Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)
1993-11-13 / 265. szám
TINI SZOMBAT, 1993. NOV. 13. Belépnek Szegedre Ha szerda, akkor Sziámi ' T M Ha kedd, akkor Belgium, de ha szerda, akkor Sziámi. Már legalábbis most, és Szegeden. November 17-án érkezik ugyanis a Szegedi Ifjúsági Házba Müller Péter Sziámi csapata, hogy hangköltészetével és sajátos bölcsességével ízesített rock and roll piruláival hevítse a hangulatot. Már amennyiben hevíthető az... Megjelent a Sziámi új lemeze, a „Belépek egy helyre...", rajta 12 összetéveszthetetlen hangvételű Sziámiszám. A hanghordozón CD-án és kazettán - a nagysikerű Mr. Pornowsky előkerül című zenés játék kapott helyett a Sziámi Zenei Társulat előadásában, Györgyi Anna és Tolcsvay László vendégszereplésével. Az új lemez bemutatója alkalmával láthatták először a budapesti sajtótájékoztató résztvevői az „Elölről" című számból készült rendhagyó videóklipet, amelynek sajátossága, hogy az az első álló formátumú mozgókép, amelyet úgy lehet nézni, hogy otthon élére állítjuk a tévénket, vagypedig úgy, hogy oldalra hajtűk a fejünket, esetleg lefekszünk... De tudunk egy jobbat: nézzétek meg a Sziámit élőben, november 17-én, szerdán este 19 órától a Szegedi Ifjúsági Házban. Itt nem kell a fejeket oldalra hajtani, a tévét élére állítani", a tartós álmatlanság pedig csak természetes. Kopaj '93 - a Délmagyarország támogatásával Károlyi-pajkosságok A Kopaj-on az egyes szintek alkotnak külön-külön csapatokat, akik összemérik erejüket, hogy a végül kiderüljön, melyikük a jobb. S igaz az egykori Névtelen Nulla-dalszöveg aktualizált változata: a szintek mindent megtesznek, hogy ők legyenek az elsők, mert a fődíj egy csíkos napernyő! A Kopaj történetében egyébként először fordul elő, hogy mind a tíz szint nevezett a viadalra. Már készülnek is a csapatok, hiszen vannak előzetes feladataok. Videofilmet, szint-indulót, tízperces demokazettát, színdarabot kell készíteniük - előre. A monstre vetélkedő szerdán délután kezdődik, s egészen péntek éjszakáig tart. Esténként természetesen buliban „pihenhetnek" a Pajkos népség lakik a Károlyi kollégiumban - legalábbis erre lehet következtetni abból, hogy hagyományos, minden évben ősszel megrendezik a Kopajt-t. A Kollégiumi Pajkosságokat. A legközelebbit épp a jövő héten, november 17-től 18-ig. Lesz ott minden, sportvetélkedők, agyelhagyás, koncertek. napi hajtásban kifáradt csapatok - és a népes nézősereg. Szerdán este fél tizenkettőkor kezdődik az Eldorádó divatshow-ja, utána a Nyers együttes bulija következik. Csütörtökön a Buffalo Express hevíti a hangulatot, a péntek éjszakai záróbuliban pedig a Szécsi Pál Emlékfiúk és a Pentagon produkciója után diszkóban rophatnak a pajkos ifjak. A Kopaj *93 fő támogatója a Délmagyarország. A szervezőknek segített még: Boss Club Kft., Alabárdos Étterem, Görög Pizzéria, Cédrus Kft., Meló-Diák, Copy General, Burger King, Szegedi Nemzeti Színház, Volán Taxi, WS Ker Diszkont, Éliker Kft., Papagáj Diszkont, SZOTE Menza, Techno Gym, Ciao Pizzéria, Christ Olivér - Német-Magyar Kbnzultációs K. P., Andreas Kft., Numero Uno, Z. Nagy Cukrászda, Dallas, Bár, Domino, Szuper Hamburger, Melinda Kozmetika, Eldorádó, Virág Cukrászda, Kakas, Zátony Söröző, Károlyi ABC. Fridi „előzenekara" Hevesi Tamás és a flamenco KRESZ-Totó 2. Akik hallgatták a Tinimagazin adását a 94.9 Mhz-en csütörtök délután, azok tudják, hogy a műsor vendége volt Hevesi Tamás. Akik viszont nem voltak rádióközeiben, azok most megismerkedhetnek az egykori Névtelen Nulla frontemberével, hiszen itt közöljük az éterben elhangzott beszélgetés szerkesztett változatát - megtoldva néhány kérdéssel, amelyek a rádióban nem hangzottak el. . - Tamás, lassan már Szegedre költözöl. Szerdán érkeztél a Sing-Singbe, csütörtökön a SZOTEKlubban szerepeltél, most hétfőn pedig ismét jössz, a JATE-Klubba. Mit csinálsz Szegeden? - Alakítottam egy duót Juhász Lászlóval, akivel a Névtelen Nullában még együtt játszottunk, és úgy tűnik, hogy a közönség vevő a produkcióra. Egyébként december negyedikén újra jövök, igaz nem Szegedre, hanem Mórahalomra. Hatalmas buli lesz rengeteg meglepetéssel, sztárvendégekkel... -...ahol te leszel a ceremónia- és fedélzetmester. Részleteket egyelőre még ne áruljunk el, azonban arról szívesen hallanánk, hogy készül-e új lemezed? - Igen, kaptam