Délmagyarország, 1993. augusztus (83. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-14 / 189. szám

TINI SZOMBAT, 1993. AUG. 14. Legendás Lemezek Supertramp: Breakfast in America Ez az a lemez, amit egy jó lemezlovas, vagy rádiós mindig kéznél tart, és ha baj van, gyakran leforgat róla egy-két számot, megmentve ezzel az egész műsort. Nem is kell figyelni arra, hogy melyik nóta szóljon, hi­szen mindegyik nagyszerű. A Supertramp korábbi felvé­telei is elsőrangúak voltak, és a későbbi korszak termé­séből szintén érdemes válo­gatni, de kétségtelen, hogy ez a zenekar csúcsa. Ma­guk a tagok nyilatkoztak így, amikor már Roger Hodgson énekes, gitáros kiválása na­pirenden volt. Szerintük erre az időre érték el a művészi teljesítőképességük maxi­mumát, és ekkor voltak a zenélésben együtt igazán. Már az LP megjelenésé­nek időzítése is nagyon jól sikerült. Angliában ugyanis 1979. a pangás éve volt. A nagy öregek, mint pl. a Rolling Stones egész évben nem csináltak semmit. A progresszív bandák fáradni látszottak; a Yes a babérjain ült, az ELP pedig már gya­korlatilag nem létezett. A punkról kiderült, hogy egy céltalan svindli, a disco pe­dig már kezdett snassz len­ni. A Pink Floyd hagyott még októberig - a Fal meg­jelenéséig - egy kis időt, de a Dire Straits-er\ kívül ezt nem sokan tudták kihasz­nálni. Az USA-ban a west coast előretörése (Toto, Styx, Journey) biztatónak tűnt, de ott is hiányzott egy univerzális nagy dobás, ami nemcsak egyes rétegek igé­nyeit elégíti ki, hanem min­denki kedvence lehet. Ekkor kezdték a rádióállomások játszani a Logical Song-ot, a brit származású, Ameriká­ban élő muzsikusok által alapított Supertramp hatodik lemezéről kimásolt freneti­kus slágert. Erre a számra és az egész lemezre való­ban rá lehetett csettinteni, hogy „Na végre! Ez az!" Ha van a rockzenében tökéle­tes lemez, akkor a Break­fast in America az. Alapve­tően zongoraközpontú a mu­zsika, amelyet műfajilag be­határolni nem lenne szeren­csés. Vannak ugyanis stí­lusok, irányzatok és van a Supertramp. Óriási előnye ennek a zenének, hogy két szólóénekesre épül. Egy­részt az említett Hodgson „szopránja", másrészt a zongorista Rick Davies blues-os hangja színesíti a mintaszerűen megkompo­nált dalokat. Rendkívül jó arányban használ az együt­tes fúvós hangszereket (sza­xofon, klarinét, harmonika, tuba) úgy, hogy azok reme­kül kiegészítik, és nem ural­ják a hangszerelést. Olyan kiválóan muzsikál a kétve­zéres banda, hogy az ő in­terpretálásukban viszonylag ötlettelen kompozíciókat is érdemes lenne meghallgat­ni, csak a kimunkált hang­zás miatt. A Breakfast in America esetében ráadásul a témák olyan zavarbaejtő­en jók, hogy még egy gyen­gébb banda tolmácsolásá­ban is bízvást megállnák a helyüket. Nincs persze az a nagy ötlet, amit sajnálni kel­lene ezektói a vérbeli zené­szektől, akik koncerteken is olyan profin játszanak, hogy az ember azt hihetné: play­back az egész. De a Super­tramp nem az a csalós fajta! Aki a kábító effektusok, vagy a sok mindent eltakaró szintetizátor parádék híve, annak persze lehet, hogy ez a lemez első hallásra csaló­dás lesz. De ha végighall­gatja a Gone Hollywood-ot, vagy a Take The Long Way Home-ot, egész biztos, hogy úgy fogja érezni; való­jában ez az, amit már na­gyon régen keres. A dog­matikus rockertől kezdve a könnyű élvezeteket hajtó hallgatón keresztül minden­kit megfog a Supertramp azzal, hogy nem zenél mel­lé, nem emészthetetlenül elvont, hanem magától érte­tődően teszi, amit kell: le­nyűgöz és szórakoztat. A lemez megjelenését egy nagyszabású világkörüli turné követte, amelynek ösz­szeállítása a Paris című al­bumon hallható. A repertoár megszer­kesztésénél természetesen nagy hangsúlyt kapott az új anyag, de úgy tűnt, hogy az már sehol sem