Délmagyarország, 1993. november (83. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-06 / 259. szám

6 KULTÚRA DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1993. Nov. 6 • A prózai bemutatók nem maradnak el Dönteni: felnőtt módon Az utóbbi napok színházi homályának oszlatására Kormos Tibor igazgató tegnap délelőttre rövid beszélgetésre hfvta össze a prózai társulatot. Mit mondta, azt nem kéri, hogy a színészek hitet tegyenek mellette vagy a távozó művészeti tanácsadó (Arkosi Árpád) mellett, de azt igen, hogy mindenki „felnőtt ember módjára döntse el", hogy mi módra kívánja alakítani további sorsát. Megköszönte, hogy a színészek a kialakult helyzetben is felelősségteljes magatartást tanúsítanak, s csütörtökön este Bicskey Lukács bravúros beugrásával megmentették a Szentivánéji álom előadását. A színház vezetésének elszánt törekvése, hogy a bérletben' meghirdetett előadások (Tangó, Chicago, Légy jó mindhalálig) ha késve is, de megvalósuljanak, még akkor is, ha a felkért rendezők valóban viszszalépnek. Erről még mindig nem kapott a színház hivatalos értesítést, csupán a lapokban megjelent információkra hagyatkozhatnak. Ha Lukáts Andor és Tompa Gábor tényleg nem kívánnak Szegeden rendezni, akkor találnak másokat erre a feladatra - közölte a színigazgató. Hamarosan egyébként két darabnak is megkezdődnek a próbái a Kamaraszínházban, Karczag Ferenc rendezi a Máli nénit, Bodolay Géza a Bohóctáncot. (Arkosi Árpáddal, a lemondott művészeti vezetővel készült interjúnkat hamarosan olvashatják lapunkban.) Operapremier a centenáriumra Se bukfenc, se salto mortale Az Anyegin rendezője: w M • Az Anyeginről írta valamelyik kritikus: vészesen magában hordja az érzelgős, giccses előadás kísértését. - Könnyen lehet, hogy fennáll ez a veszély, de megkísérlem kivédeni. Ügy vélem, hogy ebben a darabban Puskin is, de főleg Csajkovszkij alapvető emberi érzéseket, interperszonális kapcsolatokat fogalmaz meg, amelyek létezése független kortól, társadalomtól, történelemtől, mindentől. Az emberhez tartoznak. A kornak ebben annyi szerepe van, hogy koronként változik a kifejezési formája, és lehet, hogy az átélés formája is. Ezt nem tudhatom, mert én egyszerre csak egyetlen korban, a sajátomban tudok élni. Megpróbálom a fantáziámat szabadjára engedni, mert a többi korról is vannak információim: történelmiek, tudományosak, pletyka szintűek. Az alapvető érzések: szerelem, barátság, féltékenység, harag, hiúság minden korban léteztek. Az az érdekes, hogy ezeket hogyan mutatom be. Kétségtelen, hogy Csajkovszkij az Anyegin zenéjében - ami több mint száz évvel ezelőtt született - más életritmusú, más tempójú, más elfoglaltságú emberek lelkét, kapc«olatait komponálta meg. Sokkal kevesebb volt az ember programja, kevesebb szórakozási lehetősége volt, sokkal többet tudott foglalkozni a saját lelkével, érzelmeivel. Szörnyű, de Igy van: az ember jobban ráért saját magára. A zenében megkomponált érzéseket úgy kell ma megmutatni, hogy ne muzeálisak, netán megmosolyogni valóak legyenek, hanem olyan mértékig kell közelíteni a mai ember mentalitásához, életviteléhez, hogy ráismerjen. Csak annyira szabad elvinni az „érzelgősségig", amennyire a zenei anyag meghamisítása nélkül lehetséges. Ahol a zene kizárólag és egyértelműen azt festi, azt mélyíti és azt boncolja, ami egy ember lelkében, szívében történik, ahhoz én nem tudok bukfenceket komponálni, se