Délmagyarország, 1993. augusztus (83. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-30 / 201. szám

16 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1993. AUG. 30. • Sikeres volt a virágkiállítás Tavasszal ugyanitt! • Már félidejében is elége­dettek voltak a hollandok az Agriflor Hungary '93 nemzet­közi virág-dfsznövénykiállftás és vásár alakulásával, leg­alábbis erre lehetett következ­tetni abból az önfeledt mulato­zásból,, amit pénteken éjjel csaptak a Szőke Tisza diszkó­hajón. Vasárnap ebéd után egy pillanatra ugyan kisütött a nap a nagybani virágpiac és a több száz parkoló autó felett, ettől eltekintve azonban virágkiállí­táshoz majdnem ideális időjá­rási viszonyok közepette - sört és forralt bort egyaránt kínál­tak - csodálhatták meg a láto­gatók a helyenként művészi alkotás számba menő csokro­kat, virágkölteményeket. Mint Nyerges Gusztávtól, a szervező Mac-Line Kft. ügyve­zetőjétől, valamint Papp Ist­vántól, az East-West Bridge Trading Company igazgató­járól megtudtuk, több mint nyolcezren látogattak ki a Sza­badkai útra, s a csúcsidőben még sűríteni is kellett az ingyenes buszjáratot. A szak­mai programok, előadások kivétel nélkül telt házat von­zottak, sőt a gerberás előadást az érdeklődők létszáma miatt ­m izonyos csak a kánikula, a ragacsos, LD bódító meleg, meg a langyos sör, aminek később még komoly szerepe lesz. Atya és gyermeke úgy vélik, várja még enyhüiet őket ezen a földön. Fölkeresik hát a Nagy Néplavórt, amelyben több száz szerencsétlen áztatja túlmelegedett tagjait. Csakhogy a lavórig már nem jutnak el, mert az út mentén ott les rájuk a mu­tatványos, akinél halakat lehet hor­gászni. A halak műanyagból vannak, az orrukon kicsi karika, ebbe kell bele­akasztani az ugyancsak műanyag hor­gászbot műanyag horgát. Jutalmul min­denféle műanyag ajándékot lehet kapni, minden attól függ, hányas számú halat sikerült kifogni, egy horgászás harminc forint. Atya megkísérli gyermeke fejét más­felé fordítani, de már késő, a gyermek fölfedezte a mutatványost, és azonnal horgászni akar. Atya megadóan hagyja magát odavonszolni, lepengeti a harminc magyar forintot, és meredten figyeli, mi lesz ennek a vége. A gyermek rövid összpontosítás után kiemel egy ronda, kopott halat, aminek a Nyilas Péter a fü É ézBíből hasára írt szám különféle jutalmak közti választásra jogosít fel. „ Hat vlzilufi, mat­rica, műanyagpohár, műanyagszappan, fésű, műanyag nyaklánc" - safolja a mutatványos, a gyermek tanácstalan, vé­gül a vlzilufi mellett dönt, ami később használhatatlannak bizonyul, mert nem akar belemenni a víz, a luft apró cafran­gokra szakad. Atya azt hiszi, ezen is túl vannak, de korán örül, mert gyermeke hamarosan újabb horgászást igénnyel jelentkezik, „hátha most valami jobbat fogok!" föl­kiáltással. Atya ellenállóképessége meg­gyöngült a melegben, ezért beadja a de­rekát, és az újabb harminc forintot. Eredmény: rózsaszínű műanyagfényképe­zőgép, vízzel megtölteni, hátul megnyom­ni, elöl spriccel... (Fényképezőgép vízbe­töltő kupakja kinyithatatlan, valami szer­szám kellene hozzá.) Atya megpróbál ki­csit lazítani, e