Délmagyarország, 1993. szeptember (83. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-28 / 226. szám

KEDD, 1993. SZEPT. 28. A Derevo Színház Szegeden HAZAI TÜKÖR 5 A Szegedi Nemzeti Színház Kamaraszínházában szerzett játszóhelyet a Derevo társula­tának a MASZK (Magyaror­szági Alternatív Színházi Köz­pont) Egyesület; a szervezé­sükben itt vendégszereplő orosz együttes előadása szep­tember 29-én, szerdán este 7­kor kezdődik. A Derevo másodszor játszik Szegeden, tavaly a Dugonics téren tartottak előadást. Az 1988-ban. az akkori Lening­rádban alakult társulat hama­rosan az orosz underground művészet meghatározó együt­tese lett. Vezetője, a szibériai származású Anton Adassinski tanítványa volt a butho tánc kiemelkedő alakjának, Kazuo Onohnak; a keleti technikák, küzdősportok elsajátítása után Adassinski pantomimet tanult és a clown klasszikus formáit. A Derevo előadásaiban a leg­különfélébb színházi és zenei stílusok elegyednek, az elő­adók improvizálnak - az élet és a halál örök témáira. Hétvégi lengyel iskola A budapesti Bem József Lengyel Kulturális Egyesület támogatásával Szegeden élő lengyel nemzetiségűek hétvégi anyanyelvi találkozókat szer­veznek 7 és 20 év közötti len­gyel származású gyermekek­nek. A találkozások célja a len­gyel nyelv, kultúra és szokások közös ápolása. A kezdeménye­zők úgy tervezik. Szegeden ta­nuló lengyelországi egyete­misták, lengyel nemzetiségű tanárok és a magyarországi Lengyel Intézeten keresztül meghívott lengyelországi elő­adók látják majd el a hétvégi órák vezetését. A részvétel in­gyenes, az első találkozás ok­tóber 2-án, szombaton 10 óra­kor lesz a Victor Hugó utca 5 szám alatt, ahol a Fidesz, saját székházában, helyet biztosított a kezdeményezésnek. (A len­gyel anyanyelvi órák felől a 322-795-ös telefonszámon le­het érdeklődni). Megfúlták" a fogorvos műszereit w Készpénz a motorháztető­ről. Jugoszláv állampolgár, S. R. a Debreceni utca egyik par­kolójában, saját személygépko­csija motorháztetején hagyta néhány pillanatra övtáskáját. Az ideiglenesen Szegeden tar­tózkodó szabadkai fiatalember­től ily módon 130 ezer kész­pénzt és egy zsebszámológépet lopott az ismeretlen tettes. Sírhelyrongálók. A gyevi temetőben ismeretlen tettesek megrongáltak egy családi sírhelyet. L. L. Pillich utcai la­kos keresteti a rendőrséggel a 120 ezer forintnyi kárt okozó kegyeletsértőket. Kertészkár. A szőregi Szerb utcában lakó V. B. la­kásába kulccsal hatoltak be a tolvajok. 200 ezer forintot és 1000 német márkát vittek el. A feledékenysége ára. A bugaci illetőségű B. I. 49 éves vállalkozó a szegedi K. S. Sza­mos utcai lakosnak személy­gépkocsit adott el. Feljelentése értelmében a járműben felej­tette pénztárcáját, több mint 105 ezer forinttal. A vásárló tagadja a vádat. Lopás a Stefánián. A Bal fasoron lakó K. K. szeptember 26-án a Stefánia parkolójában lezártan hagyta azt a Fiat tí­pusú személygépkocsit, mely­nek pillangóablakát betörve, a tolvajok fogorvosi műszereket, rádiósmagnót és egyéb kellé­keket vittek el, mintegy 400 ezer forintnyi kárt okozva. Értékes kocsi. A Népkert sorról ellopták a DAR 483-as forgalmi rendszámú Opel Vectra személygépkocsit. A kb. egymillió forint kárt okozó tetteseket körözi a rendőrség. • Mindezt a tegnapi sajtó­értekezleten, a Csongrád