Délmagyarország, 1993. augusztus (83. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-16 / 190. szám

VN • A Páneruópai Piknik 4. évfordulóján, a keletnémetek előtti első határnyitásra emlé­kezve a Magyar Demokrata Fórum soproni szervezete egész napos politikai, kultu­rális programot rendezett Fer­tőrákoson. A rendezvény em­lékfutással kezdődött azon az útvonalon, amelyen négy évvel ezelőtt a keletnémetek mene­kültek. Az ausztriai Szentmar­gitbányára induló futóver­senyen Jeszenszky Géza kül­ügyminiszter is rajthoz állt. A fertőrákosi barlangszínházban délelőtt Fónay Jenő. a Ma­gyarok Világszövetségének alelnöke nyitotta meg az Euró­pa Nap '93 eseményeit, majd ökumenikus hálaadás követ­kezett. A rendezvény fővédnöke, Antall József levélben fordult a jelenlévőkhöz. A miniszterel­nök köszöntő szavait Juhász Judit szóvivő tolmácsolta a délutáni politikai fórumon, amelyen a kormány képviselői, továbbá a határokon tűi élő magyar kisebbségi szervezetek vezető képviselői szólaltak fel, illetve válaszoltak a hallgató­ság kérdéseire. Az Európa Nap Tolcsvay Béla: Napfényfia című tánc­drámájának előadásával zárult. • Magyar-román vasúti forgalom a OistöMg A Magyarország felől érkező vonatok továbbra is csak a román határig közlekednek, a román szervek ott visszafordítják a szerelvényeket. A román vasutassztrájk miatt kiala­kult helyzet tehát változat­lan - adta a tájékoztatást a MÁV főmenetirányítója vasárnap. A MÁV rendel­kezése még érvényben van, miszerint romániai rendeltetésű száHitmányok nem léphetnek Magyaror­szág területére, és idehaza sem pakolhatnak be ilye­neket. A magyar-román vasúti forgalom megbénulása miatt a hétvégén jelentő­sen megnőtt a személyfor­galom a közös közúti ha­tárátkelőhelyeken, ahol nem volt ritka a 6-7 órás várakozási idősem. • Tilost jelzett a fénysorompó GM a M§m>- S tett Makón történt szombaton, 10.05 órakor: a város belterületén, az újvásártéri közúti-vasúti szintbeni kereszteződésben a Kiszomborra települt Barát Ferdinánd 64 éves román állampolgár személygépko­csijával vonatnak ütközött.'A baleset annak ellenére történt, hogy a fénysorompó piros jelzése Figyelmeztette a gépkocsivezetőt. A kocsiban rajta kívül életét vesztette egy 3 éves gyermek, és három nő (18, 30 és 46 évesek) szintén román állampolgárok. A gépkocsi hatodik utasát, egy 18 éves nőt életveszélyes állapotban szállították a makói kórházba. A baleset miatt néhány óráig forgalomkorlátozás volt az átjárónál. Mai mellékletünk: Li SPORTJA f ALAPÍTVA: 1910-BEN f DELMAQYARORSZAG HÉTFŐ, 1993. AUG. 16., 83/190. MWB ARA: 15 FT Lesz-e Torgyán nélküli kisgazda-koalíció? A szegedi központú Nemzeti Kisgazdapárt is csatlakozott a Soltvadkerten „életre hívott" gondolathoz, mely szerint újra egységes kisgazdapártot kell kialakítani. Képünkön jobbra dr. Szeghő István, a nemzetiek elnöke, mellette dr. Boross Imre főtitkár. (Fotó: Gyenes Kálmán) Vajon hova tettem a párttagkönyvem? - jelzi a szombaton Makón és Csanádpalotán a szokásos hatalmas ovációval fogadott FKgP-pártelnök mozdulata. A kisgazdák hétvégi alföldi jamboree-jeiről szóló tudósításaink a 3. oldalon olvashatók. (Fotó: Somogyi Károly né) Európa Nap '93 Csökkent a bűnözés, javult a bűnfelderítés Csökkent a bűnözés és