Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-20 / 271. szám
18 SZOLGÁLTATÁS DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1993. Nov. 20. Ma 1993. NOVEMBER 20., SZOMBAT NÉVNAP: JOLÁN Dugonics András alkotása az Árpád-kori tárgyú, Etelka című regényében. Nap kel 6 óra 56 perckor, nyugszik 16 óra 03 perckor. A Hold kel 11 óra 56 perckor, nyugszik 22 óra 58 perckor. A Tisza vízállása Szegednél pénteken 111 cm; vízhőfok: 5,2 *C; Mindszentnél 79 cm; Csongrádnál 10 cm; a Maros Makónál -45 cm. SZÁZ ÉVE született Ábrahám Ambrus (1893-1989) Kossuth-díjas egyetemi tanár, akadémikus, zoológus. Idegszövettani és idegélettani vizsgálati eljárásokat dolgozott ki. Jelentősek a vérerek beidegzésére és a hallóidegekre vonatkozó szövettani kutatásai. 1940-től 1967-ig a szegedi egyetem állattani tanszékének vezetője volt, több hazai és nemzetközi tudományos társaság elnöke. NYOLCVANÉVES Charles Bettelheim (sz. 1913.) francia közgazdász, ENSZtanácsadó. HETVENÉVES Nadine Gordimer (sz. 1923.) Nobel-díjas (1991) dél-afrikai írónő, elbeszélő. HATVANÉVES Petrik Ferenc (sz. 1933.) jogász, 1988 óta a Legfelsőbb Bíróság elnökhelyettese. A tévében a Jogi esetek című műsor egyik szerkesztőjeként vált ismeretessé. Több könyve jelent meg a polgári jog, családjog, szerzői jog tárgykörében. 1993. NOVEMBER 21., VASÁRNAP NÉVNAP: OLIVÉR A latin Oliverius rövidülése, jelentése: olajfaültető. A Nap kel 6 óra 58 perckor, nyugszik 16 óra 02 perckor. A Hold kel 12 óra 20 perckor. SZÁZ ÉVE hunyt el Majer István [18131893) egyházi és pedagógiai író, rézmetsző és grafikus, 1866-tól esztergomi kanonok (a könyvtáralapító Somogyi Károly kartása és barátja), 1891ben érseki helynök. O alapította az első pesti bölcsódét. NYOLCVANÉVES Dimitriosz Hadzisz (sz. 1913.) görög elbeszélő, regényíró, esszéista. 1949-75 közt emigránsként hazánkban élt. Legtöbb írását először magyarul jelentette meg. Antológiákat szerkesztett magyarul az újgörög és a bizánci irodalomból. HATVANÉVES Lovász Gabriella (sz. 1933.) pedagógus, az általa intenzlvkombinált olvasástanítási módszernek kidolgozója. Első osztályos olvasókönyvei 1986 óta használható tankönyvek. 1991 óta magániskolát vezet, amely az Oltalom („o/vasni tanulni Lovász-módszerrel") nevet viseli. ORVOSI ÜGYELETEK • GYÓGYSZERTÁR: Klauzál téri (13/57-es), este 8-tól reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! • BALESETI SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI FELVÉTEL: SZOMBATON a balesetet szenvedett személyeket a n. Kórház (Kálvária sgt. 57.) veszi fel, sebészeti (nem baleseti!!) ügyeletet a Sebészeti Klinika (Pécsi u. 4.), urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház tart. A balesetet szenvedett gyerekeket a kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a