Délmagyarország, 1993. szeptember (83. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-13 / 213. szám

2 INFORMÁCIÓ DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1993. SZEPT. 13. • Politikai hétvége MDF: a Parlament kitölti a ciklust (Folytatás az I. oldalról.) Kónya Imre kérdésre vála­szolva elmondta: az esetleges kisebbségi kormányzásról nem volt szó a frakcióülésen. Sze­rinte a „parlamenti matemati­kának" amúgy sincs különö­sebb jelentősége. Képviselő­csoportjuk ugyan létszámában csökkent, de ezzel egyúttal meg is erősödött. A hajdú­szoboszlói frakcióülés is meg­győzte őket arról: „ez az egy­séges képviselőcsoport elszánt arra, hogy kormányzati pozí­cióban végezze munkáját a vá­lasztási ciklus végéig" - kö­zölte Kónya Imre. Salamon László, az Ország­gyűlés Alkotmányügyi, Tör­vényelőkészítő és Igazságügyi Bizottságának elnöke a frak­cióhétvégét záró sajtótájékoz­tatón bejelentette: a jövő héten munkacsoportot alakítanak a törvénykezési munka további prioritásának kijelölésére, s é munkacsoport ajánlásait a házbizottság elé teijesztik. MSZP: marad Szűrös Mátyás Szűrös Mátyás nem távozik az MSZP-ből, és a következő választásokon a párt színeiben kíván indulni. Ezzel az ered­ménnyel zárult az MSZP ösz­szevont frakció és elnökségi ülésének szombaton rendezett többórás vitája a képviselő megnyilatkozásainak meg­ítéléséről. Az ülés kezdetén az egybe­gyűltek 60 szál virággal kö­szöntötték az éppen születés­napját ünneplő Szűrös Má­tyást, majd Gál Zoltán frakció­vezető tartott összefoglalót a választásokig terjedő időszak stratégiai-politikai teendőiről. Gál Zoltán arra is kitért a be­szédében, hogy nem tartana szerencsésnek egy esetleges kisebbségi kormányzást. Az ország stabilitása szempont­jából tisztességesebb és hasz­nosabb eljárásnak tekintene egy korábbi választást. Ami pedig a más pártokkal való együttműködést illeti kije­lentette: a pártok között olyan kapcsolatot kell kialakftani, amely lehetővé teszi a válasz­tások után a koalíciós tárgya­lásokat. A frakcióvezető újság­íróknak úgy értékelte, hogy az egybegyűltek e kédésekben osztották az álláspontját. A továbbiakban rátértek a Szűrös Mátyás személyével kapcsolatos felvetésekre. A politikus a nézetkülönbségek tisztázása után három alapvető kérdésben állapodott meg a frakcióval és az elnökséggel. Szűrös Mátyás felvállalta, hogy riiindent megtesz a szo­cialista párt sikeréért a válasz­tásokon. Kinyilvánította, hogy alapvetően egyetért a szo­cialista párt politikai irányvo­nalával, stratégiájával, bele­értve a pártnak az Antall-kor­mányról alkotott véleményét is. Végül a politikus vállalta, hogy a pártot érintő kritikai észrevételeit mindenkor a pártfórumokon fejti ki először, és az ottani viták fényében nyilatkozik a nyilvánosság előtt. SZDSZ: listavezető Kuncze Gábor? Az SZDSZ Ügyvivő Testülete vasárnap délelőtti ülésén arról döntött, hogy az Országos Tanács számára Kuncze Gábort java­solja az SZDSZ országos pártlistájának első helyére. A lista­vezető egyúttal a párt miniszterelnök-jelöltje is. lelcin és az ö bajai Szokatlan körülmények között, fölöttébb szemléletesen cáfolta szombat este Borisz Jelcin orosz elnök a meg­romlott egészségi állapotára vonatkozó legutóbbi találga­tásokat. Egy szanatórium úszó­medencéjében, két hossz között az elnök elmondta, hogy közönséges isiásza van. mint annyi más embernek. Egyéb­ként viszont jól van. Az elnök egy Moszkva mel­letti szanatóriumban a hét végén kezeltette isiászát. Mint mondta, rendbe jött, és vasár­nap már isniét dolgozik. A rövid interjúban természetesen szó esett a politikáról is. Jelcin elmondta, hogy véleménye szerint lezárulófélben van a Szenzációs árengedmények a Gazdaboltokban! minden növényvédő szer és vetőmag (e hirdetés ellenében) 15% árkedvezménnyel vásárolható meg a Gazdaboltokban. Szűregen, Hősök tere 1(1. 