Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-20 / 271. szám
SZOMBAT, 1993. NOV. 20. Aerosmith. - lélekszakadásig Ha egyszer elszánja magát a világ egyik legnagyobb rock'n'roll bandája, hogy eljön Amerikából az isten háta mögötti Magyarországra, akkor aztán nincs hatalom, ami visszatartaná a fanatikus rockhívőket. Véres tomahawkok potyoghatnak az égből, ledér szüzek téríthetnek az út szélén, vagy éppen csak hóvihar tombolhat az országban nem számít. A kezdésre úgyis mindenki ott van, miképpen pont egy hete szombaton az Aerosmith koncertjén. Fotó: Takács Viktor A csillagászati árért kínált jegyek már jóelőre elfogytak, az utolsó héten már csak nagy üggyel-bajjal lehetett néhányat megkaparintani a drágábbak közül, szemcsére azonban sikerült, így mi is nekivághattunk a veszedelmes útnak. Az országos hóvihar természetesen Budapesten is dúlt, ám ez nem akadályozta meg a legelvetemülteob rajongókat, hogy a kapunyitás előtt egy órával ne álljanak ott a BS bejáratában tűre' mesen várakozva. Hogy aztán a terembe tódulva azonnal elfoglalhassák a kordon előtti helyek egyikét, ahonnét még a legapróbb rezdülést is észrvehették az előzenekar szerepében muzsikáló Mr. Big muzsikusainak arcán. Pedig nem volt rezdülés, a csapat pedig nevéhez hűen nagy volt - és valójában sztárvendég. Steven Tylerék a dobcucc köré vont függöny mögé bújva jelentek meg, majd olyan erővel robbantak be, hogy az ember hihetetlenül dörzsölgette a szemét: ezek a zenészek már több mint két évtizedet lehajtottak a rockverkliben? Hatalmas erőbedobással, fiatalos hévvel, no és persze nagy rutinnal nyomta az Aerosmith nótáit, melyek közül nem egy ma már a rock'n'roll kilométerköveinek számít - mint például a Walk this way, a Back in the Saddle, vagy a Draw the line. De az olyan újkeletű slágerek sem kisebb klaszszikusok, mint a Crying, a Livin on the edge, vagy a fergeteges verzióban előadott Love in an Elevátor. Járt már nálunk a Guns N'Roses, a Bon Jovi, s most kiderült, hogy a fiatal sztárok kitől is tanulták a szakmát. Mondom ezt minden sértő szándék nélkül, hiszen mind a gunnerek, mind Bon Joviék példaképüknek tartják az Aerosmith-t. Az amerikai rock'n'roll mohikánjai pedig mesterkurzust tartottak a BS-ben, majd két órán keresztül. A másodvirágzásukat élő bostoni rosszfiúk a hetvenes évek közepén jártak utoljára Európában, szerencsére nem felejtették el egészen ezt a földrészt. S rajta Magyarországot. - tévé IBlltBlE^ I 1 ü i 1 1 H Divatdzsungel „Hogyan függ össze mindennapi öltözködésem azzal, hogy balettos vagyok?...Sehogy - állapítja meg Juronics Tamás, a Szegedi Nemzeti Színház balettegyüttesének művészeti vezetője. - Látványosan nem jelenik meg a szakmám az utcai viseletben, nem hordok például lábmelegítőt, vagy fejpántot. Most már... Melegen és praktikusan szeretek öltözködni. Télen nyolc pulóver, kabátok, kesztyű... Egyébként a motorozás a .szenvedélyem, s ez ad egy lökést a stílusban. Innen jön a motoros bőrdzseki - kifejezetten a motoros, azaz a keresztcipzáras -, a motoros csjzma... Bár mostanában már ez is divatnak számít. Visszajön a Marion Brandós motoros szerelés. Hódít a nosztalgia, úgyhogy hamarosan váltanom kell valami egyénibbre. Nem szeretem ha túl sokszor találkozom „magammal" az utcán, a hasonló öltözékekkel. És nem csak azok járnak ilyen ruhában, akik úgy gondolják, hanem már szinte mindenki...s ez a divat... A sötét színeket szeretem. A feketét. A barnát, abban is a sötétebbet. A fekete árnyalatait is kedvelem, a sötétszürkét pé'dául. I fii! Toldi u. 4. A farmert is szeretem, abban azonban csak az 501-est. Mást nem veszek fel. Mert egyszerűen olyan klasszikus fazon - s ehhez passzol az alkatom is... A legegyszerűbb, legszimplább fazon, de egyszerűen ezt szeretem. Meg hát ehhez illik igazából a motoros csizma... Kevés kiegészítőt viselek. Viszont ha igen, akkor csak ezüstöt. Az aranyról hallani sem akarok. Az ezüst kapcsolódik a feketéhez, meg a sötétebb tónusokhoz. Az arany megtörné