Délmagyarország, 1993. október (83. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-22 / 247. szám

PÉNTEK, 1993. OKT. 22. • Labdarúgó NBII. m Vasárnap: Szegad SC-REAC • Kiesési rangadó? Góllövők kerestetnek... SPORT 13 A rúgott gólokat tekintve, a három pontos Szeged SC messze kilóg az NB-s csapatok sorából a maga három találatá­val. A kényszerből megfiatalí­tott csapat az elmúlt két for­dulóban ugyan nem vallott szégyent, azt is mondhatjuk, derekasan helytállt, csakhogy azzal a fránya gólrúgással to­vábbra is hadilábon állnak a szegedi focisták. (Szívesen használnám a múltidőt, de el­eddig ennek lehetősége nem adatott meg...) A mostani ellenfél, az ugyan­csak nem sziporkázó Rákos­palota nem legyőzhetetlen (a REAC 7 pontjával 14. a táblá­zaton). Érzik ezt a még kitartó szurkolók'is, akik nagyon vár­ják már a sikert, az első győ­zelmet. - Örömmel tölt el vala­mennyiünket, hogy még van­nak, akik bíznak bennünk, és Alaposan „lebetonozta" magát a Keleti csoport utolsó helyére a Szeged SC csapata, s ami legalább ennyire el­szomorító, vajmi kevés esélye van arra, hogy mosta­nában elkerüljön onnan! Nem a fiatalok lelkesedésének és akarásának hiánya, hanem az őszi idény sorsolása, a hátralevő öt mérkőzés sugallja ezt az érzést... Mert ugye jön most a REAC, majd egy hét múlva a Nyíregyháza vendégeskedik a Tisza-parti stadionban, ahol november 3-án, MK-mérkőzésen, az NB l-es DVSC-t fogadja a sereghajtó. Utána Tiszavasváriba utaznak, majd a Tisza­kécskét látják vendégül a szegediek, s következik a szezonzáró, Hatvanban. képesnek tartják a csapatot a felzárkózásra - nyugtázta a bizalmat nagy sóhajtól kísérve Nagylaki Kálmán edző. ­Tisztában vagyunk vele, hozni kell(ene) ezt a meccset, de nem akarom a „kötelező győzelem" óriási lelki terhét a gyerekek vállaira rakni. Természetesen most is úgy küldöm őket pá­lyára, mint eddig: hajtsanak, „daráljanak" az utolsó pillana­tig, ám ha elszántságuk „csak" döntelenre lesz elegendő, ak­kor sem dől össze a világ. • A csapatból Dobót, Zátá­borit, Várszegi Richárdot, Turjánt és Bozót meghívták hét közepén az NB II. Ke­leti és Nyugati csoport válo­gatottjának mérkőzésére. A jövő csapatát kereső Dunai Antal, az olimpiai váloga­• Labdarúgó MK A Szeged a DVSC-t, a Csongrád a Vasast „kapta" A Magyar Labdarúgó Szö­vetségben elkészítették a Ma­gyar Kupa következő forduló­jának sorsolását. Az állva ma­radt 32 csapat november 3-án, 12.30 órakor játszik a 16 közé kerülésért. Csongrád megyéből még két együttes van verseny­ben, mindkettő NB l-es ellen­felet kapott. A Szeged SC a Debrecennel mérkőzik, mfg a Csongrádi Építők SE a Vasast „húzta" ki. A megyei I. osz­tályban szereplő csapat veze­tői, a fővárosi piros-kékek ké­résének eleget téve beleegyez­tek, hogy október 28-án csütör­tökön mérkőzzenek a csongrá­di stadionban. A további párosítások: Szekszárd-Békéscsaba, Kör­mend-Haladás, Nyírcsaholyi KSE-Csepel, Soproni Távköz­lési SE-Videoton, Kisszál­lás-UTE, ZTE-FTC, Hatvan­Rába ETO, Rákóczi FC-Sop­roni LC, ESMTK-Vác, III. Ker. TVE-PMSC, Érési Kini­zsi-Kispest