Délmagyarország, 1993. augusztus (83. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-03 / 179. szám
4 KRÓNIKA DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1993. AUG. 3. Jelentős esemény színhelye lesz Ópusztaszer augusztus 18-án. Göncz Árpád köztársasági elnök részvételével akkor rendezik meg hazánk 19 megyei önkormányzatának országos gyűlését. A megyei önkormányzatok határozatképes létszámban lesznek jelen, s a tervek szerint efogadnak egy közös dokumentumot. Az eseményre készülődve naponta bemutatjuk Magyarország 19 megyéjét. Tolna megye A Dunántúl délkeleti részén. a Duna mentén helyezkedik el. Területe 3704 négyzetkilométer, az ország területének 4 százaléka. Az ország lakosságának 2 százaléka él itt, a megye jelenlegi népessége 253.7 ezer fő. Felszíne változatos, völgyekkel szabdalt hegyvidéki jellegű. Az éghajlati viszonyok általában jók, különösen értékes, hogy a terület nagy része napfényben gazdag, a napsütéses órák száma meghaladja éves szinten a kétezret. A megye székhelye és legnagyobb városa Szekszárd (36 857 fő), gazdasági-szellemi és közigazgatási központ. A megyére a középfalvas településszerkezetjellemző. A 108 településből 7 város - Dombóvár, Paks, Bonyhád, Tamási, Dunaföldvár és Tolna -, itt él a népesség 49 százaléka. Lakónépessége az utóbbi évtizedben csökkenő, a természetes fogyás és a vándorlási veszteség*miatt. Közel 30 olyan település van, ahol az időskorúak aránya meghaladja a 25 százalékot. Sokáig az ország iparilag elmaradott megyéi közé tartozott. Az 1960-as években kezdődött meg itt a szervezett iparfejlesztés, nagyvállalati gyáregységek és üzemek telepítésével. A '70-es évek második felétói megvalósult állami nagyberuházások Paksi Atomerőmű, Szekszárdi Húsipari Vállalat, Simontornyai Bőrgyár-rekonstrukció, Tolna Megyei Tejipari Vállalat - meghatározó jelentőségűek a megye iparában. A gazdaságát jellemző termékek közül országos, sót export jelentőségűek voltak a közelmúltig - illetve szűkebb körben még ma is azok - a húsipari termékek, a gyümölcs- és főzelékkonzervek, a tejtermékek, a puhabőr lábbelik, a zománcozott és teflon háztartási edények, csavaráruk, nyers pamutszövet, vegyi szálból terjedelmesttett selyem, frottírtermékek és villamos energia. A mezőgazdaság fontos szerepet játszik a kitűnő talajés éghajlati adottságokkal rendelkező megyében, kiváló lehetőséget teremtve a növénytermesztés és állattenyésztés számára. A mezőgazdasági know-how-szint magas, és az egyéni gazdálkodás hagyományai is virágoznak. Főbb területei: szőlő-, bor-, gyümölcs- és zöldségtermelés, hússpecialitások, fűszer- és gyógynövénytermelés, baromfitenyésztés. Gazdasági életének fellendülése elsősorban - a piacgazdaság követelményrendszeréhez alkalmazkodni tudó új vállalkozásoktól várható. Az elmúlt néhány évben a gazdálkodó szervezetek száma fokozatosan nőtt. E gazdasági egységek túlnyomó többsége korlátolt felelősségű társaság. Tájai a mai turizmus legnagyobb „hiánycikkében": a csendben, nyugalomban és az aktív kikapcsolódás lehetőségeiben bővelkednek, tájvédelmi körzetei, vadrezervátumai, a gemenci és a gyulaji erdők, műemlék kastélyai és hőforrásai - termálfürdők Dombóvár és Tamási területén ismertek - egyre több látogatót vonzanak távoli országokból is. A szekszárdi dombvidék leghíresebb borvidékeink egyike. A Szekszárdtól délre fekvő sárközi tájegység a népművészet kincsestára. A megye jó lehetőséget kínál azoknak a vendégeknek, akik kedvelik a falut, a természethez közelebb álló életformát. A falusi turizmusba bekapcsolódó települések, néhányat kiemelve: Mórágy, Szálka, Mőcsény, Váralja. u KÖZÉLETI NAPLÓ MA KATONA GYULA, a 13as választókerület képviselője 16-18 óráig fogadóórát tart a vízművek Tisza Lajos körúti székházában. HOLNAP MÉSZÁROS ATTILA, a 26-os választókerület képviselője fogadóórát tart a tá-péi ügyfélszolgálati kirendeltségen 12 órától 17.30 óráig. MIRE HASZNÁLHATÓ FEL A KÁRPÓTLÁSI JEGY? Mennyi