Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-15 / 266. szám
2 KÜLPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1993. NOV. 15. Pápai áldás bal kézzel Kai közzel áldotta meg a hívőket vasárnap II. János Pál pápa a vatikánvárosi Szent Péter téren. A 73 éves szentatyát, aki nemrégiben kificamította jobb vállát, több ezer fős tömeg köszöntötte tapssal és hálaadó énekkel, amikor megjelent rezidenciájának ablakában. A bekötött kezű pápa egyúttal cáfolta, hogy hirtelen rosszullét következtében esett volna el csütörtökön. Mint elmondta, ilyesmiről szó sem volt, csupán rosszul lépett le a pódiumról, miközben audienciája hallgatóságához közeledett. II. János Pál sérült vállát a kórházban gyorsan helyretették, és egyetlen éjszaka után, pénteken már el is hagyta az intézményt. A Reuter úgy tudja, hogy a pápának egy hónapig merevftőkötést kell hordania, majd még néhány hétig fizioterápiás kezelésben részesül. Kedvenc sportjait, a síelést és az úszást azonban még hónapokig nem űzheti. Csaló japán öt nőt szedett rá Kőbe japán városban egy ismeretlen férfi, aki az AIDS-központ egészségügyi alkalmazottjának adta ki magát. - Balesetet szenvedett egy ember, akiről kiderült, hogy HIV- vírussal fertőzött és aki azt állítja, hogy önnel tartott fenn szexuális kapcsolatot - közölte az ismeretlen telefonáló több hölggyel is. Ezután azt ajánlotta nekik, hogy nevük felfedése nélkül csináltassák meg az egészségügyi központban az AIDS-tesztet - s a trükkel esetenként 50-500 ezer forint körüli összeget fizettetett ki velük. Az sem keltett gyanút az áldozatokban, hogy az „egészségügyi dolgozó" - utcai telefonfülkébe kérte az összeg elhelyezését. • Waller Kratzer, az osztrák belügyminisztérium szóvivője vasárnap az MTI tudósítójának kérdésére elmondta: Magyarországról, Szlovákiából és Németországból várnak további adatokat a kettős határőrgyilkosság ügyében. A két határőr gyilkosa Predrag Boskovich, aki hat éve Németországban vendégmunkásként él - előzőleg pedig az akkori Jugoszláviából politikai okokból menekült. Ezeket az adatokat a német hatóságok már visszaigazolták. A kihallgatáson, amelyet egyébként most a további adatok beérkezéséig szüneteltetnek, a tettes azt mondta, hogy a fegyvert a vonaton vásárolta egy szlováktól. Walter Kratzer közlése szerint erről a rejtélyes Ágoston András a listavezető Bácska-Topolyán szombaton megtartotta jelölőgyűlését a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége: az újvidéki és a nagybecskereki (Zrenjanini) körzetben egyaránt 28-28 jelöltet választottak meg a decemberi szerbiai parlamenti szavazásra. A gyűlésen 144 küldött vett részt, a jelölteket titkos szavazással választották meg. A listavezető Ágoston András, a VMDK elnöke. Az újvidéki listán Csuhela Ferenc, a háborúellenes megmozdulások egyik vezetője szerepel az első helyen, a második Vékás János, a VMDK alelnöke, a harmadik Matuska Márton újságíró, aki az 1944es vajdasági megtorlásokról írott könyvével szerzett hírnevet magának, a negyedik Mirnics Károly neves szociológus. A nagybecskereki listán az első Pali Sándor doktor, a parlamenti szócsaták egyik legaktívabb szereplője, a második Ágoston András, utánuk Kasza József szabadkai polgármester, majd Szecsei Mihály közgazdászprofesszor következik. Vékás János alelnök az MTI-nek adott nyilatkozatában elmondta, hogy lemondtak a belgrádi körzetről, nem kívánnak ott jelöltet indítani, mivel nem sikerült kellő számú aláírást összegyűjteni. A vajdasági szerb ellenzéki pártok most létrejött koalíciójáról azt mondta, hogy az nagy kihívás a VMDK számára, de egyúttal pozitív fejlemény, hiszen segít tisztázni a politikai színképet. A koalíció teljesen heterogén fűzte hozzá egy dologban mindenképp egyetértenek, s ez az, hogy nemzeti autonómiáról hallani sem akarnak. Metallik Festékbolt AKCIÓ 2 K. FEHÉR 3350 Ft Továbbá színkikeverés. Metál: 7500/set. Acrily: 5350/set Tel.: 329-884 Kálvária tér 32. Megnyílt a graboplast Rt. Márkaboltja A Fix-Pont Diszkont Szeged, Dorozsmai út 14. Tel.: 314-855/158 m. Nyitva: H-P: 9-17. S7.0: 9-12-ig. - PVC-padlókárpit (linóleum) különböző vastagságban, 2 m szélességben - Habosított tapéták 499 Ft/tek. - Viaszkos vászon asztalterítők nagy választékban - PVC-ragasztók. szegőlécek, a gyár márkaboltja garantálja önnek a legolcsóbb árat, széles választékot és az I. o. minőséget. szenzációs, új ruhavásárlási lehetőség! VÁSÁROLJON IMPORT HASZNÁLT RUHÁT AZ EGÉSZ CSALÁDNAK! P«>t»m áron a Potomból Kiváló minőségű, divatos, férfi-, női és gyermekruházati cikkek, női, férfi új fehérneműk, zokni, harisnyanadrág szenzációs diszkontáron. Alacsony úr, magas érték, olcsón, jót a POTOM-ból Nyitva: hétköznap 10-18, szombaton 9-13 óráig. Cini: Kelemen U. 4. (a Hágival szembetű) • Vitalij Csurkin orosz külügyminiszter-helyettes, Jelcin elnök jugoszláviai megbízottja, vasárnap Franjo Tudjman horvát elnökkel folytatott tárgyalásain elmondta: Moszkva támogatja a Bosznia középső részén létrehozandó horvát biztonsági övezetekre vonatkozó javaslatokat. Az övezetek felállítását Mate Granic horvát külügyminiszter kezdeményezte november 4-én az ENSZ BT-nek. Javaslata értelmében védett területeket kellene létrehozni a menekült horvátoknak, hasonlóan az ENSZ által muzulmán védett övezeteknek nyilvánított Csurkin Zágrábban hat területhez, Szarajevó és más városok körül. Granic indítványa szerint ilyen övezetet kellene felállítani Kiseljak városa és további horvát többségű térségek körül. Mint a Reuter brit hírügynökség emlékeztet rá, több, mint 15 ezer horvát polgári lakos kényszerült elmenekülni lakhelyéről a közép-boszniai harcok következtében. Csurkin zágrábi megbeszélésein azt is hangoztatta, hogy a Jugoszlávia elleni büntetőintézkedések feloldásának kérdését még a horvátországi problémák rendezése előtt meg kell oldani. Mint az orosz diplomata mondotta, a boszniai fegyveres konfliktus megoldása nem várhat addig, amíg egy újabb átfogó Jugoszláviakonferenciáit szerveznek. Az AFP szerint Franjo Tudjman horvát elnök a megbeszéléseken határozottan ellenezte, hogy feloldják a Szerbia ellen érvényben levő nemzetközi rendszabályokat. Vendégmunkás a gyilkos szlovákról semmit nem tudni, de tény, hogy a fegyver, amivel a két határőrt agyonlőtték, csehszlovák gyártmányú. A szlovák férfi után nyomoznak. A tettes utastársának útlevele szintén hamis volt, s a szakértők megállapították, hogy mindkét útlevélbe utólag ragasztottak új fényképet. Egyébként ez tűnt fel a két határőrnek, ezért kisérték a két férfit a szolgálati szakaszba. Walter Kratzer tájékoztatása szerint már bebizonyosodott, hogy a másik férfi neve Farkas István Sándor. Vele kapcsolatban adatokat várnak Budapestről. • A kijevi belügyminisztérium szerint incidens nélkül élte meg az általa önkényesen kitűzött világvégét az ukrán szekta, amely vasárnapra várta e nevezetes eseményt, egyúttal 150 ezer ember újjászületését jelentette a Reuter. A Fehér Testvériség nevű vallási csoport elsősorban vezetője, Marina Cvigun sugallatára, úgy képzelte, hogy a világvége vasárnap délben következik be, és ezt megelőzően a szekta 145 ezer tagjának öngyilkosságot kell elkövetnie, hogy azután majd egyszerre születhessenek újra. Vasárnap azonban alig néhány száz „fehér testvér" gyűlt össze a kijevi Szent Szófiakatedrálisnál. Az események Elhalasztott világvége ilyetén alakulásában jelentős szerepe lehetett annak a ténynek, hogy a rendőrség néhány nappal ezelőtt letartóztatta a szekta vezetőjét, Marina Cvigunt és férjét, Jurij Krigonovot. ők ketten egyébként a rács mögül is azt nyilatkozták, hogy a tömeges újjászületés jelenlétük nélkül is lezajlik majd. A rendőrség korábban attól tartott, hogy az elvakult hívők körében valóban öngyilkossági hullám indul, erre azonban szerencsére nem került sor. Boszniai horvátmuzulmán összecsapások A közép-boszniai Fojnica környékén heves harcok robbantak ki a muzulmán és a horvát egységek között. A szarajevói rádió vasárnap reggel azt közölte, hogy az újabb összetűzéseket a boszniai horvát milicisták kezdeményezték. A horvát rádió szerint ugyanakkor a horvát egységek csupán visszaverték a muzulmánok támadását, súlyos veszteségeket okozva nekik. A horvátok több települést is ellenőrzésük alá vontak. A szarajevói rádió egy másik jelentése szerint a szerb támadások miatt közel 1000 muzulmán menekült el a Szarajevótól északnyugatra fekvő Olovóba a környező településekről. Szarajévóban egyébként viszonylag csendes