Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-20 / 271. szám
4 KRÓNIKA DÉLMAQYARORSZÁQ SZOMBAT, 1993. Nov. 20. MIRŐL ÍRT A DM? Klapka-címkék a vonaton (Budapesti tudósítónktól.) Különös esemény részesei lehettek tegnap délelőtt Pesten, a Nyugati-pályudvar Király termében a hírlapírók. Kaptak ugyanis egy meghívót néhány nappal ezelőtt, amelyen Csárádi János MÁV vezérigazgató hívta őket a nagy eseményre, bemutatja a világ első és egyetlen reklámhordozó vonatszerelvényét. És az utóiratban szerepelt, hogy Klapka György is ott lesz, akinek jogerős ítélete november 17-én születik meg a fővárosi bíróságon és szívesen válaszol a kérdésekre. Ehhez képest a sajtótájékoztató időpontjára megfordult a dolog, Csárádi János vezérigazgatónak nyoma sem volt, az utóirat pedig főprogrammá lépett elő. Klapka György elnézést kért Csárádi úr nevében, amiért a vezérigazgató annyira elfoglalt, hogy saját meghívásának sem tud eleget tenni, és elmondta, hogy kibérelte a MÁV-tól a Budapest-Vác közötti félóránként oda-vissza közlekedő személyvonat reklámhordozó felületét. Magyarul ez azt jelenti, hogy Klapka reklámcímkéket ragaszt az ablakra, a kocsik oldalára, hirdeti saját magát, illetőleg bármit, mert a vállalkozó kedvű cégek, vállalkozók tovább bérelhetik tőle a vonatablakot és kiírhatják, az ő cégük a legjobb. Egy teljes ablak bérlete egy hónapra 30 ezer forint. De ha valakinek sok pénze van és ad arra, hogy Budapest-Vác között jó legyen a híre, a teljes szerelvény külső oldalát megveheti. Az ablakra ragasztható címkéket Klapka úr videomatrix tábláknak nevezi és azt állítja, hogy a világon még soha senki nem csinált ilyet. Az állítás persze komolytalan. Két nappal ezelőtt Klapka Györgyöt a bíróság fölmentette a csempészés vádja alól, egyúttal devizagazdálkodás bűntette miatt új eljárás lefolytatását rendelte el. A kérdésre, hogy érzi magát ez után az ítélet után, azt válaszolta, úgy érzem, hogy győztem. Három éve az ország legjobb jogászai foglalkoznak ezzel az üggyel, mégse tudják, kinek van igaza. MA INDIÁN SZOMBAT 9-12 óráig a Százszorszép Gyermekházban. Készítenek pólót, karkötőt, lesz agyagozás, bőrözés, tolldíszkészítés és vetélkedő. A KARNAGYI KLUB szervezésében Katanics Mária tart előadást A parlando-rubato magyar népdalok vezénylési kérdései címmel a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola ének-zenei tanszékén, délelőtt 9 órakor. MÚZEUM MATINÉ. Képzőművészeti foglalkozást tart az Ókori szobrászat címmel Rácz Ildikó és Balaton Krisztina délelőtt 10 órakor a Móra Ferenc Múzeumban. ORSZÁGOS AKROBATIKUS rock and roll és boogiewoogie táncversenyt rendez a Juhász Gyula Művelődési Központ Sasfészek tánccsopoijta, a JATE Gyakorló Általános Iskola tornatermében (Boldogasszony sgt. 5.). Az elődöntők 13, a döntők 18 órától kezdődnek. HASZNÁLT KÖNYVEK VÁSÁRA a Csillag téri fiókkönyvtárban technikai okok miatt elmarad. LUTRA KLUB, Jurassic park és Lovak matrica cserebere 15-től 17 óráig a Juhász Gyula Művelődési Központban. KONCERT a JGYMK városi klubjában: 19 órától a Timur Lenk MG és a Trilobita együttesek fellépésével. DM PROGRAMAJÁNLAT