Délmagyarország, 1993. szeptember (83. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-11 / 212. szám

TINI SZOMBAT, 1993. SZEPT. 11. Special thanks to Paul McCartney Bécsben Leendő Legendás Lemez Deep Purple: The Battle Rages On Milyen Paul élőben? Az élmény ebben áll: látni őt, egyszer az életben. Ezért mindegy is, mit játszik a Band, Paul and Linda, Robbie Mclntosh (úgy ejtjük, mint a számítógépünk márkanevét - hova jutottunk!), Hamisch Stuart, Paul Wickens és Blair Cunningham; elindultak ezen a nyáron is, Ausztrália, Új Zéland, USA, Franciaország, Németország, Belgium, Ausztria... Mennek még Délre, Olaszország, Spanyolország, Portugália, s végül United Kingdom. Fegyelmezett várakozás. Videoklip, a Fab Four, a Mesés Négy, Liverpool, Quarrymen, Beatles Silver. Richárd Starky, a világ Ringó Starr-ja, George Harrison és John, Istenem, John... Az egyén arra a szénrajzra gondol, amelyet évtizedekkel ezelőtt elkunyerált az alkotótól és azóta minden istenverte költözéskor szent jelképként cipel magával, Don t let me down, motyogja, miközben szöget ver a falba, Mindenkinek van veszítenivalója, kivéve engem and my monkey, teszi hozzá, amikor a kép már ismét lóg a falon, „London 1971ezt írta rá a művész, aki persze az egyén ismerőse, innen Örömteli dolog a Hajótörés..! Már ha szeptember 12-én, vasárnap este Mórahalom felé vitorláztok, ugyanis a Bounty szórakoztatóközpontban pontban este hétkor kezdődik a Délmagyarország Tinimagazinjának bulija, a Hajótörés..! S itt most rum helyett CocaCola fog folyni, hiszen jéghideg Coca-Cola nélkül nincs jó buli. A remek szegedi rockegyüttes, a Nyers indítja utolsó útjára a csónakot, majd koncertjük után „Te is leszel felnőtt!" címmel Trényiné Rákóczi Zsuzsa pszichológus következik. Egy ilyen koncert teljes mértékben magánügy. , Az egyénnek, aki - ahogy mondják - megette már a kenyere javát, ha más semmije nincs is, ismerőse, meg féligmeddig barátja az sok van. Például egy szelíd ember egy keleti zenekárban, rendes koncertjáró, most is szerez jegyet, páran összeállunk, irány Bécs, végtére a nagyapáink még úgy jártak oda, mint most már - mi; a Wiener Stadthalle zsong, az egyén azt hiszi, harmincezren is lehetnek itt, jegykezelés, motozás, csak amolyan lagymatagon, aztán kiderül, hogy a hely kisebb, mint a Budapest Sportcsarnok, vagyunk vagy tízezren, saccra. tudja, hogy az ábrázolt fickó, ez a sápadtarcú, hosszúhajú, az eszméletlen, szabálytalan drótkeretes okuláréjában a Hyde Parkban ücsörgött valójában, de azóta mindent lát, nézi mit művelünk itt az utókorban, komolyan mérlegel és süt róla a néma szomorúság mennyit szégyenkeztem már előtte... De mit keresnek itt a mai tinik, kis kölykök, Paul Műsora azonban nem magánszám, hiszen ti is kérdezhettek. A Pro-Art társastáncbemutatója után az Eldorádó vadonatúj - emberi szem még nem látta! -, technolézer-show-val színesített táncos divatbemutatóján csodálhatjuk meg a különös ruhakölteményeket. Kérdései Réthi J. Attilának is vannak, melyeket neves sportolóknak tesz fel, akik remélhetőleg izzadnak majd az élő Szaunában. Buli van! ez Sipos F. Tamás új nagylemezének a címe, így nem hiányozhat a nagy Tinimagazin buliból ő sem. Éjfél után pedig a River együttes koncertjén, az anyjukkalapjukkal, vagy nagyszülők immár? Come together, hallják, és elindulnak? Ali my loving - meglódul a tömeg, a rengeteg szervező bordó egyenruhában keményen ellenáll, itt nyilván osztrák fegyelem lesz, gondolja az egyén, de aztán úgy a Michelle magasságában már nincs erő, ami visszatarthatná a tömeget, esz az irigység, az elsők öt méterről láthatják Pault, azt mondják, ugyanolyan, mint régen, pedig - Uramatyám -51 éves. Yesterday, őrjöng a stadion népe, az egyén döbbenten észlel sós nedveket