Délmagyarország, 1993. október (83. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-16 / 242. szám

6 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1993. OKT. 16. LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153.6740. TELEFON: 481-460 Kikérem magamnak! Az én pénzemből ne fizessenek Haynau rémurplkodó utódjának közel 2 millió forintot! Nem járulok hozzá! Remélem, nem vagyok egyedül, aki tiltakozik ez ellen! Mert azt, hogy azért vagyunk szegények, mert segítjük az országot talpraállni, kimászni az adósságokból: elfogadom. Hogy azért vonnak le a létminimum alatt lévő jövedelmekből is, mert a munkanélkülieket kell segíteni: tudomásul veszem. De, hogy az általam befizetett adók és egyéb országnak „járó" pénzeimből kérdés nélkül - Haynau leszármazottját kárpótolják elvesztett földjeikért: hát nem! Nem és nem! Tessék végigmenni délelőttönként a Tisza parton, vagy esténként benézni a bokrok alá, az eldugottabb padokra és meglátják, hová kellene adnunk nehezen megkoplalt forintjainkat akkor majd, amikor az egészségügyi dolgozók nem éhbérért dolgoznak és a beteg gyerekeknek a műtétre valót nem falragaszokon kell összerimánkodni. És ha már mindenki gazdag lesz és elégedett, akkor még mindig nem a Haynau utód következik, hanem azok leszármazottai, akiket a kedves felmenő kivégeztetett, tönkretett. Még jó, hogy Hitler utód nélkül halt meg... KeUerÉra Diákjátékok A közelmúltban nagyszabású sportnapot rendeztek a Tarjánvárosi IV. Számú Altalános Iskolában. A kis- és nagydiákok számára nem kevés fejtörést okozott, melyik sportversenyen induljanak: tájfutáson, kerékpár-gyorsasági vagy -ügyességi versenyen, vagy inkább tanáraikkal mérkőzzenek meg a foci- illetve a kosárlabdapályán. A testmozgáshoz a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola tornacsapata látott neki először - egy káprázatos talajtorna bemutatóval, amit a gyerekek nagy lelkesedéssel fogadtak. Köszönjük főiskolások! Az iskola egyúttal a Szegedi Szűcs- és Szabóipari Szövetkezetnek, valamint a Prológ Kerékpárüzlet- és Szerviznek is köszönetet mond, akik a felajánlott dijaikkal járultak hozzá a rendezvény sikeréhez. Szarka Imre igazgató Köszönjük az énekórát! Rendhagyó ének órát tartottak a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Konzervatóriumának tanára és diákjai a Móra Ferenc Altalános Iskola tanulóinak. Ezúton köszöni meg az iskola vezetése, a kisdiákok nevében azt a szeretetteljes hangulatot és nagyszerű zenei élményt, melyet művészi előadásukkal és közvetlen beszélgetésükkel teremtettek - Illés Mihály adjunktusnak, aki az ünnepi műsort vezette, a zenetörténeti kérdésekre adott helyes válaszokért kiosztott jutalomkönyvekkel késztette a A DM szeptember 21-i számában dr. V. S. tollából Van nálunk levélcenzúra? címMeglehet, hogy a tudománytörténészek egy darabig még elvitatkoznak azon, hogy hány Nobel-díjassal is írta be a nevét Magyarország a tudomány aranykönyvébe. Bármiben is maradnak, a legkisebbel is listavezetők vagyunk az egy lakosra jutó kitüntettek számát tekintve. Kevéssé ismert és elismert a magyar mérnökök teljesítménye. Pedig azzal sem vallunk szégyent. Az egész világ csodálja Hollandiát azért a gigantikus mérnöki munkáért, amivel az ország területének jelentős részét hódították el a tengertől. Ám nem sokkal