AZ IFJÚSÁGI HAZBAN ma: 9-12 óráig gyermekfoglalkozás. Levetítik a La Fontaine meséi című filmet. „Alföld". Keserű Zsolt, Maczkó Zsolt, Zakar István installációs kiállítása. Hétfőn: 19 órakor Koncz Zsuzsa lemezbemutató koncertje „Ne veszítsd el a fejed..." címmel; 17 órától Agykontroll klub (gyerekeknek is). A foglalkozást Maszlag Anikó agykontroll oktató vezeti; 17 órától Ötórai tinitea - intelligencia. A JATE KLUBBAN 21-től 03 óráig Mi-csoda buli lesz. Házigazda: Száraz Ferenc és Mátrai Róbert. A DALLAS BÁRBAN (Tisza L. krt. 77.) este 10 órától Szaniszló János szórakoztatja a vendégeket (szombaton is). VASÁRNAP A BÚCSÚ NAPJÁN, a szőregi Tömörkény István Művelődési Házban 10 órától kézműves, játékos foglalkozásokat tartanak gyerekeknek. Este 7től Katalin bál lesz. Fényképezőgéppel a természetben címmel dr. Molnár Gyula természetfotóiból nyílik kiállítás. A JATE KLUBBAN 20 órától Dalok. Cseh Tamás és Márta István műsora Bereményi Géza szövegeire. Akció! Akció! Akció! Akció! Akció! Akció! Akció! Akció! Sluis Croot, Kovai Sluis Bejo, De Ruiter Seeds, •11. hazai vetőmagvak 5000 Ft feletti vásárlása esetén 5% kedvezményt adunk, (postán utánvétellel is küldünk vetőmagot!) „Gülbaha" Vetőniagkercskedés Kecskemét, Budai u. 11. sz. (piactér) Akció! Akció! Akció! Akció! Akció! Akció! Akció! Akció! A JAZZ KOCSMABAN (Kálmány L. u. 14.) este 8 órától a Corcovado együttes játszik. HÉTFŐN GYERMEKKÖNYVNAPOK . A megyei és a Somogyi-könyvtár programjaként 9 órakor Sándorfalván, 11.30 órakor Bordányban, a könyvtárban Fodor Sándor; Csanádpalotán 10 órától Csizmazia György lesz a vendég. JÁTÉK ES VARÁZSLAT címmel Temesvári József bohóc-bűvész műsora látható délelőtt 10 órakor a Juhász Gyula Művelődési Központban. ÉN, SUIRLEI - Willy Russel monodrámája Kasza Éva (Szabadkai Népszínház) előadásában a Bálint Sándor Művelődési Házban, délután 2 és este fél 8 órakor. ANGOL NYELVI KLUB. Egy induló sorozat első foglalkozását, amit általános és középiskolában angol nyelvet tanítók számára ajánlanak 14.30 órától tartják a Pedagógiai Intézetben (Közép fasor 1-3., 12-es terem). A JATE KLUBBAN 18.30 ÜST KÖZÉLETI NAPLÓ VASARNAP AZ EGYESÜLT TÖRTÉNELMI KISGAZDA ÉS POLGÁRI PÁRT domaszéki szervezete vezetőségválasztó taggyűlést tart 15 órai kezdettel Domaszéken, a Sárkányhegyi Vendéglő pincehelyiségében. HÉTFŐN A SZOCIALISTA PÁRT irodáján (Tisza L. krt. 2-4. 1. em. 123-as szoba) dr. Bálint János ingyenes jogi tanácsadást tart az érdeklődőknek 15-16 óra között. JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT az SZDSZ Földváry utca 3. szám alatti irodájában, 16-17 óráig. Tartja: dr. Pesti Gábor. A MAGYARORSZÁG] SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRT rúzsai alapszervezete 17 órakor alakuló taggyűlést tart a rúzsai Technikai Sport Klub helyiségében (sportpálya). A LIBERÁLIS SZEGEDÉRT alapítvány fórumot rendez ismert rádiós, tévés vezettük és lapszerkesztők részvételével, 18 órakor, az OMVH Oroszlán utcai előadótermében. A rendezvény nyitott. Rosso Bevásárláskor éjjel-nappal számíthat ránk! * Állandóan friss hús és tejtermékek. pékáruk. Ne rohanjon! Mi