Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-20 / 271. szám
SZOMBAT, 1993. NOV. 20. SPORT 13 • Hétfő este, 18 órától Dr. Mezey György a Forrásban! Egy héttel korábbra tervezték a Forrás Presszó és Bár új jellegű szolgáltatásának bemutatóját, ám az időjárás közbeszólt, így november 22-én (hétfő) este 18 órakor lesz a debütálás. Mint már jeleztük, az elkövetkezendőkben sportéletünk hírességeivel, olimpiai és világbajnokokkal, edzőkkel és vezetőkkel találkozhatnak egy-egy alkalommal az érdeklődők. A „Sport a kávéházban" elnevezésű estek első meghívott vendége nem más, mint dr. Mezey György mesteredző, volt szövetségi kapitány. A megjelentek kötetlen beszélgetés formájában - a sok egyéb mellett - például hallhatnak arról, ki (a játékos, az edző és a vezető) mennyire hibás abban, hogy csapnivalóan rossz labdarúgásunk ott tart, ahol van... Az est házigazdája Gyürki Ernő, lapunk sportrovatvezetője. Helyfoglalás érkezési sorrendben, a 100 forintos belépőt couvertként használhatják a vendégek, tehát ellenértékéért fogyaszthatnak. • Sima ügy volt... SZDRE-Tungsram 0:3 (-1, -9, -7) Ahogy mindenki számított rá, úgy alakult a mérkőzés. A fővárosi csapat, amelyben sokkal képzettebb és rutinosabb játékosok ütik a labdát, végig a kezében tartotta áz irányítást és egy pillanatig sem volt kétséges, hogy ki nyeri a mérkőzést. Az első szettben a szegedi lányok csak egy pontot tudtak összehozni, a másodikban viszont már kilencig jutottak el. Azt vártuk, hogy a harmadik játszmában talán még a 10-et is túllépik, de csalódnunk kellett, mert ezt a szettet is simán nyerték a vendégek. így az egész találkozó sima ügy volt számukra. Hagsúlyoznunk kell, hogy a szegedieknek nem a Tungsramot kell megverniük, ha feljebb akarnak jutni. Egy szettet ha megfognak az már nagyon szép lett volna... SZDRE-Tungsram 0:3 (-1, -9, -7) NB l-es női röplabda mérkőzés, Arany János Általános Iskola tornaterme, 50 néző. Vezette: Policsányi és Zach. SZDRE: Csókási, Balogh, Nyeszkoromnaja, Kancz, BALÁZSIK, Dobosi. Csere: Huff, Kiss és Lányi. Edző: Ducsai Géza. • Szombaton, 16 órakor: Szeged-FTC Összetörik-e a Fradi „Tojását"' Mintha igazi meccset játszottak volna: a fekete sapkás Molnár T. a kick-boxosoktól ellesett technikával „simogatta meg" a fehérek kapuját védelmező Scsegyerkint, cserébe pedig a hófehér lelkű Török T. is „megérintette" az ébenfekete sisakban fickándozó Fodor állcsúcsát. Szóval, csütörtök este is edzettek a szegedi pólósok. Akik ezen a héten (akarva-akaratlan) nem csupán a szombati nap szuperrangadójára, a Fradi elleni csatára koncentráltak. • A Szeged SC megszűnése, illetve a vízilabdások sajátos kiugrása mennyire viselte meg a srácokat? - kérdeztem Pozsgay Zsolttól, a csapat mesterétől. - Nem könnyű erről beszélni... Az tény, hogy a fiúk már jó ideje bíztak abban, hogy eltűnik az életükből a kilátástalanság. A mi sportágunkra egyébként az utóbbi időben az a jellemző, hogy kisebb közösségek, tehát önálló szakosztályok próbálnak megbirkózni a nehézségekkel. Azt, hogy nekünk ez sikerül-e, természetesen a jövő dönti el. • Kedden egy fővárosi sztárcsapat, a BVSC otthonában szálltak vízbe, és 9-7-re kikaptak. - Méghozzá nem is olyan rossz játékkal! Sajnos, az emberelőnyöket ezúttal nem igazán tudtuk kihasználni, ráadásul két négyméterest is elhibáztunk. Azt hiszem, a vasutasok éppen annyival voltak jobbak, amennyivel több válogatottat szerepeltethettek. • A Ferencvárosnak is van néhány klasszisa. - Bizony, Kásás Zoltán gárdája sokat erősödött a nyáron. Gyöngyösi „Tojásra", Tóth Lacira, a kis Steinmetzre, Kardos