Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-18 / 269. szám

CSÜTÖRTÖK, 1993. Nov. 18. GAZDASÁG 9 • Szövetségben a répatermesztők Ne menjen fel a cukrunk! Térségünk nem tartozik ugyan a nagy cukorrépa termesztők közé, de főként a Tiszántúlon akad jópár gazdaság, ahol ezzel a növénnyel is foglalkoznak. A nagy tömeg és szállítási igény miatt feldolgozóként leginkább a Mezőhegyesi Cukorgyár jöhet számításba. A gyár az idén 7400 hektár termésére szerződött Békés és Csongrád megyében. A vetés idején az esőzések, ezzel összefüggő növényegpszségügyi károsodások, majd a nyári csapadékhiány miatt csak 4600 hektár betakarítható terület maradt. A hektáronkénti 200 mázsás átlag gyenge féltermésnek felel meg. A hiány enyhítésére 5 ezer tonna úgynevezett sűrűlevet importált a feldolgozó. A cukorrépa kimondottan nagyüzemi, munka- és szállítóeszköz igényes növény, ezért különösen érzékeny a mezőgazdaságban napjainkban tapasztalható bizonytalanságokra. Az elhúzódó földárverések, földkivitelek miatt nehéz eldönteni, hogy melyik darab földet szabad bevetni. Ráadásul jó termés csak tápanyagban gazdag és jól előkészített talajokról várható. Ugyanakkor a cukoripar privatizációja sem mentes az ellentmondásoktól. Sokak szerint a nemzetközi multinacionális cégek térnyerése a termelők érdekeit sértheti. Az áruba bocsátók természetesen vitatják, hogy netán emiatt ugrott meg a cukor ára. Ilyen rossz termésnél mindenképp drágább a végtermék, így a privatizáció hatásai elmosódnak. Az mindenképp tény, hogy a kárpótlási jegyeiket befektetni akaró szövetkezeteket kizárták első lapleosztásból. A maradék gyárakba esetleg még beszállhatnak. Ennyi talán elég is, hogy a termelók belássák, érdekeik jobb érvényesülését csak ők, az érintettek harcolhatják ki maguknak. A napokban a Csongrád és Békés Megyei Mezőgazdasági Szövetségek és a MOSZ kezdeményezésére megalakult a Mezőhegyes és Térsége Cukorrépa Termesztők Szövetsége. A nyitott és szektorsemleges szervezet amellett, hogy kedvező termelési feltételek kialakítását tűzte ki céljául, a kiegyensúlyozott hazai cukorellátást, a termelés és fogyasztás összhangját, a hazai piac védelmét és a termékpálya szereplőinek megfelelő érdekeltségét is szem előtt tartja. A mezőhegyesi ajakuló ülésen megválasztották a tisztségviselőket is. Megyénket 3 elnökségi- és 2 felügyelőbizottsági tag képviseli. T. Sz. 1. • ipartestületi küldöttgyűlés Mesterek elismerése Most tartotta a Szegedi Ipartestület és Kézművesek Kamarája éves küldöttgyűlését. Az Ipartestület 1993. évi költségvetését elfogadták. Megállapították, hogy nagyon szoros gazdálkodás mellett is éppen hogy csak fenn tudják tartani a szervezet működését. Legnagyobb gond és költség az Ipartestület székházának bérleti dtja. ami évi 3 millió forintot emészt fel. A tagság az ipartestület vezetésétől és az elnöktől sokkal keményebb és határozottabb képviseletet kér a székház visszaszerzésével kapcsolatban az önkormányzattal szemben. A várható kamarai törvény elfogadását sem övezte üdvrivalgás a tagság körében, megint egy kötelező gonddal és anyagi elvonással néznek szembe. Az 1994. év elé igen borúlátóan néznek a szegedi iparosok. Aranykoszorús mester kitüntetésben részesttette az Ipartestület elnöke Márki István műszerészmestert, Ribizsár Péter autószerelő-mestert és Vas Sándor gázszerelőmestert. Ezüstkoszorús mester kitüntetést kapott Csikós József cserépkályhásmester és Kendi György kárpitosmester. • Előadásában igennel válaszol arra a kérdésre, hogy szükségesek-e az etikai megfontolások a