célból némi langyos sört vesz magához, ettől persze még jobban kiakad, s hogy az agyát el ne dobja, csak félig hagyott üveget hajttja el. Atya egyre nyugtalanabb, a következő horgászatot már csak a gyermek hó ele­jén esedékes zsebpénzéből, előlegként engedélyezi, végül is mit képzel az a bü­dös kölök, lopja ő a pénzt...? A gyermek némileg csalódottan tért vissza egy nin­dzsás matricával, és újabb harminc fo­rintért kuncsorog. Atya agyát ekkor borttja el véglegesen és maradéktalanul a fölforrósodott vér: odébbtaszltja gyermekét, elrúgtat a mu­tatványosig, két kézzel csapkodni kezd a halak között, mindegyiket fölforgatja („nem létezik, hogy mindegyikkel csak ilyen bóvlit lehessen nyerni!"), közben vadul fröcsköl. Csak percek múltán csillapodik, hor­gok és halak közé gabalyodva tér ma­gához, s az otthoni fürdőkádra gondol, amely hideg ölelésével megvédhette vol­na ettől az egésztől. Fotó: Hárs László sokan foglalkoznak vele a kör­nyéken - meg kellett ismételni. A kiállítás sikerét jelzi, hogy a szakma - igaz egyrésziik in­kognitóban - azért Budapestről is megérkezett. A háziasszonyok pedig egy­szerűen a kocsiba, vagy az ingyenes buszjáratra paran­csolták uraikat és vásárlási szándékuktól semmi sem térít­hette el őket. Érdekes, hogy legelőször az 5-6 ezer forintos virágkülönlegességek találtak gazdára, de alig akadt olyan távozó, aki üres kézzel jött ki a kapun. Ennél sokkal jellem­zőbb volt, hogy a teremtés ko­ronáit párjuk navigálta a par­koló autóig, lévén azokat tel­jesen elvakította az a három darab dús lombozatú cserepes virág, amit két kezükben ci­peltek. A hollandok tehát elégedet­tek, jövőre azonban a szerve­zők jobban el szeretnék különí­teni a kiállítást és a vásárt. Minden esély meg van arra, hogy a szegedi rendezvény - a következő tavasszal várható ­rendszeressé váljon, s bekerül­jön a nemzetközi dísznövény­szövetség kiállítási naptárjába. Kovács • Elkerülte a leiszámolást a Szegedi Nyomda Több hónapos tárgyalás­sorozat után megszületett a csődegyezség a Szegedi Nyom­da Részvénytársaság és hi­telezői között. így a nagy múl­tú termelővállalatnak sikerült elkerülnie a felszámolást. A nyomda konszolidációs prog­ramjának elfogadásával egyút­tal megnyílt az út az üzem ma­gánkézbe adásához is. Három perc sötétség Nyugdíjasok figyelmébe & Szeretné előfizetni lapunkat? Lapunk telefonon is előfizethető: 62/481-281/4 l-es mellék. Ügyintéző: Dénes Mónika A Magyar Posta a hírlapkéz­besítcsscl kapcsolatos bejelen­téseket a 62/312-423-as üzene­trögzítős telefonon várja. • Lottó­nyeremények A Szerencsejáték Rt. közlé­se szerint a lottó 35. játékhetén öttalálatos szelvény nem volt. A négyesekre 780 ezer 826, a hármasokra 3778, a kettesekre 118 forintot fizetnek. A követ­kező hétre képzett 5 találatos nettó nyereményösszeget a Szerencsejáték Rt. 100 millió forintra egészítette ki. A Kalocsa és Vonzáskörzet Nyugdíjasainak egyesülete az egész lakosságra kiterjedő til­takozást szervez augusztus 30­ára. Ezzel a Nyugdíjas Egyesü­letek Országos Szövetségének Elnöksége is egyetért. Ezen til­takozáshoz csatlakozott a sze­gedi egyesület