az árfolyama? Licitálás, árverés és hasonló kérdésekről tart tájékoztatást dr. Benkő Zsuzsanna, a megyei kárpótlási hivatal vezetője délután 5 órakor, a nemzeti kisgazdák székházában (Victor Hugó utca 5.). A vendéggel dr. Lévay Endre beszélget. Mi újság a határokon? A hétfő délelőtti helyzet szerint még mindig erős a határforgalom, bár reggelre megszűnt a várakozás a magyarosztrák határ mentén. Ám ugyanakkor a magyar-román határon Nagylaknál 15, Ártándnál 10 és Gyulánál 8 órát kell várni a személygépkocsiknak a kilépésre, a teherforgalomban pedig 20, 2, illetve 5 óra a várakozás. Csengersimánál zavartalan a határforgalom. A magyar- ukrán határon Záhonynál a személyautók forgalma zavartalan, viszont a teherautók csak 4 óra várakozás után kapnak szabad utat. • Tömegbaleset Négy kocsi összefutott Ásotthalom. A község külterületén, az 55-ös sz. úton a szegedi L. L-né saját tulajdonú Opel személygépkocsijával szabálytalanul előzte a Mórahalom-Baja irányába haladó Audit, s emiatt ütközött a szembejövő, szabályosan érkező Ladával. A vétkes gépkocsivezető járművével lehaladt a jobb oldali útpadkára. Közben a Ladába belefutott egy németországi Mercedes. Négy személy megsérült, egyikőjük csigolyatörést szenvedett. Az anyagi kár a következőképpen alakul: Opel 200 ezer, Lada 60 ezer, Audi 30 ezer, Mercedes 8 millió forint... Üllés. A kiskunhaladi illetőségű H. L. 40 éves menedzser a munkahelye tulajdonát képező Lada személygépkocsival mintegy 70-80 km/óra sebességgel haladt. Figyelmetlensége miatt a jármű NYEREMENYSZELVENYEK E heti tét: 100 000 Ft A nyereményszelvényt nem kell pestéznie, csak meg kell őriznie, és ha nyer, ezt is magéval kell hozni. A B B A 3, játékos B C B D C 3, játékos D NÉV: NÉV: A 3, játéke 1 " A 1, atekos B C 3, játéke 1 s | C 1, atekos D NÉV: NÉV: Az e heti 10 nyerőszámot a csütörtökén megjelenő HDS & Délmadár családi lapunkban találhatják! Eínrc ( g> R rrnffiw Dk Az e heti 10 nyerőszámot a csütörtökén megjelenő HDS & Délmadár családi lapunkban találhatják! sMjyvűiÉR A Szabadkai úton, a műjégpálya mellett. Nyitva: 0-24 óráig a hét minden napján. Tel.: 62/321-370 ÍRT A DM? elejével nekiütközött az előtte szabályosan közlekedő lovas kocsinak. A 72 éves zsanai illetőségű P. J. hajtotta kocsi kivilágítva haladt. Az ajánlatosnál nagyobb sebességgel haladó H. L. orrcsonttörést szenvedett; az autóban 50 ezer forint, az összetört kocsiban 20 ezer forint kár keletkezett. Kövegy. A baleseti krónikákban az utóbbi időben sűrűn előforduló, Csanádpalota és Kövegy közötti útszakaszon a Berlinben lakó török állampolgár, M. E. 30 éves gépkocsivezető figyelmetlensége okozott tragédiát. Mercedes személygépkocsijával elvesztette uralmát a-jármű felett, s az út melletti, 40 cm átmérőjű japánakácnak ütközött. Súlyos, életveszélyes sérüléseit Szegeden ápolják. Gyermekkorú utasa a makói kórházba került. Az anyagi kár 250 ezer forint. DÉLMAGYARORSZÁG Orvosok 75 éve A szegedi orvosi kar egyik kitűnősége szokta mondani: Nem azért vagyunk mi, hogy a beteget meggyógyítsuk. Sokfélekép lehet magyarázni ezt az önvallomást. Élcelődésnek is azért, hogy elvegye az orvosi foglalkozásról való vita élét. Talán mély filozófiai értelmű megállapításnak az orvosi tudomány méreteiről és az orvoskodás lehetőségeiről. Akárhogy is magyarázzuk, azért föltétlenül vannak az orvosok, hogy megpróbálják a beteget meggyogyitani. Azon természetesen rég tulvagyunk, hogy az orvosnak csak egy beteggel szemben vannak kötelességei, azzal szemben, aki éppen bonckése, mikroszkópja alá, vagy rendelő szobájába kerül. Az orvost egyetemleges kötelességek is terhelik a betegekkel és az egészségesekkel szemben egyformán. És a gerinces, hivatása magaslatán álló orvos ezeknek a kötelességeknek lerovása céljából is - rendel. (...) (1918. aug. 3.) DELMAGYAR0RSZAG 50 éve Szeged iskolái, nevelőintézetei, kollégiumai (A Délmagyarország munkatársától) Figyelemreméltó feldolgozásban ismerteti