azt az összhangot. Legalábbis nekem... Egyébként ritkán hordok kiegészítőt. Van egy antikolt láncom, egy arab darab. Egy ezüst színű, techno-óra de nem hordom, mert kidörzsöli a bőrömet. Volt fülbevalóm, de nemrég azt is kivettem. Időszakosan tudok viselni dolgokat..." Már itt a Martensés sokféle más bakancs is! Ti T:j üj s I íi/i i'iÜ ® 1 mm É i EL EL EL |g> EL EL DK RAPÜLŐK Rapeta BMG PET SHOP BOYS Very EMI-Quint BONANZA BANZAI Régi és új Hungaroton-Gong 4 NON BLONDES Bigger, Better, Faster, More Warner BAKTER BROTHERS Szépek vagyunk PoiyGram RÉVÉSZ SÁNDOR 1993 Rózsa Records HADDAYAWAY The Album BMG ACE OF BASE Happy Nation PoiyGram FARKAS BÁLINT r Operett slágerek Kadencia ALVAJÁRÓK Alvajárók Magneoton PÁL UTCAI FIÚK Szerelemharc EMI-Quint D, J. BOBO Dance with Me Record Express EROS RAMAZZOTTI Tutte Storie BMG p KISPÁL ÉS ABORZ Ágy, asztal, tv Rózsa Records SÍPOS F. TAMÁS 1 Buli van! EMI-Quint TÁTRAI BAND Best of Tátrai Band Magneoton DEMJÉN FERENC Hat RR Records KONCZ ZSUZSA Ne veszítsd el EMI-Quint NEMETH TAMAS Most és örökké Pop System TAKÁTS TAMÁS DIRTY BLUES fiAND 2. PoiyGram Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége által szponzorált eladási sikerlista. 1ISISJ@I@ÍSMÍ1EÍ@ÍSMMSJS{3MS@MMSÍ3®SI tan TAK-olnak Még tákolnak a mesteremberek a Tamási Áron Klubban, így a tanárképző szórakozóhelye előre láthatólag februárig zárva marad. Egész pontosan a pincén marad rajta a lakat, hiszen a Tamási Áron Szabadidőközpont minden hónapban szervez egy-két rendezvényt, melyeknek a főiskola díszterme ad otthont. A River Country Klub megszokott programja a TÁK-nak, így nem maradhat el. Nem is marad: november 22-én, hétfőn 20 órától tartja következő klubestjét a River, melyen vendégként a szintén szegedi Buffalo Express lép fel. Másnap country-dalok helyett megzenésített versek csendülnek fel a díszteremben: november 23-án este 8-tól a Kaláka koncertjét élvezheti a nagyérdemű. Kispálék az IH-ban Tavaly még azt mondta lemeze címében a Kispál és a Borz, hogy föld, kaland, ilyesmi... A dolgok három részre szabdalása ilyetén módon hagyománynak tűnik, hiszen az idén megjelent - már harmadik! Kispál lemez az „Ágy, asztal, TV" címet viseli. Lovasi András szövegíró-énekesbasszusgitáros szerint ezen három dolog körül zajlik tulajdonképpen az életünk. S ebben vagyon is némi igazság. De aki kíváncsi a teljes igazságra, az látogasson el november 24-én, szerdán az Ifjúsági Házba, este 7-től itt tartja ugyanis szegedi lemezbemutató koncertjét a Kispál és a Borz. Rockzenéről és határterületeiről informál a Rockinform novemberi száma. A címlap természetesen az Aerosmith-t illeti meg, mint a Hónap Koncertjét adó bandát. Az előző havi szuperkoncertek közül a Scorpions világpremierjéről és a Mannfred Mann budapesti látogatásáról közül képes beszámolót a lap. Természetesen hazai csapatok is akadnak szép számmal az újságban, olvashatunk a Tankcsapda készülő új „mérgéről", a kiegyensúlyozott Toxic Terrorról, a Szfinx lemezbemutató koncertjéről, a 48 évesen kezdő autóvezető Hobóról, valamint két szegedi csapatról is - a C.E.T.-ről és a Nyersről. * Lányok szívét dobogtatja a friss Bravó címlapja: a Tom Cruise, A Cég sztárja mosolyog az olvasóra. A filmképregényen azonban az Útban hazafelé bájor állatszereplői hancúroznak. Hancúr van azért máshol is, méghozzá a Take That kihívóan szexi klipjének forgatásán - a Bravó bepillantott a kulisszák mögé. Ellátogathatunk Dávid Hasselhoff otthonában. A Knight Rider főszereplője feleségével, Pamelával már négy éve él boldog kötelékben, s kiderül, hogy Dávid gondos családapa, amikor csak teheti, hazaugrik, hogy láthassa két kislányát, Hayley Ambert és Taylor Ann-t. A magyar színeket a Classica és a Republic képviseli a lapban. Továbbra is várjuk leveleiteket, ingyenes tinihirdetéseiteket,verseiteket és szavazataitokat a Disciplina Top 10-re! Címünk: „Tinimagazin" Délmagyarország Kft., 6740 Szeged, Sajtóház, Pf. 153. Rovatszerkesztő: Takács Viktor É