Délmagyarország, 1993. szeptember (83. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-25 / 224. szám

2 KÜLPOLITIKA DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1993. SZEPT. 25. • Szlovák parlament Kivonult a magyar koalíció A szlovák parlament pénte­ken megcsonkította a két hó­nappal ezelőtt elfogadott s most újratárgyalt névhasználati törvényt. A magyar parlamenti koalíció képviselői a döntés ellen azzal tiltakoztak, hogy testületileg 30 percre kivonul­tak a parlament ülésterméből. A parlamentnek Vladimír Meciar kormányfő indítvá­nyára Michal Kovác elnök adta vissza a parlamentnek a két hó­nappal ezelőtt megalkotott, a nemzetiségek által is helyeselt, s a nemzetközi sajtó által euró­painak minősttett törvényt, amelyet a törvényhozás most módosított. A parlament a jogszabályt 70 szavazattal, 41 ellenszava­zattal és 21 tartózkodással úgy változtatta meg, hogy a nem szlovák nemzetiségű, szlovák állampolgárságú nők vezeték­nevük után továbbra is kötele­sek az ,,-ová"-toldalékot hasz­nálni, s enélkül az eredeti név­alakot csak idegen, nem-szlo­vák szövegkörnyezetben hasz­nálhatják. A törvény megengedi, hogy 1994. január 1-jei életbelépése után a szülők magyar kereszt­nevet adhassanak a gyerekeik­nek, de az addig anyakönyve­zett szlovák névalakok utólag nem módosíthatók, tehát „a Stefan-nak anyakönyvezett Ist­vánok esetleges akaratuk elle­nére is Stefanok maradnak." Ugyanakkor a módosított tör­vény bármilyen névalak szlo­vákosttására teljes lehetőséget nyújt. Imelda Marcos bűnös Kgy manilai bíróság korrupciós vádakban bűnösnek talál­ta Imelda Marcost, és összesen 18 évi szabadságvesztésre ítél­te Ferdinánd Marcos egykori Fülöp-szigeteki elnök özvegyét. A bíróság két külön vádpontban készer kilenc esztendőnyi börtönre ítélte az elnöki özvegyet, aki máris bejelentette, hogy fellebbez az Ítélet ellen. A fellebviteli döntésig szabadlá­bon maradhat a 64 esztendős Imelda Marcos. (MTI - Telefotó) • (Folytatás az 1. oldalról.) Jurij Luzskov polgármester pénteki moszkvai sajtóértekez­letén cáfolta azokat az értesü­léseket, amelyek szerint pén­tekre virradóra a FÁK-főhadi­szállásán kívül lövöldözés lett volpa a parlament közelében is. Az MTI tudósítójának érte­sülései szerint a parlament kö­zelében, attól mintegy fél kilo­méterre lévó magyar kereske­delmi képviselet körül parkoló magyar kamionok sofőrjei haj­nalban gépfegyverropogásra ébredtek. Péntek délelőtt újabb részié­Moszkvai lövöldözés - halálos áldozatokkal tek váltak ismertté a csütörtök esti, a FÁK-főhadiszállás kö­rüli lövöldözésről. Egybehang­zó jelentések szerint Sztanyisz­lav Tyerehov, a Jelcin-ellenes tiszti szövetség vezetője irányí­tásával fegyveresek csoportja gépkocsival érkezett az épület elé. A fegyveresek az őket iga­zoltató rendőrökre közvetlen közelről tüzet nyitottak. A két rendőr közül az egyik olyan súlyosan megsebesült, hogy nem sokkal később meghalt. Megsebesült egy másik rendőr is. A moszkvai polgármesteri hivatalban tartott sajtóértekez­leten bemutatott videofilm ta­núsága szerint a támadók ez­után lefegyverezték az őrséget, és megpróbáltak