Délmagyarország, 1993. augusztus (83. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-04 / 180. szám
SZERDA, 1993. AUG. 4. INFORMÁCIÓ 11 „A Magyarországi Nemzeti és Etnikai Kisebbségekért alapítvány 1993. évi célpélyézatai I. Nívódíjpályázat A MNEKA Kuratóriuma erkölcsi és anyagi támogatásban kívánja részesíteni azokat a személyeket, akik a nemzetiségi kultúra, oktatás, tudományos élet, népművelés, hitélet, közösségformálás területén több éves tevékenységükkel kimagasló teljesítményt nyújtottak. A kuratórium az alábbi tevékenységi formákra kíván kiemelt figyelmet fordítani: - újságírás, pedagógia, képzőművészet, nyelvápolás, hagyományőrzés, helyi nemzetiségi kutatás, népművelés, közösségszervezés, hitélet, közélet. (A kuratórium részletes indoklással ellátott javaslatokat fogad el, a nívódíjra javasoltak nem nemzetiségi állampolgárok is lehetnek.) _ II. Kábeltelevíziós műsorok támogatása A MNEKA Kuratóriuma pályázatot hirdet helyi beszélt dialektusban anyanyelvű kisebbségi helyi kábeltelevíziós műsorok és műsorsorozatok támogatására. III. Anyanyelvű közfeliratok célpályázat A MNEKA Kuratóriuma pályázatot hirdet nemzetiségi anyanyelvű utcanévtáblák, intézményi név-, illetve eligazító táblák elkészítéséhez, felállításához való anyagi hozzájárulás elnyeréséért önkormányzatok részére. IV. Kisebbségi anyanyelvi betűkészlet A kisebbségi anyanyelvhasználat megkönnyítése érdekében a MNEKA Kuratóriuma pályázatot hirdet megfelelő írógépi betűtípus, illetve számítógépes nyelvi program beszerzésére. Felhívás cigány hallgatóknak A MNEK Alapítvány ösztöndíjpályázatot hirdet a magyarországi felsőfokú oktatási intézmények, gimnáziumok és szakközépiskolák nappali tagozatos cigány származású hallgatói részére az 1993/94-es tanévre. Pályázhatnak mindazok a nappali tagozatos hallgatók, akik iskolalátogatási bizonyítványt, rövid önéletrajzot és szülői kereseti kimutatást (vagy munkanélküliségi igazolást) nyújtanak be 1993. szeptember 15-ig a következő címre: 1074 Budapest, Hársfa u. 43. sz., Országos Gyermekvédő Liga, dr. Koncz István alelnök. Az ösztöndíj havi összege 1000-4000 forint. A kuratórium döntését ez év október első felében hozza nyilvánosságra. Kérik, hogy a levélben tüntessék fel, ha személyes segítséget is kérnek tanulmányaik folytatásához. A borítékra írják rá: „ösztöndíj". További tájékoztatást a (06-1) 121-7053-as telefonon Scháfler Ferencnétől és a (06-1) 269-4958/835-ös telefonon Mátyás Sylviától kaphatnak. V. Nemzetiségi alapítványok támogatása A MNEKA Kuratóriuma támogatni kívánja a kis községekben működő, nemzetiségi kultúra ápolását, nemzetiségi anyanyelvi oktatás fellendítését szolgáló alapítványokat, melyek 1993. március 1-jéig bejegyzésre kerültek. VI. Pedagógusok jutalmazása A MNEKA Kuratóriuma pályázatot hirdet azon pedagógusok számára, akik részt vettek az 1947-es nemzetiségi iskolai rendszer kialakításában. VII. Cserkészcsapatok nemzetiség programjainak támogatása A MNEKA Kuratóriuma pályázatot hirdet cserkészcsapatok Szeged, Népkert sor 1. (volt