Me­gyei Rendőr-főkapitányság Kossuth Lajos sugárüti épüle­tében Révész Károly főhad­nagy, a Csongrád városi rend­őrség megbízott vezetője, Sipos János őrnagy, bűnügyi osztályvezető és Szvoboda László főtörzsőrmester mondta el. Révész Károly azt is meg­említette, hogy méltányta­lannak érzik a munkájukkal kapcsolatos, nem egészen po­zitív cikkeket a lapokban, de a rendőrségi mutatók alapján ki­jelentheti: Csongrád az ország legjobb tíz kapitánysága között foglal helyet. A nyomozási eredményességi mutatójuk 81,79 százalék, s öt ismeretlen tettes közül átlagban négyet megfognak... Ezek nem koz­metikázott adatok, hiszen ha csak az idei öt nagyobb bűn­cselekményt veszik számon, kiderül, mind az öt esetben tisztázták a tettesek kilétét. Mint a mostani, takarékszö­vetkezeti rablásnál is. A Dob utcai esetben a szem­tanúk nagyon keveset tudtak elmondani. A tettest huszon­évesnek minősítették, hangja alapján. Egy gyermekkorú szemtanú sietett a segítségük­re, akinek feltűnt a főutcán vá­rakozó sárga Dacia, melynek vezetője egy kapualjban bab­rált a motorházon. A megfé­lemlített hölgyeknek bemuta­tott fegyverkatalógusból kivá­lasztották egy TT-ttpusú pisz­tolyt - az sem volt biztos, de • Szülei azt hitték, már elballagott, de csak - pisztolyával - a takarékszövetkezetig jutott A rendőrségtől kéretett igazolást a csongrádi fegyveres rabié Augusztus 31-én a szegvári Takarékszövetkezet cson­grádi fiókjában fegyveres rablás történt. Közvetlenül ebéd után, a Dob u. 2. sz. alatti hivatalba fejére húzott kötött sapkával belépett egy fiatalember, s pisztollyal a kezében, a négy hölgy alkalmazottól pénzt követelt. Meg­nyugtatta őket, hogy ne ijedjenek meg, a pénztárosra fogta fegyverét, s egy lila reklámszatyorba besöpörtetett 466 ezer forintot. Társa személygépkocsival várta az ut­cában, s a rablás után elhajtottak. Utólag megtudtuk, hogy tiszteletkört tettek a városban, a pénzt megfelezték, s javarészt el is költötték. támpontnak megfelelt, mint az utólagos történések igazolják. Később információ jutott el a rendőrségre, hogy egy diszkó­ban pisztolyt loptak. Van-e köze a rabláshoz? - kérdezték, s ekkor látókörükbe került egy húszéves csongrádi fiatalem­ber, L. Cs., aki Szegeden jár szakközépiskolába. Bonyolí­totta az ügyet, hogy a szegedi szakközépiskola igazgatója fel­hívta a rendőrséget: igazolják már L. Cs. hiányzásait, hiszen a diák arra hivatkozott, a rend­őrség tartotta vissza, azért nem látogatta az előadásokat. Sze­gedi bérelt lakásán nem talál­ták L. Cs.-t, de egy nyomozó­portyán, igazoltatás alkalmával előállították. Az elszámoltatás eredménye: a pisztolylopás és a fegyveres rablás ügyében be­ismerő vallomást tett a szakkö­zépiskolás, 20 éves fiatal­ember. Elárulta társa nevét is. A sárga Daciás, szintén csong­rádi lakos, a 30 éves K. I. A rablást együtt tervezték el. Elő­ző nap pénzváltás ürügyén, a postahivatal és a Takarékszö­vetkezet között „válogatott" L. Cs - másnap esett az eső, ke­vesen jártak a városban, elér­kezettnek látták a döntő pilla­natot. L. Cs. „tanulmányi" előme­netele különösen érdekes: szü­lei úgy tudják, hogy tavaly le­érettségizett, s ballagott. Sze­gedre munkába jár. Az iskolá­ban többszöri osztályismétlő­ként tartották számon. A szü­lők és az iskola közötti kom­munikáció hiánya