Honvéd, Salgó­tarján-Siófok, Kaba-BVSC, Diósgyőr-MTK. •nMMNIMMMHNMMMMMMnWMMMMNMMI tott szakvezetője, miként vélekedett róluk? - Kedvező véleményt kap­tam, azt mondta, továbbra is figyelik a szegedi fiatalokat. Biztató, hogy látnak bennük fantáziát, mint az is remény­keltő, hogy a hétközi, móravá­rosiak elleni edzőmérkőzésen úgy nyertünk 5-0-ra, hogy leg­alább még öt helyzetet elpus­káztunk. Ha vasárnap is akad­nak majd, akik kihasználják lehetőségeinket, úgy érzem, nem lesz baj... • Összeállítás? - Több poszt is kérdéses, csak tervezett csapatot tudok mondani, ami a következőkép­pen fest: Dobó - Csúcs vagy Paksi, Popov, Agapov, Kovács T. vagy Krajczár - Illyés, Zámbori, Gréczi, Kovács T. vagy Nagy A. - Várszegi R., Puskás. Gy. E. • A mérkőzés vasárnap dél­után fél 2 órakor kezdődik a Tisza-parti stadionban. A forduló további páro­sítása: Tiszakécske-Diósgyőr, Nyíregyháza-Szarvas, Tisza­vasvári-Balmazújváros, III. Ker. TVE-Hajdúnánás, Gö­döllő-Kaba, Kazincbarci­ka-Kiskőrös, Hatvan-Eger. Villámfoci az Ady téren A JATE SC kispályás vil" lámtornát rendez október 30-án 9 órai kezdettel az Ady téri (egyetemi) sporttelepen. A torna pénzdíjas (nevezési díj 3000 forint csapatonként), s az első három helyezett díjazása a benevezett csapatok számától függ. A 25 perces félidőkkel lebonyolítandó tornára október 27-ig lehet jelentkezni írásban (JATE SC Szeged, Ady tér 2.), vagy telefonon Hegyes Péter­nél (31 1-622/183) illetve Bélteki Pálnál (310-509). • A közelmúltban levél érke­zett a Szegedi VSE birkózói­hoz Belgiumból, amelyben a vasutasok régi barátja, Csáti István egy versenykiírást mel­lékelt. A meghívás egy nagy­szabású nemzetközi versenyre szólt, amelyet a Liegetől 160 kilométerre lévő Bernissartban egy ottani birkózó, Jules Col­mant emlékére rendeztek. A szegedi klub vezetése úgy dön­tött, hogy ezt a lehetőséget fel­ajánlja a megyei szövetségnek, amelynek vezetője, Szakács József igent is mondott az útra. A Csongrád Megyei Sporthi­vatal pedig pénzt adott a költ­ségek fedezésére, s (gy egy 8 tagú 10-13 év közötti birkó­zókból összeállított megyei válogatott indult el a Szaty­mazi Üditő Kft. kisbuszával Csikós Ferenc, az SZVSE edzőjének és Dobó József el­nökségi tagnak a vezetésével. A kis csapat útját azonban nem kísérte szerencse, mert Linztől 50 kilométerrel lerobbant a VW busz. A szegedi barátok azonban önzetlenül segítettek, mert a meghibásodott gépjár­műért kiküldött trélert két személygépkocsi kísérte el, amelyekkel aztán kijutottak a gyerekek Belgiumba, s ott élvezhették Csóti Pista ön­zetlen vendégszeretetét. A versenyről Csikós Ferenc már itthon számolt be. - Azzal vigasztaltam a gyerekeket, hogy ha így indult ez az út, akkor egészen biz­tosan jól fognak szerepelni. Nem akarok dicsekedni, de na­gyon fényesen versenyeztek a srácok, annak ellenére, hogy a legtöbbjüknek ez volt élete első komolyabb megmérette­tése. Elismerés illeti a megyé­ben működő edzőket, mert mi magyarok szinte kiemelked­tünk a francia, német és a belga mezőnyből. A 10-13 éves korúak hét súlycsoportban