mindig nyitva vagyunk! Rosso élelmiszerbolt Szeged, \tars tér 17. EXKLUZÍV SVÁJCI ORAK, ARANY EKSZERiK D iíyyj* Briliánsok Karikagyűrűk Nyakékek Karláncok Medálok • MINŐSÉG. • MEGBÍZHATÓSÁG • TRADÍCIÓ o OMEGA LONGINES RADO CERTINA PIERRE BALMAIN Briliánsok Karikagyűrűk Nyakékek Karláncok Medálok • MINŐSÉG. • MEGBÍZHATÓSÁG • TRADÍCIÓ o OMEGA LONGINES RADO CERTINA PIERRE BALMAIN OMEGA Óra-Ékszer Szalon, Szeged, Kígyó u. 1. (sarok) AZ ALKOTÓHÁZ (Árboc u. 1-3.) foglalkozása: szombaton 9— 17-ig gyékényfonás, -szövés; 9-13-ig jászóház, csipkeverés; vasárnap 9-17 óráig gyékényfonás, -szövés. Római katolikus plébániák Belváros - szombaton, november 20-án 7 és 18 órakor: szentmise. Vasárnap, november 21-én: 7.30 (Fodor Imre püspöki titkár), 8.30 (diákmise, Kondé Lajos káplán), 10 (papnövendékek miséje. Ábrahám István prépost, plébános), 11.30 (dr. Lotz Antai teológiai tanár), 17.30: vesperás; 18 órakor (Schubert G-dúr miséje; Kovács József spirituális): szentmise. Hétköznap: 7, 8, 18 órakor: szentmise. Alsóváros - szombaton, november 20-án, 6.15 (zsolozsmával), 7.30. 15.30 (óvodás mise és hittan), 18 órakor: szentmise. 17.30 órakor: vecscrnye. Vasárnap, november 21-én Krisztus király ünnepe. 7, 9 (diákmise), 11 (utána zsolozsma) 15 (Ferences világi rend összejövetele és szentmiséje) és 18 órakor: szentmise. Vecsernye: 17.30 órakor. Hétköznap: 6.15 (zsolozsmával), 7.30 és 18 órakor: szentmise. 17.30 órakor: vecsernye. November hónapban a reggeli, 6.15 órakor kezdődő szentmiséken elhunytjainkért imádkozunk. Felsőváros - szombaton, november 20-án 6.30, 7, 18 órakor: szentmise, 17.30 órakor: litánia. Vasárnap, november 21-én 7, 8.30, 11, 18 órakor: szentmise, 17.30 órakor: litánia. Hétköznap: 6.30, 7, 18 órakor: szentmise, 17.30 órakor: litánia. Rókus - szombaton, november 20-án 7,8, 18 órakor: szentmise. Vasárnap, november 21-én 6.30, 8, 9, 11, 18 és 21 órakor videómozi: Törvénytől sújtva; 20 órától a kávézóban a Tűzkő Quartett játszik. IDŐSZAKI KIÁLLÍTÁSOK MÓRA FERENC MÚZEUMBAN Ókori művészet - kiállítás a Szépművészeti Múzeum válogatott gyűjteményéből - a II. emeleten. MÓRA FERENC MÚZEUM KÉPTÁRÁBAN (Horváth M. u. 5.) a Szegedi Lajos Sándor Fotóklub kiállítása. Gyermekélet Makón és környékén - néprajzi kiállítás. R. Pap Piroska festményei. A FEKETE-HÁZBAN Szent-Györgyi Albert című kiállítás; Szeged, 1956 AZ IMPALA HÁZBAN (Zárda u. 9.) Karátson Gábor festőművész, író kiállítása. A DECORAMA GALÉRIÁBAN (Hajnóczy u. 4.) Pataki Ferenc festőművész kiállítása A SAJTÓHÁZ KLUBJÁBAN Nizza építészete és fényei fotódokumentációs kiállítás. A SZÁZSZORSZÉP GYERMEKHÁZBAN A Fogvédelmi rendelő rajzpályázatának kiállítása. A KÁLVÁRIA GALÉRIÁBAN (Boross J. utca 27.) Bakonyi Mihály festményei láthatók. AZ ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLÁBAN (Kukovec Nana u. 4—6.) Szerencsésné Bessenyei Éva művésztanár olaj- és textilképei tekinthetők meg. A POSZT ART GALÉRIÁBAN (Hajnóczy u. 5.) A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz-szakos hallgatóinak diákköri kiállítása. DÉLMAGYARORSZAG 75 éve Papi Tanács írta: luhász Gyula A Szegeden mostanában megalakult Délmagyarorsz.