, és mint ilyen, nagyon erősen szorgalmazta a 48-as szimbólumok ünneplését. Nem sajnáltak pénzt áldozni nemzeti nagyjaink Széchenyi téri szobrokrainak felállítására sem. Volt olyan közgyűlés, amikor bizony zsidó származású képviselők tiltakoztak az ellen, hogy Galíciából bevándorolt zsidókat befogad Szeged városa. Minthogy azok szegényebbek is, műveletlenebbek is voltak, és főleg kevésbé asszimilánsak, a helyi, magyar módon öltözködő, gondolkodó zsidók megítélését veszélyeztették volna. Épp a szegedi közgyűlés katolikus lobbyja volt az, amelyik a humánumra és az üldözöttségükre hivatkozva keresztülvitte a galíciaiak befogadását. Pauk Józsaf