kisebb műszaki bravúr az sem, amivel a Tisza-szabályozás tervezői és kivitelezői létrehozták az Alföldet, úgy ahogyan azt ma ismerjük. Azt talán többen tudják, hogy elsők voltunk elektromos vasúti vontatás kifejlesztésében, magyarok fejlesztették ki a gépkocsi lelkét, a porlasztót és az egykori Ganz gyár világhírű volt a dízel motorral hajtott vonatai, hajói és kikötői berendezések magas műszaki színvonala miatt, hogy csak néhány példát mondjunk. Mindez ismert, de arra már csak kevesen emlékeznek, hogy az egykori Népszövetség palotáját magyar építész tervezte. Sajnos, mára ez a dicsfény jócskán megkopott. Az országot évtizedekre elzárta a fejlett világtól a blőd gazdaságpolitika éppen akkor, amikor tűlünk nyugatra példátlan technikai fejlődés bonlakozott ki. Most azután csak a távolodó piros lámpát szemlélhetjük az alagútban. Túl az ismerkedésen... Van azért némi szerencsénk. Az egyik az, hogy sok kiváló szakemberünk külföldre kényszerült és ott szerzett elismerést a magyar tudásnak. A másik az, hogy hiába fogták a kommunisták a szekeret a ló elé, amikor a fejlesztést alárendelték a mindjobban lemaradó termelés érdekeinek, azért a mérnökök java mégsem szakadt el teljesen a fejlett világ gyarapodó tudásától. Ha nem is csinálhatta azt, amit kellett volna, de azt legalább tudta, hogy mi az. Hogy mit kellene tegyen, ha hagynák. Most már tudjuk, hogy az utolsó pillanatban vagyunk. Ha nem tudunk bekapcsolódni a fejlett műszaki világ véráramába, az a bizonyos záró lámpa is végképp eltűnik a szemünk elől. Akkor pedig soha ki nem jutunk az alagútból. Az életre-halálra szóló versenyfutásban igen jelentős fordulat, hogy Magyarország is csatlakozhatott a Magyar Mérnökök és Építészek ama világszövetségéhez, ami Nyugaton már évtizedek óta eredményesen működik. Mi több, most először nyílt lehetőség arra, hogy bekapcsolódjanak a munkába a Kárpát-medencében, de nem hazánkban működő magyar mérnökök és építészek is. A szervezet tavaly megtartotta első világtalálkozóját, ami afféle ismerkedés volt. A legközelebbi, jövő évi találkozó immár konkrét témákat tűzhet napirendjére, hiszen tudjuk ki, hol és min dolgozik. A Kárpát-medencében tevékenykedő műszakiak együttműködése remélhetőleg egyre szélesebb területre lesz kiterjeszthető. Az állandó kapcsolat pedig előmozdíthatja szórvány magyarok részvételét magyarországi beruházásokban. Már csak azért is, mert segíti és rendszeressé teszi az információáramlást. De ígéretes a dolog ellenkező irányban is. Kézenfekvő érdek, hogy magyar befektetések jöjjenek létre a Kárpátmedencében és másutt is. Igen nagy segítség, hogy megnyílik a lehetőség arra, hogy neves, külföldön élő magyar mérnököket hívjunk meg egyetemeinkre és a kutatóintézetekbe, hiszen ilyen módon első kézből juthatunk hozzá a legkorszerűbb ismeretekhez és tapasztalathoz. Annak fontosságát pedig, hogy megnyílnak a nyugati műszaki iskolák kapui a Kárpát-medence fiataljai előtt, fölösleges hangsúlyozni. A szervezi nem titkolt célja, hogy megtalálja az utat a nem mag.yar mérnökökhöz is. A velük való együttműködés igen nagy mértékben segíthetné körültapogatni azokat a feladatokat, amelyek megvalósítása azután bekerülhetne a kétoldalú kormány-megállapodásokba. Á józan mérnöki gondolkodás egy ideje kezdi fölismerni, hogy minden politikai ellentét