Délmagyarország, 1993. október (83. évfolyam, 229-253. szám)
1993-10-14 / 240. szám
CSÜTÖRTÖK, 1993. OKT. 14. BELÜGYEINK 3 • Kiegyensúlyozott zöldségpiac Csak a mustfok jobb a sokéves átlagnál Van különbség a kiállítás és a piac között. (Fotó: Enyedi Zoltán) Az alma betakarításában országosan lemaradás mutatkozik. A legjelentősebb almatermelő megyében, SzabolcsSzatmárban a gyümölcs kétharmada még a fákon van. Exportra is nagyon kevés alma került, a FAK-országokba szeptember végéig mindössze 10-11 ezer tonnát szállítottak a termelők. A bruttó ár alig haladta meg a 20 forintot, ami azonban tartalmazza a göngyöleg, a rakodás és a szállítás költségeit is. így a nettó ár 12-13 forint körüli. Szőlőből a tavalyihoz hasonló mennyiség termett. Ez csupán 8 százalékkal marad el az elmúlt öt év átlagától. A mustfok ugyanakkor jobb a sok évi átlagnál. A szüret a középérésű fajtáknál már folyik, az Alföldön szeptember végére e munka felén is túl voltak. Az átvételi árak a fajta, a minőség és a termőhely függvényében általában 10-20 forint között mozognak kilogrammonként. A kiemelkedő minőségért esetenként azonban még 25 forintnál többet is fizetnek a termelőknek. Tokaj-Hegyalján a kedvező októberi időjárás esetén jó aszutermést várnak a szakemberek. íűÜQüLüfi rYlár bocsánat, hogy a férfiasságától megfosztott állatot ll/J hozom szóba, de mentségemre legyen mondva, úgy kölcsönöztem a terminológiát. Pongrácz államtitkár úr, ki az állami vagyon egyik felelős őre, használta nemrégiben egy fogadáson igen szellemesen. Igaz, úgy, hogy kijelentette, az Állami Vagyonügynökség márpedig nem állami ártány, mint azt néhányan gondolják. Nem is gondoltuk persze addig annak. Valamelyik nap előrémlett megint az államtitkár úr bölcselete, igaz, egy másik szervezettel, az Állami Vagyonkezelő Rt.-vel kapcsolatos hír hallatán. A társaság vezetője magyarázta a bizonyítványát, csak hát nem volt túl hihető a gondolatmenet. Négy munkatársától kellett ugyanis megválnia, hatvanmilliós végkielégítéssel. És tessék megkapaszkodni a magyarázkodás hallatán: ezek vezetésével napi húsz milliós mínuszt is összekalapált a társaság, jobban jártunk hát, hogy zsebre tették a tízmilliókat és odébbálltak. De hagyjuk a nagypolitikát, söprögessünk inkább itt, helyben. A napokban híreltük, hogy lakat kerül a szegedi Stühmerre is: a külföldi tőkés nem szívbajos, jó pénzért eladja a patinás édességboltot. Hogy ezzel vége szakad egy több mint hatvanéves legendának? Az meg mi ? És főleg pénzben mennyivel mérhető? Szinte érzem, hiába kongattuk meg a vészharangot, a szegedi vevő lelkivilága nem ér semmit a tőzsdén. ÍTf osszankodom, magunkra. Odakínájuk önként, amink LD van, azután nagy zenebonával felkapjuk a vizet, ha a befektető pénzí csinál abból, ami valaha a minék volt, csak éppen nem láttunk fantáziát benne. Ez a dolgok természetrajza. Csak az bosszant, hogy a négy elbocsájtott és parádésan végkielégített vezető - zsebből megvehetné a Stühmert. Folyik ki a pénz az egyik ablakon, de még véletlenül se csordogál a másikon. Mit tegyünk? Beletörődünk abba, ami van: a magyar privatizáció, kérem, áldozatokkal jár! Akinek nincs pénze, az ne akarja kidugni a lábujját a takaró alól. És főleg ne legyen szentimentális, ha már okosnak nem született. Lehet, hogy az államtitkár úrnak mégiscsak igaza van? Állami ártányok pedig