javult a felderftő munka eredményessége. Ezt tartalmazza a bűnö­zés és a bűnüldözés 1993. első fél évi alaku­lásáról készített legfőbb ügyészségi tájékoztató. Az egységes rendőrségi és ügyészségi bűnügyi statisztika adatai alapján az országban idén ismertté vált bűncselek­mények száma 6,9 százalékkal (210 867-re) csökkent a tavalyi év azonos időszakához viszo­nyítva. A csökkenés jellemző szinte valamennyi bűncselek­ménycsoportra: legnagyobb mértékű a változás a házasság, család, ifjúság és a nemi er­kölcs elleni (26,4 százalék), a közrend elleni (20,2 százalék) és a gazdasági bűncselekmény (19,4 százalék) kategóriákban. Egyes kiemelt csoportoknál viszont emelkedés mutatko­zott: mint például a visszaélés kábítószerrel (95,7 százalék), a csalás (51,5 százalék), vala­mint az emberölés kísérlete (30,2 százalék) bűncselekmé­nyeknél. A vagyon elleni bűncse­lekmények összbűnözésen belüli aránya 78,1 százalékról 79,9 százalékra emelkedett. Az okozott kár 15,8 milliárd fo­rint, ez 19,9 százalékkal több, mint a korábbi összeg. Figyelemfelhívó adat: a szervezetten elkövetett bűn­cselekmények száma gyakor­latilag megkétszereződött: 931-ről 1942-re emelkedett. A rendőri eljárásokban a nyomozáskezdeményezések száma 240 995-re (4,2 száza­lékkal) csökkent, a nyomozás­befejezéseké pedig 10 979 -cel (4,6 százalékkal) kevesebb, mint az előző év első fél évé­ben volt. Az utóbbi kategórián belül a vádemelések részará­nya 35 százalék. A nyomozáseredményességi mutató 51 százalék volt. sikerültek, hogy ma a port leverve a csőgitárról, ugyan­úgy szólt, mint hajdanán. A Mórában. Most is, és akkor is. Ha valaki egyik-másik csa­patnál más felállásra emlék­szik, mint amit péntek este láthatott, akkor a hiba nem az ő készülékében van. Bár min­denkit hívtak a régiek közül a szervezők, azért aki húsz éve nem fogott gitárt a kezébe, érthető módon húzódozott a fellépéstől. Akadt azért olyan is, akit legalább tíz-éve nem hallhattunk énekelni, ám hang­jának csillogása mitsem ko­pott. Egyetlen dolgot azonban nem tudott megrágni az idő vasfoga - természetesen több más dolog mellett -, neveze­tesen a hangulatot, a jókedvet, a bulit. Segített ebben az egy­kori törzsközönség is, akik a Kertmozit majdnem megtöl­tötték, s a székek közötti szű­kös helyen perdültek táncra. Mint régen. T. W. A Forma-l-es autós gyorsasági világbajnokság 11. futamát, a 8. Marlboro Magyar Nagydíjat Dámon Hill (Williams­Kenault) nyerte. A 31 éves brit pilótának ez volt az első F-l-es győzelme. Mögötte a második helyet az olasz Riccardo Fatrese (Benetton-Ford), a harmadikat pedig az osztrák Gerhard Berger (Ferrari) szerezte meg. Öreg rockerek, íialalos formában A Móra zenekar fellépése is átütő sikert aratott. (Fotó: Révész Róbert) • Azok a legendás évek - me­lyeket tavaly a Kristály idézett meg a Sportcsarnokban - újra visszatértek egy este erejéig. Pénteken az újszegedi szabad­téri színpadon támadtak fel az egykori szegedi zenekarok, s csináltak fiatalos bulit az öreg rockerek. Egyszerre volt hős- és ős­korszak, amikor a mai negy­venesek hangszert ragadtak a kezükbe. Vagy éppenséggel nekiláttak zenélő eszközt fab­rikálni, melyek aztán olyan jól • Dámon Hiti győzött Budapesten Formás meglepetés

Next

/
Thumbnails
Contents