Délmagyarország, 1993. augusztus (83. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-06 / 182. szám

8 RIPORT DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1993. AUG. 6. Major Endre reményei Fotó: Révész Róbert • A szegedi Major Endre édesanyjával él együtt. Kilencezer négyszáz forint rokkantnyugdíját szeretné mielőbb saját keresettel kiegészíteni, hiszen érez magában annyi erőt és képességét, hogy ne tétlenségben tengesse tovább fiatal életét. Az idén kezdi a harmadik osztályt az esti gimnáziumban, s illatszerekkel kereskedő üzletkötőként a munkában megtalálná élete értelmét is. Mindez nem lenne álom, ha ismét autót vezethetne. Terve nem tűnt kilátástalannak. Egy osztrák mozgássérült társa gyűjtést szervezett Ausztriában, és ebből a pénzből vásárolt számára egy hétéves Opelt. Az ajándékba küldött gépkocsi be is jött az országba, húsvét óta azonban leendő tulajdonosa képtelen hozzájutni. No, nem pénzhiány miatt... Major Endre ugyanis azon szerencsések közé tartozik, akik a tisztiorvosi szolgálat elbírálása alapján megkapták a mozgássérülteknek járó Húszesztendős volt, amikor gellert kapott az élete. Elbóbiskolt a volánnál, s azon az estén a másodperc tört rcsze alatt bekövetkezett a visszafordíthatatlan. \ baleset során gerincsérülést szenvedett, és keze, lába megbénult. Az akkori masszőr azóta - négy esztendeje - egy tolókocsiban tervezi további életét, amely, úgy tűnik, ezután csak négy keréken gördülhet tovább. Négy keréken, amelyet motor hajt, s amellyel nem csak a szobában és a város utcáin lehet közlekedni. Az Oroszlán utcában nyílt Átriui Kávéió szeretettel várja vendégeit mindennap 11-24 órai); 240 ezer forintos, autóvásárlásra fordítható utalványt. Azt az állami támogatást, amely az 53/1992./III. 21. számú kormányrendelet értelmében személygépkocsi kereskedelmi forgalomban történő vásárlásához, továbbá külföldről hozott személygépkocsi esetén a vám és az általános forgalmi adó részleges megtérítéséhez adható..." Csakhogy más a törvény szava, és más a valóság: a végrehajtás során az ügy kissé összegubancolódott. A vámhitatal ugyanis köti az ebet a karóhoz: ő aztán állami intézményként sem bízik meg senki isten fiában, még ugyanama állam népjóléti minisztériumában sem: juszt se fogadja el fizetési eszközként az utalványokat. Csakis készpénz fejében hajlandó nyugtát adni. Azt a nyugtát, amely viszont az elvámolást igazolandó, föltétele annak, hogy a minisztérium kifizethesse az utalvány ellenértékét a vámosoknak. Ez az az eset, amikor saját farkába harap a kígyó... Telefonon megkérdeztem Molnár Ferencet, a Népjóléti Minisztérium pénzügyi osztályának vezetőjét, mi a megoldás hasonló esetekben. Megtudtam: Major Endre nem az egyedüli, aki ebbe a lehetetlen helyzetbe került. A hazai autókereskedők legtöbbje elfogadja a mozgássérültek utalványát, nincs gond az áfa-fizetésnél sem, a vámhivatal az egyedüli magyar intézmény, amely csak készpénzt fogad el az ügyintézés fejében. A minisztérium viszont - mondta az osztályvezető - csak befejezett üzletre fizetheti ki a pénzt, amikor már minden papír rendben van. Állítása szerint a vámhivatallal megkísérelt minden eddigi egyezkedés sikertelennek bizonyult. Így fennáll annak a veszélye, hogy az a 15-20 mozgássérült, aki hasonló módon juthatna gépkocsihoz, saját, kölcsönözhető 240 ezer forint híján, elesik még az ajándékba kapott járműtől is. S amig az állam intézményei - bizalom híján - nem hajlandóak egyik zsebükből áttenni a pénzt a másikba, a nincstelen és tehetetlen ember töri a fejét a megoldáson. Sok ideje ugyan nincs erre, merthogy az utalványok érvényességének