Délmagyarország, 1993. augusztus (83. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-18 / 192. szám

SZERDA, 1993. AUG. 18. J cr GAZDASÁGI MELLÉKLET III. A boltos biciklije Vállalkozó hegymenetben Fotó: Gyenes Kálmán Veres Csaba: A másik út a bóvlidömping Ha körbenéz az ember a városban, a temérdek magánüzlet között jó néhány bicikliboltot is talál. Bizonyára a lassan követhetetlen benzinárak és a kocsitartás tetemes költségei is ugyanágy meghúzódnak a bringára átnyergelés hátterében, mint a természet és a túrázás szeretete. Veres Csaba, a Prológ kerékpárüzlet és szerviz megteremtője számára családja megélhetése e vállalkozói futam tétje. Az idők változását jelzi, hogy aktív versenyzőként még az országúti kerékpározásnak hódolt, most leginkább a hegyi járgányok divatja és népszerűsége adott lendületet az üzletének. - Három éve csekély árukészlettel, egy bódéban kezdtünk. Az érdeklődés, a kereslet fokozódása kikényszerítette, hogy bővítsünk. Két éve jöttünk ide a Szilléri sugárútra, egy panelház alsó szintjére. Szerintem a forgalom csúcsa az idén volt, aki nagyon akart márkás biciklit, nagyrészt megvette. - Valóban, itt csupa jegyzett cég neve virít a vázakon. Ebben van a pénz? - Lehet, hogy a látszat ez, de a valóság épp fordított. Ha a másik utat, a bóvlidömpinget választom, hirtelenjében a mostaninál is nagyobb forgalmat, hasznot remélhettem volna. De számomra a kerékpár nem elsősorban áru, életem nagy szenvedélye. Minden újdonságra „ráizgulok", először magamnak veszem meg, amint van jobb, eladom. Most tartok a hatodiknál. Vallom, hogy az árkülönbözet a minőségben messze kifizetődik. Mi komolyan vesszük a garanciális szolgáltatást, a két alkalmazottal együtt nem győznénk a silányabb gyártmányok javítását. Az azért visszaigazolásként is felfogható, hogy a világot uraló három alkatrészgyártó minket bízott meg a képviseletükkel, s öt cégnek vagyunk a garanciát helyben érvényesítő gyári üzlete. - A megszokott „garázsbolt"-látványt feledteti a csupa üveg bővítés. Számomra meglepő rugalmasságról árulkodik, hogy nem saját portán ilyen kirakatszerűen kiképzett terjeszkedést engedélyezzenek. - Maradjunk annyiban, hogy kisebb büntetés árán sikerült „megváltanunk" a fennmaradási engedélyt. így a kezdéshez viszonyított négyszeres alapterületen már lehet mit kezdeni. Ennél nagyobbat áruval lenne nehéz győzni, hisz a nyári csúcsidőben itt is 5 millió forintnyi a készlet. Még ennek egy részét is a nagykereskedők hitelezik meg hosszabb-rövidebb időre. - Nem fél éjszakára itthagyni a sok, kis helyen elférő értéket? Ezt úgy kérdezem. hogy tudom, előtte riasztók tervezésével és felszerelésével foglalkozott. - A szakközép után tíz évig csináltam, anyagilag is megbecsültek, megrendelésben sem volt hiány. Számomra túl nagyra nőtt a cég, amit az önállósághoz szokott természetem egyre nehezebben viselt, s a család sem örült az állandó vidéki kiszállásoknak. Váltottam. Ehhez kellett a feleségem felsőfokú kereskedelmi képzettsége is. Papíron ő a fővállalkozó, a valóságban a két fiú köti le az energiáját, mivel a kisebb most kétéves. Egyébként egy-két trükköt beépítettem az üzlet riasztójába. Én mondom, a lényeg mégis a rács, amin nem fér be az ember. - A kerékpárversenyzést véletlenül se homályosítsuk el az üzlettel. - Az aktív tíz évet nem is lehetne. Az országúti bajnokságban főként ifikorban voltam az élvonalban. Amatőr versenyeken most is indulok néha. Alkalmazottaim is versenyzők voltak, illetve bizonyos mértékben ma is azok. Létrehoztuk a Prológ Mountain Bike sportkört, s négyen indulunk az országos bajnokságban, immár a korszellemnek megfelelő hegyi terepen. Szeged alföldi város létére sem vall szégyent. Egyébként a többnapos kerékpárversenyek bevezető futamát nevezik prológnak. - A kerékpár mellett más is fér az idejébe? - A család, de ott is van átfedés. Szeretünk túrázni, s Dávid fiam már három hónapja maga teker a kis bringáján. Az autó is gyengém, de az hobbinak túl drága. Be kell érnem a munkámhoz