405-428 S/.egeden, Mars téri kofasoron 32i<039 Deszken, Alkotmány u. 47. '371-530 • Néhány napja még csak ezer meghívottról volt szó, most már kétezerötszázat emle­getnek. Természetesen ott lesz a házigazda, Bili Clinton, no és az aláírók: izraeli részről Si­mon Peresz külügyminiszter, a palesztinok képviseletében Mahmud Abbasz, a PFSZ VB tagja. Tanuja lesz az aláírásnak Jichak Rabin izraeli kormányfő és Jasszer Arafat, a PFSZ elnöke. George Bush és Jimmy Carter eleget tud tenni a meg­hívásnak, talán Ronald Reagan és Gerald Ford is, Richárd Nixonnak azonban már más programja van. Oroszországot - a közel-keleti tárgyalások fölött bábáskodó egyik társ­elnököt - várhatóan Andrej Kozirev külügyminiszter fogja képviselni. A fehér házi személyzetnek érthető módon fő a feje, hogyan és miként szervezze meg a dolgokat. Ennyi fontos személyiség egy helyen, ami­kor a muzulmán szélsőségesek tevékenysége miatt amúgy is fokozott a terrorakciók ve­szélye. A titkosszolgálat, a Secret Service mindenesetre rendkívüli biztonsági intéz­kedésekre készül. Igen ám, de Aláírásra készülve Azóta, hogy a történelmi jelentőségű izra­eli-palesztin egyezmények aláírási ceremóniájának helye és időpontja közhírré tétetett, szinte megállás nélkül csörögnek a telefonok a Fehér Házban és az amerikai külügyminisztériumban. Mindenki ott akar lenni, hogy később elmondhassa: igen, én is jelen voltam, én is szemtanúja voltam a sorsfordító eseménynek... Az illetékesek szerint az 1979-es Camp David-i szerződés aláírása óta nem voltak ennyire kapósak a „belépőjegyek" egy fehér házi rendezvényre, mint a hétfői szabadtéri ünnepségre meg az azt követő esti vaesorára. mi legyen az izraeli testőrökkel és az egykori halálos ellen­séget, a palesztin vezetőt védő kommandósokkal? Beleférnek a fehér házi protokollba? És hát a többi apró részlet. Ki és mikor érkezzen, melyik kapun át, hova üljön, hol hagyja a gépkocsiját... és hogy hozzon magával esernyőt, ha eleredne az eső, ám fényké­pezőgépet azt ne, mert csak biztonsági problémát okozna vele. Hát Bili Clinton hol foglaljon helyet? Peresz és Arafat között az asztalnál, vagy pedig inkább álljon mögöttük? És ki írja alá először az okmányokat? Ki melyik példányt tartsa meg?... No és mi legyen az aláírásra szolgáló tollakkal, ki őrizze meg őket? Az elnöki hivatal munkatársai nem is csinálnak titkot belőle, hogy már jó néhányszor végignézték a Camp David-i ceremóniáról készült felvételeket, amint Anvar Szadat és Menahem Begin átöleli egymást, Jimmy Carter pedig szemmel látha­tóan elérzékenyülve, lelkesen tapsol. Az előzetes kiszivá­rogtatások szerint most nem lesz ölelkezés, csak kézfogás. Zászlók sem lesznek az asztalon, hiszen a PFSZ szer­vezet, nem pedig állam. Az asztal viszont ott lesz ­mármint a Camp David-i: erre az alkalomra előbányászták a bűtorrak tárból. Az előkészületekbe