dr. Ozorai Frigyes nyugalmazott székesfővárosi középiskola főigazgató a magyarországi iskolákat, nevelőintézeteket és inter1 nátusokat. A vidéki fiúnevelő intézetek és internátusok sorában ismerteti a szegedi Szent Gellért-konviktust, a tanítóképző intézeti internátust és a Szent Imrekollégiumot, a leánynevelőintézetek sorában a Miasszonyunkról elnevezett intézetet és az asszisztensnői tanfolyamot. Kollégium, férfi és női diákotthon öt van Szegeden: az Árpádházi Boldog Margit Egyetemi és Főiskolai Hallgatónők Otthona, a Horthy-Kollégium, a Szent Imre-Kollégium, a Szent Ilona Leány Kollégium és a Zrínyi Miklós Diák Kollégium. Szegeden van tanitóés tanítónőképző intézet, ipari leány-középiskola, felsőipariskola, állami vegyiipari középiskola amelynek ismertetésére külön fejezetet szentel a kötet -, állami faipari szakiskola. A kötet' a felsorolások mellett több értékes pedagógiai tanulmányt is tartalmaz. (1943. aug. 3.) VÉi-MAmmnmo 25 éve Mire vár-a szegedi vár? Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy szegedi vár... A XIII. században kezdték építeni. Építgették, építgették, míg a múlt,százaaban le nem bontották. így csupán egy kazamata rész, kapuval s egy vízibástya alapfalai maradhattak az utókorra. A régiek nem gondoltak az idegenforgalomra, s így a fejünk nekünk fáj e miatt. S ulaidonképpen itt kezdődik, akarok. Tehát van egy szépen helyreállított kazamatánk, kiállítással, kőtárral, s van egy torony, alapfalaival a feledés iszapjába temetve. Az alacsony tiszai vízállások (ilyen a mostani is) szemünk elé tárják a törmeléktől borított alapfalat a rakpart kis lejárójánál, a Béke úszóházzal szemben. A felületes szemlélő számára ez csak ajdonképpen tiról szólni ak tu amiről egy gyomokkal borított, kb. 10 m sugarú félhenger, de aki fáradságot vesz magának, vagy éppen kincseket keresve lelépeget odáig, az a szegedi vár egykori vízibástyájánál találja magát, azaz csak találná, ha nem födné mindazt a törmelék s a giz-gaz. Szeged amúgy sem bővelkedik középkori műemlékekben, a régi dolgok egészséges szeretete lehetővé kell, hogy tegye: Szeged egy új idegenforgalmi nevezetességgel gyarapodjon. Nem kerülne a városgazdálkodási szerveknek sem nagy befektetésébe, ha egy kis lelkes csoport, társadalmi munkával, esetleg a múzpum helytörténésze irányításával megtisztítaná a törmeléktől a torony maradványait. Szónoky János (1968. aug. 3.) EMMANUELLE TOURS Szeged. Oroszlán u. 1. Tel.-fax: 471 -066. A Nizza 12 nap aug. 9-20-ig. belvárosi kétcsillagos szállodában, reggelivel. Utazás luxusbusszal. Monaco-i, Cannes-i városnézés, (utána folyamatosan) .V Párizs-Loire 8 nap 22 450 Ft, aug. 21-28ig gazdag program, belépőkkel, extra program: Reins és Luxemburg (utána folyamatosan) > Mexikói körút - Acapulcoi üdüléssel szept. 12-21 -ig 111 000 Ft. i Mallorca - Tunézia 32 900 Ft-tól 1 hét tengerparti szállodában, félpanzióval, (minden szombaton indul) i Porec-lsztria 11500 Ft, aug. 21 -28-ig. 7 nap autóbusszal, elhelyezés apartmanokban. DM PROGRAMAJÁNLAT MA VAKÁCIÓ AKCIÓ. A Juhász Gyula Művelődési Központban 9 órától a Macskafogó cfmű magyar rajzfilmet, az ifjúsági házban A suszter manói. Pöttöm Panna cfmű filmeket 10 órától vetítik a gyerekeknek. INGYENES JOGSEGÉLYSZOLGÁLAT működik az Ifjúsági Információs és Tanácsadó Szolgálatnál (Arany J. u. 7., tel.: 480-166/154), 14-16 óra közölt. A JAZZ KOCSMÁBAN (Kátmány Lajos utca 14.) a Just Jazz Quinlet játszik. VÁROSNÉZÉS PANORÁMA autóbuszon, idegenvezetővel. A busz a Klauzál térről indul 10-18 óra között, óránként. HOLNAP A GEROLSTEINI KALAND cfmű operettfilmet vetítik 15 órától a Dugonics moziban nyugdíjasoknak és gyermekeknek. KERTBARÁTOKNAK. A Bartók Béla Művelődési Központ kertbarátköre és a biokertészek 17 órakor Koncz András (Szőreg, Tulipán utca 33.) kertjét látogatják meg. Itt beszélik meg a kecskeméti kirándulást és kiosztják a Kerti Kalendáriumokat. Gyere, vár a Papagáj, élelmiszer-mesevári