Tóth Vendéglő) Padlószőnyeg A megyében a legnagyobb választékú szakáruház Padlószőnyegek fürdőszobaszőnyegek, hurkolt, buckleszőnyegek, irodák és más, nagyobb igénybevételnek kitett helyekre. a SZAMALK RENDSZERHÁZ RT. — információrendszerSzervező - információrendszerprogramozó felsőfokú tanfolyamait az 1993/ 94-es tanévben is indítja Szegeden. Részletes tájékoztató és jelentkezési lap átvehető naponta 8-16 óra között Szegeden, Boldogasszony sgt. 6. sz. alatt, a portán. (Tel.: 62/310-244/78 Mikolánc Balogh Rózsa) Az új formátumú 2 literes, szénsavas, PET-flakonba töltött Deszk Község Képviselőtestületi Hivatala adóügyi előadót keres azonnali belépéssel. Jelentkezni lehet a polgármesternél vagy a jegyzőnél hétköznap 8-16 h-ig. üdítöitalcsalád forgalmazásához nagykereskedelmi partnereket keresünk. Cím: 1117 Bp. Hengermalom út 21. (Kábelgyár területén) Telefon: 1813-590/400. Újkígyós: 06 66/356-123. számára nemzetiségi programok támogatására. VIII. Jubileumi pályázat A MNEKA Kuratóriuma pályázatot hirdet 10, 20 stb. éves jubileumukat ünneplő nemzetiségi hagyományőrző együttesek támogatására. Pályázni az együttes eddigi működését, eredményeit, sikereit részletesen bemutató pályázati beadvánnyal lehet. X. Kutatási pályázatok A MNEKA Kuratóriuma pályázatot hirdet nemzetiségi kutatási témák finanszírozására. A pályázók javaslatot tehetnek a kutatandó témára, illetve jelentkezési lapot adhatnak le a kuratórium által kijelölt alábbi témakörökben: 1. Az 1945-ös földosztás és a cigányok. 2. A kétnyelvű iskolákra vonatkozó 1961. évi minisztériumi körlevél keletkezésének előzményei, körülményei és következményei. 3. Nemzetiségi konfliktusok megelőzésének, feloldásának módjai helyi közösségekben. 4. Kisebbségeket sértő feliratok eltávolításának jogi és gyakorlati lehetősége. 5. A nemzeti sajtó története 1920-tól napjainkig. 6. A nemzetiségek létszámának alakulása egyes településeken. A kutatók rövid kutatási tervvel és költségvetéssel pályázzanak. A pályázatokat az alapítvány által rendszeresített űrlapon 15 példányban lehet benyújtani a 1357 Bp. Pf. 2. levélcímen 1993. november 15-ig. Részletes információt adnak Mátyás Sylvia és dr. Urbán László a 269-4958/ 835 mell. telefonszámon. Mindezen célpályázatok össztámogatására az alapítvány kuratóriuma 11 millió 119 ezer forintot különített el, melynek felosztását 1994. januárjában hozza nyilvánosságra. Benyújtási határidő: 1993. október 15. Levélcím: 1357 Budapest Pf. 2. Az alapítvány egyúttal felhívja a pályázók figyelmét, hogy általános pályázati kiírásuknak megfelelően bármilyen kisebbségi témában 1993. augusztus 25-ig fogadnak el pályázatokat az alapítvány által rendszeresített űrlapon 15 példányban. Üzletemberek, tőkebefektetők, vállalkozók figyelmébe! Szeged iparövezetében eladó 1,5 fielctár területen ipari létesítmény több üzemcsarnokkal, raktárakkal, kétszintes irodával, szoc. létesítménnyel. Teljes közművesített. Részleges vagy teljes bérlet is / Érdeklődés esetén részletes tájékoztást adunk személyesen vagy