nincsenek! Szenzációs ZANUSSI mosógép-és gáztűzhelyvásár ZF 411 C automata mosógép 39 900 Ft helyett 35 900 Ft ZC 500 G gáztűzhely 25 900 Ft helyett 23 900 Ft Bármilyen típusú ZANUSSI mosógép vásárlása esetén 4 kg OMO mosóport adunk ajándékba. ZANUSSI LEHEL, ITT NOKIA, SAMSUNG TERMÉKEKRE 10% ENGEDMÉNY, OKTÓBER 30-ig! Szeged, Tisza L. krt. 42. Tel.: (62) 322-786 • Bírósági bólintás az elbocsátásra Korrepetálás csúszópénzért • Borospohár kerestetik • A zöldségfélék - paradicsom, paprika, csemegekukorica, gyökérzöldségek - betakarítása folyamatos. Megkezdődött a fűszerpaprika szedése, sőt a felvásárlás is megindult. A másodvetésű zöldbab termésátlaga, az elmúlt hetek kedvezőbb időjárása következtében, jóval meghaladta a fővetésű területek átlagát. így sikerült a tervezettnél nagyobb mennyiségű jó minőségű árut feldolgozni. A lakosság zöldségellátása továbbra is zavartalan és kiegyensúlyozott. Pang viszont az étkezési alma piaca - mutat rá a szakminisztérium legfrissebb elemzése. Szabolcsban a más megyékből érkező felvásárlók a minőségi almát is csupán 8-10 forintos egységáron szeretnék megvenni. A termelők szorult helyzetére jellemző, hogy még ilyen alacsony áron is történt értékesítés. Az ország többi részén valamivel kedvezőbb a helyzet: az étkezési minőségű almát 20 forint körüli áron veszik meg a termelőktől. Ugyanakkor Budapest környékén „a szedd magad!" akcióban a termelők 25—40 forintos árat is kérnek az alma kilójáért. Illusztris vendége volt a minap a Dél-magyarországi Kereskedelmi és Iparkamarának. Clive Bamard, az angliai EUROLEN közép- és kelet-európai kapcsolatokért felelős igazgatója azért látogatott Szegedre, hogy üzletemberekkel találkozzon. A megbeszélés után Clive Barnard úr elmondta: Szegedre jövetelének célja a híd- és a kapcsolatteremtés volt, főleg a kisebb cégekkel. A tanácskozáson az érdeklődőknek elmondta, milyen cikkeket lehet Angliába exportálni, ugyanakkor egy olyan üzenetet is tolAz APEH is nyemi szeretne Az elmúlt évben a játék- és pénznyerő automaták tulajdonosai 2,4 milliárd forint játékadót és - hihetelenül alacsony - 50 millió forintos kereskedelmi adót fizettek. A gépek üzemeltetésének és engedélyezésének szabályozatlansága miatt a Magyarországon található játékgépek számáról még megközelítően pontos adat sincs, és az eltitkolt, több száz millió forintos láthatatlan jövedelem nagyságát is csupán megbecsülni tudja az adóhatóság. A játékgépeket üzemeltető adóalanyok ellenőrzésének eredményeiről szerdán tájékoztatták a sajtót az APEH szakemberei. Az előzetes felmérések során 550, a szórakoztató ipar területén tevékenykedő adóalany adatait gyűjtötték össze. E szerint az elmúlt három év alatt jelentősen megnőtt a játék- és nyerőautomaták száma, hiszen 1990-ben az 550 vállalkozásnak még csupán 2 százaléka, 1992-ben pedig már 28 százaléka üzemeltetett nyerőautomatát. A bevallások és a befizetett adó alapján 154 adóalany részletes ellenőrzését kezdték meg a szakemberek. Az eddig felmért 86 esetben, 35 millió forintos adó befizetéséről „feledkeztek meg " a tulajdonosok. Altalános tapasztalat volt az is, hogy a vállalkozók 30 százaléka fel sem tüntette a gép üzemeltetéséből származó jövedelmét jövedelembevallása során. mácsolt az EUROLEN képviseletében, amelynek bizonyára nem örültek a magyarok. Figyelmeztette ugyanis őket, hogy mostanság nehéz Angliába