Délmagyarország, 1993. szeptember (83. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-11 / 212. szám

SZOMBAT, 1993. SZEPT. 11. SPORT 13 • Ma, lel H-kor: SZESK-BKW Bőre Szupermeccs, a Szuper Ligában • Kézilabda NBI. Idény eleji formában nyert az ESK Ilyen a sorsolás szeszélye... Már mint olyan, hogy a baj­nokság kezedet kezdetén, még mielőtt igazán belemelegedné­nek a csapatok a játékba, a két legjobb magyar együttesnek egymás ellen kell játszani. Ezen persze nincs mit változ­tatni és idő sincs a kesergésre, hiszen ma délelőtt fél 11-kor a Délép tekecsarnokban meg­mérkőzik egymással a tavalyi bajnok BKV Előre és az ezüst­érmes Szegedi ESK gárdája. A találkozó előtt nyilatkozott a Tisza-parti együttes tecnikai vezetője, Vidács Györgyné, aki természetesen, mint játékos pályára lép a mai rangadón is. - A sopánkodáson túl va­gyunk - kezdte a többszörös világbajnok tekézőnő - és most már a meccsre koncent­rálunk, hiszen szeretnénk győzni. De ez az a mérkőzés, ahol „lehet eső és hó is". Szeptember 25-én - 20 és 21 óra között folyamatos indí­tással - Mindszent-Szeged út­vonalon rendezi meg » megyei természetbarát szövetség, a megyei szabadidősport szövet­ség és Mindszent Nagyközség Önkormányzata támogatásával az idei éjszakai telejsítménytú­rát a Tisza folyó töltésén gya­logosan, valamint a vízitúrát választóknak a Tiszán. Az öt­venkilométeres távot 12 óra alatt kell teljesíteni a résztve­vőknek, akikkel szemben a tú­ra jellege miatt semmiféle kö­vetelményeket nem állítanak, például sportorvosi engedélyt sem kérnek, de mindenki saját •felelősségére áll rajthoz. A mindszenti révnél a verseny napján - 25-én - 18 órától a hajók őrzését vállalják, továb­• Mi kellene ahhoz, hogy süssön a nap is? - Nagyon jó játék a ré­szünkről. • Vannak jelek, melyek reményt adhatnak? - Egy hete a Hajdú Kupán a BKV-s lányok nagyszeűen játszottak, nekünk viszont kevésbé ment jól. Ezen a Szuper Liga meccsen viszont ­remélem - más lesz a helyzet. • Mennyit kellene ütni a győzelemhez? - Ha minimálisan 2500 pontot elérünk, azzal már partiban lehetünk. De ehhez kiváló teljesítmények kellenek. A csapat - Sáfrány Mihányné, Török Mariann, Bödőné M. Annamária, Pocsainé Monár Zsuzsanna, Kormányos Edina és jómagam - mindent meg­tesz a siker érdekében - fejezte be Vidács Györgyné. Gát bá a résztvevőknek pihenési lehetőséget biztosítanak. A gyalogtúrázók a Művelő­dési háztól, a vízitúrázók pedig a mindszenti révtől indulnak. A részvételi költség 160 forint - a szövetség tagjainak 150 -, amit a megyei szövetségben Szeged Hajnóczi 4. 22. szám alatt lehet leróni, vagy a 6701 Szeged P. 548 címre gyalogos vagy víziturázó megjelöléssel eljuttatni. Helyszíni nevezés esetén 200 forint a díj. Az ellenőrző állomásokon üditőt adnak, az Olajbányász Sport­egyesület épületében lévő cél­ban pedig büfé is működik, ahol a résztvevőknek teát, me­leg ételt is biztosítanak. • Dobó Károly edző bizonyára elsápadt, amikor elmesélte neki Bányainé, a cserekapus, hogy álmában 16-12-re nyert a Szekszárd. Szerencsére, mint ahogy tartják, az álom nem valósult meg. Pedig az elején kissé megijedt a szegedi kö­zönség, hiszen négy percig még gólt sem látott. Először Asztalos talált a hálóba, amire