kapusra a szövetségi kapitány, dr. Horkai György is számít, de rajtuk kívül is olyan neves játékosok küzdenek zöld-fehérben, mint dr. Loványi, Pardi és Csizmadia. Szóval, ez a Fradi az OB I. egyik legkiválóbb csapata. • Amelyiket azért „el lehet kapni" olykor-olykor... - Kell-e mondanom, mindent megteszünk azért, hogy szombaton, 16 órától okozzunk néhány szomorú percet a fradistáknak. Remélem, hogy Fodorék képesek lesznek megfeledkezni a fáradtságról és a kisebb-nagyobb sérülésekről. A pontszerzést mindenesetre már óriási dolognak tartanám. Réthi • A nagy menetelés után gondolok itt a KEK-meccsekre és a bajnok elleni csatára - A Pick Szeged férfi kézilabdacsapata viszonylag könnyebb ellenfelekkel találkozik a következő egy hétben. A Magyar Kupa-győztes gárda vasárnap 17 órakor az újszegedi Sportcsarnokban a pécsieket fogadja, majd szerdán Nagykanizsára utazik, egy hét múlva pedig a Nyíregyháza érkezik Szegedre. - Három mérkőzésből kötelező megszereznünk a hat pontot mondta Kővári Árpád edző a vasárnapi találkozó előtt. - Ez persze nem olyan egyszerű, mint ahogy kimondjuk, főleg a nagykanizsai meccs lesz a rázósabb az ottani körülmények miatt. Annak a csapatnak viszont, amely magasabb célokra tör ezt is meg kell oldania. • Először viszont a pécsieken kell túljutni. A bajnoku Kézilabda NB L • Vasárnap, 17 órakor: Pick Szeged-Pécs Kötelező a győzelem súg előtt a Fesztivál Kupán találkozott az igencsak átformált baranyaiakkal együttese. Akkor könnyedén nyerték. - Most is ezt várom, de úgy, hogy a fiúknak végig koncentrálni kell, kiengedni egy percig sem szabad. Figyelmet kell fordítanunk, ugyanis a szurkolók kiszolgálására, ehhez pedig maximálisan elvárom a határozott védekezést, az eredményes és látványos támadásokat. • A Pécs legutóbb otthon kikapott a Komlótól, s úgy tűnik csapatuk még igazán most sem állt össze. A Pick Szeged viszont egyre egységesebb, bizonyítják ezt a legutóbbi kitűnő eredmények is. - Ennek ellenére mégsem szabad félvállról venni a találkozót, mert az megbosszulhatja magát. Ezért hangsúlyozom, hogy minden meccs egyformán fontos. • Sérülés, betegség tizedeli a csapatot? - Úgy tűnik, Nagy Zoli nem tud védeni, mert hátsérüléssel bajlódik, ezenkívül néháey játékos megfázással küszködik, de ez nem annyira veszélyes. • Sokan érdeklődtek, hogy a januári KEK-meccsre mivel utazik a Pick Szeged. Tudom, a keddi sorsolás óta nem volt sok idő, mégis az úttal kapcsolatosan tájékoztatna? - Izland nagyon messze van, ezért úgy tűnik, külön géppel utazik majd a csapat. Már tárgyalásban vagyunk cégekkel, s amint minden kialakul azonnal tájékoztatjuk szurkolóinkat nyilatkozta Kővári Árpád. Cs. Gát László A Pick Szeged mérkőzése előtt a Tisza Volán Emergé NB Il-es csapata a Soltvadkerttel játszik az újszegedi Sportcsarnokban. aiafiHra 786$ Szegei SZÓREG ES VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET IMIIDÉ Minden izomcsoportot megmozgat • Új sportág Szegeden m Három squashpáiya a Kenyérgyári úton m December 22-től lehet fallabdázni ••• Formájában, külsejében ugyancsak eltér a megszokott a épületektől, de az ajtón belül - legalábbis nekünk, szegedieknek méginkább szokatlan az a kép, ami elénk tárul. A jó öreg textiles labdarúgó-pálya végében, a Kenyérgyári út 3. szám alatt a majdani squas-paradicsömot láthatja az arra tévedő idegen, azokat a fallabda-pályákat, amiket ha az időjárás és a kivitelező is úgy akaija - december 22-én ünnepélyes külsőségek között avatnak fel, adnak át rendeltetésüknek. Létrehozását Farkas Gábor (30 éves) menedzser-gépészmérnök szorgalmazta. Az ő agyából