ági Papi Tanács a forradalmi idők igazságait főiismerve és követve férfias bátorsággal programjába is, kimondolta, hogy az Egyháznak az Apostol Szent Pál és a valódi demokrácia szellemében kell újjászületnie! Talán hozzátchetnénk, ha igazán élni, éltetni, ha csakugyan kereszténynek lenni akar! Mert különben a korhadt és penészes világi oligarchák és dinasztiák sorsára juttatja az a hierarkia, amely Jézus Krisztusnak nem tanítványa és hirdetője. dt inkvízilóra és árulója volt már annyiszor, véres és bűnös korszakokban! (1918. nov. 20.) vette a püspöki birtokok, tehát a főpapi latifundiumok fölosztását a nép között és részben a szociális nyomorúságban élő alsópapság javára, nemkülönben a papi celibátus eltörlését és a tiszta demokrácia szellemében való papi megújhodást. (...) A budapesti Papi Tanács forradalmas gyűlésén egy fiatal káplán, aki különben ifjú költő DtLMAGYARORSZAG 50 éve Mit ettek ükapáink ISO évvel ezelőtt? (A Hélmagyarország munkatársától) (...) A tehénhus és a berbécshus vezettek a népszerűségben 150 évvel ezelőtt. A télire eltett savanyukáposztát például legszívesebben tehénhussal vagy berbécshussal készitették. A töltöttkáposztába is tehénhúst vagdaltak ükanyáink s a tehénvagdalthusba egy kis szalonnát aprítottak. A rakottkáposztába „szép kövér szalonnát" ágyaztak, mig - 150 évvel ezelőtt is jó étel volt már a kolozsvári káposzta. Divatos étel volt a pirított máj is, meg a disznó, szarvas, vagy őzsült. A szárnyasjószágol is szívesen tették az asztalra. Népszerű étel lehetett a „Tyukfí sóban". Ezt ugy LÜI ÉNHI íleg I ecetes petrezselyemlevet öntötkészitelték, hogy megfőztek egy tyukfit, illetőleg csirkét sóban s tek rá, majd jól megborsolták és tálaltak. Ki gondolná, hogy ilyen régi étel a ludaskása is?! Igaz, hogy akkoriban egy egész, ludat sem sajnáltak tölc, de az egyszerűbb középosztály számára készült szakácskönyv engedményt ad: aprólékjával is meg lehet csinálni. A tehén lábából kocsonyát főztek, a nyelvet is főzve ették. Galuskához 4-5 tyukmonyt is elhasználtak. Kedvenc tésztaétel volt őseink asztalán a Piroska. Ennek leírásából könnyen rájövünk, hogy nem volt más, mint a manapság is népszerű - barátfüle. Túróval, vagy hustöltelékkel készitették, manapság inkább az fzes töltelék divatos. Érdekes megtudni, hogy milyen is volt az a hires „fekete-leves?" Kiderül, hogy amolyan savanyulcvesféle lenetett, füstölt szalonnából csinálták. A százévelőtti szakácskönyv megkülönböztet 37 féle levest, 34 féle bojtos levest. 23 féle beteg-levest. A diétás főzés már akkor is nagyon divatos volt. Ilyen ételeket találunk a beteg-étkek között: zöldségből készült vajleves, a szédülesrehajlamosoknak, skorbut ellen való leves, „Hlvesítő és vértisztitó zöldségleves, Mcgfrissltő pép a hideg lelésben, Bágyatságban és egyéb nyavalyákJók ' ' ban,, szcnYedők számára... CSANYI PIROSKA (1943. nov. 20.) DEL-MAGYARORSZÁG 25 ÉVE Szent-Györgyi Albert nyilatkozata „Úgylátszik ölni fontosabb, mint gyógyítani" - ezekkel a szavakkai kommentálta Szent-Györgyi Albert az Egyesült Államok kormányának azt a drasztikus döntését, hogy