két szekszárdi találat érkezett. A 12. percben még mindig csak 2-2 volt az állás. A ven­dégek küzdöttek, a hazaiak kapkodtak. Ez az eredményben is tükröződött, mert a 25. perc­ben még 4-4-et mutatott az eredményjelző. Aztán, úgy tűnt, magára talál a hazai gár­da, mert egymás után két gólt ért el, de a szekszárdiak egyen­lítő találatát a félidőt jelző dudaszó akadályozta meg. • A legutóbbi mérkőzésen, Szarvason - ahol 1-0-ra ugyan kikapott a Szeged SC -, ha röpke percekre is, már meg­csillant a remény. Frissen, olykor szellemesen fociztak Takácsék, az akarással és lel­kesedéssel sem volt baj, nem így a támadások befejezésével. A helyzetek kihasználása, fáj­dalom, továbbra is hátráltatója a csapatnak. Akik a Szeged SC hétközi edzőmérkőzését látták, olvas­ták a tudósítást, új játékosokat fedezhettek fel a Tisza-parti gárdában. Úgymint a kapus Szén Lászlót (Salgótarján), a visszavont középcsatárként játsszó Vladimír Titovot (Ural­mas Jekatyeringburg) és a saját nevelésű, de a Szőregi Rákó­czinak kölcsönadott Hűvös Gábort. - Nincs mese, muszáj újíta­nunk, a pangást friss „vérrel" megszüntetnünk, mert bajban, nagyon nagy bajban vagyunk! - indokolta az új játékosok érkezését Antal Péter vezető­edző. - Szén idejöveteléről még tárgyalunk, Hűvös Gabi helyett Mádi József megy Szőregre, Titov leigazolása pe­dig folyamatban van, vasárnap minden bizonnyal pályára lép. Válogatási lehetőségem, az említett nevek ellenére is szűkös, mert Csúcs, Újvári, Kiss, Nagy Attila és Zámbori sérülésre panaszkodik. Szeptember elején nemcsak az iskolai tanév, hanem a ko­sárlabda-bajnokság is elkez­dődik. Ami a női szakágat illeti, újszerű lesz a mostani pontvadászat, az előző küzde­lemsorozat első négy csapata ugyanis a Szuper Ligában in­dul. Ennek a változásnak a „felsőházból" kisett Szeged SC csapata is hasznát látja, mert így az A-csoportban marad­hatott. A szegedieknél alaposan megváltozott a korábbi keret. Parketten az utánpótlás A minap Szarvason leány kosárlabda-bajnokságot ren­deztek, melyen a Szeged SC gyermekegyüttese a negyedik, míg a serdülők az ötödik he­lyen végeztek. Gyermek krcs.: Szeged SC-Szarvas 24-60. A szegedi­ek legjobb dobói: Lele (8), A szünetben rendezte a sorokat Dobó Károly edző, ami aztán az Egységes játékában tükröződött. Már a 37. percben három gól volt a Tisza-partiak előnye, amit volt időszak, hogy hétre is növeltek. A vendégek lelkesedése azonban megaka­dályozta a nagy gólkülönbségű vereséget. Dobó Károly edző amikor biztos volt csapata győ­zelmében, valamennyi rendel­kezésére álló játékosát pályára - „Illetlennek" tetszhet a kérdés, mégis megkockáz­tatom: megszakad-e végre a kudarcsorozat? - Nincs semmi sértő a felve­tésben, nagyon is helyénvaló az érdeklődés. Ha most sem nyerünk, nemcsak a még min­dig kitartó, lelkes, ám jócskán megcsappant szurkolótábo­runkat, de magunkat is becsap­juk! Jómagam továbbra is tö­retlenül bízom a csapatban, de a türelmem fogytán! Vízvá­lasztónak tekintem ezt a mér­Mészáros Sopronba igazolt, Zsemberi és Knábel anyai örö­mök elé néz, az utóbbi időben örvendetesen fejlődő Zöllei Lilla pedig decemberig ame­rikai ösztöndíjat élvezhet, rá­juk tehát nem számíthat a csa­pat irányítását továbbra