exportálni, az árucikkek komoly vizsgálatokon esnek át, mielőtt beengednék őket a szigetországba. Clive Barnard harmadszorra érkezett Magyarországra, s először látogatott el vidéki városba. A Dél-magyarországi Kereskedelmi és Iparkamarával úgynevezett kooperációs oklevelet cserélt - ez tartalmazza a jövőbeni együttműködés lehetőségeit. A DmKIK az A Vállalkozók Országos Szövetségének vezetői országos körúton ismertetik a szervezet programját, melynek címe Egy vállalkozói alternatíva. A körút ötödik állomásaként tegnap este Szegeden ismertették elképzeléseiket. Ebből az alkalomból beszélgettünk dr. Károlyi Miklós főtitkárral. • Most még az előadás előtt néhány perccel, csak néhány vállalkozót látok. Ön szerint mi az érdektelenségoka? - Sajnos, a divatos vélekedéssel szemben a vállalkozóknak egyáltalán nem megy jól. Problémáik miatt mind jobban befelé fordulnak, és a napi gondok következtében mind kevesebben érnek rá eljönni egy-egy ilyen rendezvényre. (Később megtelt a terem.) Pedig a vállalkozók számára ez a huszonnegyedik óra a valahová tartozásra. Egyenként ugyanis elbuknak, és nemcsak kimaradnak a szövetségből, hanem le is maradnak. Tagjaink várnak valamire lehet, hogy a választásokra? -, és úgy gondolják sokan, hogy addig sem lehet érdemben változtatni a helyzetükön. Azt hiszik, hogy ha majd lesz egy másik kormány, amelyik jobelső hazai kamara, amelyik ilyet kapott az EUROLEN-től, az angol illetőségű, ám nemzetközi szervezettől, amely 19 országgal lépett partneri kapcsolatra. Arra a kérdésre, hogy milyen eséllyel indulhatnak el a magyar termékek a ködös Albionba, az angol úr számok felsorolásával válaszolt. Elmondta, hogy Anglia az év első hat hónapjában 53 millió font értékű árut exportált Magyarországra, ebből 11, 5 milliós értéket képviselnek az elektromos berendezések. Az összegben egy 8,7 millió fontos egyszeri vásárlás is szerepelt. Maban vevő rájuk, akkor érdemes szövetkezni. Mi ezzel a körúttal rá szeretnénk őket ébreszteni arra, hogy csak az egységes képviseletben van igazi erő, mert jó üzletet csinálni lehet egyedül, de elbukni is ugyanolyan könnyű. • Végül is mit tartalmaz a VOSZ programja? - Minden érdeklődő számára lehetővé tesszük programunk megismertetését, és most csak néhány gondolatot szeretnék kiemelni közülük. A legfontosabb, hogy még a választások előtt a helyi szervezetek, pártok kapjanak információt a mai magyar gazdaságról, arról, hogy mit lehet elképzelni, mit lehet tenni a felemelkedés érdekében. Szerintünk nagyon sok területen változtatni kell, ilyen például a társadalombiztosítás. Nem fogadható az el, hogy a költségvetés újraelosztó szerepe megint nő. Mert például ezen a területen kész kupleráj van. De módosítok: bár kupleráj lenne! Mert ott legalább szervezett munka folyik, élvezet van, és meg is fizetik a szolgáltatást. A VOSZ programjáról, további elképzeléseiről lapunkban még később beszámolunk. Vass gyarország kivitele Angliába fontban 23 millióra tehető, de ez nem pontos adat - tette hozzá az igazgató. Az angol vendég Csongrád megyében olyan gyártókat keresett elsősorban, akik légkondicionáló egységeket, bőrből készült termékeket (cipőket nem) és borospoharakat állítanának elő. Noha az első megbeszélés alkalmából az igények még nem találkoztak, Barnard úr elégedetten távozott. Mint mondotta, sikerként könyveli el, hogy a cégek