dupla tempót diktálni. Akit ez Fotó: Nagy László Angyal Mária, aki húsz évig volt a szegedi színház rendezője, most hosszú idő után ismét új opera-bemutatót rendez, Csajkovszkij Anyeginjét állította színpadra. Történetcsen három másik munkáját - a Toscát, a Bánk bánt és a Lammermoori Luciát - is felújította illetve felújítja az operatársulat, így akár azt is mondhatjuk. Angyal-évad az idei. a zene nem gyönyörködtet el, és nem tudja elvonatkoztatni a színházi élményt egy olyan visszatetszéstől, hogy: „Jaj. mit nyavalyognak ezek ennyit!?" annak nem tudom ajánlani ezt a darabot. Olyan elnéző szeretettel kellene nézni az előadásból kihagyhatatlan „szenvedelmeket", ahogyan én a nagyanyám gyönyörű csipkekendőjét nézem. Nem abban megyek házibuliba vagy premierre - bár egyre divatosabb -, de tisztelem, tetszik, szeretem. Relikviája és hírmondója egy olyan kornak, ami nem is olyan távoli a napjainktól. Ez a darab másként drámai, mint például A trubadúr, vagy egy Puccini-opera, ami tele van nemcsak érzelmi, lelki, hanem fizikai akciókkal is. Az Anyegin kétségtelenül statikus darab, inkább lírai és esztétikai élményt lehet általa nyújtani. A látványt az énekesnek és a színpadképnek kell produkálni. Erre törekedtem a színpadi megfogalmazás során. • Puskin Anyeginje kapcsán közhely az a megállapítás, hogy a XIX. századi orosz élet enciklopédiája. Mennyire igaz ez az operaváltozat esetében? - Csajkovszkij a monumentális történelmi-társadalmi freskókat is festő hatalmas puskini szövegből nem ezt emelte ki. Minimális háttérként használja, csupán utal rájuk. Az előadásban megpróbálok néhány dolgot, ami az érzelmek síkján zajlik és a zenében szólal meg - amit talán nem szokás - képre lefordítani. Néhány helyen, ahol erőltetés nélkül lehet, egy-két szimbolikus beállítást, mozgást, látványt, színt, díszletkompozíciót állítok ennek az elképzelésnek a szolgálatába. Ettől ez az opera csak belső drámai történéseket tud hordozni, ettől nem lesz happening, nem lesz se bukfenc, se salto mortale. Ami nincs benne a zenében, azt nem óhajtom beletenni. • Rendezte már korábban az Anyegint? - Nem rendeztem, de még csak nem is láttam soha életemben. Most hoztak a kollégák egy videókazettát, ami egy chicagói előadásnak a felvétele. Óriási csalódás volt számomra. Egy koncertszerű előadás, amiből az illúziókeltésre való törekvésnek még a nyoma is hiányzik. Még arra sem figyeltek, hogy Tatjána legalább közelítőleg annyi kilós és anynyi éves legyen, mint amit a szerep megkívánna. Nem hiszem, hogy a mai ember ebben a türelmetlenül rohanó, semmise-jó-közérzetű és nagyon szigorúan ítélő mentalitásával szívesen néz olyan előadást, aminek nincs látványértéke, csak akusztikai. Nekem olyan szerencsém van, hogy mindhárom Tatjánám fiatal, karcsú, mozgékony, érzékeny és bátor színésznő is, túl azon, hogy nagyszerűen éneklik is ezt a rendkívül nehéz szerepet. Hollósi Zsolt • Szegedi kamarazenei napok Három hangverseny - három ősbemutató A szegedi önkormányzat és a Nemzeti Filharmónia rendezésében hétfőn megkezdődik a szegedi kamarazenei napok hangversenysorozata. Az 1979 óta minden évben megtartott zenei eseményen idén három kamarazenei együttes koncertje szerepel, s mindegyik előadást egy-egy kortárs zenemű ősbemutatója teszi majd izgalmassá. A város felkérésére idén három zeneszerző: Terényi Ede, Madarász Iván és Márta István írt kamaraművet az