határideje augusztus végén lejár. Major Endre nyakába vette hát a várost, így vezetett útja szerkesztőségünkbe is. Kálváriája során világossá vált: számára nincs más megoldás, csak a nyilvánosság. Ha akadna egy intézmény, egy magánvállalkozás, egy alapítvány vagy netán egyetlen ember, aki tíz napig nélkülözni - és kölcsönözni - tudna 240 ezer forintot a fiatalembernek, meg lehetne menteni az osztrákok ajándékát - és Major Endre reményeit. Ennél csak az lenne egyszerűbb és célravezetőbb, ha az állam mutatna példát: hasonló bizalmat - önmaga iránt. Chikán Ágnes • Biofizikai „nagyhét" után Nagy siker volt a szegedi konferencia • Míg önre vártam az SZBK halljában, röpke öt perc alatt angol, német, orosz és francia szót is hallottam. Megélénkítette a biofizikai konferencia a külföldi kapcsolatokai? - Mindig vannak külföldi látogatóink. de most folyik az Európai Tudományos Alapítvány kéthetes •nyári iskolája, ennek köszönhető a nagy forgalom. • Világkongresszus és szegedi szakkonferencia után vagyunk. Hogyan jött léire ez a két rendezvény? - Három évvel ezelőtt a budapesti világkongresszus tervével együtt merült föl, hogy elsősorban a kongresszus résztvevőinek egy szakosított konferenciát is lehetne rendezni. A biofizika nem eléggé jól definiált tudományterület, hiszen határterület a biológia és a fizika között. Jó pár évvel ezelőtt már létezett annak az igénye, hogy a biofizikának egy olyan ágát kellene hangsúlyozni, amely inkább a fizikai megközelítésére alapoz, vagyis a biológiában tapasztalható fizikai jelenségekkel foglalkozik. Három éve a Tiszta és Alkalmazott Fizika Nemzetközi Egyesületében egy biológiai fizika Biofizikai világkongresszus Budapesten, szakosított kísérő konferencia Szegeden, valamint külföldi hallgatók számára kéthetes nemzetközi iskola, ugyancsak városunkban: zsúfolt programjuk volt az elmúlt időben a kutatóknak. A szegedi konferencia nemcsak itthon, hanem a világon is egyedi volt, hiszen a terület nemzetközi szervezetének e szekciója most először invitálta találkozóra a tudósokat. Hogy mi végett, arról dr. Ormos Pál tudományos tanácsadóval, a Szegedi Biológiai Központ Biofizikai Intézetének igazgatóhelyettesével beszélgettünk. Ezzel a füzettel kedvezményesen vásárolhat! ILCSÓ HOLMIT! 10L1MIT? BENNE VAN! 10 ft4d kihb eaer faiwW iiyeiliet M/ni... fii..w,li' nywwnenyunt*. Keresse :i hírlapárusoknál, a holtokban, és a rikkancsoknál! szekciót hoztak létre, s az alapítók kértek meg, hogy szervezzünk a szakterületnek egy konferenciát, melynek témája a biológiai molekulák dinamikája és működése. Ez egy kicsit szűkebb terület, ide tartozik például a komputeres szimuláció, a molekulák fizikai számítása, fehérjemozgások dinamikai vizsgálata. • Milyen volt a konferencia fogadtatása? - A szűkebb terület ellenére közel 110 tudós érkezett Szegedre, majd' harminc országból. Meglepően jó volt a fogadtatás. A legnagyobb nevek jöttek el, egy fárasztó kongresszus után egyikük sem utasította vissza a szegedi meghívást. Egyelőre persze az élmény is friss, de mondhatom, nagy siker volt. • Lehet Magyarországon a biológiai fizikát fiatal tudományterületnek nevezni? - Amennyire Magyarországon fiatal ez a terület, annyira a világon is az. De egyre többen foglalkoznak vele, külön szervezete van most már, tehát a súlya is nő. ' • Ennek a közvetlen gyakorlatifelhasználhatóság az oka? - Egészen konkrétan értve nem, ez elsősorban alaptudomány. Persze rengeteg gyakorlati jelentősége van: megértjük a fehérjemolekulák működését, mozgását, megértjük, hogy mi határozza meg az alakjukat. Távlati gyakorlati jelentősége van, hiszen tudományos fejlesztő