Délmagyarország, 1993. augusztus (83. évfolyam, 178-202. szám)
1993-08-12 / 187. szám
Száraz tónak száraz partján... (Fotó: Somogyi Károlyne) • Bicikli az iszapban Tisztuló Zápor-tó A tarjániak élvezték igazán a Zápor-tó „áldásait": a kirajzó szúnyogokat, az iszapból áradó bűzt, s a látványt, amely az utóbbi években inkább vizes szeméttelepre emlékeztetett. Néhány hete azonban megnyugvással láthatjuk, hogy megváltozott a kép. Mészáros Gábor, a Szegedi Vízművek és Fürdők igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy a tavat még a '70-es évek elején építették abból a célból, hogy a közeli víztorony telítődése esetén legyen hová „túlcsorognia" a víznek, valamint, hogy a tó - nevéhez hűen összegyűjtse a területre hullott csapadékot. A Zápor-tó egy ideig meg is felelt ezeknek a feladatoknak. Aztán jöttek az aszályos évek, s egyre kevesebb friss víz folydogált a mederbe. Közben a víztorony túlfolyórendszerének irányítását számítógép vette át, okosan szabályozva a mindenkori vízszintet - így a tóba már a toronyból sem érkezett utánpótlás. Ráadásul a két részre osztott tómedernek csak az egyik felét építették szilárd burkolattal; a másikban pedig burjánzott a nád és a sás. Az esők minden szemetet belemostak az egyre szennyesebb vízbe. Eljött tehát a cselekvés ideje. A terület képviselője, Moldován Judit indítványára a városi közgyűlés 6 millió forintot szavazott meg a tó rendbetételére. Ebből a legfontosabb helyreállítási munkákat lehet elvégezni: az iszaptalanítást, a mederfenék javítását, a hiányzó burkolat megépítését. KÖZÉLET 7 Minisztériumi vizsgálat a SZOTE-n A Népjóléti Minisztérium tése - amely arra törekszik, vizsgálatot indít a Szent- hogy az egyetem meglevő Györgyi Albert Orvostudo- épületeinek közelében termányi Egyetem ingatlanvá- jeszkedjék tovább - 1992sárlási körülményeinek tisz- ben 40 millió forintért jutott tázása érdekében. Mint la- hozzá az Innoinvest és társa punkból is ismeretes: a SZO- felkínálta Bors-házhoz. A leTE megvásárolta a nagyál- romlott ánapotú épület fellomás közelében levő Bors- újítására köze] 100 miilió házat azzal a céllal, hogy az forjm szükségeitetne, erre épületben nővérszállást, azonban az egyetemnek jeti etve vendegprofesszor, lenl inc énze lakasokat alakítson ki. . .... D . . ,. .. , , A saitóban a Bors-ház A szegedt onkormanyzat , , , , . r, ,J , ,. , ,, kapcsan feszegetett kerdésre, a Bors-hazat evekkel ezelőtt, . . . - miszerint az egyetem bevalmeg az egyetem elozo , , . . , , vezetésének ajánlotta fel lot,an nehez ^^ hangvételre, s mivel az ak- zetében mibő1 és miért kori vezetés az ajánlatot nem kellett ezt az lngatlant megfogadta el, így került 10 mii- vásárolni, kíván valószínűleg lió forint ellenében a Innoin- választ kaPni a vizsgálóbivest Beruházási és Keres- zottság. Valószínűleg kedelmi Kft. tulajdonába. írjuk -, mert a vizsgálattal Nem sokkal később az ingat- kapcsolatos kérdéseinket a lan 50 százalékának tulaj- Népjóléti Minisztérium donjogát egy budapesti ma- sajtóosztálya azzal hárította gánszemély vásárolta meg. el, hogy sajtóközleményt Az orvosegyetem új veze- adnak ki a vizsgálat céljáról. A Népjóléti Minisztérium közleménye Az elmúlt hetekben a sajtóban több cikk jelent meg, amelyek a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem gazdálkodásával, pénzeszközeinek felhasználásával, az egyetemen belüli személyi ellentétekkel foglalkoznak. Az államigazgatási szervekhez is több bejelentés érkezett, melyekben kifogásolják az egyetem gazdálkodását, kétségbe vonva egyes beruházások, illetve beszerzések indokoltságát. Az állami pénzügyekről szóló 1979. évi II. törvény és végrehajtási rendelete értelmében a