gazdaságfilozófia szemszögéből. Szeretném, ha felvázolná, a társadalomfejlődésben mióta vizsgálható együtt gazdaság és erkölcs? - Az újkor óta, attól kezdve, hogy a gazdaság mint önálló értelemmel bíró közeg, a társadalom egészéből kivált. A raodernitás kezdetéig ugyanis a gazdaság része volt a társadalom normarendszerének, anélkül, hogy törvényszerűségei és jelentései önállóak lettek volna. Ami addig a gazdaságban történt, az egyszerűen leképezte, tükrözte azt, ami a világban egyébként primér módon lejátszódott. Nos, erkölcsfilozófiai szempontból ez akkor vált fontossá, amikor a gazdaság autonomizálódott, és egyedül a saját rendszerére jellemző törvényszerűségei alakultak ki. Adam Smith, a XVlII-ik században már reménykedett abban, hogy a gazdaság ily autonómiája jobbítja majd az erkölcsi erényeket. De az ő gondolkodási horizontján megjelent az erkölcsi leépülés sötét víziója is. Itt, a klasszikus brit politikai gazdaságtanban találjuk meg először azt a szemléletet, amely a gazdaságfilozófiába etikai álláspontokat is bekapcsol. • Ezután azonban a gazdasági jelentések erkölcsi közömbössége sokáig uralkodott a gazdaságszemléletben, és ez mintha máig sem szűnt volna meg. - A későbbi gazdaságfilozófia úgy gondolkodott, hogy a gazdasági ésszerűség a mintaszerű ésszerűség az ember tevékenységében. Minden mást puszta moralizálásnak tekintett, fgy az erkölcsi okfejtéseket is. Vagyis, úgy látta: a gazdasági cselekvés nem más, mint maga a racionalizmus. A gazdaság szinte már a racionalitás metaforája lett. Ez a gondolkodásmód ma is él - a neoklasszikus gazdaságfilozófia, bár több ponton módosította már elképzeléseit, ma is azt vallja, hogy gazdaság és erkölcs élesen elválasztható egymástól. Számára a gazdaság nem más, mint egyfajta természeti törvényszerűség, amelyen az ok-okozatiság uralkodik. Kissé karikírozva, e felfogásban az ember nem más, mint feltételes reflexek alapján cselekvő lény, akibe be vannak építve bizonyos vágyak, de legfőképpen az önérdek, s minden tette ennek fényében szemléltethető. Innen az következik, hogy amit a gazdaság„Mindannyiunk esetlegességét be kell látni" Vége a gazdasági héroszok kaiénak Gazdaságfilozófiai beszélgetés Losoncz Alpár professzorral Losoncz Alpár, az Újvidéki Egyetem filozófia professzora a múlt héten a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Társadalomelméleti Tanszékének országos filozófiai konferenciáján előadást tartott a gazdasági törvényszerűségek erkölcsfilozófiai szempontú vizsgálatáról. ban tesz, az nem más, mint az önérdek maximalizációja. Rendkívül tetszetős, egyszerű séma. amely hovatovább populáris is. A mindennapi életünkben is így képzelnénk: minden emberi cselekvés mozgatója az önérdek. • Mi az, ami miatt e felfogás megváltozott? - Nyugat-Európában a józanabb közgazdászok már elfogadták azt, hogy a piaci folyamatokban számtalan olyan mozzanat van. amit nem lehet az emberi önérdekkel megmagyarázni. Gondoljunk csak arra, hogy a gazdasági cselekvések legalább egyharmad része informális csatornákon megy végbe. Olyan csatornákon, amelyek sem a jogrendszer, sem az állampolitika által nincsenek szabályozva. A gazdaságban nem csupán döntések és stratégiák vannak, de kompromisszumok, bizalom, és sokféle erkölcsi munkamotiváció is, amelyeket lehetetlen lenne egy tisztán instrumentális szemlélettel megmagyarázni. Azónkívül, ha elfogadjuk azt a tézist, hogy a gazdaság teljesen beágyazódott a társadalmi normarendszerbe, akkor ez azt jelenti, hogy a gazdasági cselekvés létezésünk összes dimenzióját érinti. Úgy az