Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-15 / 266. szám
Magyarok a dobogón Vasárnap Zalaegerszegen folytatódott az első' alkalommal megrendezett kadett Világ Kupa vívóverseny. A második napon a fiú tőrözők léptek pástra. A négyes döntőbe három magyar és egy német versenyző jutott. A viadalt Máthé Zoltán nyerte, második Csaba Zsolt, a harmadik helyen Ivan Selmeczy (német) és Farkas Márk végzett. SPORTiJA A DELMAGYARORSZAG KFT. MELLEKLETE T • 4 «* * * « « « * « WI N —-—•-—vhy Behavazott stadionok Váratlanul tört ránk a tél. Egy héttel ezelőtt még élveztük a novemberi napsütést, kiskabátban néztük a futballmérkőzéseket, s most hó és hó mindenütt. Szombaton még reménykedtünk, hogy megtekinthetjük a Dózsa utolsó őszi itthoni mérkőzését, vasárnap pedig a Szeged SC tinicsapatának szurkolunk, hogy ne szakadjon meg a hetek óta tartó jó sorozatuk. Reménykedtünk, de sajnos csak a reménnyel maradtunk. Szombaton olyan intenzíven hullott a fehér csapadék, amit nagyon régen nem tapasztaltunk a mi tájainkon. Amikor már több mint két órán át egy pillanatra sem lankadt, akkor már gyanítottuk, hogy focit azt már nem látunk ezen a hét végén. Aztán eljött a kezdés időpontja, amikor a csapatok helyett csak a játékvezetők jelentek meg a pályán, ők dobálták magasba a labdát, hogy vajon pattog-e, lehet-e remény arra, hogy mégis a játék legyen a főszereplő? Sajnos nem ment. A szabályok szigorúan előírják, hogy milyen körülmények között lehet játszani. S ezek a körülmények ezen a hétvégén hiányoztak. A hó belepett mindent, még a stadion ülőkéit is, de a nagyobb baj az volt, hogy a pályát, a játékteret is. Igy aztán maradt a várakozás, a találgatás, hogy mikor lehet újra a kedvenceket látni. Nagyon rossz volt ez a labdarúgás nélküli hétvége... P. S. J. Kikapott a Nyíregyháza Amint az várható volt, a vasárnapra kisorsolt NB IIes labdarugó mérkőzések többségét nem tudták lejátszani a pályák használhatatlansága miatt. így a Nyugati csoportban a szombaton elA lejátszott mérkőzések eredményei: Tiszavasvári Alkaloida Nyíregyházi FC 3-1 (l-l) Eger SE-III. ker. TVE l-l (1-0) Balmazújváros Kazincbarcika 1-0 (0-0) Diósgyőr- Gödöllő 1-0 (0-0) Az NB II. Keleti csoportjának állása: Négy mérkőzést lejátszottak f Totóeredmények A 46. játékhetén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Meppen-Mainz l-l X 2. Mannheim-Bochum 1-0 1 3. Ancona-Andria 0-0 X 4. Acireale-Cosenza 0-0 X 5. Bari-Brescia 4-0 1 6. Lucchese-Padova 2-2 X 7. Modena-Fiorentina 0-1 2 8. Pescara-Ascoli 1-0 1 9. Vicanza-Pisa 2-2 X 10. Eger-III. ker. TVE l-l X 11. Kaba-Hajdúnánás törölve, a megállapított tipp 1 12. Nagykanizsa-Budafok törölve, a megállapított tipp: X 13. Dunaferr-Dorog törölve, a megállapított tipp: X Pluszmérkőzés: 14. MTK-Siófok törölve, a megállapított tipp: 2 14 8 14 8 halasztott két találkozó után, vasárnap a további hatra sem kerülhetett sor. A Keleti csoportban valamivel kedvezőbb volt a helyzet, a szombati egy mérkőzést követően vasárnap további hármat le játszottak. 1. III. ker. 2. Diósgyőr 3. Kiskőrös 4. Kabai 5. T.vasvári 6. Szarvas 7. T.kécskei 8. Hatvan 9. Nyfregyh. 10. Hajdún. 11. Balmazújv. 