Délmagyarország, 1993. szeptember (83. évfolyam, 203-228. szám)

1993-09-08 / 209. szám

SZERDA, 1993. SZEPT. 8. HAZAI TÜKÖR 5 Lesz-e pénz, lesz-e emlékmű? Akadályok a második világháborús emlékmű megszületése előtt Lakossági kezdeményezésre, önkormányzati segítséggel és megértéssel s az érintettek nagy lelkesedésével kezdődhetett meg a második világháború szegedi áldozatainak emlékműállitási munkája. Az év elején megalakult az e célra létesült alapítvány kuratóriuma, melynek tagjai azóta is, fáradságot nem kímélve dolgoznak a nemes feladat végrehajtásán. Mint ismeretes, képzőművészeti pályázatot írtak ki szegedi szobrászok részére, akik közül a zsűri és a lakosság egyetértésével Popovics Lőrincet bízták meg a feladattal. A Belvárosi temető e célra kijelölt helyére a volt szovjet hősi emlékművek márványtömbjei felhasználásával tervezte a lapunkban is bemutatott negatív kettős keresztet. Az elképzelések szerint az emlékművet halottak napján kellene avatni. Csakhogy... Mint a kuratórium elnöke, Török Pál és egyik tagja. Bagó János elmondták, az 1992-es költségvetés módosításakor jóváhagyott 2 millió forintos közgyűlési támogatás az emelkedő árakon és a mintegy félmillióra tehető áfakötelezettséget figyelembe véve, igencsak megcsappant. Csalódást okozott azon várakozásuk is, hogy e, szinte minden szegedi családot érintő mementó megmozdítja majd a cégeket, vállalatokat, intézményeket és magánembereket egyaránt. A szomorú tény, hogy alig-alig csordogál az alapítvány bankszámlájára néhány ezer forint. Jelentős segítséget eddig a Honvédség adott, a szegedi Török Ignác műszaki dandár fontos részt vállalt a munkálatokból. A csigalassúságú adminisztráció és a bürokrácia útvesztői is akadályozzák a munka mielőbbi befejezését. Az építési engedélyre másfél hónapig kellett várni, holott maga az önkormányzat volt az első létrehozója az alapítványnak. Egy budapesti polgár, Hoffmann János támogatása elismerésre méltó, sok helyről komoly szponzorokat szerzett. A kuratórium tagjai remélik, hogy a közeli hetekben szegedi cégek és vállalatok, és a lakosság is szívügyének érzi az emlékmű gyors megvalósulását, s támogatja anyagilag is létrejöttét. A Klauzál téri Kígyó gyógyszertár kirakatában olvasható a felhívás, pénztáránál pedig befizetési csekkeket lehet kapni, s mellé igazolást az adóalapból történő levonásához. Még van realitása, hogy halottak napján ünnepélyes külsőségek között, méltósággal avathassák fel Szeged második világháborús áldozatainak emlékművét. A márványok a csengelei kőfaragótelepen vannak, Popovics Lőrinc fizetés nélküli szabadságot vett ki, hogy minden idejét a mű elkészítésére fordíthassa. A kuratórium tagjai remélik, hogy az áldozatok iránti tisztelet áldozatvállalásra készteti Szeged minden lakóját. • Felhasználtuk az alkalmat, és egy villáminterjú keretében Fazakas János személyes sorsán keresztül próbáljuk felvillantani egy volt recski rab „élményeit". - Négy esztendeig soha egy sort sem írhattam a családnak. Használt ávós ruhába öltöztettek bennünket, s letartóztatásunk után úgy csempésztek ki Szegedről. • Személyes tárgyaikkal mi . történt? - Kincstári pokrócra mindent kirakattak velünk, a mütyürkétől kezdve a zsebkendőig... Főbenjáró bűnnek számított, ha valakinél tükröt találtak - azzal vádolták, hogy fényjeleket ad az imperialistáknak. • Hány szegedi jutott erre a sorsra? - Körülbelül 1800 személyt tartottak fogva a recski kőbányában; szegediek és Csongrád megyeiek kétszázan lehettünk. Engem különben előzőleg a Tisza Szállóban láttak „vendé• Visszatérés a recski pokolból m Tükörrel jeleztek az imperialistáknak? Emlékezni: kötelesség! .