bekap­csolódtak a külügyminisz­térium szakértői is; elevenen él még ugyanis a Holocaust emlékmúzeum avatása alkal­mából rendezett fogadáson elkövetett kellemetlen baklö­vés, amikor sonkát szolgáltak fel a vendégeknek. És hát persze a lázas előkészületek sorából nem lehet kihagyni a vendéglisták összeállítását sem. A kerti rendezvény még csak hagyján, mert a kétezer­ötszázas keretbe sokan bele­férnek - nyilván így is akadnak majd jó páran, akik meg­sértődnek, mert nem kaptak meghívót -, ám az esti gálán csak százhúsz ember számára lesz hely a vacsoraasztaloknál. Rács Péter • Kárpátok Eurorégió Új térségek csatlakoztak függetlenségi nyilatkozatok korszaka. Az elnök szerint az Oroszországi Föderáció tagjai, de a Független Államok Kö­zössége tagországai is meg­értették, hogy szükségük van egymásra. Különösen áll ez a gazdaságra. Jelcin úgy véle­kedett. hogy a szeptember 24-i államközösségi csúcstalál­kozón új gazdasági szövetség születik. Az orosz elnök egészségi állapotára vonatkozó találga­tások azután kaptak újra szárnyra, hogy Jelcin sajtó­szolgálata csütörtökön beje­lentette: az elnöknek deréktáji fájdalmai vannak, amelyek a lábába sugároznak. Konzul­tációra hívták azokat a spanyol A Kárpátok Eurorégió, amelynek tevékenysége eddig elsősorban a helyi önkormány­zatok együttműködésének a segítésére korlátozódott, a jö­vőben részt vállal a magán­szektor felkarolásában, a hatá­rok mentén élő vállalkozók gazdasági együttműködésének a támogatásában - ezt Vasil Hudak, a Kelet-Nyugati Tanul­mányok Intézete (IEWS) atlan­tai igazgatója közölte szom­baton Debrecenben. A Kárpátok Eurorégió Ta­nácsának 5. ülésszakát követő sajtótájékoztatón bejelentették: a tagországok - Lengyelor­szág, Szlovákia, Ukrajna és Magyarország - elfogadták három ukrán megye - Lvov, Czerniovce és lvano-Fran­kovsk -, valamint Jásznagy­kun-Szolnok csatlakozási ké­relmét, s döntöttek a Páneuró­pai Unióhoz való csatlakozás­ról. Virágh Pál címzetes állam­orvosokat, akik három éve porckorongsérvvel megműtöt­ték az elnököt. A pénteki, orosz orvosokkal közösen tartott konzílium megerősítette a porckorongsérv-diagnózist. Megállapították viszont, hogy az elnök mostani pana­szai nincsenek közvetlen összefüggésben a műtéttel. Három éve, az akkor még orosz parlamenti elnök Jelcin egy barcelonai tv-szereplés előtt lett rosszul. A porcko­rongsérv olyan heves fájdal­makat okozott a politikusnak, hogy valósággal leesett a lá­báról, és jobb lába rövid időre megbénult. Jelcin emellett 1990-ben átesett egy szív­rohamon, majd még ebben az évben autóbaleset érte. Akkor enyhe agyrázkódást szenve­dett, és megütötte a derekát. titkár, a keleti régió köztársa­sági megbízottja, a régiótanács magyar tagja a sajtótájékoz­tatón bejelentette: a következő tanácsülésre, amelyet Szlová­kiában, Kassán tartanak, meg­hívják a Páneurópai Unió kép­viselőjét is. Döntöttek arról, hogy a jövőben szabályozzák, ki helyettesítheti az üléseken a valamilyen okból távolmaradó tag személyét, hogy az eset­leges akadályoztatás ne lehe­tetlenítse el a munkát. A ta­nácskozáson nem volt jelen Románia megfigyelője, aki telefaxon objektív okokkal indokolta távolmaradását. Va­sil Hudak kérdésre válaszolva a sajtótájékoztatón a közel­múltbeli bukaresti tárgyalásai kapcsán elmondta: Románia teljes jogú részvétele és be­kapcsolódása az Eurorégió munkájába