Sebészeti Klinikán látják el. VASÁRNAP a balesetet szenvedett személyeket a SZOTE traumatológiai önálló osztálya, az új klinikai tömbben (Semmelweis u. 6.) veszi fel, sebészeti (nem balesetül) ügyelet a II. Kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermeksebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebészeti osztályán történik. HÉTVÉGI ORVOSI ÜGYELET • Szeged, Tápé, Szóreg, Algyő felnőtt lakossága részére: Szentháromság u. 1. Tel.: 310-100. • Kiskundorozsma: dr. Schwanner János, orvosi rendelő, Negyvennyolcas u. 24.. Tel.: 361-209. • Újszentiván, Tiszasziget, Kübekháza: dr.Thury Géza, tiszaszigeti orvosi rendelő. Tel.: 377-062. • Forráskút, Üllés, Bordány: szombaton dr. Vereczkey Csaba, Éorráskút. Tel.: 382-034. • Pusztamérges, Öttömös: dr. Trischler Anna, Pusztamérges, Kossuth u. 36. Tel.: 385-040. • Mórabalom: dr. Sebők Zsuzsanna, Felszabadulás u. 32. Tel.: 381-243. • Zákányszék: dr. Sebestyén Balázs, Petófi u. 11. Tel.: 381-620. • Kisteleken: ügyelet a körzeti központi rendelőben, Kossuth tér 2. Tel.: 364-740. • SZEMÉSZETI ÜGYELET: szombaton 8-12 óráig a II. Kórház szemészeti rendelésén (Kálvária sgt. 57.), 12től hétfő reggel 7 óráig a központi ügyeleti szolgálaton (Szentháromság u. 1.). • GYERMEKGYÓGYÁSZATI NAPPALI ÜGYELET: hétköznap 13 órától 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon reggel 7.30-tól 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. • ÉJSZAKAI ÜGYELET: hétköznap és ünnepnapokon 19 órától 7.30-ig a Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sürgős esetek ambuláns ellátása, ezen időszakon belül, 22 órától 06 óráig a súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihívható. Tel.: 435-535. • GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI: szombat reggel 8-tól 12 óráig szakrendelés az újszegedi gyermekkórházban (Temesvári krt. 37., tel.: 435-535), 12-tól hétfő reggel 7 óráig a Fül-Orr-Gégeklinika tart ügyeletet (Tisza Lajos krt. 111., tel.: 310-233/1200as mellék). • FOGORVOSI: szombaton, vasárnap és ünnepnapokon reggel 7-tól 22 óráig csak indokolt esetekben: Csongrádi sgt. 76. (a régi körzeti fogorvosi rendelő). Tel.: 493-184. • MÓRAHALMON REUMATOLÓGIAI SZAKRENDELÉS: kedden 15-18, pénteken 11-12.15 óráig. • S. O. S. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: Éjjel-nappal hívható. Tel.: 311-000. A hívás ingyenes. • SZÜLÉSRE FELKÉSZÍTÉS, OPTIMÁLIS CSALÁDTERVEZÉS: Család- és Nővédelmi Tanácsadó, Debreceni u. 2. Tel.: 322-740. • ADDIKTOLÓGIAI (alkohol-gyógyszer) KRÍZIS ELLÁTÓ. AMBULÁNS SEGÉLYSZOLGÁLAT 0-24 óráig. II. Kórház Pszichiátriái Osztály, Kálvária sgt. 57. ÁLLATORVOSI ÜGYELET: Szombat reggel 6 órától hétfő reggel 6 óráig: • Szeged-Felsőváros, Északi városrész, Petőfitelep, Baktó, Algyó, Tápé területén: dr. Tímár Béla. Tápé, Honfoglalás u. 93. Tel.: 322-678. • Szeged város egyéb közigazgatási területén: dr. Gábos Tamás, Üjszeged, Tiszavirág u. l/A. Tel.: 431-663. • Szőreg, Deszk, Kübekháza, Tiszasziget, Ujszentjván, Klárafaíva: dr. Fodor László, Újszeged, Anna u. 10. Tel.: 437-120. • Domaszék, Röszke, Zsombó: dr. Tihanyi Zala. Újszeged, Hársfa u. 10/6. Tel.: 437-257. • Baks, Csengele, Dóc, Ópusztaszer, Kistelek. Pusztaszer: dr. Farle Csaba, Kistelek, József A. u. 31. • .Balástya, Sándorfalva, Szatymaz: dr. Martinék Vilmos, Szatymaz, KukovecNana u. 7. Tel.: 373-180. • Zákányszék: dr. Máthé Ellák, Ifjúság u. 3. Tel.: 381-720. • Mórahalom: dr. Máthé Ellák, Zákányszék, Ifjúság u. 3. Tel.: 381-720. • Ásotthalom, Öttömös, Pusztamérges, Rúzsa: dr. Sümegi Sándor, Asotthalom. Tel.: 381-425. • Bordány, Forráskút, Üllés: dr. Szántó Tibor, Újszeged, Zsombolyai u. 6/B. Tel.: 430-721. Áz állatorvos kiszállításáról a hívó fél köteles gondoskodni. KiZÉHBSi TUEIOITATAS • MENTŐK: 04. • RENDŐRSÉG: 07. • MEGYEI BALESETMEGELŐZÉSI BIZOTTSÁG: 324-312. • TŰZOLTÓSÁG: 05. • MÁV-INFORMÁCIÓ: 310-906. • VOLÁN-INFORMÁCIÓ: 313-098. • AUTÓMENTŐ: 470-470. • ZÖLDTELEFON: 475-375. • ÁRAMSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE: 474-574. • GÁZSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE: Munkanapokon 7-18 óráig: 312-287; 312-487. CELSIUS KFT.: 485-649. Éjszaka és munkaszüneti napokon: 314-968,472-572 (Dégáz) • GÁZKÉSZÜLÉK-JAVÍTÁS; HIBABEJELENTÉS: 314-097 (SZESZ); 485-649(CELSIUS KFT.); 314-583 (FÉG); PROMETHEUS RT. Munkanapokon 7-15 óráig: 310-222, hétvégén, ünnepnapokon 0-24 óráig: 472-197. • TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS HIBABEJELENTÉS: 488-588, éjjel-nappal hívható (Szetáv) • VÍZ- ÉS CSATORNAHÁLÓZATI HIBABEJELENTÉS: 310-155. B ÉRTELMI FOGYATÉKOSOK érdekvédelmi szervezete: Szeged, Teleki u. 3. Fogadóórák: hétfőn 8-17, keddtől péntekig 8-16 óráig. Telefon: 324-057. B AUTÓKLUB SEGÉLYSZOLGÁLAT 088. B TINITELEFON: 312-011, hétköznap 16-19 óráig. B VÁMUDVARI szolgáltatás: ZollPlatz Kft. 325-788 B POLGÁRŐRSÉG, Szeged, Rókusi krt. 66. B NAPFORDULÓ SZOLGÁLAT testi, lelki támaszadás daganatos betegek és hozzátartozóik számára: kedden 8-12, csütörtökön 13-16 óráig. Telefon nincs. Cím: dr. Boros J. u. 3. udvari főépület, földszint. Levelezési cím: 6701 Szeged, Pf. 900. B GYERMEKSORS ALAPÍTVÁNY - a nevelőotthoni gyermekekért. Szeged, Londoni krt. 15. Tel.: 311-090. MNB 289-98008-34080-1. B TABÁN CSALÁDSEGÍTŐ közösségi ház, Szeged, Kereszttöltés u. 13. Telefon: 326-636. Fogadóórák munkanapokon. B KÖZÉP-PONT Diákszolgáltató és Információs Iroda, Szeged, Takaréktár u. 2. Telefon: 321-103. B IFJÚSÁGI IRODA Információs és Tanácsadó Szolgálat, Szeged Arany J. u. 7. Telefon: 310-310. B DÉL-MAGYARORSZÁGI