pattant ki az isteni szikra: a fővárosi példa nyomán, miért ne lehetne Szegeden is meghonosítani ezt rendkívül dinamikus mozgásformát. Az első kapavágást, privát vállalkozásként, június közepén végezték el, s már áll a ház! Az ötletgazda jelenleg éppen Angliában van tanulmányúton, ám - telefonon - sikerült utolérnünk. - Járva külföldet és az országot, „betévedtem" egy-két fallabda-pályára, s jómagam is belekóstoltam ebbe a mind népszerűbbé váló játékba - adta tudtunkra, honnan is az ötlet. Mozgásigényem régi keletű, sokáig, nyolc évig kajakoztam, rendszeresen síelek, ezért is fogót meg ez a nálunk még újszerűnek tetsző sportág. Munkámból eredően sok helyen megfordulok, sok emberrel beszélgetek, ezért is állítom meggyőződéssel, a rendszeres mozgást ugyan úgy igényeljük, mint a nyugatiak, csak mi kevesebb időt szánunk rá! A fallabda minden izomcsoportot megmozgat. Dinamizmusából eredően, kiválóan alkalmas arra, hogy viszonylag rövid idő alatt és szórakozva étjük el a szellemi frissességet elősegítő, kellemes érzést kölcsönző, sajátos fizikai fárdatságot. • Netalán Szegeden is lesz fallabda klub? - Elképzeléseim között szerepel, hogy a Squash Klub Bt. csapatot alakít, és a későbbiekben országos versenyeket rendezünk. Minden igényt kielégítő szolgáltatásokkal, úgymint szaunával, konditeremmel, reprezentatív büfével és főként speciális sportszereket (mezeket labdákat, ütőket) árúsító bolttal állunk majd rendelkezésükre a szegedi sportbarátoknak, azoknak, akik kellemes környezetben óhajtanak kikapcsolódni. • És akik még nem ismerik, de szeretnék megtanulni e játék fortélyait? - Ennek sem lesz akadálya, ugyanis azt akatjuk, hogy önálló oktaóink legyenek, ezért az erre kiszemeltek Budapesten a szakma egyik legjelesebbjétől, egy ír edzőtől sajátíthatják el a mesterfogásokat. Hasonlóan a többi sportághoz (úszás, tenisz), nálunk is lesznek majd tanfolyamok, amiken az érdeklődők megismerkedhetnek a fallabda fertályaival. A hallottak után most már csak azért kell szorítani, senki és semmi ne akadályozza meg az épület átadását, az impozáns klubház december 22-i felavatását. Gy. E. Labdarúgás Az SZTE Hatvanban, a Szőreg Mezőhegyesen Vasárnap utolsó őszi idegenbeli mérkőzését játssza a Szeged Torna Egylet csapata. Hatvanba utaznak az NB Il-es labdarúgók, hogy a másodosztály egyik legtapasztaltabb csapatával megküzdjenek a pont(ok)ért. Mivel Nagy Attila sérült, Puskásnak pedig három sárga lapja van, ők nem játszhatnak, így a tervezett csapat: Dobó - Csúcs, Popov, Agapov, Krajczár, vagy Paksi - Illyés, Zámbori, Gréczi, Kovács T. — Várszegi N., Várszegi R. • Vasárnap megkezdi „büntetése letöltését" a Szőregi Rákóczi. Mivel pályaválasztói jogát három fordulóra felfüggesztették, a Gyula elleni mérkőzését Mezőhegyesen játssza a következő összeállításban: Bán Jankó, Luczás, Sisák, Csonka Bucholcz, Lengyel, Suhai, Máhler - Hűvös G., Váczi. • Mindenütt a bírók döntenek Lesz játék a megyei labdarúgó-bajnokságban A Csongrád Megyei Labdarógó Szövetség pénteken reggel úgy döntött, hogy megtartják a megyei labdarúgó-bajnokság mindkét osztályában a szombatra és vasárnapra kijelölt mérkőzéseket. A labdarúgó szövetség kéri a rendező egyesületeket, hogy tegyenek meg mindent a pályák használhatóságáért. Minden mérkőzésen a kezdés előtt a játékvezető dönti el, hogy a pálya alkalmas-e, vagy sem a mérkőzés lebonyolítására. Ahol már előzőleg megegyeztek a mérkőzések elhalasztásában, a csapatok közötti megállapodások érvényben maradnak, s a találkozót a megegyezés időpontjában játszák majd le. A november 14-ről elmaradt forduló