Délmagyarország, 1993. október (83. évfolyam, 229-253. szám)

1993-10-11 / 237. szám

HÉTFŐ, 1993. OKT. 11. HAZAI TÜKÖR 5 Nem sci-fi az, gyermek A kristálygömbbe néztünk a múlt hét utolsó három napján: a Magyar Tudományos Akadémia jövőkutatói megrendezték a IV. Magyar Jövőkutatási Konferenciát. A téma: hogyan érkezünk meg a harmadik évezredbe, milyen lesz Magyarország 2005-ben? Sokfelől közelítettek a kérdéshez a különféle szakemberek, általános várható társadalomképet Andorka Rudolf akadémikus, a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem rektora festett elénk. Realistán optimista forgatókönyve szerint, amely arra az esetre szól, ha nem történik kül- vagy belpolitikai, netán természeti katasztrófa, a gazdasági növekedés felgyorsul, gyorsabb lesz, mint nyugaton, és így Magyarország 2005-re visszaállna az ausztriai szint kétharmadára. Most körülbelül az ausztriai szint ötven százalékát teljesítjük életminőségben és minden másban. Vagyis, ha jól megy, 2005-re Magyarország feljut arra a lépcsőfokra, amelyen Ausztria 1980-ban állt. Ennél jobbat nem lehet remélni. A katasztrófa forgatókönyv bekövetkezésének ma nagyobb az esélye, mint amekkora 1990-ben volt. Andorka katasztrófának tartja a súlyos hidegháború, avagy a forró háború kirobbanását, az országunkat érő külső támadást, a belpolitikai katasztrófa lenne a jobb- vagy baloldali diktatúrák ránk szakadása, és a gazdasági katasztrófa pedig a 100 százalék fölötti infláció. Ha e változatokból következik be valamelyik, akkor az a remélhető legtöbb, hogy a mai színvonalunkon rekedünk meg. Andorka Rudolf szerint ma nem a gazdasági gond a legnagyobb, hanem az a problémacsomag a legsúlyosabb, amit röviden állampolgári kultúrának szoktunk nevezni. Az erkölcsi válság, az értékek és normák megsemmisülése... Csupa olyan dolog, amiket nem lehet kormányzati eszközökkel befolyásolni, s az észrevehető változásokhoz legalább két emberöltő szükséges. Ha bevándorlás nem pótolja, az ország népessége 2020ban 9 és félmillió lesz. 2005-ben még 100 ezerrel leszünk tízmillió fölött! (Figyelemre méltó, de nem vigasztaló, hogy a rendszerváltás után a volt NDK-ban a születések száma az évi 200 ezerről lement 70 ezerre.) Andorka realistán optimista forgatókönyve azt állítja, hogy az elkövetkező 12 évben nőni fog az értelmiség és az önálló, nem alkalmazott egyének száma, 40 százalékkal lesz magasabb az átlagjövedelem, a szegénység nem szűnik meg, de csökken. A harmadik évezred elején „csak" másfél millió szegény lesz minálunk. Jövőkutatás? 1985-ben egyik tudós se látta előre, se nyugaton, se keleten, hogy olyan hamar megbukik a világszocializmus. Bár sejtései voltak, hiszen az asszír birodalom is véget ért egyszer. Vagyis nagyon nehéz bánni a kristálygömbbel, de azért azt lehet tudni, ha csak kis hazánk nem nyer a lottón, nem fogjuk lekörözni nyugati szomszédainkat. A jövőnk, hogy az európai múltba megérkezhetünk. Zelei Miklós • Csengelén a szervezeti változást követően is megmaradt az Aranyhomok, bár termelőszövetkezet helyett csak szövetkezet a titulusa. A 245 millió forintos vagyonból 66 milliót vittek ki az egyéni és csoportos kiválók. A vagyonosztódást most a földeké követi. Dolgozik is serényen a község'földkiadó bizottsága, csakhogy e munka nem két napig tart. A közös gazdaságnak úgy kell felkészülni a következő szezonra, hogy fogalma sincs, melyik földet használhatja. Kivétel az a 200 hektár, ahol már el is vetették a rozsot, bár további 