GYERMEK ÉS IFJÚSÁGI ALAPÍTVÁNY, Szeged, Tisza Lajos krt. 47. Irodaház. Tel./fax: (62) 323-425. B VÁROSI VÖRÖSKERESZT, Szeged, Szent Mihály u. 1. Tel.: 313-740. B GYÓGYÁSZATI ÉS ÉLETVITELT SEGÍTŐ ESZKÖZÖK KÖLCSÖNZŐJE, Szeged, Székely sor 21. Nyitva: hétfő, kedd 8-10, szerdapéntek 14-16 óráig. Tel.: 313-740. B NEVELÉSI TANÁCSADÓ. Szeged, Földmíves utca 3. Tel.: 311-411. SZEGEDI IFJÚSÁGI INFORMÁCIÓS ÉS TANÁCSADÓ IRODA Információk albérlettel, munkalehetőséggel, oktatással, kulturális programokkal, olcsó szálláshelyekkel kapcsolatban; korrepetálás, gyermekfelügyelet közvetítése. Szeged, Felső Tisza-part 2. Tel.: 314-344, fax: 313-647. LAIQSSÁB SXQUUUiTITIS GABHEÉ TAXI • - X SZABADSÁGON VANNAK MUNKATÁRSAI? Váratlan megrendelést kapott? Mi megoldjuk gondját: „a rugalmas munkaerő" Szeged, Honvéd tér 5®. Telefon/fa*: 313-320. MINDEN BIZTONSÁGI KULCS fejt. MÁSOLÁSA űr FÉLÁRON II* mmmíszriis NÉVJEGYKARTAK NYONTATVANYÓK EMBLÉMÁK CÉGES LEVÉLFArmÓK TEREVZÉSE KÉSZITES'E Ügyfélfogadás: hélföld! péntekig 8 -17.30-ig. 6724 Szeged, Menhely u. 7. a KÁBELGYÁR utcájában Telefon: 62/310-464 GÉPSZOLGÁLTATÓ KFT. 6701 SZEGED, DOROZSMAI U. 35. Föld, homok, sóder, zúzott kó", kohósalak, építőanyagok szállítása rendkívül kedvező áron, IFA, LIAZ, SKODA, TÁTRA billencsekkel. Diesel-adagoló Telefon: 62/484-133. RENTaCAR AUTÓKÖLCSÖNZŐ Újszeged, Kállay Albert u. 13. Ügyfélfogadás hétköznap 9-16 óráig, szombaton, vasárnap és ünnepnap: 9-13 óráig. Telefon: 431-577,430-194 (fax is) PALMA FOTC Szeged Nagyáruház emelet és Szeged, Bartók tér 6. Telefon: 62312-133. Igazolványkép 1 perc alatt színesben és fekete-fehérben. számítógépes BÉLYEGZŐKÉSZÍTÉS Saliber Bt3 Szeged, Oroszlán u. 3. Tel.: 326-151 Szeged, Deák Gimnázium Hétfő-péntek: 9-12 óráig Tel.+fax: 62/4845-32 Kongresszusok, üzleti utazások, szakvásárlisták. Szeged, Tisza L. krt. 11. Hétfő-péntek: 11-17 óráig Tel.+fax: 48-45-31 UTAZASt mODA mm szőri gs SZÁMÍTÁSTECHNIKAI ^ : OKTATÓKÖZPONT m TZ2X Alap-, középés felsőfokú szakképesítést adó számítástechnikai szaktanfolyamok. Iroda: Szeged, Debreceni u. 24/B Tel.: 62326-642. KFT. Szeged, Benczúr Gyula u. 62. Hűtőkamrák, ipari, kereskedelmi hűtőgépek, klímaberendezések és speciális gyógyászati hűtőberendezések készítése, javítása, karbantartása. Tel.: 62/330-037 3S COMPUTER TEL: 62/326-277 Olivetti szakszerviz Számítógép javítás Ügyviteli szoftver, oktatás Hajnóééy u. 22. ADMIRALITAS Hajózási és Kereskedelmi Kft. FOLYAMI HOMOK és SÓDER házhoz szállítás Megrendelhető: (62) 313-470,312-692 Szeged, Csongrádi sgt. 27. Telephely: Szeged, Boszorkány-sziget SEGÍTÜNK A VALASZTASBAN! HUMANITAS - CD BÁR BT. hí. Szeged, Fekete sas u. 22. Telefon: 311-122. rV, HEVESINÉ K. KATALIN KÖNYVKERESKEDŐ CD: Stakkabo: Supermarket, 1600 Ft Könyv: Eric Knight: Légy hű