szorul be­mutatásra. A „Breakfast" olyan pillanatok alatt futott be, hogy egy-egy előadáson a közönség a dalait még lel­kesebben üdvözölte, mint a régebbi - és jegyezzük meg: nem gyöngébb - számokat. A Supertramp-et ha másért nem, azért érdemes hall­gatni, mert közben teljesen hihetőnek tűnik még akár az is, hogy világunk a lehetsé­ges világok legjobbika. (A Disciplina CD-szak­üzlet kínálatából ajánlotta Papp Zoltán a lemezt.) Legendás Kérdések Mikor vált ki Roger Hodgson a zenekarból? a) 1978 b) 1984 c) 1988 A helyes megfejtést a Tinimagazin címére küldhetitek be a megjelenést követő szerdáig. A szerencsés nyertes a Disciplina CD-szaküzlet által felajánlott Supertramp CD-t nyerheti meg. Előző rejtvényünk megfejtése: a Led Zeppelin szólógitáro­sa volt Jimmy Page. és-a Deep Purple után - a Whitesnake énekese Dávid Coverdale. akik a közelmúltban közös lemezt csináltak. Nyertesünk: Jáger László (Domaszék). Gratulálunk, a nyeremény átvehető az Oskola utcai Discip­lina boltban. Szegedi diákköltők antológiája Egyedülálló ötlettel állt elő nemrég a Ságvári Endre Gimnázium három, irodalom­kedvelő diákja: ha elegendő, és megfelelő színvonalú anyag áll rendelkezésükre, még ebben az évben összeállítják a Szegedi diák-költők antológiáját. A készülő kötet a város középiskolás diákjainak verstermésé­ből ad majd körképet, és nyitott valamennyi szegedi gimnazista, szakközépiskolás vagy szakmunkástanuló írása számára. Hackl Krisztián, Labádi Gergely és Németh Dezső már felhívással fordult a szegedi középis­kolák diákjaihoz, s szerkesztőségünk ehhez kíván most segítséget nyújtani. Felhívjuk te­hát az érintettek figyelmét, verseiket a kö­vetkező címre is eljuttathatják: Délmagyar­ország szerkesztősége, 6740 Szeged, Ste­fánia 10. A borítékra kérjük, írják rá: Szege­di diák-költők antológiája. A kezdeménye­zők a művek megítélésére és a kötet szer­kesztésére műbírálatban jártas szakembert kérnek majd fel, a kiadás támogatására pe­dig a szegedi cégek és intézmények segít­ségét várják. Jean-Michel Jarre a Népstadionban augusztus 19-én Gigantikus zene varázs Jean-Michel Jarre külön­leges művész. Indulásától kezdve egyike a szintetikus zene újító úttörőinek. Az elektronikus művészet és előadás mezején alkotta meg egyéniségét, anélkül, hogy közönsége életkori vagy osztályhatárok közé szorítható volna. Jelensége valóban pél­dátlan, az őt izgató vakmerő témák skálája és előadásai­nak tiszta, hamisítatlan han­gulata leírhatatlan. Művé­szete átnyúlik a hangokébői a vizuális képek és a piro­technika birodalmába is. A legújabb technológiát alkal­mazva Jean-Michel Jarre komplex élményt teremt, nemcsak történeteket mesél el a dalokon keresztül, érzé­seket is közvetít a fényeken és képeken át. A zene, a fény- és a pirotechnika egy­másra hatása kihangsúlyoz­za kompozícióinak különbö­zőségét. Azonban mindent a zene vezérel. Jarre szinte egycsapásra változtatta meg a járt utat. The Cage, 1969-ben jelenik meg az első elektro-akuszti­kus zenei album. 1972-ben muzsikája bejut a Párizsi Operába, az „AOR" előadá­sával. Egy esztendővel ké­sőbb megjelenik a 2. album, a Deserted palace. Filmze­nét ír Jean Chapot-nak, a Les Granges Brulees-hez, különféle háttérzenéket komponál hirdetések, szín­ház-, balettelőadások és re­pülőterek számára. Világvi­szonylatban listavezető lesz 1976-ban, az Oxygene meg­jelenésekor, ekkor vonul be először a Guinness Rekordok Könyvébe. A produkciót má­ig is a francia lemezkiadás legfantasztikusabb eredmé­nyeként tartják számon. Két év múlva az Equinoxe meg­erősíti ezt a sikert, és újít az elektronikus ritmusok szek­Jean-Michel Jarre hét óriáskoncertjét eddig milliók látták a világon. Lemezeiből több tízmilliót adtak el világszerte. De még nem volt egyetlen koncertturnéja