behatolni a főhadiszállásra. Közben a helyszínre érkezett az erósftés, amelyre szintén közvetlen kö­zelről tüzeltek. Egy katona megsebesült. Ezután a táma­dók elmenekültek. Az éjszaka folyamán több fegyverest el­fogtak, akik közölték, hogy Tyerehov adta a parancsot a tá­madásra. Időközben elfogták magát a tiszti szövetség vezetőjét is, aki ott volt az orosz katonai felde­rítés törzse elleni támadásnál is. A lövöldözés során egy el­tévedt golyó a közeli lakóház­ban megölt egy nőt is. Két év az „üvegkalitkában" Vasárnap befejeződik az amerikai Arizona államban egy érdekes kísérlet. Kinyitják az óriási acél-üveg építményt, amelyben négy nő és négy férfi 24 hónapot töltött hermetiku­san elzárva a külvilágtól. Az 1,3 hektár területű építmény­ben, amelynek magassága egy­egy ponton elérte a 26 métert, a hosszú időt eltöltött emberek azt akarták bebizonyítani, hogy lehetséges élni egy elzárt öko­lógiai rendszerben is. A rend­szert „Bioszféra II"- nek ne­vezték el, szemben a föld fel­színével, amelynek neve „Bi­oszféra I". A 150 millió dollárba kerülő építménybe, amelyet Ed Bass texasi olajmilliárdos finanszí­rozott, a nyolc amerikai, angol és belga „bionauta" kecskéket, tyúkokat és 80 féle gabona, va­lamint gyümölcsfajtát vitt ma­gával. Sikerült a növényeket és az állatokat életben tartani és szaporítani. Az emberi „vég­termékeket" mikrobákkal 100 százalékig feldolgozták. A 8000 üveglapból álló épü­letet telefon és több ezer érzé­kelő kötötte össze a külvilág­gal. Az ellenőrző központból szabályozták a levegőáramlást, a víz- és energiaellátást. Szabá­lyozták a hűtést is, különben a sivatagi hőségben az üvegépft­mény szétrobbant volna. Léte­sttettek a „kalitkában" egy kis tavat is, amelyben korállok él­tek. A Bioszféra II. révén, remé­lik a tudósok, fontos értesülé­seket szerezhetnek arról, hogy milyenek az életkörülmények bizonyos helyzetekben. A la­kók két év alatt testsúlyúk 16 százalékát elvesztették. Ez azonban háziorvosuk, a 68 éves Roy Walford bionauta szerint csak használt a szerve­zetnek. A szigorú ökológiai ét­kezés egészségesebb, mint a Földön átlagosan elfogyasztott napi 2500 kalória. Bár a kísérlet tudományos értéke még kétséges, a láto­gatók számára mindenesetre lenyűgöző. Már több mint fél­millióan tekintették meg az üvegépítményt, 12 dollár belé­pődíj ellenében. A látogatók az üvegfalon át megfigyelhették a bionauták életét. Néhány hónapos szünet után egy másik személyzet folytatni fogja a kísérletet az üvegépü­letben. A terv az, hogy a kí­sérlet 100 éven át tartson. • Az SZKT legutóbbi, június végi tanácskozása óta több ese­mény rázkódtatta meg a román politikai palettán az ellenzéki Demokratikus Konvencióban helyet foglaló szövetséget, amely januárban megtartott 3. kongresszusa óta kiépítette a belső önrendelkezés modelljé­ül szolgáló szervezeti struktú­rájának fó pilléreit. Heves és publikus, szemé­lyeskedéstől sem mentes belső vita alakult ki az úgynevezett neptunfürdői és azt megelőző találkozókról, amelyen magán­emberként az. RMDSZ parla­menti csoportjának három is­mert tagja - Tokay György, Borbély László