miniszter feladata, hogy a felügyelete alá tartozó önálló költségvetési intézménynél felügyeleti jellegű költségvetési ellenőrzést végezzen. Ezeket az ellenőrzéseket az e feladatra létrehozott önálló minisztériumi szervezeti egység, az Ellenőrzési Főosztály végzi. A sajtóban megjelent hírrel ellentétben tehát, a Népjóléti Minisztériumban az egyetemen történtek kivizsgálására külön bizottság alakult. Az ellenőrzési programban fontos feladat a bejelentések megalapozottságának vizsgálata. Figyelembe kell azonban venni azt is, hogy a jelenlegi gazdálkodói szabályok az egyetemek számára igen nagyfokú önállóságot biztosítanak. Mindaddig, amíg az ellenőrzés tart, a minisztériumnak nem áll módjában minősíteni az egyetem gazdálkodását, erre csak a tények pontos ismeretében, a vizsgálat lezárása után kerül sor. Vántus-portré a TV2-n Az alig több mint egy éve magyar kortárs zene egyik elhunyt neves szegedi zene- legnagyobb egyéniségéről. A szerzőre, Vántus Istvánra em- f]lmet melynek készft6i Beslln lekezik az Elnémulások című . . , „ , , , „ portréfilm, melyben pályatár- Amta, Kovács Zoltán es Zomsak, tanárkollégák, tanítványok bort Éva, ma este 22.25-től és családtagok beszélnek a sugározza a TV2. Készül egy új csatornavezeték is, amely megakadályozza majd, hogy nagy záporok idején az utcai szemét ismét a tóba kerüljön. A szennyeződés ezután egy szivattyúházba jut, s csak az ezen felül összegyűlt, tisztább esővíz folyik a tóba. A tisztítás során meglepő „leletekre" bukkantak; a környékbeliek ugyanis fölösleges tárgyaikat előszerettel sülylyesztették az „illatozó" habokba. Bár a most előkerült mountain-bike kerékpár talán nem volt még hasznavehetetlen, nem úgy, mint egy századelőn készült gázrezsó, amely ugyancsak a 60-70 centiméter mély „fövenyben" nyugodott mostanáig... Összesen mintegy 5 ezer köbméter iszapot kotortak ki a mederből. Még szökőkutat is építenek: így javul a víz oxigén-ellátása, s így a tó minősége megközelíti az élővizekét. Talán még a horgászokat is megörvendeztetik: a tervekben fontolgatják kis testű, növényevő halakat telepítését is. A tavon kis híd vezet majd át, s a víz szabadon közlekedhet a két tómeder között. Az sem lehetetlen, hogy vállalkozásba adják a tavat, s akkor még talán csónakázhatnának is rajta a ráérő taijániak. Akkor viszont a vizet, s környékét is a bérlőnek kellene rendben tartani. Ha az időjárás a munkavégzők kedvében jár, s nagy esők nem áztatják föl a tó medrét, akkor október végére már a part füvesítésével is elkészülhetnek. Ny. P. • A gyerekek a müllheimi Georg-Kerschensteiner Schuleból jöttek Szegedre, a Csonka János Szakközépiskola németországi testvériskolájából, és tíz napig lesznek a Csonka vendégei. A szegedi iskola több mint egy éve talált kapcsolatot Németországba, ahol három baden-würtenbergi iskolával kötöttek társiskolai egyezséget, ezek egyike a müllheimi technikai gimnázium. A jó kapcsolatra jellemző, hogy a német iskola az elmúlt héten egy mikrobuszt ajándékozott a Csonkának, valamint tanárokat és magyar gyerekeket fogadott, utóbbiaknak idén május végén az utazási költségét is állta. A tizenöt német gyerek és tanáraik (képünkön) tegnap a szegedi városháza dísztermével ismerkedhettek és Ványai Éva alpolgármesterrel is találkoztak. Iskolai testvérkapcsolat Fotó: Somogyi Károlyné • A Szegedi Biológiai Központ alapítása óta a város és az egész Dél-Alföld legnagyobb mértékű tudományos beruházása nyomán szeptember 24-én Szegeden megnyílik a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Alapítvány Biotechnológiai Kutatóintézete. Az alapítványt idén tavasszal jelentős kormánytámogatással hozta létre az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság, és