erkölcsit, mint az esztétikait, vagy a vallásit. A gazdaság tehát nem valami metafizikailag megtisztított dolog, hanem az életgyakorlatunk része. Ez annak szükségét veti fel, hogy erkölcsfilozófiái oldalról is közelítsünk hozzá. • Filozófusként érzékeli-e, hogy az ember legalapvetőbb erkölcsi eszméi sokszor szemben állnak a gazdaság személytelen rációjával? És másfelől elmondható-e, hogy bizonyos erkölcsi elvárások érvényesítése korlátozná a gazdaság szabadságát? - Mindenekelőtt tudatában kell lennünk annak, hogy a gazdaság autonomizálódása konstitutív, létrehozó eleme a modern szabadságeszméknek. Számtalan olyan szabadságforma kapcsolódik hozzá, amely nélkül ma nem tudnánk élni, olyanok, mint a vállalkozói szabadság, vagy a fogyasztói szuverenitás. Más oldalról viszont a gazdaságnak kezdettől fogva mélyen ellentmondásos jellege van, hiszen sok asszimetrikus viszonyt tételez fel például a tőkés és a munkás, vagy a munkaadó és a munkavállaló között. A gazdaságban együtt él a szabadság és a kényszerűség. Itt tehát máris élhetünk erkölcsi megfontolásokkal. Arra azonban figyelnünk kell, hogy a gazdasági ésszerűségnek megvannak a maga kritériumai. Ha ezeket erkölcsi kitételekkel kötjük meg, az a szabadságot is korlátozza. Márpedig akár baloldali, akár jobboldali társadalomszemlélettel nézi az ember, látnia kell: többet vesztünk, mint amennyit nyerünk, ha lemondunk a gazdasági szabadságról. Az erkölcs problémáit látnunk kell, de ez nem járhat a szabadság korlátozásával. Nem szabad összemosni az erkölcsi okfejtést a gazdasági racionalitással. Egy olyan erkölcsi maximalizmus, amely szerint senki nem lehet senkinek eszköze, a gazdaságra nézve nem alkalmazható. Nincs más választásunk: a kettő között egy bonyolult és finoman érvényesíthető kompromisszumot kell elfogadnunk. Lehetünk elégedetlenek, de nem szakíthatunk vele. Vállalni kell ezt az ellentmondásosságot. A gazdaságnak lélegeznie kell, hiszen szabadságeszmék fejeződnek ki benne. • Előadásában kiválasztott két egymással szemben álló etikai álláspontot, és megmutatta, hogy ezek fényében erkölcs és gazdaság összefüggéseiről lehet beszélni. Ugyanakkor e kettőről kimutatta, hogy egyszerre is alkalmazhatók. Számomra ez azt jelenti: a gazdasági magatartásformák kizárólagosságát esetlegességgel helyettesítette. - így van. Előbb azt próbáltam meg érzékeltetni, hogy két különböző erkölcsi nézőpontot egybevethetőnek látok, a gazdaság kapcsán. Az egyik, a posztkantiánus etika abból indul ki, hogy az erkölcsi típusú kijelentéseinket általánosfthatjuk. Vagyis: erkölcsi érvényességi igénnyel csak akkor láthatjuk el a kijelentéseinket, ha ugyanezt minden ember számára megkövetelhetjük. Ez a formális univerzalizálhatóság igénye. A másik, a neoarisztoteliánus irány ezzel szemben úgy gondolkodik, hogy mindannyian részei vagyunk egy meghatározott életgyakorlatnak, s ez a tény már önmagában véve elegendő tudást nyújt arra, hogy adott helyzetben alkalmazzuk az erkölcsi okosságot. Igaz, ha egy közösség összetartó, akkor ezen belül az utóbbi nézőpont akár az előítéleteket is igazolja. Nos, én úgy vélem, ez a két etika összevethető. Az, hogy többféle erkölcsszemléletet alkalmazunk, nem teszi viszonylagossá az erkölcsöt. Ha úgy tetszik, ez egy posztmodern gesztus. Azt is jelenti: nem vagyunk fontosabbak egymásnál, nem vagyunk hősiesebbek a többi embernél. A különbségeket nem kell megtagadni, de csak addig lehet őket érvényesíteni, amíg a társadalom szövetei még épek maradnak. • Ez azt jelenti, hogy vége a gazdasági héroszok