14 4 12. Gödüllő 14 4 13. K.barcikai 14 2 14. Eger SE 14 3 15. REAC 13 2 16. Szeged SC 13 1 13 13 14 13 13 13 14 5 13 5 5 1 24-11 21 5 1 23-10 21 5 1 29-17 19 5 2 18-13 17 6 3 21-16 16 4 3 15-16 16 2 5 18-18 14 2 5 17-19 14 2 7 17-13 12 2 6 19-18 12 4 6 16-20 12 1 9 17-23 9 5 7 16-22 3 8 19-30 4 7 12-21 5 7 8-22 • Vízilabda OBI. Mindenki (jó) időt kért Nehéz lenne eldönteni, hogy szomorú vagy örömteli esemény történt szombaton a Szeged SC és a Szentesi SC pólósaival. Hiszen Pozsgay Zsolt és dr. Tóth Gyula tanítványai a nagy hó miatt nem tudtak elutazni a két fővárosi sztárcsapat (a BVSC, illetve az UTE) elleni mérkőzésre. A szegediek a jelek szerint nem félnek a vasutasoktól, hiszen már meg is egyeztek velük: kedden, 18 órakor mindenképpen randevúznak a Szőnyi úton. Az Újpest-Szentes meccs új időpontja e pillanatban még ismeretlen.A szentesi lányok a dunaújvárosiakat fogadták volna a hét végén, ám az uszoda sátorsapkáját is megviselte a havazás, olyannyira, hogy - berogyott... Meghívót nem kaptunk... ...mégis tudomásunkra jutott, hogy a Szeged SC ma 17 órakor tartja küldöttközgyűlését a Deák Ferenc Gimnáziumban, amin azért lapunk is képviselteti magát. Arról is hallottunk, hogy a szokásos nagy ígérgetések mellett változások, átalakítások várhatók a klub szervezeti felépítésében, az egyik vezetőedzőnek például sportigazgatói (?) állást ajánlottak - ha szakosztálya nem válik ki az egyesületből! Szóval, érdekesnek ígérkezik az esemény, amin a többségükben fiatalkorú (!) küldöttek döntik el szavazataikkal, a továbbiakban mi legyen a Szeged SC sorsa... Hétből három... Hét mérkőzést terveztek a hét végére a labdarúgó NB 1. utolsó előtti fordulójából. Egyet, a Videoton-Ferencváros találkozót hétfőn este 19.30 órai kezdettel játszák, ha...és ezt a tv is közvetíti. A hét találkozóból azonban csak hármat tudtak lebonyolítani, mivel a nagy hóesés használhatatlaná tette a pályákat. Egy meccset, a Szombathely-Győr mérkőzést még péntek este lebonyolítottak, ahol a hazaiak elszenvedték ki tudja már hanyadik otthoni vereségüket. Debrecenben egy félidőn át lehetett futballozni, mert a második játékrészben az orkánszerű hófúvás már lehetetlené tette ezt. Egyedül Sopron volt az a helyszín, ahol még aránylag normális körülmények között Labdarúgó NB I játszottak a csapatok. A pécsiek szerint bár ne tették volna, mert akkor nem kapnak ki az utolsó percben lőtt góllal... Szombathely-Győri Rába ETO 1-2 (1-0). Szombathely, 5000 néző. Vezette: Molnár L. Haladás: Derdák - Neudl. Jagodics. Nagy M. - Szekér. Bognár, Kenesei; Tóth Gy„ Sánta - Elekes. Tóth N. Edző: Glázer Róbert. Rába ETO: Végh - Bordás, Pintér, Ktittor - Csertői, Csikós, Ignácz, Virág, Mikóczi - Klausz, Herczeg. Edző: Verebes József. Csere: Csikós helyett Faragó, Herczeg helyett Földes mindkettő a szünetben. Sánta helyett Németh Z. a 66., Tóth N. helyett Berbás a' 67. percben. Gólszerző: Tóth N. a 17., Klausz a 63., Csertői a 77. percben. Sopron-Pécsi MSC 2-1 (0-1) Sopron, 3000 néző. Vezette: Pillér. Sopron: Milchram - Katona, Nagy J., Varsányi - Horváth B., Szántó, Chiratcu, Varga - Ördög, Kovács L„ Korsós. Edző: Győrfi László. PMSC: Csaban - Dienes, Zare, Fehér. Braun - Ulveczki, Csoboth, Rózsa, Kocsis, Vókó - Azoitei. Edző: Róth Antal. Csere: Csoboth helyett Tolocskó a 9., Braun helyett Csizi az 55., Horváth B. helyett Majoros a 64. percben. Gólszerző: Azoitei a 16. Ördög (1 l-esből) az 52., Ördög a 90. percben. Debreceni VSC-Csepel-Kordax l-l (l-l) Debrecen, 6500 néző. Vezette. Bognár. DVSC: Horváth B. - Balogh, Gojan, Pető - Dombi, Sándor Cs., Kondás, Madar - Gracsov, Sándor T., Radu. Edző: Garamvölgyi Lajos. Csepel: Hajdú - Tyukodi. Ács, Bereczki - Süveges, Medgyes, Somogyi, Tompos, Szekeres - Pena. Kámán. Edző: Varga István. Csere: Madar helyett Tóth Gy. az 53., Kámán helyett Jakab a 74.. Pena helyett Szabó A. a 88. percben. Gólszerző: Gracsov a 6., Pena a 22. percben. A bajnokság állása: 1. Vác 13 8 4 1 29-13 20 2. FTC 13 8 3 2 25-10 10 3. B.csaba 13 8 2 3 30-12 18 4. Debrecen 13 8 2 3 22-15 18 5. Kispest 12 6 3 3 28-14 15 6. Csepel 13 6 3 4 18-26 15 