a saját orcáján - Cry baby cry -, gyertyák ezrei gyulladnak. Mi is ez a nagy érzés tulajdonképpen? - kérdi az egyén utóbb magától, No reply, Nincs válasz, szerző: Lennon - McCartney, 1964. szeptember, hát ezért magánügy ez a koncert, kiki másra emlékezik, akkoriban jártunk a Stop elnevezésű vendéglátó egységbe, a nyitó házibulin meg összeveszett a Mary az Alikával, de évekkel később Bedzsóék buliján ment az Oh Carol és akkor Ali felkérte Maryt, az Ob-ladi ob-la-da alatt egymást átölelve távoztak, vihogtunk és üvöltöttük: Ob-la-di... A Penny Lane-1 együtt énekeljük, a Hey Jude-ot Paul vezényli, minden csodásan áttekinthető, egyszerű, tiszta, mintha mindenhol karácsony - lenne, Everywhere it's Christmas, a „Fun Club" tagjainak. Ez volt az életünk, egyszer régen. És most megint. Koncert után vettünk egy trikót százért, Paul arcát festették rá, emlék a családnak, aztán leültünk egy Wiener sörözőben és beszéltünk erről, arról. Béke volt. Sulyok Erzsébet muzsikál a teraszon, míg a teremben természetesen megy tovább a diszkó, a buli. ígéretes látványosság lesz a Mérey Jármű Honda motorkerékpár-kiállítása, azonban ennél is biztatóbb, hogy egy „gépet" haza is vihet valaki: a szaküzlet ajándékát, egy vadiúj mountain-bike-ot a szerencsés nyertes. A belépőjegy szolgál tombolaként, s gazdag nyereményeső vár Fortuna számtalan kegyeltjére. Ha busszal jöttök, akkor se aggódjatok: az éjfélkor induló különjárat hazaszállítja a „hajótörötteket"! A Szabad Európa Rádió magyar nyelvű szekciójának egykori zenei szerkesztőjét a TV-ben nemrég arról faggatták, hogy a Beatles utan melyik volt az a zene, amelyik a legnagyobb hatást tette rá. Az úr elgondolkozott. Látni lehetett rajta, hogy végigfutnak emlékezetében azok a daliás évek, amikor Magyarországon a rockláz olyan erős csillapítói voltak jelen, mint például a non-progresszív Harangozó Teri, vagy a szívbe markoló balladák nagy tudója: Korda Gyuri. Amikor a Radio Luxemburg mellett egyedül az általa szerkesztett SZERműsorokból kapták meg ezrek és ezrek a reszkető fülekkel várt rockadagjaikat. Mondom, elgondolkodott a jó öreg, majd elérzékenyülve suttogta: „Hát a Deep Purple." Jon Lord billentyűs a konzervatóriumból kikerülve azzal a céllal alapította a zenekart, hogy az majd klasszikus zenei műveket fog feldolgozni. Ez igazán jópofa terv volt, de ekkor 1968-at írtak és ez a (zenében is) forradalmi időszak egyelőre más irányba terelte az együttest. Ebben az évben indult meg ugyanis a rock műfaj „reprivatizációja", amikor a beat korszak nagybecsű örökségét már egy új nemzedék előfutárai kezdték egymás között felosztani. A hetvenes éveket majd annak idején uralmuk alá hajtó progresszív nagyhatalmak 68-ra, ha még nem is erejük teljében, de már csaknem hiánytalanul felsorakoztak és aki közöttük akart lenni, annak ugyancsak tolakodnia kellett. A Purple nem hagyhatta ki a lehetőséget és már korai lemezeivel (Shades of Deep Purple, Book Of Talliesyn) félreérthetetlen jelét adta annak, hogy az újrafelosztásnál ő is ott akar lenni. 1969-ben aztán, amikor már a helyfoglalás biztosítva volt, teljesülhetett Lord egykori álma is: megjelent a Royal Albert Hallban rögzített Concerto For Group And Orchestra. A Londoni Szimfonikusokkal készített lemez az első és sokáig az egyetlen kísérlet volt a klasszikus zene és a Biztosan sokak karján állt fel a szőr, amikor hírül vették, hogy a Deep Purple 1993-ban új lemezt adott ki The Battle Rages On címmel. Újra ringbe szálltak hát az ötkirályok, hogy tömjén és arany helyett elhozzák az igazi rockot azoknak, akik régtől fogva esküsznek rájuk és azoknak, akik kimaradtak a hetvenes évek mély bíbor őrületéből. rock összegyúrására. Megvolt hát ez is, Lord örülhetett és közben maga a zenekar is