és történelmi galiba ellenére térségünknek vannak olyan gondjai, amelyeket csak nemzetközi összefogással lehet megoldani. Az összefogás nem csupán kényszer, de nemzeti érdek is. Egymásra vagyunk utalva és túlságosan szűk ez .a hely a különcködéshez. Az egyik ilyen terület a folyóvizek ügye. Mi minden vizünket külföldről kapjuk. Sajnos, gyakran nagyon is mocskosak. Gyenge vigasz, hogy mi is így adjuk tovább. Szegeden saját tapasztalatból s tudjuk, ilyen nagy gond ez. De ugyanezt mondhatjuk a technikai infrastruktúráról is, az utak, vasutak építéséről, amelynek azonos szintre hozása és az európai hálózatba történő bekapcsolása olyan fontos, hogy jelentőségét a fejlett világ nem csak elismeri, de az esetleges fejlesztést jelentős pénzekkel hajlandó támogatni. Bizonyosra vehető, hogy a műszaki gazdasági együttműködés egyengeti az utat a politikai közeledés számára és ez az út mennél hamarább készül el, annál jobb. Magyarország kicsi, kevés a természeti erőforrása. Szinte minden energiát és jelentős nyersanyagot külföldről hoz be. Életbevágó érdeke, hogy felhasználja és ésszerűen hasznosítsa azt, amiből hagyományosan mindig jutott exportra és aminek jóhírét nem kis mértékben köszönheti. Ez pedig nem más, mint a tudás. Az a tudás, ami nem csak az ország, de a Kárpátmedencében élő magyarság fönnmaradásának legfőbb garanciája. Borvendég Béla Hegedűs Károlyné adjunktusnak, Barnáczné Vadász Ilona docensnek, akik tanítványaikkal együtt mutatták be az együtt zenélés élményét. Végül, de nem utolsó sorban a konzervatórium tehetséges hallgatóinak: Juhász Barbarának, Vizin Viktóriának, Tóth Attilának, Barnácz Erzsébetnek és Barnácz Istvánnak, a színvonalas közreműködést. Köszönetünk mellett további munkájukhoz sok sikert kívánunk abban a reményben, hogy a jövőben még sok-sok gyereknek szereznek muzsikátanulókat tevékeny részvételre, lásukkal örömet. A levélcenzúráról mel olvasói cikk jelent meg. A cikkből kiderül, hogy a levélíró orvos, aki gyógyszerkészítményekről szóló reklámanyagot kapott. A boríték le volt ragasztva, de a hátoldalára a feladó rányomtatta: „Itt nyitható postai ellenőrzés céljából. Visszaragad!" A levélíró mint írja - megdöbbent azon, miért kell a postának egy reklámanyagot ellenőriznie. „Akkor most a postáról mit gondoljunk? - teszi fel a kérdést. - Már annyi rosszat elmondtak, leírtak, de ezt azért nem tételeztük volna fel, hogy fel is bontja a leveleinket!" Ezúton szeretném dr. V. S. urat megnyugtatni: nincs postai levélcenzúra. A posta nem bontja fel a lezárt postai küldeményeket. Kivéve egy esetet. Vannak feladók, amelyek nagy mennyiségű nyomtatványt hírlapot, nyomtatott füzetet, reklámlevelet - adnak fel és jelentős díjkedvezményt élveznek. Ilyen esetben a postának jogában áll meggyőződni arról, hogy a küldemény tartalma megfelel-e a kedvezményes díjazás feltételeinek. A reklámlevelek feladói ezért általában nyitott borítékban adják fel küldeményeiket. Lehetőség van azonban arra, hogy ilyen típusú küldeményeket - mint a szóban forgó esetben - lezárt borítékban adjanak postára. A díjkedvezmény igénybevételének feltétele azonban, hogy a boríték felnyitható és lezárható legyen, s a boríték hátoldalára nyomtassák rá: „Díjkedvezményes küldemény. Itt nyitható! A posta a díjkedvezmény alkalmazhatóságának