a magyar-román alapszerződés aláírását köve­tően valósulhat meg. A horvát elnök tűzszüneti parancsa Franjo Tudjman horvát el­nök vasárnap parancsot adott a harci cselekmények leállítására Horvátországban, és utasította csapatait, hogy ne válaszol­janak a szerb provokciókra. A jelentés szerint a horvát vé­delmi tanács ülésén úgy dön­töttek: a következő 24 órában fegyvernyugvásra lesz szük­ség, hogy ezalatt fegyver­szünetben lehessen megálla­podni a krajinai szerbekkel. Az elnök az ülés után találkozott Thorvald Stoltenberg ENSZ­megbízottal, akitől a Horvátor­szágban lévő ENSZ-erők se­gítségét kérte a fegyvernyug­vás biztosításához. A harcok egy horvát táma­dás miatt négy napja lángoltak fel Dalmáciában, és átterjedtek más horvát területekre is, miután a szerbek tűz alá vették Károlyvárost és Zágráb elő­városát. A Tanjug jugoszláv hírügynökség jelentése alapján egyébként a további eszkaláció sem zárható ki, mivel Nyugat­Szlavóniában horvát páncélos oszlop indult meg Okucani irányába a Belgrád felé vezető műúton. Belga lókoporsó Egy képzés, egy tanfolyamdíj = két végzettség! A SIKER OKTATÁSSZERVEZŐ BT. folyamatosan indít 60 órás VALUTAPÉNZTÁROS­DEVIZAKEZELŐ tanfolyamokat, részletfizetési lehetőséggel. A szeptember 21-én induló tanfolyamra még lehet jelentkezni. Tandíj: 9900 Ft Siker Bt. Magyar Dénes Szeged, Rigó u. 22. Telefon/fax: 62/320-958 Belgium keleti részén, a Liege-i állattemetőben - ahol kimondottan ölebeket és min­denféle más házi kedvenceket szoktak végső nyugalomra helyezni - bemutattak egy újfajta lókoporsót, amelyben a négylábúak tulajdonosai állva temethetik el elhunyt paripáju­kat. Az ,,Allatparadicsom" elnevezésű állattemető igaz­gatója elmondta, hogy a városi vezetés engedélyezte lovak eltemetését is a madarak, ku­tyák, macskák és egyéb házi­állatok mellé. Az új lókoporsó egyébként csaknem 400 kilo­gramm súlyú. A temető az állattetemek tisztításán kívül teljes temetési szertartást is biztosit a lótu­lajdonosok és megboldogult állataik részére. Külön kérésre még a kantárt, a nyerget és más személyes tárgyakat is elhelyeznek a lovak mellett a koporsóban. Egy lótól való végső búcsú azonban nem olcsó mulatság: a belga állat­temetőben ugyanis nem keve­sebb mint 100 ezer frankba ­csaknem 3000 dollárba - kerül a szertartás. Színesfémszerel vény-bolt A CSANTI KFT. AJANLATA. Fa- és aulumfnium létrák, kitolólétrák, 3 íokútól a 36 fokú kitolólétráig 1890 Ft-tól 19 300 Ft-ig. Valamint háztartási papíráruk, háztartási műanyagáruk, tisztítóeszközök, táblás szivacsok, plexik, csiszolóáruk, fa függönykarnisok, festési segédanyagok, diszperziós festékek, kozmetikai cikkek nagy választékban kaphatók. Nagy műanyag kuka 1990 Ft Osztályos PVC-padlÓ akciós áron, amíg a készlet tart! 2 m széles habalátétes 970 Ft/Ím, 2 m széles vékony 880 Ft/fm. Szeged, Madách u. 18. sz. Tel.: 314-136 Nyitva: H-P: 7,30-17-ig. szombaton: 730-12-ig. cs Takarékbank Rt. TOKflRfKMNK Azoknak, akik a biztos kamatozást választják! Takarékszelvény Három hónapos lejáratú, sávos kamatozású értékpapír. 1. hónapra évi bruttó 10% 2. hónapra évi bruttó 15% 3. hónapra évi bruttó 20% A betét összege - napi kamatszámítással ­bármikor felvehető, a lejára után tovább nem kamatozik. Lejáratkor - kamatos kamat. Takarékbank Rt. Szeged, Horváth M. u. 1/B. Tel.: 323-914, 326-802.

Next

/
Thumbnails
Contents