sem. Mostanáig. Néhány hete ugyanis turnéra indult, melynek során augusztus 19-én Budapesten, a Népstadionban mutatja be gigantikus show-ját. venciájának bevezetésével; ezt már 35 országban adják ki. 1979 július 14-én egymil­lió ember nézi Jean-Michel Jarre koncertjét Párizsban, a Place de la Concorde-on. Év múltán újabb nagysikerű album, a Magnetic Fields, az atmoszféra most jobban kötődik a Földhöz. A zene történetének egyik leglátvá­nyosabb koncertjét adja 1986-ban Houstonban, más­fél millió ember ment el a „Rendez Vous"-ra. A követ­kező óriáskoncertre 1990­ben jelenik meg a Waiting for Cousteau, mely két el­különülő részt tartalmaz: „Calypso" - találkozása a szintetizátornak és a trinida­di acéldoboknak; „Cousteau­ra várva" - környezetorien­tált, lebegő zene. Ebben az esztendőben a francia fővá­ros ultramodern negyedé­ben, a La Defense-ban ke­rül sor, amelyet két és fél­millió lenyűgözött ember né­zett meg. Újra bekerül a Gu­inessbe. 1993 május 24-én pedig megjelent vadonatúj lemeze, a Chronologie. Az új album mögötti inspi­ráció jóval szélesebb, mint szigorú szótári értelemben vett jelentése a kronológia szónak. Az album zenei ki­fejezése annak, amit Jean­Michel Jarre „az élet ritmu­sának" tart, az életerő mö­JE^N MICHEL J^RRe 'cieqfu* götti mintáknak és szekven­ciáknak. A DNS-től a kro­moszómáig, reproduktív kö­rök, szívverések, napok, he­tek, hónapok, évszakok, évek, generációk jelennek meg előttünk. Az életünk kronológiája. Maga az album egy kört formál, az utolsó hang visszavisz minket a kezdethez. De nemcsak az új lemez jelent meg május 24-én, ha­nem ekkor nevezték ki Jean-Michel Jarre-t az Unesco jószolgálati nagykö­vetének, hogy hirdesse vi­lágszerte a „tolerancia" üze­netét. - Ez nem díj vagy kitün­tetés, hanem egy útlevél, hogy az ingujjamat feltűrve hasznos munkát végezhes­sek az Unesco-n keresztit ­mondotta a díjról Mr. Jarre. Ezt a célt szolgálja kon­certsorozata, melynek első, európai része július végétől októberig tart. A világkörüli út Ázsiától Amerikáig terje­dő szakaszát 1994-ben te­szik meg, majd 1995-ben, a „Tolerancia Evében" Párizs­ban fejezik be a gigantikus turnét. Július és október között Jean-Michel Jarre 25 kon­certet ad Európa-szerte. Négyszer annyit, amennyit az elmúlt 10 évben játszott. Óriási cuccal utazik végig a világon, szakértők szerint még soha nem használt művész ennyi technikai esz­közt egy koncerten. Az ed­digi, helyszíneken meglévő építészeti hátterek helyett most létrehozta saját „hátte­rét": egy 150 méter hosszú és 24 méter magas fantázia­várost, amely variálható nagyságú modellekből és 12 gigantikus képernyőből áll. A kétórás vizuális meg­jelenítés mellett az illusztra­tív hanganyagot eddig nem publikált zenei részletekből szerkesztették össze. Jean­Michel Jarre meggyőződé­se, hogy a zenének teljesen körbe kell ölelnie a nézőket, ezért különleges hangsu­gárzó berendezést fejlesz­tett ki, felhasználva a Pári­zsi Zenei Kutatóközpontban eltöltött éveinek tapasztala­tait. Maga ügyelt a látvány­tervezésre is. Nyolc emelet magas képernyőkre vetíte­nek 2 automata vetítőről, 5 nagyerejű lézer teszi lehető­vé a dinamikus grafikus el­képzelések megjelenítését, s még az égboltra is táncoló sugarakat rajzolnak. Turné­ján kétszáz fős csapat kísé­ri, zenészek, művészek, roa­dok. A központi színpadon Jarre-t 7 zenész veszi körül, plusz egy százfős kórus. Az Európa-turné Mont Saint Michel történelmi helyszínén kezdődött, a spanyolországi santiagói Katedrálistól a brüsszeli Atomiumon és a Wembley arénán keresztül a Versail­les-i kastélyokig tart. De ne feledjük: a turné része Bu­dapest. Augusztus 19-én. HE CSAK OLVASD - HALLGASD IS A TI NI MAGAZINT! Minden csütörtökön: 17.30 - 18.00 94.9 MHz

Next

/
Thumbnails
Contents