is. Az Ország­gyűlés első plenáris ülésének tudomására szeretnék hozni az alábbiakat: Az áfa miatti adókulcs-eme­lések árdráguláshoz vezetnek. Ezzel kiváltják a nyugdíjasok felháborodását. Az ellensúlyo­zás érdekében kifejezett 1000­1500 forint egyszeri „könyör­adomány" egyrészt sem az ala­csony nyugdíjjal rendelkezők­nek nem megfelelő kárpótlás, sem a meghatározott összeg fe­letti nyugdíjasokról nem gon­doskodik. Hiszen a kapott egy­szeri „könyöradomány" hatása nem jelentkezik a jövő évi nyugdíjaknál, pedig az árdrá­gulás oda is „átgyűrűzik". A nyugdíjasoknak erre tartaléka, fedezete nincs. A korábban jóváhagyott 10+4 százalékos nyugdíjeme­A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adása „Hallgassa Ön is, Önnek Is szól!" mindennap l6-l8áfakt>z«la94.9MH/-en (a DANUBIUS hullámhosszán) Hirdetésfelvétel: Szeged. Arany János u. 7. II. em. Tel.: 480-166/127. Fax: 325-930 • Figyelmeztető a 9-es troli utasainak: mától még nem szűnnek meg a Dózsa utca le­zárása miatti viszontagságok. A gázvezeték valóban elké­szült, a visszatöltés is megtör­tént, viszont a betonozás és aszfaltozás miatt ma még nem indul meg a forgalom a Dózsa utca egész hosszában, (gy a Vár utcai megálló továbbra is végállomásként szolgálja az utasokat. • „A 492-108-as telefon­számról ezúttal szeretném megköszönni az ügyes és szol­gálatkész rendöröknek, hogy szombat éjjel a Lomnici utcá­ból ellopott Lada 1200-as sze­mélygépkocsimat már vasár­nap reggel visszaszolgáltatták. Lakatos Lászlóné." Olvasónk ragaszkodott a fenti szöveg­hez; Ime, szószerinti olvasata. Kérdésünkre elárulta, hogy éjjel fél kettőkor még a ház előtt állt a jármű, s a felelőtlen suhancok azután vihették cl. A sétakocsikázásra indulókat (?) Baktóban fogta el a járőr. • A 485-508-as szám alatt J. (CC®»)))))1 VXLESTEL Közérdekű problémáikat, tapasztalataikat ma is 8 és 10, valamint 15 és 17 óra között oszthatják meg ügyeletes újságfró kollégánkkal. Pataki Sándorral. Rádiótelefonunk száma: 06-60-327-784. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy Szegedről is valamennyi számot tárcsázni kell. Amennyiben ötletük van Fekete pont című rovatunkba, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. Dóra a becsületes megtaláló telefonhívását várja. Augusz­tus 16-án elvesztett egy ezüst karkötőt, amihez gyermekkori emlékek fűzik. A nagy sze­mekből álló, vékony ékszer nem képez nagy értéket. Az­nap a Centrum áruház - Mars téri taxiállomás - kilences troli útvonalon járt. Két hétig távol volt a várostól, úgy érzi, most sem késő, ha közhírré teszi veszteségét. Jutalmat nem tud felajánlani - már csak azért sem, mivel a posta igencsak elkésett a legutóbbi munkanél­küli segélyének a kézbesítésé­vel. Ez már egy másik törté­net... • Szarkóné vasárnap dísztáv­iratot szeretett volna küldeni. A 02-es telefonszámon a hölgy figyelmeztette: felveszi ugyan a megrendelést, de csak ma, azaz hétfőn kézbesítik. Jelezte, hogy hétvégeken csak a csütörtök éjfélig felvett, H külön jelzéssel ellátott dísztáv­iratokat kézbesítik. Kénytelen volt szükségmegoldáshoz fo­lyamadni - sürgős jelzéssel, simán küldte