korának? - Mindannyiunk esetlegességét be kell látni ahhoz, hogy egyáltalán erkölcsről gondolkodhassunk. És ha ebben a posztmodern helyzetben van értelme erkölcsről beszélni, akkor az nem a hősiesség erkölcse, hanem áz esetlegességé. Nem hősök vannak közöttünk, hanem esetlegességgel jellemezhető emberek. Panek Sándor • A licit bizonytalanságait kiszűrő megegyezés hivatalos, aranykoronánként ezer forintos formáját mégis kevesen választják. Ennél olcsóbb a zsiványbecsületes licit, az egymás közötti megegyezés, hogy a legalacsonyabb árnál, 500 forintnál jut mindannyiuknak eszébe, hogy pont „ennyit ér" ez a föld. Előre kisakkozható, hogy kinek mennyivel kell visszább venni az étvágyát a kompromisszum érdekében. Egy eltévedt, vagy szándékos közbelicitálás boríthat mindent, de ki látott már jó üzletet kockázat nélkül. Míg a hivatal emberei jegyzőkönyveznek, adatot vesznek föl, ennyi embernél belekerül pár órába. Addig a házasságkötő terem széksoraiban ülőknek van idejük elképzeléseik csiszolgatására. Andris dűlő, a Mihóktól kifelé, C-6 és C-3 tábla, hallatszik erről-arról a helymeghatározás. Munkás kabátos. hétköznaplós öltözékű helybéli a többség, de akad elszármazott menedzser kinézetű zakós, nadrágos is. A szőregi volt nagygazdát szinte mindenki ismeri, de hogy az ügyvéd úrnál lévő, több százezret érő aranykorona kié, csak a felvezetést végző hivatali dolgozók tudnák, ha ismernék őket. A szövetkezetben dolgozó mezőgazdasági szakember is megfér a sorban. Egy idős bácsi hangosan morfondírozik. - Harmincéves koromban hagytam itt a földet, a sors • Földre szállás Fordult a kocka A legutóbbi kübekházi kárpótlási árverésen semmi különös nem történt. Tükrözte azt a fordulatot, ami az utóbbi hetekben kiteljesedett. Szeged környékén, más városok körzetében, vagy egyszerűen a jó zsíros földekre legalább annyi aranykoronával jelenkeznek a kárpótol• tak, vagy megbízóik, amennyi bó'ven elég az aznapra kitűzött föld megvásárlására. most visszahozott. Eddig csak évente egyszer jöttem a falumba, halottaink révén éreztem csak magam idevalósinak. Ha már adják azt a földet, nem mehetek el mellette. A fiam rá se hederít, azt mondja: csinálja az öreg. Azt, hogy ki jelenik meg a jövő év tavaszán, őszén földet művelni, ma még szinte lehetetlen megjósolni. Mindenesetre a szövetkezet embere az árverezés elején megpróbálta egy csokorba terelni azokat, akik művelésre bérbe adják a tulajdonukba került területet. Az egy éves bérletet valószínűleg a többség vállalja, ugyanis már az összest kalászos gabonával vetette be a szövetkezetet. Azt, hogy tartósan ki kezdi majd el az önálló gazdálkodást, az előttünk álló, ma még nehezen látható gazdaságpolitikai kényszerek és lehetőségek fogják meghatározni. E tekintetben éppolyan gyorsan fordulhat a kocka, mint a látszólagos vagy valós földéhségben. Tavasszal egy-egy árverésen pár ember vett csak földet, most „telt házasak az előadások". Amellett, hogy több jegy van már kézben, a lélektani hatás is felerősödött: ha a szomszédomnak, rokonomnak megéri kivenni a földet, akkor nekem is. Majd kiderül. A kübekházi árverés a Tisza-Marosszög Szövetkezet földjét érintette. Megyénkben náluk kezdődtek a licitek, s eléggé előrehaladott szakasznál tartanak. A szőregi, újszentiváni területek nagyrésze elkelt, Tiszaszigeten és Kübekházán fele föld még az ezutáni árverésekre vár. Kübekházán az érdekelteknek még most is sikerült a minimális, 500 forintos vételárat fenntartaniuk. A szegediek megjelenésével itt talán a következő fordulóban vált élesebbre a verseny. T. Sz. I.