klasszikussá vált. Többszöri tagcsere után a főnök és Ritchie Blackmore gitáros mellé landolt lan Paice dobos, Roger Glover baszszusgitáros, no meg az lan Gillan nevezetű gigantikus torok, aki korábban egy Webber rockoperában Jézus Krisztust alakította és ennek köszönhetően már a Deep Purple előtt is igazi szupersztárnak számított. Ez lett a zenekar igazi, „békebeli" felállása, amely 1970-től bandák tucatjait döngölte az agyagba és rockerek millióit emelte addig soha nem látott magasságokba. Még mai füllel hallgatva is döbbenetesen kemény ez a muzsika. Igazi szomszédsokkoló, amely sohasem válhat „szalonképessé". Ha valaki élvezettel hallgatja, biztos lehet benne, hogy még nem öreg, bárhogy is győzködi a tükör nap mint nap ennek az ellenkezőjéről. Egyénítve azonban nem csak a keménysége teszi ezt a zenét, hanem többek között - az is, hogy benne a billentyű méltó ellenfele a gitárnak. A Purple mutatta meg talán először, hogy az orgona nem csupán szép ívű dallamok instrumentuma, hanem rockhangszer is, amely gyakran szertelen, vad szólópárbajokat provokál. Na és az a Hammond orgona... Hogyan bírt az szólni kérem szépen?! A Deep Purple az 1970 és 1973 között kiadott lemezeivel (In Rock, Fireball, Maottine Head, Made In Japan) a hard rock nemző atyjává vált, és a mai napig számtalan zenekarnak jelent biztos megélhetést már csak az is, hogyha őket kezdi utánozni. Mert ebben a műfajban legfeljebb csak utánozni lehet őket, überelni semmiképpen! A Purple ugyanis kijátszotta a piros húsz-száz ulti redutmarschot. Az eredetiség és zsenialitás minden egyes tagnál mesteri profizmussal találkozott. Véget ért az a korszak, amikor csupán egy, vagy két kirobbanó egyéniség tolta bandájának szekerét. Az Animals-ben annak idején végül is mindegy volt, hogy Alan Price-e a billentyűs, vagy éppen Zsolti a Birka kocsma egykori orgonistája. Charlie Watts nagyon kedves fiú, de ha nem ment el egy lemezfelvételre, Jaggerék gyakran még gyorsabban is haladtak. A Doors és a Them viszont Morrisonok nélkül olyan lett volna, mint az a lány, aki sohasem veszi le a bugyiját. A Deep Purplenél nem volt mese; meg kellett tanulni az összes tag nevét, mert egy Highway Starnál egy Child In Time-nál, vagy Black night-ná\ ugyanúgy „ott volt" Gillan, a hitet adóan nagy hangjával, Blackmore és Glover a szédítő húrparádékkal, Paice a pergő tizenhatodokkal és Lord a kozmikus staccatóival. Az In Rock című legendás LP borítóján a tagok sziklába faragolt portréja látható, amely a „rock" szó két jelentésére utal. A Deep Purple időtállóságát azonban ez csak szerényen sugallja, mert ahhoz az együttes gránitból készült képét kellett volna valahogyan megjeleníteni. (A Disciplina CD-szaküzlet kínálatából Papp Zoltán válogatott) Legendás Kérdések Hányszor volt tagja a legendás csapatnak lan Gillan? a) kétszer; b) háromszor; c) ötször Válaszaitokat a megjelenést követő hét szerdájáig küldhetitek be címünkre. A nyertes egy Deep Purple CD-t nyer a Disciplina üzlet jóvoltából. Előző kérdésünkre a helyes válasz: Roger Hodgson 1984-ben vált ki a Supertrampből. A zenekar CD-jét nyerte Juhász Gabriella (Újszentiván), s ezt átveheti a Disciplina CD-boltban (Szeged, Oskola 12/A). Gratulálunk! Szegeden szerepel a Sexepil Ismét nyakába vette az országot, s őszi énekessel, angol szöveggel nyomuló lemezbemutató rockportyázásra indult az csapat egyiránt tagja annak a - nem túl independent irányzat egyik hazai ki- né _ tábornak, mely azzal valosaga, a Sexepil. Against Nature nevre ... , ,,, „ , . , hallgató lemezük anyagát hallhatjuk büszkélkedhet, hogy v.deokl.pje.t a Mus.c Szegeden szeptember 16-án, csütörtök es- Television jóvoltából egész Európában látni te 8 órától az Ifjúsági Házban. A holland lehet. Hajótörés...!