és Frunda György - próbált különböző, a magyar nemzeti kisebbség helyzetét javító „kis lépésekre" vonatkozó ígéreteket kicsikami a kormány ugyancsak nem hi­vatalosan jelenlévő képviselői­től, amerikai alapftványi köz­vetítés mellett. Az SZKT legutóbbi, június végi marosvásárhelyi ülése óta az RMDSZ visszavonta kép­viselőit a román kormány által létrehozott Nemzeti Kisebbsé­gi Tanácsból, abból a megfon­tolásból, hogy a testület - bár • Az HMDSZ marosvásárhelyi számvstáse előtt Várható konfliktusok Élénk érdeklődés és jelentős belső feszültség előzi meg u Romániai Magyar Demokrata Sövetség legfőbb döntés­hozó szervének, a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) szombat-vasárnapi marosvásárhelyi ülését. működési szabályzatának ki­alakításában figyelembe vették az RMDSZ megjegyzéseit ­kirakatszervül szolgál, és léte csak palástolja a magyarság problémáinak megoldatlansá­gát. Júniusban az SZKT több konkrét RMDSZ-igény teljesí­tésétől tette függővé az RMDSZ további részvételét, augusztus 31-i határidővel. A Kisebbségi Tanács ezek egy részét támogatta, ám kor­mányszinten az esetek többségé­ben nem vették figyelembe ajánlásait, ennek alapján az RMDSZ szeptemberben viszsza­vonla képviselőit a testületből. A legutóbbi ülés óta robbant ki Romániában az RMDSZ által az Európa Tanács főtitká­rához, Catherine Lalumiere asszonyhoz intézett, a szövet­ség igényeit, elvárásait, prog­ramját összefoglaló RMDSZ­memorandummal kapcsolatos vita - ezt a lépést, illetve a me­morandum időzítését, egyes megállapításait nemcsak a kor­mány bírálta, hanem a Demok­ratikus Konvenció pártjai is. A viták, ügyek, személyi konfliktusok megfigyelők sze­rint bizonyos mértékig elkerül­hetetlenek egy olyan érdek­képviseletben, amely politikai irányzataikra való tekintet nél­kül a romániai magyarság min­den szerveződésének, gondo­lati áramlatának együttes kép­viseletére törekszik. A konflik­tus már csak azért is ismételten kiújul, mert a román politikai hatalom nemigen teszi lehető­vé meggyőző eredmények fel­mutatását az előbbieknek. Markó Béla, a brassói kong­resszuson megválasztott szö­vetségi elnök olyan szintézist hirdetett, amely megőrzi az RMDSZ sokszínűségét és ugyanakkor egységét is, de ismételten ovott - eddig nem sok eredménnyel - a szemé­lyeskedő polémiától. Ebben el­sősorban a „maximalista" poli­tikusok hangja hallatszott, vé­leményük szerint ugyanis az RMDSZ szabadelvű és mér­sékelt csoportjai a brassói kongresszuson összefogva „túlnyerték magukat" és ezt el­lensúlyozni kell. A Katona Ádám nevével fémjelzett Erdélyi Magyar Kezdeményezés platform. Tő­kés László tiszteletbeli elnök feltétlen támogatójaként lép fel, ilyen megközelítésből bí­rálta magát a szövetségi elnö­köt is, illetve az RMDSZ me­morandumának is szemére ve­tette, hogy az nem szögezte le az RMDSZ belső önrendelkez­ési programját. Ugyanakkor Tőkés László jelezte, hogy ő maga az irányzatokon felülemel­kedve, közvetítésre törekszik. Baracs Dénes Szihanuk aláírta az alkotmányt Norodom Szihanuk kam­bodzsai államfő pénteken alá­írásával törvényerőre emelte az ország új