eseményre. Terényi Ede erdélyi zeneszerző A hét torony muzsikája (Kamaraszimfónia Szeged város tiszeteletére) című darabját november 8-án, a Kolozsvári Kamarazenekar adja elő. Ruha István és Oprea Aurelian hegedűművészek közreműködésével; a hangversenyen Mozart, J. S. Bach és Britten művek szólalnak meg még. November 9-én Madarász Iván zenészerző Concerto F(L)A című művét a Weiner Leó Kamarazenekar mutatja be, Weninger Richárd vezényletével és Bálint János fuvolaművész szólójátékával; a koncerten Mendelssohn. Weiner és Csajkovszkij művek is felhangzanak. A zárónapon, november 11-én Márta István Film-zene (vonósokra) című darabjának ősbemutatóját hallhatja a közönség, a Salieri Kamarazenekar előadásában, Pá! Tamás vezényletével; a kamarazenekar Mozart és Beethoven műveket játszik még. A hangversenyek részletes programját az előadások napján közöljük. Valamennyi koncert 19.30-kor kezdődik, a szegedi konzervatórium dísztermében. Hány Táikány Szűcs él a világon? Vásárhelyi családtörténetek Négy éve, 1989. március 24-én az Elet és Irodalom hasábjain föltettem a kérdést: hány Gyuricza van a világon? Akkor jelent meg a gyomai Kner nyomdában Gyuricza Antal könyve. Az endrődi Gyuricza család története. Ezerre becsülöm e nevek viselőit. S most, hogy Vásárhelyen napvilágot látott A hódmezővásárhelyi Tárkány Szűcsm nemzetség monográfiája, másfél ezerre taksálom azoknak a számát, akik e jellegzetes vásárhelyi vezetéknévvel dicsekedhetnek. Jó lett volna, ha"a könyv végén névmutató teszi lehetővé, hogy a sok azonos nevűt megkülönböztetve megtalálhassuk. A mutató a megszámlálást is lehetővé tenné. Kedves jó barátom volt Tárkány Szűcs Ernő (19211984), aki nyilván a legnagyobb dicsőséget szerezte ennek a névnek. Mint a Puszták Népe szerkesztője kerültem vele kapcsolatba 1946-ban; az ő révén találkozhattam Bercsényi utcai remeteségében Németh Lászlóval. Végigkísérhettem Ernő pályáját, amint el kellett hagynia szülővárosát, hivatalt vállalnia, s mellette kiszorítani az időt kedvelt tudománya, a történeti néprajz, a jogszokások kutatására, amelyben egy élet fáradozásával a legnagyobb tekintélyre tett szert, akadémiai doktorságra, címzetes egyetemi tanárságra. Kilenc éve ott voltam a Kincses temetőben, amikor búcsúztattuk, '86-ban sfrkőavatásán, '92-ben özvegyének temetésén. Életem egy darabját veszítettem el velük. Öccse, Géza (1923) és egy másik ág leszármazottja, Imre (1928) fogott össze, hogy nemzetségük krónikáját fáradságos munkával összeállítsák. A fényes papíron, album alakban, sok képpel, kéziratok, okmányok, cikkek hasonmásaival gazdag könyv mindössze ötszáz példányban jelent meg. Nem is juthat minden Tárkány Szűcsnek... Az ősszülök, akiktől mindannyian származnak: Szüts István (17137-1768) és Olasz Sára (1738-1813). A többször megözvegyült Olasz Sárát 1782-ben a tíz évvel azelőtt föltehetően a Bihar megyei Tárkányból Vásárhelyre költözött Tárkányi István (1724-1799) vette el. Ezután kezdték Olasz Sárának Szüts (Szűcs) Istvántól született gyermekeit - a többi (pl. Kérdő) Szütsöktől megkülönböztetve - Tárkány Szűcsöknek (mi. Két fiú (György és János) vitte tovább a családnevet. Tőlük származnak a maiak. De már az ősanya Olasz vezetékneve elárulja, hogy a Tárkány Szűcs nemzetség története egyszersmind Vásárhely népiségtörténete is, hiszen a házasságok révén a Tárkány Szűcsök históriája összekapcsolódott a legjellegzetesebb vásárhelyi