„Ezt vall ja Fazakas János, a Csongrád Megyei Recski Szövetség elnöke. Felkeresett bennünket a szerkesztőségben, és az alábbi felhívás közzétételét kérte: „1953 őszén számolták fel a hírhedt Recski Kényszermunkatábort. Sok szegedi és Csongrád megyei »eUtélt* raboskodott e helyen. A 40. évforduló alkalmából 1993. szeptember 11-én, szombaton 12 órakor megemlékező gyűlést tartunk a táborban. Tisztelettel hívjuk és szeretettel várjuk az egykori rabokat és hozzátartozóikat a találkozóra. A recski vasútállomáson szombaton 11.15 órakor találkozunk. " gül", hiszen több hónapig a szálloda pincéjének magánzárkájában tartottak fogva. • A családnak soha nem írhatott - mit jelentett ez? - Az őrök „rablóknak" szólítottak bennünket, az a tény, hogy a civil ruhánkat soha nem kaptuk vissza, jelzi, miszerint a recski tábor lakói tulajdonképpen életfogytiglani büntetésre számíthattak. Bírói ítélet nélkül. Nyom nélkül akartak eltüntetni bennünket. • Hogy élték át a kiszabadulást? - Sztálin halála után. Nagy Imre első miniszterelnöksége idején jelentették be szabadulásunk hírét; mikor embereknek szólítottak bennünket, több rabtársam rosszul lett... Harmincegy évesen vittek el, s szabadulásom után két évre kitiltottak Szegedről. Végül lakatosként tudtam elhelyezkedni. • Mi a szombati találkozójuk célja? - Az emlékezés! Ez a mi kötelességünk. • Alkotmánybírósági határozatok Szóban is végrendelkezhetünk A testület által kiadott közlemény utal arra, hogy az alkotmánybírósági eljárást indítványozó szerint a kifogásolt rendelkezés megfosztja az állampolgárt attól a lehetőségtől, hogy a szabálysértési határozatokkal szemben bírósághoz fordulhasson. A határozat leszögezi: a vizsgált paragrafus önmagában nem jelenti a jogorvoslat korlátozását, s ezért nem alkotmányellenes. Csupán arról van szó, hogy a törvényhozó a szabálysértési eljárás szabályait az államigazgatás általános eljárási szabályaitól külön kívánja kezelni. Az Alkotmánybíróság elutasító határozata csak a kifogásolt törvény alkotmányosságát állapította meg. Az Alkotmánybíróság nem találta alaposnak azt az indítványt sem, amely szerint a szóbeli végrendelet feltételeit nem határozza meg egyértelműen a Polgári törvénykönyv, így azokat a bírósági gyakorlatban nem pontosan értelmezik. Az alkotmánybírósági határozat indokolása szerint a kifogásolt rendelkezések nem homályosak. A testület szerint az nem sérti a jogbiztonságot, hogy a törvényi feltételeket a jogszabály nem túl részletezően határozza meg. • Lopásgátló, csak kisstílű tolvajok ellen Kisszarkák a Nagyáruházban A Szeged Nagyáruház rendészeti csoportjának vezetője, Harter Álmos cáfolja eme feltevést: - Nincs egyenes arányban a szegénység növekedésével a lopások számának gyarapodása. S hiába zuhant ily nagyot az életszínvonal, nálunk nem ugrott meg drasztikusan a tolvajok száma. Kilencesztendős tapasztalatom, hogy sokkal inkább a tehetősebbek lopnak, mint azok, akik valóban nem képesek megfizetni teszem azt egy drágább csokoládét, vagy egy márkásabb italt. Volt nekem már nem egy, magas beosztásban dolgozó, következésképpen igen jól megfizetett „ügyfelem", akinek igazándiból semmi oka nem lett volna