600-on szeretnék mihamarabb ugyanazt tenni. Az átmenetnek sokfelé főleg a gyenge talajokon velejárója, hogy kisebb-nagyobb területet felver a gaz. Itt az idén még nem hagytak parlagot, tehát továbbra is a mezőgazdaságból gondolták a megélhetést. Hogy milyen sikerrel, arról a főkönyvelővel, Balasi Pállal váltottunk pár szót. A dicsekvő főkönyvelő éppoly ritka, mint a dicsekvő paraszt. Ő sem hazudtolta meg magát, bár ekkora aszály után nem is lenne rá sok oka. A felvásárlási, piaci árak egy-egy termény betakarításakor nem lehettek olyan magasak, hogy a szárazságtól leszorított hozamok mellett kifussák az önköltséget. Ide jó helyre jöttek a küszködőket kárpótló támogatások. A kedvezőtlen térségi besorolás mellett még 830 hektáron az aszálykárt is kompenzálták, hektáronként 2 ezer 500 forinttal. A vetési támogatás is kell ahhoz, hogy valamelyest egyezzen a számítás. Öntözési lehetőségeikkel próbáltak élni, erről a területről például 250 mázsás átlaggal épp most takarítják be a burgonyát. A marhahizlaláson ma sincs sok haszon, de a feladását meg kell gondolni, hisz többszáz hektár takarmánytermő terület hasznosításáról, s a szervestragyáról is lemondanának akkor. A küszködés értelme az is, hogy augusztusban Őshonos magyar gyephasználók. Nekik mindegy, hogy kinek a tulajdona. (Fotó: Gyenes Kálmán) Csengelei „homok-óra w 152 ember kapta innen a fizetését. A szövetkezetben maradt dolgozók közül vannak ugyan munkanélküliek, de számuk tizede a foglalkoztatottakénak. Amikor a traktorba való üzemanyagot csak készpénzért kaphatják meg, s vészesen közelednek a hitelek fizetési határidői nincs elszórni való pénz. A ma sem túl egyszerű adminisztráció mellett a pénztárostól a főkönyvelőig összesen nyolcan vannak. Brigádvezetőből, magtárosból is fele harmada maradt a korábbinak. Az eddigi tevékenységből semmit sem adtak le. A szövetkezetből egy csoport vált ki, s káeftéként a termálos csirketelepet és a zöldséghajtatót, az ott szükséges gépekkel együtt váltották meg 53 millió forintnyi üzletrésszel. A csengeleiek a kívülálló üzletrész tulajdonosoknak is lehetővé tették a belső árverésen való részvételt, ők leginkább tehénre, s az egyes egységekben nélkülözhető gépekre és munkaeszközökre költötték papírjaikat. így miként a kivitt vagyon, úgy a visszamaradt is megőrizte működőképességét. Bár ez logikusnak tűnő megoldás, sok községben nem sikerült az osztozkodást ilyen ésszerű keretek között tartani. A földügyekben talán még nehezebb lesz a gazdasági ésszerűségnek leginkább megfelelő változatra lelni. Az erdő és legelő nélküli, 3 ezer 300 hektárnyi határból 850-et vittek ki a részarány tulajdonosok a múlt év végéig. Ezek jórésze már a földhivatali bejegyzésig is eljutott. A maradéknak közel felét jelölték ki kárpótlásra. Eddig egy árverésen, a felkínált 70 hektárból 2 ember vitt el 13 holdat. A valódi keresletre ennyiből még nem lehet következtetni, de biztosnak tűnik, hogy nem kevés fog belőle megmaradni. Csak nem tudni, melyik határrésznek lehet bizton nekiereszteni az ekét. A többi terület sorsáról a községi földkiadó bizottság elnöke, Bencsik Ferenc szolgált néhány adalékkal. Az összesen 2 ezer részaránytulajdonos háromnegyede önálló birtoként kívánja a jussát kiméretni. Ez nem jelenti azt, hogy mindenki az összes aranykoronájára ily módon tartana igényt. A határrészek, dűlők átszabását elsősorban a tanyásgazdák igényeihez igazítják. Napi 25-30 ember ügyére tesznek pontot. A vitás eseteket