famíliákéval (Csáki, Dapsy, Égető, Hegyi, Karasz, Kenéz, Kotormán, Kristó, Lázár, Meszlényi, H. Mucsi, Cz. Nagy, Szél(l), Szentandrási, Zsarkó). Tárkány Szűcs Imre géplakatos, hegesztő, vízvezetékszerelő, traktoros volt, művezetőként ment nyugdíjba. Annál dicséretesebb szenvedélyes történelmi érdeklődése. Neki köszönhettük három éve az elhurcolt vásárhelyi leventék névsorát is. Eléggé nem dicsérhető fáradozása és áldozatkészsége, hogy Tárkány Szűcs Géza segítségével e szép könyvet ajándékként tette szülővárosa népének asztalára, egyszersmind gazdagította vele a magyar társadalomtudományt. Péter László A születéstől az iskoláskorig Makó, Szentes és Csongrád után Szegeden is bemutatjuk a Gyermekélet Makón és környékén című kiállítást. A tárgyak és fényképek többsége a makói József Attila Múzeum néprajzi gyűjteményéből került ki. Ezeket egészítettük ki a megye múzeumainak anyagából. A kiállítás a születéstől az iskoláskorig mutatja be a gyermekek életét a XIX. század végétől a második világháborúig. A hagyományos paraszti társadalomban 8-10, esetenként ennél is több gyermek volt a családban. A gyerekek helye, családon belüli szerepe egészen más volt, mint ma. Á szülők legfontosabb feladata a munka volt. A gyerekekkel mindig ennek függvényében foglalkoztak. A kicsik nevelésében, a hagyományok ápolásában fontos szerepük volt a nagyszülőknek. Ők általában otthon tartózkodtak, s több idejük maradt nevelni, játszani, játékszert készíteni. Kiállításunkon a megmaradt tárgyi emlékek és fotók segítségével a régi gyermekkor sokoldalúságát szeretnénk bemutatni. A kisgyermeket hamar munkára fogták, de a munka mellett maradt ideje játékra, szórakozásra is. A gyermek élete, születése után, anyja mellett a boldogasszony ágyban kezdődött, majd a bölcsőben folytatódott. Az ágyat szúnyoghálóval fedték be, mely az édesanyát és az újszülöttet óvta, védte az ártó hatalmaktól. Kiállításunkon azt a pillanatot örökítettük meg, amikor egy apátfalvi komaasszony látogatóba érkezve ételt visz a gyermekágyasnak. A fekvőhelyek közül bemutatunk talpas- és állványos bölcsőket, vesszőkocsikat és vesszőágyat. A csecsemők ruházatából (kising, főkötő, kisdunna, pólyakötő) több maradt meg az utókor számára, mint a nagyobb gyerekek viseleti darabjaiból. Ezek közül említést érdemelnek a kisfiúk viselte ingek, gatyák, és gyermekszűrök, amelyek szintén megtekinthetők a tárlaton. A kisgyermek állni és járni tanulását segítő eszközökön (tűlábas és padolt aljű állók, tolókocsi) kívül gyermekjátékokból is látható válogatás. A talicska, amely Makónak jellegzetes közlekedési eszköze volt. a gyermek életében is jelentős szerepet játszott. Nincstelen szegény emberek babakocsinak használták; abban tolták ki a kisgyereket a hagymaföldre, s míg a szülők dolgoztak, abban aludt vagy játszott a kicsi. A totyogó kisgyerek talicskát kapott játszani. Növekedésével ezt kisméretű váltotta fel, s ezt már munkaeszközként használta. A gyermekélet bemutatását az iskoláskor tárgyi emlékei: palatáblák, palavessző, tintatartók, elemi népiskolai értesítő könyvecskék, régi iskolapad zátják. A kiállítást a Móra Ferenc Múzeum Horváth Mihály utcai Képtárában ma, szombaton délelőtt 10 órakor a Százszorszép Gyermekház tánckarának műsora nyitja meg. Az énekestáncos gyermekjátékokat az érdeklődők meg is tanulhatják. Dr. Markos Gyöngyi néprajzkutató, a kiállítás rendezője Fotó: Révész Róbert