vezetett e fe­lemás helyzethez. Azt is meg­tudtuk. hogy a fegyveres rabló édesanyja, a fiú holmijai között megtalálta a pisztolyt, azt be­csomagolta, s egy almáskert­ben egy almafa tövében elrej­tette. A két tettes az elkövetés­kor használt ruházatot elégette. Bár a Dob utcai fiók jelzőbe­rendezéssel fel volt szerelve, az részben üzemképtelennek bizonyult - a vészgombot megnyomta egy hölgy, de a jelzés nem jutott el a rendőrsé­gig... Az elrabolt 466 ezer fo­rintból 140 ezer forint visszaté­rült, emellett a rendőrség le­foglalt három roncsautót, egy tévét, erősítőt és hangfalakat. R. Cs. és K. I. anyagi gond­jaik, illetve tartozásaik miatt tervezték el a fegyveres rab­lást. A TT-pisztoly hatástala­nított fegyver volt - csövét át­fúrták. s lőszer sem volt benne. Mindkét tettes részletes beis­merő vallomással könnyített helyzetén. Pataki Sándor A Média 6 is pályázik! Nemrégiben adtuk Jtírül, hogy a városi önkormányzat közgyűlése eldöntötte: pályá­zóként indul a Szegedre meg­hirdetett, egyetlen televíziós frekvencia megszerzésére kiírt versenyben. Időközben meg­tudtuk, hogy van másik pá­lyázó is: a Média 6 Rádió és Televízió Kft. Ügyvezetője. Herczeg Ta­más elmondta: körülbelül egy éve ugrásra készen várják, hogy közszolgálati, elsősorban a helybéliek informálását célzó műsorral állhassanak ki a mé­diapiacra. Most, hogy televízi­ós sugárzási lehetőséget hir­dettek meg, s természetesen maguk is pályázóvá váltak, annyit árult el terveikről, hogy nagy súlyt szeretnének helyez­ni a nemzetiségi műsorokra ­különös tekintettel Szeged be­fogadó-voltára - , s az egyhá­zakra. Megítélése szerint a sze­gedi polgárok informálása és szórakoztatása az övékhez ha­sonló gazdasági vállalkozásban megoldható, anélkül, hogy az maguknak a polgároknak pénz­be kerülne. Film lurassic Park, avagy: a beugró leszurkolása Steven Spielberg legújabb filmjében arra tesz kísérletet, hogy őslényeket támasszon fel. Ezt kétféleképpen teszi: a borostyánba rekedt apró vér­szívó jószágból kiszivattyúzza az őslény vérét, a vérben lévő örökftőanyag, a DNS , vala­mint számítógép segítségével előállítja az őslényt. Vagy­pedig: számítógépes szimulá­cióval egy élethű őslényma­kettet élethűen mozgat. Az előbbi a film története, az utóbbi a film készítésének módját jelenti. Mikor először hallottam a filmről, azt gondoltam, na, Spielberg végre kitett magáért. Csakhogy, mint kiderült, a film reklámhadjárata akkora port kavart, hogy szinte nem is látni a filmet benne, mitöbb, nem is igen érdemes. Persze, ha már ekkora a reklám, mindenki kí­váncsi lesz, és legalább egy­szer megnézi, egyszer leszur­kolja a beugrót. A film tudományos olda­lával nemigen érdemes vitába szállni, a génsebészet ma már elképesztő dolgokra képes. Viszont igencsak vitatnám a film esztétikai szintjét. A meg­lehetősen bugyuta rémmese, mert az, semmi másra nem koncentrál, mint arra, hogy a szörnyanimáció új lehetőségeit villogtassa, helyenként ügyetl­enül. S nem ismer mást, mint hollywoodi közhelyeket. Spielberg egy érdeklődő kérdésére azt váUltz.olta, hogy őt nagyon izgatta, hogy mi lesz abból, ha két olyan lényt, mint az ember és dino, akiket az evolúció hosszú évezredekkel elválaszt, találkoznak. Erre a kérdésre, szerintem, egy, az ezredvégi rémmeséken felne­velkedett