7. Kába ETO 13 5 4 4 21-14 14 8. Siófok 13 4 4 5 16-22 12 9. UTE 13 4 3 6 5-17 11 10. Videoton 13 3 5 5 15-18 II 11. PMSC 13 3 5 5 13-21 II 12. Sopron 13 3 4 6 19-27 10 13. Vasas 13 4 1 8 18-22 0 14. BVSC 13 2 5 A 12-28 0 15. Haladás 13 2 3 8 13-23 7 16. MTK 12 1 5 6 13-25 7 Teke Szuper Liga Győzelem az FTC ellen Szegedi Postás-Ferencváros 6:2 (5466-5379) A tekézők Szuper Ligájában a hét végén a Szegedi Postás vendége a Ferencváros bajnokesélyes férfi csapata volt. A találkozót a szegediek nyerték. Szegedi Postás-ferencváros 6:2 (5466-5379) Pontszerzők: Berényi 926, Bódi 924, Németh 911. Deák 909, Kendrela 899, Stér 857, illetve Szabó 962, Fehér 938. Ifjúságiak: Szegedi PostásFerencváros 4:0. Pontszerzők: Korcsmarek és Veres. • Ma este, 18 órától Dr. Mezey György a Forrásban! A Forrás Presszó és Bár ma este 18 órától mutatkozik be a nyilvánosságnak új jellegű szolgáltatásával, aminek keretében az elkövetkezendőkben sportéletünk hírességeivel, olimpiai és világbajnokokkal, edzőkkel és vezetőkkel találkozhatnak az érdeklődők. A „Sport a kávéházban" elnevezésű estek első meghívott vendége nem más, mint dr. Mezey György mesteredző, volt szövetségi kapitány. A megjelentek kötetlen beszélgetés formájában - a sok egyéb mellett - például hallhatnak arról, ki (a játékos, az edző és a vezető) mennyire hibás abban, hogy csapnivalóan rossz labdarúgásunk ott tart, ahol van... Az est házigazdája Gyürki Ernő, lapunk sportrovatvezetője. Helyfoglalás érkezési sorrendben, a 100 forintos belépőt couvertként használhatják a vendégek, tehát ellenértékéért fogyaszthat. nak. A Bundesliga hétvégi fordulójában az SV Hamburg odahaza 3-0-ra legyőzte az őszi bajnokot, a frankfurti Eintrachtot, s mivel a Bayem München az Olimpiai stadionban keserves 1-0-ás győzelmet aratott a Karlsruhe felett, a frankfurtiak előnye ötről három pontra csökkent, éppen a müncheniekkel szemben. Ám a bajor sztárcsapat házatáján még mindig háborognak a kedélyek a korábbi hármas kudarc miatt - kiesés az UEFA Kupából és a német kupaküzdelemből, a bajnokságban vereség a kieső helyen tanyázó Nürnbergtől - s azt fontolgatják, hogy menesztik az edzőt, Erich Ribbecket, külföldről, Olaszországból hozatnak új mestert Münchenbe. Edzőváltás a Bayemnél? Miközben a Bundesliga és a szurkolósereg hálás a Hamburgnak, hogy nem tette unalmassá a német labdarugó bajnokságot, a Bayern Münchennél új edző után néznek - legalábbis a Welt am Sonntag szerint. A szerepkörre Dino Zoffot, az olasz kapuslegendát, a római Lazio edzőjét szemelték ki - írta'a Welt am Sonntag. Az 51 éves Zoffot állítólag már meg is kereste Franz Beckenbauer, a Bayern egyik alelnöke, s jelezte a müncheniek érdeklődését. Az olasz válaszát a vasárnapi német lap nem közölte. Erich Ribbecket az Opel cégtől hozták a Bayernhez, 25 éves edzői múlt áll mögötte. Ribbeck mély válságból emelte ki a müncheni együttest - Jupp Heynckes menesztése után a dán Sörén Lerby vállalta az edzősködést -, s volt idő, amikor az FC Bayernt a kiesés is fenyegette. A tavalyi bajnoki küzdelemben a München a legutolsó fordulóig a bajnoki elsőség várományosa volt, a címet az utolsó pillanatban halászta el előle a brémai Werder. Az idei szezonban a Werder gépezete csikorog, a hétvégén a Drezdától szenvedett vereséget 1-0-ra, hazai környezetben, ez volt a harmadik hazai kudarc. Igaz, a Dynamo Drezda volt az, amely a hét közepén kiverte a Bayernt a német kupából, s úgy tűnik, maga mögött hagyta válságperiódusát. A Bréma azzal vigasztalódik, hogy a Bajnokcsapatok Európa Kupájában bekerült a legjobb nyolc közé, s az egyik négyes csoportban körmérkőzést vívhat a kupáért.