intézetek óriási pénzeket költenek e kutatások gyakorlatba ültetésére. Sok szó esik manapság például a bioelektronikáról, hogy a számítógépek következő generációja biológiai analógiák szerint fog működni, fehérjemolekulák modellezése alapján. A gyógyszeripar szempontjából például lényeges a csatornamolekulák működése a sejtmembránban. Tehát inkább a közvetett gyakorlati kihatások a fontosak. • Az SZBK mennyi pénzt tud költeni e kutatásokra? - Egyre kevesebbet. A központ költségvetési finanszírozása sajnos ott tart, hogy az a pénz, amiből megalakuláskor még bőven jutott kutatásra is, ma a ház fenntartására sem elég. Persze vannak egyéb forrásaink is, amelyekre konkrét kutatási javaslattal lehet pályázni. Egyre több hasonló külföldi lehetőséget nyit meg az EK is, magyarországi viszonylatban nagy összegeket kaptunk a PhareAccord programból. A magyar realitás az, hogy alapkutatásra nincs pénz, ráadásul szerintünk a magyar pénzosztás nem veszi figyelembe, hogy az SZBK milyen jó. A tudományt meg lehet mérni, erre vannak különböző módszerek. Akárhogy mérünk, kiderül, hogy a szegedi központ az elsők között van, a finanszírozása viszont az utolsók között. Mi ezt mindig is sérelmeztük. • Ön szerint a biofizikai konferencia Szegedre irányította a figyelmet? - A világkongresszust a biofizikusok egyesülete szervezte, de a munka nagy része a szegedieké volt. Reméljük, ennek lehet hatása, de Magyarországon rejtélyes okokból egy vidéki kutatóközpont mindig a háttérben marad. Talán a pestiek ennyivel jobban tudnak lobbyzni. Mindenki elismeri, hogy ez igazságtalan, de a válasz csak az, hogy ha több pénzt adnak, akkor valaki mástól el kell venni. Külföldi pályázati pénzekből viszont meglepően jól részesül az SZBK, a nemzetközi elismertségünkjobb, mint a hazai. Panek József • Az 50 esztendős T. Jánoson tavasszal vastagbélműtétet hajtottak végre. A rosszindulatú daganatot eltávolította a sebész, ám a gyógyuláshoz elengedhetetlen az ilyenkor általában alkalmazott sugárkezelés is. Szegeden, a SZOTE Radiológiai Klinikáján azonban most szünetel a sugárterápiás ellátás. A műtét fizikai és lelki megrázkódtatásából még föl sem ocsúdott beteg számára jelenleg nincs más választás, mint az, hogy az egyik budapesti intézet szolgáltatását vegye igénybe. Búcsút vett hát családjától, és csaknem másfél hónapra egy drága fővárosi albérletbe költözött. Hétvégeken saját költségére hazautazik. Mi mást tehetne: műtét- és besugárzásgyöngítette szervezetét kiteszi még a vonatozás okozta törődésnek is. „Először széket tolok eléjük..." T. J. gondjával-bajával koránt sincs egyedül. A vásárhelyi L. M.-né például emlőműtétje után fölutazott Pestre a megbeszélt időpontban, a SOTE Radiológiai Klinikáján azonban éppen elromlott a kobaltágyú, így egy új dátummal a zsebében utazhatott vissza. így járt B. L.-né is, G. 1. pedig inkább a költségeket • Fókuszban a sugárterápia Máshova „kommendált" betegek kímélve, semmint önmagát, úgy döntött, hogy naponta utazik a fővárosba kezelésre. Ezeket az utakat ugyanis fizeti a tb. - Évente 1600 beteget kellene besugároznunk - mondja a SZOTE Radiológiai Klinikájának tanársegédje, dr. Hideghéty Katalin. - Mivel itt helyben nem tudjuk elvégezni ezt a kezelést, kénytelenek vagyunk Budapestre, Miskolcra, Debrecenbe irányítani a betegeket. • Mit szólnak ehhez a föltehetően nem éppen kiegyensúlyozott lelkiállapotú emberek? - Mielőtt ezt közlöm velük, széket tolok alájuk... Akinek van ereje hozzá, kiabál, ha nincs, hozzátartozója teszi meg helyette. Ilyenkor úgy érzem magam, mintha egy diszpécserirodában dolgoznék: igyekszem elhelyezni a rám bízott