Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-18 / 269. szám
14 PORTRÉ DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1993. Nov. 18. • Beszélgetés Ópusztaszer polgármesterével A fejsze nyeléről és a park kerekeiről • Mégis arról kérdezném, ha most mérlegel kellene vonnia eddigi polgármesteri tevékenységéről, ahhoz képest, amilyen elképzelései és szándékai voltak, elégedelt-e? - Van amivel igen, van, amivel nem; voltak sikerek, de vannak kudarcok is. A községnek sikerült megadni azt a rangját, ami megilleti, ez eredmény. Visszakerültünk 1991ben az emlékbizottságba, és minden fórumon képviselhetjük már a falut. Ami érint bennünket, azt egyeztetik velünk, véleményt kérnek tőlünk. Mostmár partnernek tekintenek bennünket, és ez mindenképpen fejlődés. • A „községkülpolitika" tehát sikeresnek mondható. Mi a helyzet a „községbelpolitikában"? - Úgy érzem, hogy a hangulat megfelelő, bár a romló gazdasági helyzet hatása nálunk is érezhető.Minket is elért a munkanélküliség, a pénztelenség, ami ellen nagyon nehezen tudunk tenni. Azon vagyunk, hogy ne dobjuk el a fejsze nyelét a nehéz, időkben sem. Mert bízunk abban, hogy lesz jobb. Én mindenféleképpen optimista vagyok, bár nyilvánvaló, hogy egy csomó gondot meg kell oldanunk. • Melyek a legsürgetőbbek? - A földkérdés megnyugtató módon való rendezése az egyik legfontosabb. A dolog vontatott, és a törvényességi keretek sem egészen jók. Úgy érA környékbeli polgármesterek közül az egyik legfiatalabb - a napokban lesz 33 éves -, mégis a legközismertebbek közé tartozik. Kecskeméti János tősgyökeres ópusztaszeri, s tiszteletreméltó késztetése, képessége van szülőfaluja ügyeinek előmozdítására. Amióta Kisteleken végzett iskolák, rövid postai és katonai szolgálat után 1984-ben a községirányító hivatalba került, ott gazdálkodási ügyekkel, majd polgármesterként a település összes gondjával- örömével, tervével foglalkozni kezdett, fáradhatatlan ebben. Ezért is kapott a közelmúltban kitüntetést. Amikor ennek ürügyén beszélgetésre kértem, hárftott, a faluja fejlődése nem az ő érdeme, hanem közös tevékenység eredménye. zeni, nem adnak igazi kárpótlást. Mindenesetre ha a tulajdonviszonyok lerendeződnek jöhet a következő lépés. Amiben én is nagyon szeretnék tenni; hogy a mezőgazdaságot a piacgazdaság irányába terüljük igazán. Ez nem lesz virágokkal övezett út, de ha keserves lesz, akkor is végig kell menni rajta. Amíg hivatalban leszek ezt szorgalmazom. • Apropó, hivatal. Indulni fog a következő választásokon? - Szeretnék, de az állampolgárokba bízom, jelölnek-e.Ha igen, indulnék, függetlenként. Nem a cím, a rang, a cafrang miatt, hanem mert elkezdtem egy csomó dolgot a település érdekében és ezeket szeretném végigvinni. • Milyenek ehhez az önkormányzat feltételei? - Az intézmények működtetése zavartalan, az alapfeladatokat el tudják látni. Leépítés nem volt, kisebb Fotó: Schmidt Andrea színvonaljavítások inkább. A közalkalmazotti bérbeállításokat végre tudtuk hajtani, a köztisztviselőiben van még elmaradás, de azt 95-ig kell rendezni. Intézményeink technikai felszereltsége, és a szakembergárda jó. Fejlesztésekre viszont a kellőnél kevesebb jut. Ez döntően pénzkérdés. Több negatfv hatás érte a költségvetésünket. A közalkalmazotti törvényi kötelezettségek például, vagy az új BUDA 7 PEST BEFEKTETESI JEGY A tények önmagukért beszélnek 1 11100 Í1 11000 Budapest 1. ^ Hiosoo fl 10600 Hiosoo fl 10600 íj 10400 H10100 íj 10400 H10100 El 10000 ^=^ Azonos időben indult alapok | 9800 y/ Ij 9600 / [ 9400 . „... Tanulságos megnézni a tavaly indult három kötvényalap eddigi működését. A kezdeti 3-3,5 százalékos különbség a nettó eszközértékben mára 6,1-1 százalékra növekedett... nőttek a különbségek, szeptember közepére kirajzolódott, hogy... a Budapest előnyét