írásban. Szeged, 6701 Pf.: 49. CSALÁDI ESEMÉNYEK Horváth Árpád és Bálványos Tünde Ágnes, Martens Theodorus Antonius és Tóth Szilvia Tímea, Miklós András és Tajcs Rozália, Csányi Ferenc Zsolt és Kotosz Tímea, Utasi Zsolt és Jakab Mária, Antal Zoltán és Hódi Éva Gabriella, Szubally Brúnó és Csernus Éva, Gerő Zsolt Balázs és Csányi Éva, Szabó Atjila és Kocsonyi Anita, dr. Radványi Szabolcs és Szendrényi Gabriella Vera, Berényi Zsolt és Mészáros Anna Tünde, Balogh Gábor László és Hajdú Edit Mária, Szabó Tamás és Balogh Erika, Durmics Gábor és Fali Marietta, Komonyi Norbert György és Böröcz Kinga, Rácz László Gábor és Gyémánt Andrea Gabriella, Szilágyi Dmitrij és Szőke Andrea, Torjai László Attila és Simon Ildikó Katalin, Tari János István és Csomor Magdolna, De Jonge Norbert és Miklós Mónika házasságot kötött. Papp Zoltánnak és Deák Erzsébetnek Anna Ibolya, Bereczki Zoltánnak és Idul Máriának Richárd, Szőke Attila Zoltánnak és Karácsonyi Gyöngyi Katalinnak Diána, Kovács Lászlónak és Nagy Éva Etelkának Máté, Zádori Miklósnak és Nagy Mártának Nóra, Marsi Zoltánnak és Kapocits Ildikó Erzsébetnek Anna Zita, Váradi Zsoltnak és Szarka Erikának Ákos Roland, Alföldi Györgynek és Varga Edinának Violetta Anna, Szentpéteri Csabának és Bárdos Andrea Anitának Dániel, Sánta Bélának és Naszradi Juditnak Patrik, Rózsa Istvánnak és Kalmár Szerénkének Norbert, Suszter Gusztávnak és Tapodi Erika Máriának Emese Edina, Széli Zoltánnak és Ábrahám Zsuzsannának Kinga, Tóth Ferencnek és Gombai Katalinnak Ferenc, Murai Ottónak és Hűvös Mónikának Katalin, Kovács. Ferenc Attilának és Romvári Éva Andreának Éva Bettina, Rácz Sándor Zoltánnak és Simon Edit Máriának Brigitta, Streittmann Gábor Dénesnek és dr. Fabó Flórának Laura Flóra, Kádár-Németh Istvánnak és Masir Katalinnak Ádám, Lénárt Kálmánnak és Góri Ibolyának Ivett, Csala Tibornak és Piukovics Mónikának Nikolett, Szolákovics Jánosnak és Gajdács Erzsébetnek Dániel, Lehoczki Ferencnek és Szalai Erikának Patrícia Emese, Vidács Istvánnak és Lukucza Éva Nórának Krisztina, Donkó Attila Józsefnek és Rátódi Hermina Katalinnak Henrik Ottó, Mityók Gábornak és Komlósi Annának Anna Ilona, Rimovszki Zoltánnak és Balog Melindának Zoltán, Csikós Attilának és Bábincu Valentinának Tímea, Paragi Ferencnek és Hegedűs Erzsébetnek Ádám, Peták Mihálynak és Czékus Györgyinek Roland, Illés Jánosnak és Fülöp Gizellának István, Pisano Marionak és Bozsó Zsuzsannának Roberto, Mező Mihálynak és dr. Krizsa Juditnak András Mihály, Bereczki Zoltán Elemérnek és Süli Ágnesnek Dóra Ágnes, Helle Andrásnak és dr. Valach Erzsébetnek Krisztina, dr. Kincses Lászlónak és dr. Ágoston Zsuzsannának Flóra Petra, Halász Miklósnak és Kormányos Gyöngyinek Karolina, Gubis Ferencnek és Szabics Éva Rózsának Gabriella, Masa Józsefnek és Farkas Krisztinának Edina Fanni, Átyim László Attilának és Török Veronikának Klaudia Veronika, Rajtik Mihálynak és Sebők Ágnesnek Máté, Bárányi József Andrásnak és Mészáros Edit Csillának Dóra Eszter, Tóthpördi Balázsnak és Takács Máriának Andrea, Kiss