feltétlenül szükséges, szállító mikrobusszal, ami azért a saját kategóriájában szintén márka. Egyébként minden komoly vállalkozásba legalább öt évig az ember minden idejét és pénzét elviszi. A versenytapasztalatok szerint azonban a kapaszkodó utáni lejtőn már nem kell annyira tekerni. Tóth Szeles István Piacprés A magyar gazdaság átalakulását szorgalmazók a piacgazdaságot, a versenyt jelölték meg lehetséges kiútként, s arrafelé próbálták lendíteni a kátyúba került szekeret. A szándék helyességét és jóságát közgazdaságtanilag nemigen lehet vitatni - a módszereket annál inkább felülvizsgálat alá kellene végre vonni. Komolyan. Hogy meglássuk: az eddigi metódus további erőltetésével nem megyünk semmire, ha nem szabadítjuk meg bizonyos negatfv tényezőktől. Legelsőbben is a piacprés egyáltalán nem kívánatos „működésétől". Attól a szemléletmódtól és jelenségtől, amely a piaci mechanizmusok közül egyedül üdvözítőnek azt tartja, azt alkalmazza, hogy mindenből a lehető legrövidebb idő alatt minél nagyobb hasznot préseljünk ki. Attól, hogy a privatizáció továbbra is azt jelentse, a tulajdonosváltásra szánt vagyonjavakat és vállalkozásokat csak olyan puszta árúcikkeknek tekintsük, amikből gyorsan lehet kisajtolni egyszeri bevételt. Azt állami zsebre-vágva aztán elvetni a felelősséget - sorsukra hagyni a privatizáltakat. Ha nem bírják a versenypiac további szorításait legfeljebb „kiszállnak", „elszállnak". Mintahogy „kiszállnak", azaz igyekeznek magukat a közösségi erőfeszítésből, a köz(adó)teher viseléséből kivonni a piacprést eddig jól meghúzok. A „lét" fekete csatornákba terelve. Hovatovább nemzeti sportot teremtve a vállalkozói kaiandorkodásból. - Ami akárhogyan is nézzük, magyarázzuk is - nem versenypiaci magatartás; sokkal inkább feketepiaci szabadrablás. Meg kellene valahogy állítani! Miként a közpénzekből vaió szabad rablásokat is; azt, hogy állampénzi- alapítványokból préseljenek ki „gazdaságátalakítást segítő", az oktatást, a kulturát, az egészségügyet (stb.) „új alapokra helyező" pályázatokkal pénzeket. Nem is nagyon titkolt, személyi összefonódásokra épülő lobbyzásokkal. Melyek egyeseknek tetemes anyagi hasznot (és pozíciókat) hoznak. Miközben az szinte teljesen mellékes (és ellenőrizetlen), hogy a felmarkolt alapítványi pénzeknek lesz-e társadalmi haszna is. A piacprést a fent említetteken kívül még sokféle módon húzzák nálunk. S ha a „rossz húzások" ellen nem teszünk végre valamit, azon kapjuk majd a magyar gazdaságot, hogy csak a prés lesz ( a köznépet szorongatva) - piac meg sehol. Szabó Magdolna Tervszerű visszavonulás (1.) Élelmiszerexport a veszteséglistán Fotó: Schmidt Andrea Fejlődő szervezet. Enni kér. Magyarországon a futball mellett a mezőgazdaság az a téma, amihez mindenki ért - amíg a partvonalon kívül van. De ha egy egyenest bele kellene rúgni a labdába... Ez egy edzőcserében bízó, kispadra került játékos, Nagy Húszéin Tibor agrárközgazdász véleménye. A feltett kérdések lényegében pár alapvető gondolatsorban összegződnek, lehet-e véletlen a sok bekapott gól, s van-e esélye, hogy a második félidő végén még fordíthatunk. A választ sajnos nagyrész1 a tények adják, melyeket lehet előbb, s lehet utóbb kimondani. A tartalom változatlan. „Néhány évvel ezelőtt a jelenlegi (nép) nemzeti válogatott jó néhány tagja fennen hirdette, hogy az ipari munkanélküliek tömegét a mezőgazdaság fel fogja szívni. Ezzel szemben az utóbbi két évben 65 százalékkal csökkent a mezőgazdasági vállalatokban foglalkoztatottak létszáma. A munkaképes korú lakosságnak harmada él falun, a munkanélkülieknek azonban már kétharmada falusi. A mezőgazdaság beruházásai változatlan áron a 70-es évek átlagához képest több, mint 80 százalékkal estek vissza. Az anyagi ágak beruházásainak 1985-ben 16,2 százaléka jutott a mezőgazdaságra, amely 1992-re 2 százalék alá esett. Ez érthető is, ha figyelembe vesszük, hogy '92-ben a mezőgazdaság vesztesége meghaladta a 30 milliárd forintot, a gazdaságok kétharmada veszteséggel zárta az