egyikük sem veszélyezteti... Az év végére valószínűleg még nagyobbak lesznek a különbségek." (Napi Gazdaság) Befektetőink már több, mint 2 milliárd forint értékben vásároltak Budapest Befektetési Jegyet. Jól döntöttek, mert a Budapest Befektetési Jegy biztonságos, magas hozamot /V-t rV\ garantál, csökkenti adóját, hitelre is jegyezhető, l/l P\l kárpótlási jegyért is kapható. ÚJRA KAPHATÓ A BUDAPEST BANK ÉS A POLGÁRI BANK FIÓKJAIBAN'93 DECEMBER 15-IG. szociális törvényből adódóak. A munkanélküliek jövedelempótló támogatása, ami már-már katasztrofális. Ópusztaszeren a 150 munkanélküli közül már 60-nak a falu fizet. Nagyon nagy jogszabályi gond van, nem tudjuk őket közhasznú munkára sem kötelezni. A járadék meg semmire sem elég, ebből nem lehet tervezni, nem lehet haladni.Szívem szerint azt a pénzt, amit járadékra kifizetünk, munkahelyteremtésre fordítanám.Ez segíthetne az. 1996-ra készülésben is. A tervezett beruházásokat már jövőre el kellene kezdeni, de sajnos pénzforráshiánnyal küszködünk. Az egész régiót kellene központi pénzekkel támogatni, mert azt, hogy ez egy történelmi emlékhely az országnak is magáénak kellene éreznie. S ennek már látszania kellene, az emlékparkon kívül is, a községben is. Hogy méltóképpen várhassuk a vendégeket 96-ban és utána is. • Eszerint hosszabb távra terveznek ? - A vendégjárás az expóval, az 1100. évforduló rendezvényeivel nem érhet véget, sőt hosszú folyamatot indíthat - az akkor ide eljövő magyarság máskor is eljön majd. Ez alá az emlékpark alá nem fognak kerekeket tenni, és innen nem fogják elvinni.Változhatnak hatalmak, de mindnek magáénak kell éreznie ezt az emlékhelyet. És Ópusztaszernek erre kell felkészülnie. Ezért a pártsemlegességünket meg kell tartanunk, csak azzal van hosszabb távifjövője a településnek. Szabó Magdolna Kiárusítás - összecsukható román asztal 6 székkel 15 000 Ft - összecsukható szék 1250 Ft Érd.: Griff Kft. Szeged, Thököliu. 101., 8-14. Tel.: 401-501 Omega tévészerviz. Televiziójavítás. Rövid határidő! Csereakció minden típusra f.fehér kópcsöfelújitás garanciával Teréz u. 28.1 Tel: 319-242. A Szabadkai úton, a műjégpálya mellett Nyitva: 0-24 óráig a hét minden napján Tel.: 62/321-370 Ünnepel a Papagáj! Áruházunk 1 éves születésnapja alkalmából egész héten át tartó rendezvénysorozatra hívjuk meg Önöket! Nov. 18-án: Zweifel Chips csom. Mars, Snickers, Bounty Multipack Coca-Cola Domet tisztítóeszközök Libressek Queen üdítők 1,5 I Egyes konzervek Szegedi Tejip. Rt. termékei Royal Tejip. Rt. termékei 10 Ft eng. 10% eng. 10% eng. 20% eng. 15% eng. 69 Ft 50% eng. 10% eng. 10% eng. Kóstolóval egybekötött árubemutatók: 10-15 óra: Karamell Kft. 10-15 óra: Francia sajtok 10-15 óra: Queen üdítők 10 órától: - B.-csabai Baromfi Feld. Rt. - Bácshús Rt. - Gyöngyösi Bor Kft. - Gusta - Food Kft. 11 óra: - Majorette csoport felvonulása - Sasfészek akrobatikus Rock' Roll csop. táncbemutatója - Szűcs Gyula parodista-humorista MINDEN EMBER IDEJÁR, MERT ÜNNEPEL A PAPAGÁJ! ...egy akciós áruház vállalkozóknak és magánszemélyeknek „B" rizs RvsMvv^-Á-jt Vákuumsó, 1 kg •BwWüfl 1 kg 53 Ft 27 Ft Papír zsebkendő 100 db-os Kristálycukor, n 74 Ft Florinett textilöblítő, 41 209 Ft 98 Ft Finomliszt Rétesliszt Sir Morton teák Pickwick teák Asztali só Gold Star almanektár 1 kg 1 kg 1 kg 1,51 33 Ft Star narancsjuice 11 35 Ft Amodent aktív fogkrém 110 g 49 Ft Natural sampon 11 98 Ft Nesquick kakaópor 400 g 19 Ft Gold Star citromlé 11 69 Ft Körettészták 250 g 65 Ft 59 Ft 116 Ft 139 Ft 75 Ft 29 Ft KOMM UND KAUF- GYERE ES VÁSÁROLJ! Amíg a készlet tart! KOMM und KAUF Szeged, Vásárhelyi P. u.-Lajta u. sarok Telefon: 62/311-394, 311-075, 311-950 Megközelíthető: a 13-as és 90-es autóbuszokkal Nyitva tartás: Hétfőtől péntekig: 11-18-ig csütörtök: 11-20-ig szombat: 10-13-ig