vetélkedtek. A • Minden versenyző kupát nyert m Megyei birkózó válogatott járt Bernissartban • Jól jött a segítség az úton és a helyszínen Dobogós helyezésnél alább Belgiumban sem adták Nem csak a versenyzők, hanem az edző' kezébe is került kupa... Csongrád megyei eredménye­ket már a versenyről készült fénykép alapján vesszük szám­ba Csikós edzővel. A 29 kilo­grammosoknál volt a legnépe­sebb mezőny a 18 indulóból Miklós Károly (SZVSE) máso­dik lett. A 33 kg-ban klubtársa Szél Tibor nem talált legyő­zőre. Ugyancsak első helyet szerzett az egy súlycsoporttal feljebb induló epeijesi Mészá­ros Sándor, valamint a 41 kilogrammos Dobó József (SZVSE), sőt ebben a súlycso­portban a mindszenti Hevesi Tamás révén még egy bronz­érem is jutott. A 45 kg-ban Verba László (Szegedi Móricz DSK) harmadik lett. A 49 kilogrammosok között Hevesi Krisztián (Mindszent) nyakába aranyérem került, míg a leg­nehezebbek vetélkedésében Marancsik Zoltán (SZVSE) a dobogó harmadik fokára állt. - Mondanom sem kell, hogy a korcsoportunk csapatverse­nyét magasan megnyertük, sőt összesítésben - figyelembe vé­ve a 6-9, a 10-13, a 14-18 és a felnőtt eredményeket - a har­madik legereményesebb együt­tes díját kaptuk - mondta, nem kis büszkeséggel, Csikós Ferenc. Süli József • Bécs-Budapest-maraton m Meglepetés érlelődik Győri Ferenc másodikként ért célba Hatalmas meglepetés érle­lődik a Bécs-Budapest-marato­nin, ugyanis a tavalyi győztes. Bogár János feladta a versenyt, így második helyen, Kiss Ki­rály Ernő mögött, a szegedi piarista gimnázium testnevelő tanára, Győri Ferenc futott a célba! A 200 kilométer telje­sítése után mindössze 26 perc­cel van elmaradva a vezető Kis-Király Ernő mögött. A nők mezőnyében Vass Márta áll az első helyen, összesttett idő­eredménye 16 óra 13 perc. A váltók versenyében továbbra is jól szerepel a tanárképző fő­iskola csapata, a 120 kilométer megtétele után az ötödik he­lyen zárta második napot, 7 óra 8 perces idővel. A Bánát Kft. csapata a 14. helyen futott a mai nap a célba, ideje 7 óra 34 perc. A 20. helyen futott be a hódmővásárhelyi Mol Rt. csapata (7 óra 52 perc), és nem sokkal maradt el mögöttük a másik hódmezővásárhelyi csa­pat, (8 óra 4 perc az eddigi ide­jük). A középiskolásokból szerveződött Nega team csa­pata 8 óra 25 perc alatt telje­sítette a második napi pen­zumot. Sportműsor PENTEK Kézilabda NB I. Nők. Szegedi ESK-Győr, újszegedi Sport­csarnok, 17. Kosárlabda NB II. Férfiak. Szegedi Postás-Nagykállói SE, Űrhajós u„ 18. SZOMBAT Biliárd Országos egyéni verseny. Tisza Gyöngye, 10. Kézilabda NB II. Nők. Tornádo SE­Tanárképző, Sziksósi út, 11. KSZSE Kupa országos tor­na lányoknak. Topolya sori csarnok, 830-tól 16 óráig. Férfiak. Sándorfalva-Makói KC, Sándorfalva, 15. Kosárlabda NB II. Férfiak. SZEDE­ÁK-Nagykállói SE, Deák Ferenc Gimnázium, 10. Teke Megyei férfi és női bajnok­ság. Postás-tekepálya, 8. Vízilabda OB I. Férfiak. Szeged SC-UTE, újszegedi Sport­uszoda, 16. Labdarúgás NB III. Szegedi VSE-Sző­reg. Vasutas-stadion, 13.30, Gulyás. Előmérkőzést az ifjú­ságiak játszanak. Megyei I. osztály. Már­tély-Szentes FC, Mártély, 13.30, Molnár. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Megyei III. osztály. IKV­Szőreg II., Szabadság tér, 13.30, Kószó. Zákányszék II.-Pusztamérges, Zákányszék, 13.30, Kun Szabó. Baktó M.-Szatymaz, Baktó, 13.30, Gera. Pázsit SE-Baktó Sz., Kisstadion, Dudogh. Ferenc­szállás II.-Kövegy, Ferenc­szállás, 13.30. Tóth G. Szék­kutas-Ambrózfalva, Székk'u­tas, 13.30. Eperjes-Kübekhá­za, Eperjes, 13.30. VASÁRNAP Biliárd Országos egyéni verseny. Tisza Gyöngye, 10. Labdarúgás NB II. Szeged SC-REAC, Felső Tisza-parti Stadion, 13.30. Megyei I. osztály. Csanád­palota-Zákányszék, Csanádpa­lota, 13.30, Bokor. Tisza Uj­Mórahalom, Újszentiván, 13.30, Csuka. Apátfalva-Móraváros, Apátfalva, 13.30, Serfőző. Do­rozsma-Csongrád, Dorozsma, 13.30, Forgó. Ruzsa-Mind­szent. Rúzsa, 13.30, Madácsi. Bordány-Sándorfalva, Bor­dány, 13.30, Bodó. Kiste­lek-Tápé, Kistelek, 13.30, Kovács. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Megyei II. osztály. Rösz­ke-Szikáncs, Röszke, 13.30, Dudogh. Algyő-UTC, Algyő, 13.30, Farkas. Kiszombor-Fe­rencszállás, Kiszombor, 13.30, Kormányos. Üllés-Fábiánse­bestyén, Üllés, 13.30, Rácz. JATE-Szegvár, Kertész utca, 13.30, Lakatos. Tanárkép­ző-Földeák, Kisstadion, 13.30, Hegyi. Csanytelek-Tömör­kény, Csanytelek, 13.30. Szen­tes Deco-Zsombó, Szentes, 13.30, Gera. Előmérkőzést az ifjúságiak játszanak. Megyei III. osztály. Szent­mi hály telek-Tiszasziget, Szentmihálytelek, 13.30, Jéga. Mórahalom II.-Domaszék, Mórahalom, 13.30, Seres. Gyá­larét-Papagáj Market-UTC II.. Gyálarét, 13.30, Balogh. Ásott­halom-Ottömös, Ásotthalom, 13.30, Lórik. Balástya-Pető­fitelep, Balástya, 13.30. Pusz­taszer-Csengele, Pusztaszer, 13.30. Ópusztaszer-Bordány II., Ópusztaszer, 13.30. ÁT. Főiskola-Sándorfalva II., Hmv.­hely, 13.30. Pitvaros-Árpád­halom, Pitvaros, 13.30. Ma­roslele-Nagymágocs, Maros­lele, 13.30. HÉTFŐ „Radnóti hétfők". Kispályás labdarúgóbajnokság. 16.30: Level 42 Kábel-Elektronik Kisáruház; 17.30: Alfa Elsőbe­ton Kft.-SZETÁV; 18.30: Egy százalék-Erirra; 19.30: Fa­Villa-Empromtü Control; 20.30: Dallas-Radnóti. Nagy „dobás" a Topolyán Jubileumra készülnek a JGYTF testnevelő szakos hallgatói, hiszen idén ünneplik az immár hagyománnyá vált Trapp-nap elnevezésű rendezvény tizedik évfordulóját. Mint eddig minden alkalommal, október 27-én reggel 9 órától is a Topolya sori Sportcsarnokot népesíti be a résztvevők sokasága. Az egész napos rendezvényt ötletes vetélkedőkkel, aerobic show-val, társastánc bemutatóval, neves vendégekkel, mint például Ónodi Henriettával való beszélgetésekkel, szórakoztató műsorokkal és Gyenes Kálmánnak, lapunk fotoriporterének kiállításával igyekeznek a szervezők emlékezetessé tenni. Bizton állítható, hogy ebben az évben sem fog a közönség csalódni a rendezvény színvonalában. Az eseményt a Coca-Cola, a Matáv Rt., az Autofer­Kurz Kft., a Hatos Rétes, a Sing-Sing Disco, a Világ Utcája Kft., a Malév, a Maz-Du Bt., a Pharmavit és még számos vállalat, vállalkozó támogatja.

Next

/
Thumbnails
Contents