leszámítva, talán november elején tudják használatba adni a parcellákat. A nem önálló birtokokkal csak azután foglalkoznak, így ez a munka eltarthat az év végéig. Csengelén mindenki legjobb tudása és energiája szerint teszi a dolgát, s még így is előfordulhat, hogy az Aranyhomok Szövetkezet csak decemberben tudja meg, hogy hova vesse a rozsot. Az átmenet elhúzódásáról nem a helybéliek tehetnek. Tóth Szeles István A lóvá tett hivatal Beszélgetés Csépi Lajossal, az ÁVÜ ügyvezető igazgatójával A magyar magánosítás olyan folyamat, amelyet lehet támadni (támadják is elegen), lehet dicsérni (dicsérik is, főleg akik már jól jártak vele), de kétségbevonhatatlan tény, hogy végrehajtásával olyan övezet jön (jöhet) létre, amelyik európai jelentőségű. Kitaposott utak nincsenek, átvehető módszerek sem. Akadnak felelősök, akik arra hivatkoznak, hogy Angliában száz évig tartott, amíg letisztult ez a folyamat, s ehhez képest minálunk gyorsan, tisztán és a fő elveknek megfelelően halad. Melyek a fő elvek? Erről beszélgettünk Csépi Lajossal, az ÁVÜ ügyvezető igazgatójával. H A leggyakoribb vád az ÁVÜ ellen, hogy idegeneknek kiárusítja az országot. Ha meg nincs külföldi jelentkező, akkor a magyar állami vagyon ebek harmincadjára kerül. Ön hogyan látja ezt? - A privatizációs törvények szerint kizárólag versenyeztetési eljárás (nyilvános pályázat) során vásárolható állami tulajdonban lévő vagyontárgy, illetve állami tulajdonban lévő értékpapír vagy vagyonrész. Ebből az is következik, hogy a hazai vállalkozókat és a dolgozókat érintő privatizációs előnyök a versenyeztetési eljáráson belül valósulhatnak meg. Törvény mondja ki, hogy a pályázók vagy ajánlattevők között előnyben kell részesíteni, egyenértékű feltételek vállalása esetében a társaság dolgozóinak részvételével működő gazdasági társaságot vagy szövetkezetet, ha abban a dolgozók 25 százaléka vesz részt, a társaság munkavállalói résztulajdonosi programjában résztvevőket, tehát az MRPtagokat, a társaságnak a dolgozóját, mint egyéni vállalkozót, a vagyonkezelőt vagy a korábbi vagyonkezelőt. Ha mindezeket a köztudat nem is ismeri annyira, azt már elfogadta és elismeri, hogy bonyolult társadalmi folyamat része a magánosítás, a magyar gazdaság átalakításának egyik módja. Korábban, már a nyolcvanas évek közepétől kitapintható hazánkban a piacgazdaság irányába tett néhány lépés, pontosabban az a felismerés, hogy az állam tulajdonosi szerepvállalása nem alkalmazható tovább. Ne a hivatal, a bürokrácia döntsön a gazdálkodásról. A világon egyértelmű a helyzet; a magántulajdon jobb az állami közösségi tulajdonnál. Ezt váltja valóra a privatizáció, amikor is gyorsan és hasznosan felelős magántulajdonost keres, a lehető legjobb tulajdonost. Tizenegy emberből álló testület bírálja el a nyilvános pályázatot és hozza meg döntését, amely törekszik a társadalom részéről felmerülő átláthatóság igényének kielégítésére, hiszen a társadalomnak joga van tudni, hogy a vagyonát végül is mennyiért adják el. Az ÁVÜ döntése megtámadhatatlan. É Miért? - Azért, mert az ÁVÜ a tulajdonos szerepkörében jár el, s nem hagyományos joghatósági döntéseket hoz. Ha tehát a törvény lehetővé tenné, hogy üzleti döntések ügyében bírói felülvizsgálatnak helye legyen, akkor igazi káosz (van így is. Szerk.) uralkodna, hiszen közgazdasági, társadalompolitikai szempontok alapján kellene megkeresni az optimális megoldást. Nincs tehát semmi garancia arra, hogy jó vagy jobb döntéseket lehetne hozni