magadhoz, 520 Ft TANKONYVBOLT Szeged, Tisza Lajos krt. 83. (Fogászati klinikával szemben) Tel.: 473-600 Általános- és középiskolai tankönyvek, szótárak, LIBER KFT. Készülünk az érettségire-sorozat kiadványai, és a tanulást elősegítő egyéb kiadványok. Nyitva: hétfő-péntek 9-18, szombat 8-12 óráig. CELSIUS KFT. Fűtési ügyelet szombaton. Gázkészülék, gázkazán, hűtőgép, hűtőkamra, klíma, valamint háztartási, nagykonyhai készülékek beüzemelése, javítása, karbantartása. Szeged, Ág u. 3. NONSTOP hibafelvétel (16 óra után üzenetrögzítő) Telefon: 485-649,485-652. Üzlet: Budapesti körúti szolgáltatóház. Telefon: 485-650. DOROZSMAI MENYASSZONYIRUHAKÖLCSÖNZŐ Kiskundorozsma, Negyvennyolcas u. 16. Nyitva: hétfő-péntek 10-17.30, szombaton 9-13 óráig. KAROSSZÉRIA-, LAKAT0SÉS AUTÓFÉNYEZŐ MŰHELY Gyári színkeverés Szeged, Felhő u. 4. Tel.: 62/313-144 prom^heus GROUPE GÉNÉRALE DB CHAUFFE TELJES KÖRŰ KAZÁNHÁZI SZOLGÁLTATÁS Gázégők, gázkazánok, olajégők, vízlágyítók beszerzése, üzembe helyezése, javítása, karbantartása, cseréje. Környezetvédelmi és emissziós mérések. Vegyszeres tisztítás. Munkavédelem. Tűzvédelem. SÍ 6723 Szeged, Becsei u. 1. •a (62) 310-222* Névjegykártya, céges levélpapír, boríték, öntapadós címkék, matricák, nyomtatványok, bélyegzőkészítés magas színvonalon 1 óra alatt a legkedvezőbb áron! Számítógépes betűkivágás Szeged, Szentháromság u. 6. (a régi Hunyadi János sgt.) Tel.: 62323-400, 310-966 A szolgáltató oldal lakossági, közösségi szolgáltatások és szabadidő-szórakozás rovataiba adásvétel és konkrét időponthoz kötött szolgáltatások, események megjelentetését nem vállaljuk. Csak költségtérítéssel veszünk fel információkat Leadás legkésőbb a megjelenés előtt 2 nappal levélben, vagy hétköznap a 481-460-as telefonon (Czakó Julianna). a .. ^FÉRFIDIVAT ^ Cytííjó-L-L-ó-ÍT koníe,lció- és méretre készített öltönyök egységesen: 5900 Ft SZEGED, JÓZSEF A. SGT, 71. Nyitva: h—p.: 13—17.30, szo.: 8—12-ig. KARACSONYITUKORVASAR! Keretes és csiszolt tükrök: óriási választékban 10 - 50% kedvezménnyel. TÜKÖRBOLT Szeged, Rókusi krt. 78. Nyitva: H-P: lOW-lgOO-ig MAROSD<tjT>MPER 6772 DESZK, ALKOTMÁNY U. 43. MAROSI IIOMOK SZÁLLÍTÁS Megrendelhető: Tel.: 62/371-407. Telephely: Ferencszállás Festék ' Ciklon Kft. * Festék * Ciklon Kft. * Festék' Ciklon Kft. Nyereményakció! 1993. NOVEMBER 1-jétól 30-ig. Minden 2000 Ft feletti vásárlás esetén sorsjegy jár. Nyeremények: 2 db 10 000 Ft-os vásárlási utalvány 4 db 5000 Ft-os vásárlási utalvány 5 db 2000 Ft-os vásárlási utalvány Sorsolás: 1993. dec. 4-én, 10 órakor a boltban. Festék-Vegyiáru Bolt Szeged, Petőfi Sándor sgt. 67. (Faragó u. sarok) Kedvező árak. Jó parkolási lehetőség. • Festékek • Ragasztók • Mosószerek • Vegyi áruk • Festőszerszámok, yitva: H-P: 7.30-17-ig. Szo: 7.30-13-ia.