is vállaló Domokos Mihály veze­tőedző. A hiányzók pótlására egyetlen játékost, a Kirgizíá­ban profiként kosarazó, irányí­tóként és bedobóként egyaránt szerepeltethető, 182 centiméter magas Tatjana Volnuhinát igazolták. Tóth (8). -BEAC 47-27. Szép (14), Bottyán (11). -Alesd 45-24. Talla (12). -Tungsram 10-56. A harmadik helyért: Szeged SC-Szarvas 20-66. JSerdülő krcs.: Szeged SC-Alesd 52-10. Legjobb dobó: Nagy (16), Láng (11), Takács (11). -Tungsram 12­55. Ld.: Takács (7). -Szarvas 16-40. -Debrecen 30-23. Ld.: Takács (8), Erményi (6). Az ötödik helyért: Szeged SC­Szarvas 32-27. Ld.: Takács (10), Láng (8), Juhász (7). küldte. Talán ezzel is magya­rázható, hogy a Szigma csak 5 gólos vereséget szenvedett. Mindenesetre a szerdai duna­újvárosi kiruccanáshoz ez a játék nem lesz elegendő... Szegedi ESK-Szekszárdi Szigma 20-15 (7-6) Újszegedi Sportcsarnok, 500 néző. Vezette: Horváth Á., Horváth Zs. Szeged: SZAMOZVANO­VA - Huba, Bartucz 1, VI­kőzést, gondolom ezzel a hely­zetüket reálisan felmérő já­tékosok tisztában vannak. Úgy érzem, valami megmozdult, mocorog bennük, ezért is me­rem remélni várva várt, hőn óhajtott sikerünket. • Kik lesznek azok, akik megkísérelhetik, hogy átlépjenek a „Rubiconon"? - Minden a sérültek álla­potánk függvénye, ezért csak feltételezett, és nem végleges összeállításban gondolkod­hatom. Jelöltjeim a tervezett A minden tekintetben ama­tőr csapat helyzete - az anya­giakat tekintve a 28 klub kö­zött a 24. helyen áll! - nem éppen rózsás, ám ahogyan a szakvezető említette, ennek ellenére semmiképpen sem szeretnék a pofozógép szerepét betölteni. A helyezést illetően vérmes reményeik - a játékos­állomány miatt sem - lehetnek, így egyetlen céljuk lehet, még­pedig az, hogy bentmaradja­nak, illetve minél előrébb vé­gezzenek az A-csoportban. A holnapi, az újszegedi Sportcsarnokban délután 4 órakor kezdődő BEAC elleni összecsapásuk kétesélyes, aho­gyan Domokos edző mondta, gondjaik ellenére minden le­hetséges a nyitányon. • Labdarúgó NB I. Pontot vesztett a Vác Az Oroszország elleni szer­dai vb-selejtezőt követően már pénteken lejátszottak két mér­kőzést a labdarúgó NB I. ötö­dik fordulójából. Eredmények: Vác-Rába ETO 2-2 (0-1) Vác, 3000 néző. V: Tóth V. Gól­szerzők: Bordás (öngól), Nagy T„ illetve Csertői (2) Haladás -BVSC 0-1 (0-1) Szombathely, 5000 néző. V: Lettrich. Gól­szerző: Negrau. RINCSIK 7 (2), Asztalos 3, GYIMESINÉ 5, Gajdácsi 1. Csere: Virág 1, Kirschner 2, Oláh, Bálint. Edző: Doljó Károly. Szekszárd: Flick - BA­LINTNÉ 4, Tóth E., Szklár 4 (1), Németh, Csáki 4 (1), Baunok 2. Csere: Dukai 1. Edző: Valerij, Gorskov. Kiállítás: 8, illetve 8 perc. Hétméteres: 3/2, ill. 4/2. Süli József csapatba: Nagy Zs. - Takács J. - Csúcs vagy Újvári, Agapov ­Puskás, Nagy A., Turján vagy Zámbori, Kovács T. — Titov, Váczi, Húvös G. A csapat a vasárnapi közös ebéd után, a találkozó előtti órákban pihentető „fejtágítón" vesz részt, aminek helyszíne a Forrás Szálló lesz. Gt.E. • A mérkőzés - Adám (Győr, Caserna) vezeti — vasárnap délután fél 5 órakor kezdődik a Tisza-parti stadionban. A forduló további páro­sítása: Tiszakécske-III. Ker. TVE, DFC-Eger, Nyíregyhá­za-Kazincbarcika, Tiszavas­vári-Szarvas, REAC-Kaba, Balmazúj