a mi döntéseinknél, viszont irgalmatlanul meghosszabbodna a Fotó: Hárs László privatizáció. Holott gyakran érezhető úgy, főleg a kárpótlásnál, hogy így is késésben vagyunk. Nemrégiben vitatta meg a kormány, többek között, az 1994-es év vagyonpolitikai irányelveit. Ez megfogalmazza azokat az elveket, amelyek a tevékenységünk főbb irányait határozzák meg. A kormány álláspontja szerint a hazai privatizáció nagyon egyértelmű, stabil és szilárd irányvonalat követ, méghozzá egy piaci típusú privatizáció irányvonalát, amely az elmúlt három esztendőben jelentős mértékben előrehaladt. Remélhető, hogy a jövő év derekára, rosszabb esetben végére, lényegében a hazai magánosítás befejezéséről beszélhetünk. • • Valóban a privatizáció akkor jó, ha a lehető legjobb tulajdonost megtalálják. Aki nemcsak megszerezni akarja a „koncot", hanem a munkahelyeket megtartva, beruházni, üzemeltetni vagyis jövedelmet teremteni igyekszik. Csak hát a tapasztalatok igen vegyes képet mutatnak. Főleg a kezdeti időszakban. - Negatív tapasztalataink is 'vannak, de ennek ellenére a magyar privatizáció költségbefizető. Egyedüli a kelet-európai térségben, amelyik pozitív szaldóval zár(hat)ja ezt a folyamatot. Bár a vége még nem látható tisztán, de az bizonyos, hogy amíg 1990-től az államadósság csökkentése nyelte el a privatizációból befolyt milliárdokat, ezentúl nagyobb hangsúlyt kap a reorganizációs eljárás. Vagyis két-hároméves vagyonkezelői munka után adjuk el a vállalatokat. • Amelyek most a kutyának se kellenek? - Én nem így fogalmaznék. Nem egyszerű dolog, döntés egy-egy lepusztult, vagy csőd felé tartó vállalatot megvásárolni. Sokszor nem is látni a számok mögé. Ki ad hitelt, fedezetet? A legtöbb privatizációra kijelölt állami vállalat bizony kritikus állapotú, hiszen éppen azért történik az új tulajdonos megkeresése, hogy a jövőben a világgazdasághoz, a világpiachoz jobban alkalmazkodjon az üzem, vállalat. cég. Tehát kockázatos az üzlet, a befektetés. Érthetőbben fogalmazva; sajnos, kevés Pickszalámigyárunk van, annál több a vegetálásra is képtelen. A nyakunkon maradókat tehát, mint például a Mohácsi Farostlemezgyár, reorganizációs holdingokba vonjuk, és feljavítás után értékesítjük. Tervezzük egy privatizációs pénzintézet felállítását is. Eddig is volt igény rá. Azt sem téveszthetjük szem elől, hogy egyre kevesebb a privatizációs bevétel. Ehhez kevés köze van annak, hogy néhány esetben (az ÁVÜ saját érdekében 11 pert indított, míg ellene összesen 80 pert kezdeményeztek) igencsak lóvá tettek bennünket. • Főleg a szövetkezetek panaszolják, hogy kimarad(tak)nak a privatizációból. A kárpótlási jegyeket is mintha késleltetve kapnák. - Én nem így látom. Tagadhatatlan, hogy az élelmiszer-, növény-, dohányiparban, kereskedelemben jó néhány jobb falat elkelt, de még bőven van mit megpályázni. Előttünk van 100 társaság pályázata, 200 állami vállalat átalakítása és semmi, de semmi kedvünk nincs arra, hogy minél több vállalat maradjon az állam tulajdonában. Gazdasági szempontból az kész csőd, ráfizetés, a tulajdon legjobb helyen olyan menedzserek kezében van, akik igenis jövedelmet termelnek. Ki hiheti el, hogy egy bürokrata, állami hivatalnok minden porcikájában az üzletre, a jó üzletre koncentrál? Éppen ezt a tanulságot vonhatjuk le azokból az esetekből is, amikor lóvá tették a hivatalt (ÁVÜ-t), pontosan, hogy a váb. lalkozók, a pályázók gondol aL menete megelőzte a hivatali apparátus észjárását. Sz. Lukács Imre