el azt az üzene­tet, amelyet másképp képzelt el... • T-né kérdezi Újszegedről: négy-öt év sem volt elegendő ahhoz, hogy a Vedres és Herke utca sarkán levő porolót valaki rendbe tegye? Valaha egy ámokfutó autós döntötte ki az egyik betonoszlopot (nagy szenzációt keltett a környé­ken...), kiszállt a rendőrség, el­készült a jegyzőkönyv stb. - az ámokfutás tárgyi biz.onyttéka viszont azóta is a köz dísze... • Csongrádi sugárút 81. szám, 490-708-as telefon: az IKV ügyintézőinek „hanyag ele­ganciájáról" szól a panasz. La­káscserére, mint megoldásra ösztönzik azt a kétgyermekes családot, melyben a szülők a penészes falaktól féltik a gyer­mekeket... Minden belső, szi­getelési munkálatot önerőből elvégeztek, s megállapításuk szerint a nyirkos, esős idő beállta előtt esedékes lenne a külső panelhézagok szigete­lése. Két hónapja kérik a közbelépést - ők bizony nem cserélnek, nem költöznek! lések ez évi hatása 9,8 száza­lékot jelent az idén, és nem 14 százalékot, az ígéret szerint. Ezért követelik: már az idén a szeptember havi 4 százalék fe­lett további 4 százalék kerüljön kiadásra nyugdíjasaink részére, de ez évi január hónaptól visz­szamenően! (így lenne éves átlagban 13,8 százalék az idei nyugdíjemelés. Még ezen eset­ben is mintegy 10 százalék el­maradás jelentkezik a várható infláció alakulásához.) A ja­vaslat megvalósítása esetén ha­vi szinten a jövő évi első nyug­díjtól szerepeljen a havi kiha­tás függetlenül az egyébként meghatározandó emeléstől! A nyugdíjasok nem utcai demonstrációra vonulnak, de elkeseredésüket azzal fejezik ki, hogy felhívják nemzedék­társaikat, este 8 órakor minden lakás három percre boruljon sötétbe. Ezzel jelzi türelmünk végét. Kérésük teljesítése ese­tén tudnak jövőre nyugodt ál­lapotban részt venni a válasz­tásokon! - fejeződik be a Szegedi Nyugdíjasok Egyesü­lete Vezetőségének felhívása. • VTV-magazin Még néhány nap, és kez­dődik az iskola. Tanév előtti hasznos információkkal szolgál a Szegedi VTV hétfő esti magazinja. A tartalomból: ­sikeres tanévet kíván az ok­tatási tárca államtitkára; - spe­ciális képzések Szegeden; ­mennyi az annyi, avagy tan­szer- és tankönyvsegély az önkormányzattól. Ezekkel és még sok más praktikus infor­mációval szolgál a magazin, amelynek kezdési időpontja hétfő este 8 óra. • Civitan Klub A Civitan Klub szegedi tagjai az őszi évad első taggyű­lését augusztus 31-én 18 óra­kor tartják a városháza klubjá­ban. Még mindig 31 Ft/km! Gyors, pontos, olcsó! $ I VÁRHATÓ A FORD CAPIT0LT0L Kizárólagos Autószalon és szerviz SZEGED, DOROZSMAI ÚT 12 Tel./fax: 62/314-178 Nyitva: hétfőtói péntekig: 8-18-ig, szombat, vasárnap: 8-15 óráig \<mm márkaképviselet HŰVÖS, SZELES IDO. Az Országos Meteorológiai Szol­gálat előrejelzése szerint ma estig hűvös, szeles idő lesz. Több­ször is felszakadozik a felhőzet, ám a borult időszakokban szórványos eső előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmér­séklet 17 fok körül alakul. MA: számhúzás! A játékszabály a Dél Sportja 4. • oldalán, a játékszelvények a keddi lapban, NYERŐSZÁMOK A CSÜTÖRTÖKI HDS & DÉLMADÁRBAN!

Next

/
Thumbnails
Contents