város-Kiskőrös, Hatvan-Gödöllő. Öttusatoborzó A Szegedi Taurus SE öttu­sa-háromtusa Szakosztálya felvételt hirdet 7-14 éves fiúk és lányok részére. A víváshoz, úszáshoz, futáshoz, lovaglás­hoz, lövészethez kedvet és tehetséget érző fiatalok minden hétfőn, szerdán, pénteken (18 és 19 óra között) jelentkez­hetnek Varró Oszkár és Buk Ist­ván edzőknél a Béke Utcai Al­talános Iskola tornatermében. • Kézilabda Győzött a Tisza Volán Az NB Il-es férfi kézilab­dabajnokság legutóbbi, előre­hozott fordulójában a Tisza­Volán Emergé együttese - az újszegedi Sportcsarnokban 200 néző előtt - a békésieket fo­gadta. Az első félidőben ke­mény ellenfélnek tűnt a volt NB l-es játékosokkal felálló vendégcsapat, ám a második játékrészben (Szacsvai remek védéseinek és Szilágyi pazar góljainak köszönhetően) for­dult a „kocka". Tisza Volán Emergé-Békés Colors 20-18 (11-12) Tisza Volán Emergé: Pár­tos - SZILÁGYI (6), Szabó N. (3), VÖRÖS (7/4), Hajnal, Fe­jes (1), HOVANYECZ (3). Cse­re: SZACSVAI (kapus), Szepes, Tokaji, Vajda, Szabó L. m Megyei 11. osztály Ferencszálláson elhúzták a JATE „nótáját" A hét közben pótolták az elmaradt Ferencszállás-JATE SC megyei II. osztályú bajnoki labdarúgómérkőzést. Ferencszállás-JATE 4-0 (3-0) Ferencszállás, 50 néző. Vezette: Csuka. Ferencszállás: Abonyi ­Pipicz J., Kun, Fekete, Boty­tyán, Pipicz Cs. (Szilágyi), Hegyesi, Kovács, Nagy Juhász (Bíró), Czéma (Vörös). Edző: Varga András. JATE: Bíró - Tussinger, Gardi, Mag (Vass), Molnár, Őszi, Golyka, Csigér, Semjé­nyi. Baranyai, Imre. Edző: Tóth Károly. 3. perc: A vendégek kapuja előtti kavarodá'st követően Nagy eszmélt leghamarabb és közelről megszerezte a veze­tést, 1-0. 4. p.: Hegyesi beadását Ko­vács 8 méterről vágta a hálóba, 2-0. 26. p.: Lendületes hazai tá­madás végén Kovács paszszolt Hegyesi elé, aki 16 méterről kilőtte a jobb alsó sarkot, 3-0. 49. p.: Bíró a 16-oson tis­tázott Nagy elől, ám a labda Juhászhoz került, aki 30 mé­terről az üres kapuba lőtt, 4-0. A hazai együttes ugyan végigtámadta a 90 percet, ám rutinos játékosai csak annyit adtak ki magukból, amennyi a biztos győzelemhez kellett. Az eredmény így is hízelgő a még idény eleji formát mutató egyetemistákra. Jók: Pipicz J., Fekete, Hegyesi, illetve senki. Tollaslabda-toborzó A United Way DM tollaslabda (badminton) szakosztálya felvételt hirdet 9-13 éves gyerekek részére. Jelentkezni lehet Tary Gábor edzőnél, minden hétfőn és szerdán 16.30 és 18 óra között a Ságvári gyakorlóJiltalános iskola tornatermében (Boldogasszony sgt. 3-5.), valamint kedden illetve csütörtökön 17 és 19 óra között a Rókusi II. iskolában. Kosárlabda MBI. A „felsőházban maradás a tét 99 • Ember a gáton • Nevezes szeptember 22-ig, vagy a helyszínen Éjszakai teljesítménytúra Mindszentről Szegedig • Labdarúgó NB II. • Hűvös G. és Titov a kezdőcsapatban • Vasárnap: Szeged SC-Hajdűrtánás Az edző töretlenül bízik, de fogytán türelme... Kfsért a mólt! Az igencsak csehül álió Szeged SC labdarúgói, akárcsak az előző bajnokság hasonló időszakában, képtelenek igazán belelendülni. Az eddig lejátszott négy mérkőzésen nem termett babér a csapatnak, pont nélkül, l-l l-es gólkülönbségével a táblázat utolsó helyén kullog...

Next

/
Thumbnails
Contents