megvizsgálása érdekében felnyithatja. " A boríték előoldalán pedig fel kell tüntetni, hogy a boríték tartalma: „Nyomtatvány ". A posta nem a küldemény tartalmát vizsgálja, csupán azt kéri ellenőrizhetővé tenni, hogy díjkedvezményes nyomtatvány van a borítékban. Gyimesiné di. Etsedy Sarolta igazgató A legjobb reklám Mindvégig derűs mosollyal olvastam a DM október 5-i számában Ny. P. „A Magyar Posta Jézuskához fordul" című remek kis sztoriját, miszerint a postának újból ki kell találnia valamit, hogy ügyfeleit visszaültesse a levélpapír mellé. S nyomban meg is lepődtem a posta által elképzelt megoldáson, hogy „egy hatalmas utcai plakáton, egy csodálatosan szép hölgy arra biztatja kedvesét, hogy levélben részletezze érzelmeit." Micsoda gondolat! De legyen szabad megjegyeznem azonban, hogy ennél lehet, hogy jobbat ajánlhatnék. Éspedig: a méregdrága reklám helyett inkább csökkentsék a postai szolgáltatásban a leveleknek az árát, illetve a díjtételét. Ez volna az első. Továbbá: több pontosságot és körültekintőbb kiszolgálást a postától. Gyorsaságot, hogy rövidebb idő alatt kézbesíttessék a levél. Valamikor arról volt szinte világhírű a Magyar Posta, hogy nem volt olyan gyatrán címzett levél, amellyel meg ne találta volna a gazdáját. Most meg irányítószám, ilyen meg olyan kikötés a címzésben - és még sincs minden rendjén. Ami pedig a jézuskás megrendelést illeti: ötletnek nem rossz, de a „megrendelt" csomagnak az árát nem a Jézuskának kell kifizetni, hanem egy földi halandónak. Ehhez pedig pénz kell. S tudnivaló, hogy honunkban újabban elég szegények a karácsonyok. Bárcsak lenne igaza a postának! De ennek ellenére ismételten csak azt jegyzem meg, hogy a legjobb reklám a díjtételek csökkentése lenne. Székely Horváth Gábor Szeged • Népünk hagyomány világából Túl a hét, sőt már a nyolcadik szűk esztendőn, a magyar parasztemberek mégis meg-megújuló szorgalommal és reménységgel készülnek a jövő évre. A betakarítás vége felé sok hajdani gazda csávázta a búzavetőmagot, hogy mielőbb el tudja vetni. A hagyomány szerint búzavető időnek számít a Szent Máté hetével (szeptember 21.) kezdődő őszi időszak, amely tart Szent Gellért (szeptember 24.), Szent Mihály (szeptember 29.), sőt. Szent Gál (október 16.) hetében. E heteknek a mátéhét, göllérhét, illetve gálhét neve már rég elenyészett. A kékköves meszesoldattal csávázott vetőbúzát a régi parasztemberek nyakba akasztott karácsonyi abroszból vetették. A vetés megkezdése előtt levett kalappal mondtak el egy Miatyánkot. majd „Isten nevibe vetők" szavakkal hinteni kezdték a magokat. Fekete Búzahét, gálhét földön csak tisztabúzát, homokon rozsbúzát is, mivel eme utóbbi jó! terem a homokban is. Hagyománytisztelő gazdák három csávázatlan szemet a nyelvük alá tettek vetés ideje alatl. Szorították mindvégig. Még akkor is, ha az útról valaki odaköszönt nékik. Nem köszöntek vissza, hogy majd a madarak nyelve is ragadjon le, legalább nem tudják fölszedni a vetett magokat. Volt olyan gazda is, aki hajdonfővel, és mezítláb vetett, hogy az elvetett magok szépen keljenek majd ki. Egyik buzgó tanyai embertől hallottam, hogy édesapja, amíg a kenyérgabonát vetette, a rózsafüzért mondta félhangosan. Főként a világháborúk idején és után sok családból hiányoztak a férfiemberek. Helyettük az anyák és a nagylányok