a pénztártól fizetés nélkül távozni. Arra ne várjon tőlem magyarázatot, hogy miért nem a kisnyugdíjas rejt a zsebébe egy finom csokoládét, s miért az, aki ezt meg tudná fizetni. Kivált élelmiszert, főképpen élvezeti cikket lopnak - sorolja a rendszertől és rendszerváltástól függetlenül kedvelt cikkeket a rendész -, de viszik vagy vinnék a ruhaneműt és műszaki cikket is. Az áruház felső szintjén most már nagy akadályt kell legyőznie a tolvajnak, hiAzt hihetnénk, hogy a szegények táborának gyarapodásával növekszik a kis lopások száma, s a hiánypótlás jelszavával olyanok is a bűn útjára lépnek, akik eleddig tisztességesen éltek. Gondolhatnánk e reménytelen szegénységben azt is, hogy a társadalom még elfogadható színvonalon élő csoportjától mindjobban leszakadók csúsztatnak zsebükbe kifizetetlen árukat. szen az emeleten a kijárati ajtó riasztója azonnal jelzi, ha valaki az árut fizetés nélkül akaija kicsempészni. Persze előfordult már, hogy olyan vevőnél is megszólalt a berregő, aki rendezte számláját, csak a vásárolt termékből nem vették ki a jelzőcsengőt beindító áruvédelmi címkét. Kellemetlen eset mind a vásárlónak, mind nekünk rendészeknek, hiszen a vevő megszégyenül, mi pedig nem tehetünk mást, mint bocsánatot kérünk a tévedésért. A tolvajjal - ha rajtakapják, s ha egy meghatározott értéken aluli árut lopott - nem sokat bíbelődnek, egyszerűen kifizettetik vele. Az, árcéduláján már több száz, vagy ezer forintot „hordozó" árucikk eltulajdonításának következménye viszont szabálysértési eljárás. Aztán ki-ki vérmérséklete szerint reagál a tettenérésre: megszeppen, ez a ritkább eset. A magabiztosabbja kikéri magának a gyanúsítgatást, s csak aztán csendesedik el, amikor a motozás után előkerül a lopott holmi. Akad, aki sikoltozik, ordibál, s előfordul nem is oly ritkán, hogy a lopáson kapott megtámadja a rendészt: kezét és bordáját töri. Nem csak az árukészletet károsítók ellenében van a rendészcsapat, hanem a zsebesek munkálkodását akadályozandó is. Az áruházak rendjének fenntartói jól ismerik a zsebes banda tagjait. Az üzletházba lépésük pillanatában megy a „drót" a rádió adó-vevőn, hogy megérkezett a „kézműves brigád Pillanatok alatt teljed a híre érkezésüknek. De hiába vannak a figyelem középpontjában, rendszerint nem üres kézzel távoznak, mert hát akadnak köztük profik, s a vásárlók többsége is hanyag - pénztárcája helyét illetően. A Nagyáruház szarkáinak ellenében állított mindössze négy rendész és két Secab-os ez utóbbiak a dolgozók testi épségére vigyáznak - kevésnek bizonyul az áruház vagyonának védelmére. A júliusban bevezetett szoros elszámolás pedig kikényszeríti a vagyonvédelmi vonalak erősítését. A Nagyáruház földszintjén helyet foglaló Dél-Tisza menti Afész osztályaira tervezett „lopásgátló" rendszerről dr. Azeri Zoltán áruház-igazgatótól hallok. — A napokban születik végleges döntés a Nagyáruház földszintjének korszerűsítéséről, amelynek része lesz a korszerű elektronikus lopásgátló szakszerűen vagyonvédelmi rendszer kiépítése. Lényege, hogy valamennyi cikkünket ellátjuk mágneses jelzővel. Ha e kódokat nem dekódolják márpedig ez a művelet csak a pénztárban, a fizetés után történik -, akkor azok megszólaltatják a kijáratok jelzőberendezéseit. Az új védelmi rendszer mellett is szükség lesz rendészekre, s olyan, apróságnak tűnő védelmi megoldááokra, mint az élelmiszerosztályon már működő, kizárólag egy irányban