volt az éjszaka, csupán időnként lehetett fegyverropogást hallani. A horvát rádió arról is beszámolt, hogy a horvát fennhatóság alatt lévő, a Zágrábtól északnyugatra fekvő Zepce elleni muzulmán támadásokban megsebesült hat polgári személy. Az RMDSZ törvénytervezete Az RMDSZ vasárnap egyhangúlag, tartózkodás nélkül elfogadott kisebbségi törvénytervezete először fogalmazza meg a jog nyelvén a romániai magyar kisebbség törekvéseit. A tervezet értelmében a törvény hatálya kiterjed a Románia területén élő nemzeti, etnikai és nyelvi kisebbségekre és autonóm közösségekre, és szabályozza e román állampolgárságú személyek sajátos jogait. A törvényjavaslat értelmében autonóm közösség a kisebbséghez tartozó személyek olyan társulása, amely jogait saját elhatározásából, a belső önrendelkezés elve alapján gyakorolja. A törvénytervezet tartalmazza a nemzeti kisebbségek és autonóm közösségek általános jogait, a közösségi jogokat, a nyelvhasználat jogát az oktatásban, a közművelődésben, a törvényhozásban és a közigazgatásban, az igazságszolgáltatásban és a tájékoztatásban. Foglalkozik a dokumentum az autonóm közösségek három szintű, személyi és kulturális, illetve - újonnan bevezetett kifejezéssel - „sajátos státusú" helyi és regionális autonómiájával. Az utóbbi kérdésről vasárnap délelőtt többórás vita után született meg a kompromisszumos formula, amelynek értelmében az RMDSZ javasolja majd a parlamentben a következőt: „Azok a közigazgatási egységek, ahol valamely kisebbség a lakosság létszámához viszonyítva többségben van, a helyi önigazgatási autonómia alapján létrehozhatják sajátos státusú önkormányzatukat és hivatalos nyelvként anyanyelvüket is használhatják. E testületekre a helyi önkormányzatok európai chartájának rendelkezései az irányadók ". • Jövő év január 3-tól - az indokolás szerint gazdasági okból - hetente 38 és fél órára csökkentik a Szlovák Rádió magyar adásának műsoridejét. Ez több szerkesztő elbocsátását is maga után vonja. A korábbi műsoridő-korlátozás miatt a magyar adás műsorideje jelenleg mintegy heti 40 óra. Papp Sándor, a magyar adás főszerkesztője a szombati Új Szóban részletesen ismertette az intézkedésből következő műsorváltozásokat. Mint elmondta, a rádió egészét sújtó anyagi gondok miatt státusokat kell az év végéig megszüntetni, ami összesen t(z embert érint. A főszerkesztő megerősítette, hogy néhány műsor tervét továbbra is be kell mutatni a rádió központi vezetésének. Ismeretes, hogy közel két hónappal ezelőtt, Duray Miklós egy nyilatkozata kapcsán, egyes Nyílt cenzúra Pozsonyban műsorok tervének bemutatására kötelezték a magyar adás szerkesztőit. Ezt a sajtó egy része a nyílt cenzúra ismételt bevezetésének minősítette. Január 3-tól a Szlovák Rádió magyar adásának műsorideje hétköznapokon napi négy és fél órányi, hétvégeken nyolc órányi műsoridőre korlátozódik. Papp Sándor vasárnap az MTI érdeklődésére elmondta, hogy az erről szóló írásos döntést várhatóan csak hétfőn kapja meg. Nem zárta ki, hogy a döntés a jelenlegi információkhoz mérten kedvezőbb, vagy kedvezőtlenebb is lehet. SKODfl-UfIZ-, TftTRftalkatrészek ffüTÓ-PROTECT Szeged, Makkoserdö sor AO. 06-60-380-908 Ha Ön a heti öt alkalommal közlekedő New York-i közvetlen járatára Sky Club business osztályú jegyet vált, különleges szolgáltatásokat kap ajándékba, mintegy 70 000 Ft értékben. További információ és helyfoglalás kirendeltségünkön. Szeged, Jókai u. 7. Tel.: 471-871 v. 471-669. | CIPŐ | NEVfiDfi női ős férfi divatcipők, őszi-téli modellek minden korosztálynak. Szeged, Kölcsey ci. ST3. (Royal Szálló) mellett. SZÁMÍTÓGÉPES ASZTALOK IRODASZÉKEK PRINTERÁLLVÁNYOK VIZLÁLTÁBLÁK Tekintse mJf kínálatunkat új bemutatótermünkben. Szeged, Csongrádi sgt. 22., Tel.: (62) 314-380,316-601 EMiBUSl Piancavalló olasz síparadicsom. Elhelyezés apartmanokban. Egy hét személyenként már 6120 Ft-tól Sri Lanka Szilveszter a tea hazájában. 10 nap repülővel, lux. szállodában, félpanzióval. Részv. díj: 132 650 Ft IBUSZ SZEGED, Klauzál tér 2. Tel.: 471-177, 471-060 M POMUS SZEGED K F A CSOPORT TAGJA Balaton Bútorgyár termékbemutató vásárlással egybekötve 1 993. november 15-27-ig Domus Áruház Szeged, Dugonics tér 8-9. Tel.: 326-911. DOMCJS IGAZI OTTHONT TEREMT