ötéves gyerek azt válaszolná, hogy a dinok megeszik az embereket, de néhány ember mégis meg­menekül, tehát hepiend. És Spielberg valóban ezt a választ adta, kimutatva, hogy milyen szinten érdekli őt ez a prob­léma. A Jurassic park a világ talán legdrágább filmje, de már a második héten behozta a be­fektetést, s nem kétkelkedhet benne senki, hogy Spielberget egyetlen kérdés izgatja igazán, hogy hogyan lehetne minél többet kaszírozni. Amerikában annyira behülyítették a gyere­keket, hogy dinofog cukorká­kat, dinos pólókat árusítanak, és még ezeregy olyan formá­ban vetették be a reklámot, amiből simán kiolvasható: ez a film nem azért született, hogy szórakoztassák a nézőt. Ha a kedves olvasó-néző még ezek ellenére sem hisz, akkor még annyit érdemes hozzátenni, hogy Spielberg egyik nyilatkozatában megje­gyezte, hogy ő már gyerekko­rában tudta egy sor őslény nevét, sőt, páréves kisgyer­meke is már azonosít néhányat. Na ne, ezt már ne együk meg; a nyilvános hazugság magáért beszél. Érdemes lesz majd odafigyelni, hogy Spielberg hogyan írja majd át gyermek­korát a következő filmjénél. Nem akarnám durván mi­nősíteni Spielberget, inkább hagyom ezt Godardra, aki azt mondta: „Spielberg egy hü­lye," Podmaniczky Szilárd • Sík Sándor-könyvpremier és -emlékülés A százgyökerű szív Sík Sándor halála harminca­dik évfordulójának tiszteletére a Magvető Könyvkiadó Dr. Szabó János gondozásában A százgyökerű szív címmel leve­lek, naplók, visszaemlékezések válogatását adta ki a költő, egyetemi tanár és egykori pia­rista rendfőnök hagyatékából. A könyv megjelenése alkalmá­ból Szegeden ma két hely­színen rendeznek emlékező programot Sík Sándor tiszte­letére. Délután 4 órakor a Sík Sán­dor Könyvesboltban lesz A százgyökerű szív könyvpremi­erje. amelynek vendégei: Dr Szabó János (a kötet gondo­zója és sajtó alá rendezője) és Dr. Lengyel András irodalom­történész. A könyvbemutatón közreműködnek a Dugonics András piarista Gimnázium diákjai. Az Oskola utcai esemény után 17 órától a Somogyi Könyvtár alagsori klubjában Sík Sándor-emlékülés kezdő­dik. A rendezvény előadói: Dr. Jeleníts István piarista rend­főnök, Dr. Máté Zsuzsanna fő­iskolai tanársegéd, Dr. Péter László irodalomtörténész, egyetemi tanár, valamint Takó Edit könyvtáros. Közreműkö­dik a Canticum Kamarakórus és Kiss Ernő. Az ünnepi ese­ményen Jeleníts Istvánnak át­adják a Dugonics Társaság tiszteletbeli tagságáról szóló emlékplakettet. A Sfk Sándorra emlékező rendezvények szervezői: Sze­ged város Polgármesteri Hiva­tala, a József Attila Tudomány­egyetem, a Magyar Pedagógiai Társaság Csongrád megyei és szegedi tagozata, a Sík Sándor Könyvesbolt, a Somogyi Könyvtár és a Dugonics Társa­ság irodalmi és nyelvi szakosz­tálya. Üllés és Vidéke Takarékszövetkezet felhívja a jelenlegi és leendő ügyfelei figyelmét, hogy 1993. október 1. és november 26-a között érdemes betétet elhelyezni. Feltétel: 30 napos betételhelyezés esetén évi nettó 12% kamat. A 30 napos lejáratot követően a betét 1993. december 27-ig évi nettó 12%-kal kamatozik. Keresse fel egységeinket: Balotaszálláson, Bordányban, Forráskúton, Ottömösön, Pusztamérgesen, Rúzsán, Üllésen, Zsanán és Szegeden, a Szentháromság út 50. szám alatt. Üllés és Vidéke Takarékszövetkezet igazgatósága

Next

/
Thumbnails
Contents