egy meghívást a PolyGramtól, MünPoplotyogó Michelle Pfeiffer ezentúl kéri szerződéseiben, hogy forgatása alatt biztosítsanak szobája mellé egy berendezett gyermeklakrészt is a nemrégen örökbefogadott kislánya számára. * Burt Reynolds titkárán keresztül jelentette be feleségének, Loni Andersonnak, hogy válni készül és hogy négy órát ad neki házuk elhagyására. A színész ugyanis megtudta, hogy feleségének egyik barátjukkal volt viszonya. chenben kell felénekelnem egy flamenco-nagylemezt, amelyen világslágerek feldolgozása szerepelne természetesen flamencostílusban. Készült egy másfajta produkció is. A Posta Banknak csináltunk reklámfilmet, amely tulajdonképpen egy videoklip. A múlt héten volt az elfogadása, s a Posta Banknak nagyon tetszett. Egyébként Magyarország legdrágább videóklipjét készítettük el. Januártól kezdik játszani az új kampányban, két változatban is, az ötven másodperces verzió tipikusan reklámspot, az egész pedig egy majdnem ötperces dal, a Presser-Dusán szerzőpáros alkotása. - Talán kevesen tudják, Fotó: Révész Róbert de dolgozol a Friderikusz Show-ban Is... - Már három hónapja tevékenykedem, mint előbemelegítő. A közönséget én szoktam bemelegíteni, mert amikor bejönnek meg vannak szeppenve, hogy mennyi reflektor meg mindenféle idegen dolog van odabent a stúdióban. Én pedig oldom ezt a feszültséget. Lehet, hogy most már a Fridi is úgy látja, hogy néhány másodpercet szerepelhetek a tévéadásban is. Állítólag az utolsó műsorban - januártól ugyanis nem lesz már Friderikusz Show énekelni fogok. Különleges Koncertkoktél Aerosmith Mr. Big November 13. BS Sepultura Paradise Lost November 14. Olimpiai Csarnok Pál Utcai Fiúk November 19. BS ICE-T Body Count November 19. Olimpiai Csarnok Zorán November 20. BS Sex Action December 11. Petőfi Csarnok Koncz Zsuzsa December 28. BS Kispál és a Borz December 29. Petőfi Csarnok Demjén Ferenc December 30. BS Itt a nagy alkalom, hogy megszeIngyen szerezhetsz jogosítványt! Ooro Pesch: A rock-lady A rezd a jogosítványt - és könn^lts szüality Áutósiski gyanis teseinek nem kell kifizetni a tanfoleid - vagy éppen saját maga tárcáján. A Quality A tából u pénzuality Autósiskola jóvola KRESZ-Totó győzlyamot és a gyakorlatot. Két kategóriában indítjuk KRESZTotónkat, a 16 éven aluliak segédmotorkerékpárra, az idősebbek pedig személygépkocsira szóló jogosítványért hajthatnak. Kérjük, ezért tüntessétek fel korotokat a beküldött megfejtések mellett. A legtöbb telitalálatos szelvény között sorsolunk, az első helyezett 100 százalékos - azaz ingyenesen -, a Quality Autósiskola második 50 százalékos - azaz féláron -, a harmadik 75 százalékos kedvezményben részesül - azaz háromnegyedáron vehet részt a tanfolyamon. A segédmotorkerékpárnál egyébként 8900 forintba, a személygépkocsinál pedig 17 500 forintba kerül a tanfolyam. Érdemes tehát fejteni és küldeni. A kérdéseket a Csongrád Megyei Balesetmegelőzési Bizottság munkatársai állították össze. A verseny négyfordulós, a tippeket hetente is beküldhetitek, de az utolsó forduló után egyszerre is postára adhatjátok szavazataitokat. Jó tippelést! 6722 Szeged, Mars tér 20. Tel: 325-083 KRESZ-Totó 2. 1. Hol adhat hangjelzést balesetveszély esetén? a) Csak lakott területen kívül. • b) Csak lakott területen. • c) Lakott területen kívül és belül egyaránt. • segédmotorkerékpár • személygépkocsi • 2. Szabad-e hátramenetet végezni útkereszteződésben? a) Igen. b) Nem. • • Doro Pesch 28 éves. Düsseldorf közelében született. A heavy metál sztár a Warlock együttessel arat óriási sikert. Menedzsere hat évvel ezelőtt Amerikába vitte, meghódította az Újvilág közönségét is, azóta az év felét ott tölti. A rock-lady három hónapja új albumán dolgozik, számai között szerepel a Bad Blood clmü új dala is. „Foglalkoztat az idegengyűlölet - mondotta a Maxi cfmű magazin riporterének a magam lehetőségeivel küzdök ellene. Előadásokat tartok, iskolákban lépek fel, és vitákon veszek részt. A káros és veszélyes nézetek ellen egy televíziós filmben az emberiesség hatalmáról fejtettem ki a véleményemet. Remélhetőleg rajongóim megértik és továbbadják üzenetemet... Téved, aki azt hiszi, hogy egy ilyen érzékeny témához a heavy metál túl agresszív. A hard rock a lélek zenéje, a heavy metál érzelemgazdag is lehet. Senki sem Irt olyan szép balladákat, mint Hard Rocker..."