Antalnak és Kálmán Erikának Bence, Máhig Józsefnek és Stefanovits Mártának Blanka Júlia nevű gyermeke született. Halálozás Csuka Sándorné Felhősi Róza, Moroviczné Szakács Ibolya, Sári Károlyné Rokolya Margit, Gárgyán István, Suki Gyuláné Maka Erzsébet, Szél Sándor, Tóth Vince Imre, Jójárt Erzsébet, Kovács Ferenc, Mészáros Jánosné Fehér Katalin, Gyevi-Varga Jánosné Dudás Margit, Jónai József, Tomity Ferenc, Vőneki Imréné Varga Anna, Ökrös Imréné Kis Ilona, Kozma Mihályné Sötét Anna, Balogh Károly, Valentin Gyula Károly, Fahér Imre, Arany János, Jernei István, Herczeg Győző, Miklós Imréné Miklós Rozália, Todor Tereza, Bálint Antal, Czirok Elek Bernátné Rácz Emília Irén, Árgyó Mária, Baráth Lajos, Bacsa Katica, Zsiga Józsefné Schwartz Rozália, Pataki Árpádné Varga Erzsébet, Gali Imre, Nyerges Sándor, Szenczi Lajos, Bozsó Istvánná Tápai Julianna, Gera Péter, Sipos Ferencné Móricz Mária, Mataisz Márton János, Szél Antal, Lele Ferenc, Nagy Imre, dr. Richnovszky Andor, Török István, Berek Lajosné Tóth Mária meghalt. ••MMMMMI Túlsúlyos sertések sorsa Jelenleg sem szünetel a túlsúlyos sertések június közepén meghirdetett állami felvásárlása. A termelők érdekeit védő akció várhatóan augusztus közepén fejeződik be - közölte kedden az MTI-vel Rieger László, az Agrárrendtartási Hivatal vezetője. Elmondta azt is: eddig a feldolgozó vállalatok mintegy 125-130 ezer túlsúlyos sertést vágtak le, amelyből több mint 80 ezret már el is számoltak a termelőknek. A felvásárlást végző 54 cég az első osztályú disznóhúsért 78, a másodosztályúért kilogrammonként 68 forintot fizet. A szakemberek előzetesen úgy becsülték, hogy mintegy 260 ezer túlsúlyos állat lehet az országban, ám a felvásárlás üteme arra enged következtetni, hogy ennél valamivel kevesebb lesz. A felhalmozódott készleteket elsősorban a FÁK és a Közös Piac országaiban szeretnék értékesíteni, amire a szakember szerint reális lehetőség van. Az exportértékesítés további megkönnyítése érdekében a kivitelt többlet exporttámogatással is igyekszik előmozdítani az állam. A tervek szerint mind a félsertések, mind a vágósertések exportját többlettámogatással kívánják ösztönözni. Erre a támogatási formára mintegy 200 millió forintos összeg áll rendelkezésre. Rieger László azonban felhívta a figyelmet arra, hogy a termelőknek és a feldolgozó vállalatoknak egyaránt szem előtt kell tartaniuk későbbi érdekeiket is, ezért óva inti a tenyésztőket attól, hogy pillanatnyi likviditási gondjaik enyhítésére több sertést adjanak el, mint amennyit szükséges. A szakember ugyanis úgy vélekedett, hogy a továbbiakban növekedni fog a sertések felvásárlási ára. A feldolgozó üzemeknek pedig elemi érdeke, hogy saját biztonságos alapanyag-ellátottságuk érdekében tartós kapcsolatokat építsenek ki a tenyésztőkkel. Vizes, dohos pincék, aknák, alagsori építmények garantált szigetelési eljárása az Érdeklődni: 62/483-522. SZEZON VEGI VASAR! Női szandálok 990 Ft-tól. „ANNI" Cipőbolt, Kossuth L. sgt. 3. MTESZ-székház, Kígyó u. 4. Dorozsma, 7+Vállalkozási üzletház