képviselői nem azért jöttek el a tanácskozásra, hogy tőkéstársat keressenek halódó vállalataikba, hanem látszott rajtuk: önerőből szeretnének boldogulni, az angol piac követelményeinek megfelelni. Fekete Klára • Talán akadnak az olvasók között akik emlékeznek rá, hogy júniusban a homályban tapogatózva - nem akaródzott senkinek az információ adás arról adtunk hírt, hogy a szegedi Móra szakközépiskola és szakmunkásképzőben egy tanárt felfüggesztettek állásából, mivel diákjaitól pénzt fogadott el. A forintok azért vándoroltak a pedagógus zsebébe, hogy szebb legyen a bizonyítvány, görbüljön a jegy, mint mondani szokás. Az intézmény akkor egy bizottságot állított fel, amelynek feladata az ügy kivizsgálása volt. Ezt meg is tette. Ennek eredményeként fegyelmivel elbocsátották az iskolából Németh Lászlót, aki nem értett egyet a döntéssel, a szegedi munkaügyi bírósághoz fordult, amely kedden tárgyalt a témában. Tizenkét tanút hallgattak meg, diákokat és az igazgatót Még mindig vannak olyan megyék, ahol az anyakoca-állomány tovább csökken, de például Csongrád megyében, ahol szilárd az integrációs szerveződés, a magas takarmányárak ellenére is, újra van igény a vemhes- és a szűz kocasüldők kihelyezésére. A takarmány árának alakulása - jelenleg egy tonna kukoricáért akár 10 ezer forintot is kérnek - nincs arányban a is. Kiderült: már az előző években beszédtéma volt az intézményben Németh tanár úr. Azt csiripelték a verebek, hogy pénzért jobb jegyet „vásárolhat" a rászoruló. Az igazgató többeket megkérdezett, ám a diákok közül senki nem vállalta, hogy fizettek volna. Az elmúlt tanévben viszont már elmondták néhányan, hogy 3-5 ezer forintot csúsztattak a tanár zsebébe. Ezt egyébként a bíróságon is megerősítették. A felperes elismerte, hogy néhány esetben fogadott el pénzt, ám azokat a korrepetálásért kapta. Csakhogy az iskola működési szabályzata nem teszi ezt lehetővé és etikailag is hibádzik a dolog. A „borítékolások" az intézmény falai között történtek, egy ízben pedig sertés felvásárlási árváltozásaival. . A hízó nagyüzemi felvásárlási ára átlagosan az országban 106-120 forint között alakul kilogrammonként, míg a kisüzemből 95-110 forint között veszik meg a sertéseket. A malacpiacon nem indultak be a valódi piaci mozgások, ezért többnyire 100150 forintos kilogrammonkénti áron kapható a választási malac. a Móra parkban „köszönte meg" egy sándorfalvi diák a fáradozást. Igaz, akadt egy tanúja a felperesnek, aki állította, hogy Németh visszautasította, amikor pénzt akart átadni. A munkaügyi bíróság nem helyezte hatályon kívül a fegyelmi bizottság döntését, így továbbra is érvényes a fegyelmivel való elbocsátás. Ennek a jogi következménye az, hogy egy évig közalkamazottként nem lehet vezető Németh László. A végzés még nem jogerős. A tanár ellen vesztegetés gyanúja miatt büntető ügyben folyik eljárás, ám az még csupán a nyomozati szakasznál tart. V. Fekete Sándor lypó-System Nyomdaipari Kcrcakcddmi és Reklám Gmk. Tervezéstől a kivitelezésig — Szita és Ofszet nyomtatás — Stancolás, aranyozás — Ragasztókötés Névjegykártya, céges levélpapír, boríték, öntapadós címkék, ügyviteli nyomtatványok, prospektusok újságok, könyvek. A VOSZ és a kupleráj avagy egy vállalkozói alternatíva Hírek a „sertésfrontról" Várjuk megrendelésüket és érdeklődésüket! 6771 Szeged. Makai úl 4. Tel.: 62/406-670