találkozóit november 27-28-án bonyolítják le. • Négy szegedi a válogatottban • KEK-lázban ég a Papíron SC Szeged Erőltetett menet vár a röplabdasokra A magyar férfi röplabda-válogatott Németországban tartózkodik, ahol - a házigazdákkal, Kanadával, és Portugáliával egy csoportban - világbajnoki selejtezőn vesz részt. A nemzeti színeinket képviselő csapatnak négy papironos, Hulmann Zsolt, Csíkos Gábor, Schildkraut Krisztián és Vámos Ferenc is tagja. A válogatott Kaposvárott és Tatán készült a megmérettetésre, így Nyári Sándor vezetőedző már hosszabb ideje nélkülözni kénytelen meghatározó játékosait. Tétmérkőzésen október végén lépett utoljára pályára a Szuper Ligában első helyen álló Papíron SC csapata, amelynek itthon maradt játékosai sem tétlenkednek. Lazításra azért sincs lehetőségük, mert az elkövetkezendő napok programja igencsak sűrű lesz, hamarosan KEK- és ligamérkőzéseken kell helytállniuk Petheőéknek. - Soron következő feladatainkról illene beszélnem, én kérdezetlenül ugyan - először mégis a legnagyobb szegedi sportegyesületénél bekövetkezett változásokról szólnék utalt a Szeged SC vezetőinek túlélését elősegítő színjátékra Nyári Sándor vezetőedző. Végtelenül sajnálom, hogy éppen most, amikor talán a legnehezebb időszakát éli a sport, ilyen fondorlatos húzásokkal nehezítik helyzetét, okot adva arra, hogy megkérdőjelezzék létjogosultságát! A váratlan, ám annál frappánsabb bevezető után természetesen a röplabda került terítékre. - Ismert, hogy a KEK-ben belorusz ellenféllel, a Brest csapatával hozott össze ebben az esetben jónak semmiképpen sem mondható sorsunk - célzott a több száz kilométeres távolságra. - A napokban Szolnokon találkoztam a brestiek vezetőivel. Részemről az volt az együttlét „sikerélménye", hogy két napon át a Papíron SC vendégszeretetét élvezték... Kértem, mindkét mérkőzést játsszuk Szegeden, hiszen takarékossági szempontból ők is, és mi is jól jártunk volna. Mivel az első mérkőzésen pályaválsztók vagyunk, felajánlottam, utazási költségeik felét és egyéb költségeiket kifizetjük. Nem fogadták el, illetve négyezer dollárt kértek készpénzben! Hogy mit válaszoltam, hadd ne mondjam el... # Ezek szerint utazik csapat... - Mi mást tehetne? Első mérkőzésünket december 5én, a Pick Szeged nemes gesztusának köszönhetően közös rendezésben, a kézilabdások találozója után játsszuk. Bízom benne, mindkét összecsapás jó hírverése lesz a sportágaknak. A visszavágó december 11-én lesz Brestben, de még bizonytalan, hogyan jutunk el oda. • Mi lesz a Szuper Ligával, hiszen a sorsolás szerint december elején Szlovákiában lennének mérkőzései a Papironnak? - Pozsonyban és Zsolnán kellett volna pályára lépnünk azon a hétvégén, de megegyeztünk, hogy előbb, november utolsó, illetve december első napján találkozunk. Ádáz csatákat sejtetnek az összecsapások, remélem sikerrel vívjuk meg mindkettőt. # Nem lesz sok két vasat tartani a tűzben? - Vigyázunk, nehogy elaprózzuk magunkat, ugyanis fizikailag és idegileg is nagy megterhelés vár a csapatra. Bízom, mi több hiszem, egyik fronton sem ér kudarc bennünket... Gyürki Ernő PICK SZEGED-PÉCS I FÉRFI KÉZILABDA BAJNOKI MÉRKŐZÉS Sportközvetítés a TELIN TV-ben VASÁRNAP, 19 ÓRA A műsor támogatói Kőbányai Sört Értékesítő Kft. Hét vezér u. 26/B nr\| $ MEREY-JARMU Mérey ti. 15. SUZUKI Szentgyörgyi Hajnóczy u. 15. poligrupo Arany J. u. 9. PÁLMA FOTÓ .431 Bartók B. tér 6. Vt Nagyáruház emelete EztroSftort Sportbolt Nagy J. u. 4. FósierElektroprofil Kft. Szeged, Dankó Pista u. 4. Renault Szalon í. Dorozsmai út. 48. # RENAULT A Délmagyarország hétvégi családi lapja