évet. Madárlátta hazai Az ágazat 1992-ben csak 68 százalékát produkálta az 1988. évinek. A piacvesztés tény, de nem az exportban, hanem belföldön. Az utóbbi három évben a hazai értékesítés 30 százalékkal esett vissza. Míg 1991-ben a fogyasztói árak átlagos szintje 35 százalékkal, az élelmiszerek ára csak 21,9 százalékkal nőtt. Ez azt is jelenti, hogy a mezőgazdaság igen súlyos áldozata árán menekült meg a lakosság a nagyobb mértékű inflációtól. A nettó élelmiszerexport 1991-ben 41 százalékkal meghaladta az előző évi rekordszintet. Az export még tavaly is 2,6 milliárd dollárra rúgott. Az élelmiszergazdaság egyedül kitermelte az ország külső adósságainak teljes kamatterhét, „átvállalta" az infláció csökkenésének terheit. Az alig emelkedő felvásárlási árak mellett több, mint 240 százalékkal drágultak a termeléshez felhasznált anyagok árai. Tartozások nyugdíjkorban Meddig bírja még a terheket ez az ágazat? A kényszertakarékosságra példa a műtrágyafelhasználás, amely az utóbbi években több, mint 80 százalékkal esett vissza. A mezőgazdasági gépek forgalma az 1985-ös szinthez képest a negyedére esett vissza. Az állatállomány is számottevően csökkent. A szántóterületeknek több, mint 10 százalékát már nem művelik meg. A válság elmélyülését jelzi, hogy az 1991. évi adatok alapján a mezőgazdaság a gazdaságokban maradó összes szabad pénzeszközökből változatlan eredmény mellett 65 év alatt tudná visszafizetni a tartozásokat. Ez a mutató 1989ben még 5 év volt! A hathatós beavatkozás azonban várat magára. Közben a mezőgazdasági vállalkozások fele már csődbe jutott. Ezzel szemben 1988-ban az egész élelmiszervertikum 46 milliárd forinttal többet fizetett be a költségvetésbe, mint amit onnan kapott támogatásként. A befizetési többlet 1992-ben már 110 milliárd forint. Az elvonáspolitika független a gazdálkodás teljesítményétől. Az élelmiszervertikum tíz éven keresztül volt képes arra, hogy egyre nagyobb mértékben finanszírozza a költségvetést. Nem túlzás azt állítani, hogy a külső és belső adósságot is. Közben azonban felélte tartalékait. Az ágazat kritikus helyzetbe került, és ez ma a gazdaság egyik legsúlyosabb rizikófaktora lett. Amint az már előre látható volt, 1993-ban drasztikusan csökken az élelmiszerexport, elsősorban árualap hiányában. Ennek csak részben oka az aszály. Idén legalább 1-1,5 milliárd dollárral lesz kisebb. A termelésben felhasznált iparcikkek árszintje 1980-hoz viszonyítva 450 százalékra nőtt, eközben a felvásárlási árak szintje csak 225 százalékra emelkedett. Ráadásul eközben folyik az ágazat tulajdoni és üzemszerkezeti átalakítása. Rögös út A földkérdés már a választások előtt az indokoltnál jóval nagyobb teret kapott, pedig minden valóságos probléma ellenére, éppen a föld esetében maradt meg legnagyobb arányban a magántulajdon, hiszen a rendszercsere idején a termőföldeknek még közel 40 százaléka magántulajdonban volt. Az elvitathatatlan: sok esetben csorbát szenvedett az önkéntesség, mégis tény, hogy ezek a szövetkezetek nagyon messze estek a kolhoztípustól. A szövetkezetekbe belépett vagy bekényszerített emberek földtulajdonjoga megmaradt. A szövetkezet a földnek „csupán" a használati jogát szerezte meg. Számolni kellett volna azzal, hogy a szövetkezetek mai tagságának döntő hányada már önként vállalta a szövetkezeti tagságot. A mai mezőgazdasági tulajdonreform alaposabb vizsgálatához érdemes egy kicsit visszatekinteni. Az 1848-as törvénykezésben felszámolták a jobbágyoknak a földesúrtól való feudális függését, de a birtokszerkezetet nem rendezték át alapvetően. A területnek mintegy fele földesúri birtok maradt. A kiegyezés hosszú időre stabilizálta a kialakult viszonyokat. A századforduló táján a földbirtokoknak alig I százaléka volt nagyobb 60 hektárnál, viszont a legnagyobb négyezer birtok uralta az összes föld harmadát. Az agrárnépesség kétharmada lényegében agrárproletár volt, a fölösleges munkaerőt a kivándorlás csapolta le. A XX. századi folytatás sem kevésbé ellentmondásos." T. Sz. I.