alkotmányát. Ezzel új kormány alakítását tette lehető­vé. Az uralkodó, akit pénteken délután királlyá választottak és letette a hivatali esküt, a cere­mónia után fiát, Norodom Ra­nariddh herceget kérte fel az új kabinet megalakítására. A hetvenéves államfő diplo­maták, ENSZ-hivatalnokok és politikusok előtt palotájának díszes tróntermében látta el kézjegyével az alkotmány min­den egyes oldalát. Az ünnepsé­get az állami rádió élőben köz­vetftette. Az alkotmány kimondja, hogy a „király uralkodik, de nem kormányoz". A dokumen­tum alátrása az ENSZ Ideigle­nes Hatósága (UNTAC) man­dátumának hivatalosan is a vé­gét jelenti. Szihanuk megkö­szönte a világszervezetnek, kü­lön a fótitkárnak, Butrosz Gáli­nak is és az UNTAC vezetőjé­nek a békefenntartó missziót. Mintegy 4000 ember gyűlt össze a palota előtt, éltetve a királyt és a többpárti demokrá­ciát. A tömegben ott volt a bé­két egyedül ellenző erő, a Vö­rös Khmer mintegy 100 tagja is. Valószínű, hogy Szihanuk a vörös khmerekhez fűződő kap­csolatai segítségével igyekszik majd rávenni őket az új veze­téssel való együttműködésre. Ő lesz a házigazdája egyébként a gerillák és a kormány között novemberben tartandó béketár­gyalásoknak. Megtalálták a Mercedest Pénteken délelőtt a szlovák rendőrség sértetlen állapotban juttatta vissza a magyar nagy­követ kedden, szokatlan kürül­mények között ellopott hivatali 220-as fehér Mercedesét. A nyomozás részleteiről a szlo­vák rendőrség egyelőre nem adott tájékoztatást, hiszen a tet­tesek még nem kerültek rend­őrkézre. Annyit lehet tudni, hogy a kocsit a rendőrség nem Újra magnyitottam soláriumomat a PRIMO STÚDIÓBAN. Szaratattal várom régi ás áj vandágaimat. Kiss Imráná A legszebbet a legolcsóbban (ingyenes Kóstolás) >XllUUU JÜLÉ^tX-ljJpÜLEl^J (jonatán J^*ííirking) Szabolcsi kistermelők téli tárolásra ktválóaiyrfflíámiaValrnavására jonatán 24 KlÁg extrajstarking 30 Fkkg Kapható: Mais lít+ IÍ pavilon Fészek A ruház, jStffltymazi u. 2. Ady tér^po Mjjóly a bejáratánál mindennap K—17 óráig, amfg a készlet tart. Aranyékszer-vásár szeptember 9-től 23-ig 10% kedvezménnyel, hozott aranybői ékszerkészítés 20% kedvezménnyel. Azon vevők akik VÁSÁRLÁSI UTALVÁNNYAL fizetnek további 10% kedvezményt kapnak. Vásárlási utalványok kaphatók üzleteinkben. Aranytopáz Kft. Kárász u. 6. Kárász u. 12. Kígyó II. 2. Mars tér 18. UJ HIRDETESFELVEVÚHELY! u BÉCSI KŐRÚT­PETŐFI S. SGT. SAROK MINI MÉDIA Nyitva tartás: hétköznap 7-11 és óráig, szombaton: 7—11 óráig. 3-16 elhagyatva, nem véletlenül ta­lálta meg, hanem egy másik nyomozásban ismerté vált in­formációk vezettek a nyomára. Alaposan feltételezhető, hogy a tolvajok nyomát a szervezett alvilágban fogják megtalálni. Próbálja ki HVG két hónapra! Ha még sosem fizetett elő a HVG-re, most itt az alkalom. Legalább 50 oldal hír és információ minden héten. 8 szám mindössze 300 Ft-ért. Éljen ezzel az új előfizetőknek szóló ajánlattal október 30-ig. Ha érdekli ajánlatunk, küldje el névjegyét vagy kitöltve az alábbi kupont: LSr. Név: Cím: Telefon/fax: Címünk: 1396 Bp„ Pf. 464, fax: 149-7600 .egyszerűen minden

Next

/
Thumbnails
Contents