forgó - a visszautat elzáró bejárati ajtó. Az áruházi lopások számát jelentősen csökkentő elektronikus védelmi rendszer kiépítése csak a januári gyenge forgalom idején lehetséges és tanácsos, de addig sem szabad a pálya. • A tájegységek gyűjteményének létrehozásával, fennállásának huszadik évfordulójára befejeződött a vasi múzeumfalú építésének első üteme; mostantól egy teljes falukép kialakítására törekednek a szombathelyi intézmény szakemberei. Az országban másodikként, 1973-ban megnyílt regionális szabadtéri múzeumba - ahol két évtized alatt másfél millió látogató fordult meg - eddig harminc építményt telepítettek. Lakóházak, pajta, istálló, vízimalom idézi a XVIII.-XIX. század építészetét, bemutatva Vasi múzeumfalu az őrség, a Vend-vidék, a Kemeneshát és a Kisalföld falvainak egy-egy részletét. A fa-, föld- és téglafalú épületek jellemzik a korabeli társadalmi rétegződést, a nemzetiségi különbözőségeket is. Megtalálhatók itt a térség legjellegzetesebb épületformációi, például a füstöskonyhás, a kerített, a kuldosállásos ház. Film Benny és loon, avagy: bolondulok a bolondokért Joon • Főszereplők: Sam - Johnnv Depp, Joon - Mary Stuart Masterson, Benny - Aidán Quinn Rendezte: Jeremiah Chechik Jó lenne egyszer tudni, hogy ki a bolond, és ki nem az. A Benny és Joon című filmben találunk példát erre is, arra is. Mármint mindenki a saját szája íze szerint tart valakit bolondnak, s mást normálisnak. A legtöbb ember azt gondolja magáról, hogy normális, hogy normális életet él, és akik ettől valamelyest eltérnek, azok egyből gyanúba keverednek, hogy esetleg nincs-e valamilyen beütésük. Szívem szerint én mindig azt választom, akit a nagytöbbség bolondnak tart, mert egyszerűen sokkal érdekesebbek, van bennük valami titok, amelyről minden mozdulatukban, tekintetükben, minden szavukban egy pillanatra fellebbentik a fátylat. Na és itt van ehhez képest a nagytöbbség, akik normálisnak tartják magukat, és mindent megtesznek azért, hogy annak is látszónak; ezek a szánalmasan dögunalmas figurák: filmben és életben egyaránt. Csak amikor a normálisok a bolond közelébe kerülnek, akkor ók is megérzik, hogy milyen egyhangú az életük, és vonzalmat érezek a bolond iránt, vagy pedig önvédelmi reflexként megpróbálnak távolmaSam radni tőle, nehogy fény derülje unásig unott életükre. Benny és Joon testvérek. Joon a normálisokhoz képest egészen bolondnak számit, s szüleik tragikus halála után Benny felügyelete alatt él, aki viszonylag normálisnak mondható, s éppen ezért egy autójavító műhelyt vezet. Életét Joon miatt bonyolultnak érzi, szinte minden percét a Joon fölött való atyáskodása tölti ki, de mégsem tudja otthonba adni a lányt. Megjelenik a színen Sam, a kalapos fiú, aki legszívesebben a fa tetején gubbaszt, vagy Buster Keaton életét bújja. Joon és Sam egymásba szeretnek, ami Bennyt kihozza a sodrából, Joon viszont a szerelem egyszerű adományával új életbe kezdhetne. Joon és Sam testesítik meg a normálistól eltérő figurákat, de valami olyan elképesztően jól, hogy nélkülük az amúgy silány történet egy hajítófát sem érne. Nélkülük a filmet nem lett volna érdemes leforgatni, hát még megnézni. így viszont, bár a rendezőnek nem ártott volna még egy fél éves munkálódás a filmen, olyan eredeti és zseniális pillanatokkal ajándékozzák meg a nézőt, amiket akkor sem lehet kihagyni, ha lila és sárga csíkos jegesmedvék potyognak az égből. Szilárd