vetettek, és bizony éveken át ők is arattak. Vetés után a magokat boronával és dörzsölővel húzatták be, sőt, akinek volt, az hengerrel is megnyomatta. A lóvontatású vetőgép a századfordulón jelent meg, de a hagyományokhoz ragaszkodó idősek még századunk dereka táján is kézzel vetették el a kenyérgabona magvakat. A vetőgép drága jószág volt. Egy-egy faluban csak a legtehetősebb családok tudták megvenni. De miután a saját földjükbe belehúzatták a magot, szívesen adták annak, aki kérte. A gép használatáért egynapi gyalogmunkát kértek. Volt, aki szalmahordásban, szárvágásban vagy majd a jövő évi gazdasági munkákban dolgozta le a gépbért. Szőlőtermő területeken a szüret is alkalmat adott a gépmunka ledolgozására, amelynek ideje is a föntebb jelzett hetekre esett. Igaz, a borszőlőt sok helyen Orsolya nap (október 21.) kezdték, hogy kellően érlelhesse a vénasszonyok nyarának őszi napereje is. Orsolya után már fűteni köll - tartja a közmondás. Persze csak akkor, ha korán jött a hideg. Hogy ne érkezzen váratlanul, mielőbb udvarokba került a szalma, a szár, amelyekből jutott a jószágoknak is és a kemencébe is. A betakarítás idején a földből szárat vivő kocsi visszafelé trágyát vitt, hogy az őszi mélyszántás előtt szükségszerűen meg tudják trágyázni a földet. Ez a munka már a tavaszi vetemények alá történt, amiben, mint a többi gazdasági munkákban is, természetesen részt vettek a fiatalok is. Hétköznap dolgoztak, vasárnap udvaroltak és báloztak, hiszen Szent Mihálytól már kisfarsangot írtak, a bálozások, lakodalmak idejét. Uj. Lola József A nagymama lángosa? Kicsit nehéz elkezdeni ezt a kis írást, mert nem szeretném, ha Kandó Kálmán, Ganz és Jendrasikék forognának a sírjukban. Lehetett volna az is a cím, hogy az eltűnt műszaki értelmiségek nyomában. A nyolcvanas évek közepe táján baráti meghívás alapján részt vehettem egy jubileumi előadássorozaton a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán. Munkásember lévén az akkori magasröptű, idegen szavakkal teletűzdelt előadásokat - bevallom őszintén - végigásítoztam. Volt egy beszámoló az emberi agyakban lakozó szellemi értékekről. Dr. Vidáts Ferenc közgazdász volt az előadó. A számomra is érthető mondatokból kitűnt, hogy ennek a kis Magyarországnak óriási szellemi ériékei vannak. Érdekelt a téma, az előadás után megvártam az előadót és rákérdeztem, hogy milyen adatokból számították ki az agyunkban levő, ki nem használt milliárdos értéket. Fölvilágosított, hogy vannak statisztikailag visszamenő és most már számítógépeken is értékelhető adatok. Ebből tudják megállapítani az értékeket. A tulajdonképpeni történet itt kezdődik. Azt hittem, hogy az „átkosban" nem szabadulhatott fel az emberi agyban elraktározott milliárdok összege, majd jön a váltás, s vele az okos emberek időszaka. Csalódtam. Nem jött. A Zsuzsa, a Sanyi, a Piroska lángossütők lettek. Egy általános mérnök és két óvónő. A Mars téri zöldségsoron több mérnök eladót találunk, mint a városban még dolgozókat. Találkoztam már közmunkát végző (utcaseprő) diplomással is. A milliárdos értékeinkből lángossütőkké, utcaseprőkké lettünk. Egyébként Isten éltesse a „NAGYMAMÁT" sokáig, hogy hajnali négy órakor már a tésztát dagasztja, és ne búsuljon azért, hogy a fia és a többiek lángost sütnek utcaseprés helyett. Vajda János