embert valahová, ha egyáltalán vállalja ezt a tortúrát. • És fogadják őket? Hiszen a többi intézmény is zsúfolt lehet. - A SOTE-val, az onkológiai intézettel vagyunk állandó kapcsolatban, bár legutóbb azt a választ kaptam a telefonba: mit képzel, már a harmadik szegedi beteget fogadjuk, és tele van a váró szegediekkel. Az Uzsoki úti kórház is küszködik, nem is vállal új pácienseket. Most, a nyár közepén az októberi előjegyzéseknél tartunk. Ilyen körülmények között az 1600 rászoruló helyett évi 400, ha hozzájut ehhez a gyógymódhoz. Új bunkerben régi ágyú E sorok írója jól emlékezik még arra a tizenhárom évvel ezelőtti novemberi napra, amikor a Tisza-parton ünnepélyes keretek között adták át a SZOTE új, sugárterápiás osztályát, a földbe süllyesztett különleges építményt, a „bunkert". Az ott készült riport tanúsága szerint a radiológiai klinika akkori igazgatója, dr. Kelemen János professzor - a kérdésre: „...hozzájut-e a kobaltágyúhoz minden rászoruló, még ha az éjjel-nappal szolgálatot teljesít is?" - azt válaszolta: „...az osztály főként azoknak a betegeknek a kezelését vállalja, akikről szakemberek konzíliuma mondja ki: gyógyulásukhoz a kobaltbesugárzás szükséges. Lelkiismeretes döntésekre van szükség, hisz nagy felelősség: megmenteni azt, aki menthető". Azóta sok víz lefolyt a Tiszán, sok beteg fölépült, sok elment, a kobaltágyú pedig gyöngélkedni kezdett. Dr. Csernay László egyetemi tanár, a radiológiai klinika jelenlegi igazgatója így mondta el a készülék történetét: - - A Kelemen professzor által ide hozott kobaltágyú a franciák által már használt, fölújított berendezés volt, amely a folyamatos szervizelés ellenére tönkrement. Amikor a besugárzási mezők beállítása bizonytalanná vált, dr. Vadon Gábor professzor - teljes joggal - leállíttatta a sugárterápiás kezelést, mert nem vállalhatta érte a felelősséget. • Mikor történt ez? - 1991 októberében. Az igazgató Vadon professzor és Fráter Loránd rektor ettől kezdve óriási erőfeszítéseket tett egy korszerű sugárterápiás részleg kialakítására, nem hiába. A minisztérium 1992. elején a pénzosztáskor első helyre sorolta a SZOTE új sugárterápiás részlegének korszerű fölszerelését. A 200 millió forintos beruházási összegből meg lehetett vásárolni az úgynevezett lineáris gyorsítót és egy üregekben lévő tumorok besugárzására alkalmas készüléket. Szigorú sugárvédelem • A jelenlegi bunker alkalmas lesz ezek működtetésére? - Az új berendezések újabb építészeti és komoly sugárvédelmi beruházásokat igényeltek, bár ezekre nem volt központi fedezet. A Vadon professzor idején elkezdődött tervezés munkái elhúzódtak, tavaly november helyett az idén januárban fejeződtek be... • Ön, ha jól emlékszem, tavaly nyáron került a klinika élére. - Július l-jétől, tehát örököltem az előkészítő munkát. • Azóta mi történt? - Az addig működő, de kihasználatlan osztályt októberben bezárattam. A 25 ágyból 3-4-en feküdt beteg, hiszen ha nincs ágyú, nem lehet lőni... A működő ambulancia egyik feladata, hogy „kommendáljuk" betegeinket az ország más intézményeinek. • Professzor úr, tud-e mondani valami biztatót a jelenlegi és majdani betegeknek? Mikor jön el az az idő, amikor itt helyben részesülhetünk sugárkezelésben? - A régi bunker átépítése folyik, ebben a hónapban lesz a műszaki átadás. A női klinika területén fölépült többszintes bunkert napokon belül átveszszük az építőktől. A műszerek már ott állnak a raktárban. Beletelik azonban 3—4 hónapba, amíg a szerelési munkák, az alapos, szigorú sugárvédelmi mérések után végre fogadni tudjuk itt a betegeket, természetesen két műszakban. Csak éljük meg az új esztendőt!