beszüntette a Nobel-dfjas magyar származású amerikai tudós rákkutató munkájának anyagi támogatását. Nyilatkozatában, amelyet az APN szovjet sajtóügynökség New York-i jelentése ismertet, Szent-Györgyi Albert az állami támogatás felfüggesztését „botrányosan ostoba akciónak" minősíti és hangsúlyozza: az egész probléma megoídására. amely az emberiség számára az egyik legnagyobb jótétemény lehetne, elegendő volna az az összeg, amelyet egyetlen nap alatt a vietnami háborúra költenek. - Mint tudós és humanista folytatta nyilatkozatát - mélységesen sajnálom, hogy leállították munkánkat. Sok fiatal tudóst megfosztottak ilyenformán attól a lehetőségtől, hogy ezen a rendkívül fontos területen végezze munkáját. Az ilyesfajta politika megbénítja egy egész nemzedék alkotó energiáit. (MTI) (1968. nov. 20.) mzmtí SZEGED. RÁKÓCZI TÉR TEL.: 62474-433 JMMl NISSAN URVAN 2.5 diesel; 3.6 személy; tehergépkocsi Megkaphat itt mindent, mi csak szem-szájnak ingere. Szeretettel várja a: Dobó csemege H.-sz.: 6-20, vasárnap: 7-12. Szeged, Szatymazi u. 5. Telefon: 314-734 órakor: szentmise. Hétköznap: 7,8. 18 órakor: szentmise. Móraváros - szombaton, november 20-án 7, 18 órakor: szentmise. Vasárnap, november 21-én 7, 9, 11.30, 18 órakor: szentmise. 15 órakor a II. Kórház kápolnájában: szentmise. Hétköznap 7, 18 órakor: szentmise. Újszeged - szombaton, november 20-án 7.30 órakor: szentmise, 16 órakor a kápolnában: szentmise. 18 órakor: szentmise. Vasárnap, november 21-én 7, 11.30 órakor: szentmise. 9 órakor: diákmise. 18 órakor: szentmise. Hétköznap: 18 órakor: szentmise. Tarjánváros - szombaton, november 20-án 17 órakor: szentmise. Vasárnap, november 21-én 9, II és 17 órakor: szentmise. Hétköznap: 17 órakor: szentmise. Szent József jezsuita templom (Dáni u. 3.) - szombaton, november 20-án 18.30 órakor: szentmise. Vasárnap, november 21-én: 6, 8, 9 (diákmise), II, 17.30, 19.30 (egyetemista ifjúsági mise): szentmise. Hétközben: 6.30, 7.30, 18.30: szentmise. Református egyházközségek Kálvin tér - Vasárnap, november 21-én 8 órakor: istentisztelet a gyülekezeti nagyteremben. Igét hirdet: dr. Bartha Tiborné beosztott lelkész. 9 órakor: gyermekistentisztelet. Tartja a gyülekezeti teremben: dr. Bartha Tiborné b. o. lelkész. 10 órakor: istentisztelet a fűtött templomban. Igét hirdet: dr. Bartha Tibor lelkipásztor. Honvéd tér - Vasárnap, november 21-én 8, 11, 18 órakor: istentisztelet. Igét hirdet: Papp László lelkipásztor. 11 órakor: gyermekistentisztelet. Tartja: Czirokné Botár Éva segédlelkész. Újszeged - szoitibaton, november 20-án 18 órakor: imaÓra. Tartja: Sipos Ete Zoltán lelkész. Vasárnap, november 21-én 9 órakor: istentisztelet. Evangelizációs sorozat kezdete. Igét hirdet: Arnie Maves (Egyesült Államok) lelkész. 9 órakor gyermek istentisztelet. Tartja: Sipos Ete Zoltánná. Hétközben: hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön 18 órakor: evangelizációs istentisztelet. Igét hirdet: Arnie Maves (Egyesült Államok) lelkész. Evangélikus egyházközség Tisza Lajos körút 16. - vasárnap, november 21-én 10 órakor: istentisztelet. Igét hirdet: Tóth Attila lelkész.