keretében három kutatóintézet felállítását képzelték el, amelyek közül a szegedi a biotechnológia, a miskolci a gépgyártás-fejlesztés, a budapesti pedig az anyagtechnológia területén folytat majd innovációs munkát. A három közül a szegedi nyílik meg először ennek előzeteseként tartottak tegnap sajtótájékoztatót az alapítvány és az OMFB vezetői. valamint az új kutatóintézet szegedi igazgatója, Nemcsók János biotechnológia-professzor. Az új kutatóintézet nem lesz konkurrenciája egyetlen szeMegnyitó szeptemberben • Bay Zoltán Biotechnológiai Kutatóintézet nem lesz vetélytárs gedi kutatóhelynek sem emelte ki mindjárt az elején Geleji Frigyes, az OMFB elnökhelyettese. A Bay Zoltán alapítvány legfontosabb célja ugyanis éppen egy olyan intézethálózat létrehozása, amely - áthidaló szervezetként - az akadémiai és egyetemi alapkutatásokat kötné össze a gyakorlati felhasználói szférával. Ennek értelmében a szegedi biotechnológiai intézet alkalmazott kutatásra vállakozik, vagyis arra, hogy többek között a Szegedi Biológiai Központ és az egyetemek alapkutatásainak eredményeiből alkalmazásra kész technológiákat fejlesszen ki, és adja el az innovációt gyakorlatra váltó cégeknek. Ez az áthidaló szerep az innováció elősegítése mellett várhatóan megmozdítja majd az itthon még oly statikus és nagyon is elkülönült kutatási-gazdasági rendszert. Geleji Frigyes beszámolt arról is, hogy az intézethálózat Az alkalmazott kutatás intézete felépítésére az OMBF, több hasonló külföldi rendszer tanulmányozása után a németországi Éraunhofer intézetek mintáját találta legalkalmasabbnak. Ez a cég nemcsak az előkészítő munkában, de jelesül a szegedi kutatóintézet felszerelésében is fontos segítséget nyújtott már, s az sem titok, hogy üzleti partner lesz az intézet első ipari megbízásában, egy szennyvíztisztítási innovációs terv elkészítésében. (Nem véletlert, hogy a szeptemberi megnyitóra Szegedre érkezik Dr. Paul Krüger, Németország kutatási-fejlesztési miniszetere is.) Ami a szegedi Bay Zoltán Biotechnológiai Intézet anyagi oldalát illeti, az alapító-igazgató, Nemcsók János profeszszor úgy véli: az intézet egy Bay Zoltán a szegedi években éven belül képes lesz működési költségeinek 70 százalékát ipari megbízásokból fedezni. A magyarországi vegyipari üzemek már most jelezték, hogy szívesen kutattatnának itt témákat, s a professzor valószínűnek tartja, hogy Németországból is el lehet majd csípni egy-egy kutatási megbízást. Mindezt, tette hozzá, nem rabszolgamunkában, hiszen az induló intézet a magyar kutatásban dolgozó szakemberekéhez képest háromszor akkora fizetést tud majd biztosítani - ami a külföldön dolgozó fiatalok hazatérése szempontjából sem mellékes. Az intézet egyébként mindössze 5 főállású kutatóval kezd, de a létszám 30-50-ig is bővíthető lehet, az ipari megrendelések függvényében. Az igazgató azonban szeretné elkerülni az intézmény fedezet nélküli túlméretezését, s inkább egy-egy téma esetében egyetemi kutatók szerződtetésével bővít majd - ami egyébként jót tesz az intézet és az egyetemek kapcsolatának is (a JATE és az intézet között már létezik szerződés). Nemcsók János professzor a biotechnológiai intézet kutatási témáiról szólva két kiválasztott területet említett meg. Úgymint az ipari és kommunális kémiai szennyezőanyagokat tartalmazó szennyvizek genetikailag mutált mikroorganizmusokkal való tisztítására, illetve a klinikai diagnosztikumok előállítására irányuló kutatásokat. Az intézet ugyanakkor évente 2-3 határon túli magyar doctorandus továbbképzését segíti, azzal a céllal, hogy hazatérve a legmodernebb biotechnológiai kutatási módszereket taníthassák. Panek Sándor