Délmagyarország, 1993. augusztus (83. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-12 / 187. szám

6 KAPCSOLATOK DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1993. AUG. 12. • Nem magától gyulladt meg... • Kiürítették a szélső házat m Négymillió iüsthe ment Lángolt a fenyőerdő ÖHömösön ^gm^ytkjm DWWR * vtR^HinRHfiEZa 11 1 3 ífajB RpKÉ; % JpM t f • Kp yHH 19 • ^k 4,1 'II -íJuKI^i^vü^HsK!^ \ vLJiXilfliNflk Fotó: Gyenes Kálmán már kész a baj. Úgy tűnik, • Mekkora terület égett le? hogy a homokbányától indult - Mintegy 25 hektáron el a tűz. pusztította el a 25 éve telepített Feketeleves a feketepiacnak? • Az árusok óvatosabbak, az ellenőrök éberebbek • A vásárlókat önmaguktól is meg kellett védeni m Helyre, címre, befutóra jön a szesz Az utolsó mohikán? (Fotó: Hárs László) Hol vaiyiak már azok a „szép idők"', amikor akár nyolc­tíz forinttal is olcsóbban kapott az ember cigarettát a nagyobb abc-k előtt - sopánkodnak a vásárlók^ A jövedéki törvény ugyanis betette kaput a feketepiacok­nak. Az üzletekben viszont rárakódik a vám, az áfa, a fenntartási költség, s lassan mindenféle adó az élvezeti cikkekre. II Udv, hadsereg! A trágárkodás nehézségei Körülbelül 12 évvel ez­előtt voltam újonc katona, azaz kopasz, rettenetesen kopasz a nagyhírű nagyatádi laktanyában. Természetesen nincs szándékomban ízesen ecsetelni, hogy hogyan, hányszor és micsoda peda­gógiai érzékkel szívattak meg az öregek, illetve az erre érdemes tisztek, tiszthe­lyettesek, és hányszor mú­lott millimétereken és a má­sodperc tört részén, hogy ott hagyjam az összes szép fo­gaimat. Ma már úgy emlék­szem vissza, mint valami „roppant" férfias, kemény, de poénos történetek füzé­rére. Az első, néhány napos gyakorlat után visszatértünk a laktanyába, és ott közel ti­zenöt darab levél várt, ame­lyeket darabonként tíz fek­vőtámasz ellenében vehet­tem át a „szobamestertől". Mindig örültem a levelek­nek, különösen ezúttal. Ak­kor vették észre az öregek, hogy én micsoda levelezést folytatok a külvilággal, s arra gondoltak, ha már ek­kora gyakorlatom van a le­vélírásban, akkor megenge­dik, hogy a napi több „fóká­zás" helyett az ő szerel­meiknek, szeretőiknek írjak szívbemarkoló leveleket. Mert hát az igazat meg­vallva, nagyon odavoltak a csinos pipikért, csak a levélírás állt tőlük olyan távol, mint sünkutyától a tésztaszaggatás. Akkoriban tehát több nővei is folytat­tam illegális szerelmes nyel­vi viszonyt. Talán volt ben­ne némi perverzió mindenki részéről, de nem kellett fó­kázni. És ez így „fer", gondoltam. Mindezt azért szántam bevezetőnek, hogy látsszék, otthonosan mozgok a témában. Méghozzá abban a témában, amit tegnapi lap­számunk utolsó oldalán hír­ként közöltünk Sz. Tibor honvéd hadnagy rémtettei­ről. Emlékeztetőül: Sz. Ti­bor honvéd hadnagy újon­cainak szabadidejében azt a parancsot adta, hogy trágár és sértő leveleket írjanak volt barátnőjének, mert a hölgy szakított vele. Ráadá­sul az újoncokkal fizettette meg a levélpapírt, a borí­tékot és a bélyeget is. Mind­erre 25 alkalommal adott parancsot. Kapott is érte 15 ezer forintos pénzbírságot (amelyből, gondolom, talán sikerül visszatéríteni az újoncoknak a mára lassan megfizethetetlen postai levelezést), ezenfelül pedig meghosszabbították soron következő rendfokozatának várakozási idejét. Sz. Tibor honvéd had­nagy bosszúhadjáratának számos erkölcsi tanulsága van, amelyeket könnyű­szerrel levonhatunk. Dilem­mázhatnánk azon is, hogy a büntetés mértéke arányban áll-e a bűnnel. De engem, mint volt bértollnokot, in­kább a levelek tartalma ér­dekelne, s ezáltal az, hogy vajon hogyan tudnak trágár­kodni, szitkozódni a mai újoncok? Illetve az, hogy volt-e az újoncokot között, aki esetleg élvezte, hogy szabadjára engedheti csa­pongó fantáziáját? Mivel a nevezett „kéziratok" minden bizonnyal zárolva vannak, ezért csak találgathatok. A 25 rendbeli szolgálati vétség engem arról győzött meg, ha nem is minőségben, de mennyiségben komoly szókészlettel rendelkeznek a mai újoncok. Azért biztosan volt a levelek tartalma kö­zött némi ismétlődés a nyomaték kedvéért. Vagy például milyen megszólítás­formákat alkalmazhattak? Gondolom, a többsége így kezdődött: „Te...". És mi le­hetett az aláírás? A te Tibid? Nem valószínű. Arról nem szól a fáma, hogy az ügy hogyan derült ki. Talán a postás mondta be az unalmast a heresérve miatt. Vagy a hölgy jött rá néhány stílusficamból, hogy ezeket a leveleket nem a Tibi írta. Persze a lényegen ez nem sokat változtat. És mi a lényeg? Talán az - ez. a példa is bizonyítja -, hogy vannak még a hadseregünk­ben finomlelkű tisztek, akik az újoncokkal íratják meg a trágár leveleket, mert ők maguk, a szép magyar be­széd hívei, és ha a nyakukat tekerik, akkor sem tudnak egy levélre való trágárko­dásnál többet összeszedni. Podmaniczky Szilárd Riasztó (Folytatás a I. oldalról.) - így igaz, de szerencsére a fiatalember rosszul tudta. A lángok csakugyan közel vol­tak, de nem a portánkon. Ki­rohantunk, és önkéntelenül a jószágok és a holmink kime­nekítéséhez fogtunk. Nemcsak a szomszédok segítettek. Itt volt a fél falu. Nem is tudom, hogyan köszönjem meg az embereknek és a tűzoltóknak a segítségét. - Nem lehet elmesélni azt a rémületet, ami elfogott ben­nünket - toldotta meg a férj. ­Valósággal zúgott az erdő. Félelmetes volt a hangja. Az állatok is megérezték a ve­szélyt. mert alig lehetett velük bírni. Egyébként 20 méterre a portától, ott csapott át az úton a láng - mutatott a gazda a kert vége felé. Öttömös Asotthalom szom­szédságában van. Mostanában a tűzoltók gyakran fordultak meg az utóbbi településen, mert felcsaptak a lángnyelvek. Gyújtogatásról beszéltek a falubeliek és a szakemberek is. Vajon mi okozhatta az öttö­mösi erdőtüzet? - kérdeztük Pesztránszky Albert őrnagytól, a megyei tűzoltóság parancs­nok-helyettesétől. - Nem magától gyulladt meg, az bizonyos - válaszolta. - Hogy mitől, azt még nem tudjuk. Lehetett szándékos gyújtogatás vagy véletlen is. Elég egy csikket eldobni, és • Az egykor virágzó szesz- és dohány feketepiacnak számító Cserepes-sorról teljesen eltűn­tek az efféle cikkeket árusítók. Nem véletlen, a vámőrség és az adóhivatal folyton-folyvást ellenőriz és keményen büntet. Ráadásul a piacot üzemeltető kft. hangosbemondója időről­időre hírül adja, mit nem sza­bad árulni a piacon, majd böl­csen azt is hozzáteszik, óva­kodjunk a zsebesektől. Kinn a parkolóban, vagy át­ellenben a villamosmegállóban gyanús külsejű emberek, még gyanúsabb szatyraiból kerül azért elő cigaretta, konyak. Ők azonban a hivatlan vendéget be sem várják, gyorsan odébb állnak a legelső gyanús jelre. - Még mindig üzlet becsem­pészni a szeszt - meséli a strandon egyik ismerősöm. ­Persze ésszel kell dolgozni. Mi csak megrendelésre hozzuk az árut. Akad kereskedő, aki át­veszi. A jugó konyakot nálunk is kapni, egyszer vesz számlára egy kartonnal, azután mondja meg valaki, meddig tartott a tíz üveg. • Kint az utcán... - ...azt meg sem érdemes próbálni. Kész lebukás. A lakótelepek nagyobb ábé­céi előtt évek óta virágzott feketepiac. Az elmúlt napok­ban tett körsétáink során azon­ban mi sem találkoztunk szeszt árusító „vállalkozókkal". - Profilt váltottak a keres­kedők. Ma már papírzseb­kendőtől a kóláig mindent kínálnak szesz és cigaretta helyett - mondja dr. Négyökrű Dezső, a közterületfelügyelet vezetője. • Mit tapasztaltak az ellenőrzések során? Nagymértékben vissza­szorult az illegális árusítás, vugusztus elseje, a jövedéki i örvény életbelépése óta na­ponta ellenőrizzük mi is az árusokat. Elvétve találunk csak szabálytalanságot. Most csak 30-40 üveg elkobzott tömény­szesz van a raktárunkban. • Megszűnt a feketekere­kedelem? - Az sosem szűnik meg teljesen. Mindig akadnak olyan új vállalkozók, akik ebből él­nek. Szerintem rafináltabbak lettek a módszerek. Megbí­zásra hozzák be az italokat és címre viszik. Ma is akad egy ré­teg, amelyik a csencselésből él. • • Mitől változott meg egy­csapásra a helyzet? - Meglehetősen szigorú a büntetés. Amellett, hogy ma már el kell kobozni az árut, még 10-50 ezer forintnyi bün­tetés is kijár a feketézőknek. Ezt nem érdemes megkoc­káztatni. fenyőfákat. A kár meghaladja a 4 millió forintot. • Az erős szélben még szerencsésnek is mondható, hogy ennyivel beérték a lángok... - Arra rágondolni is rossz, mi lett volna, ha elérik az első házat... Más irányba „mentek", ahol tuskókat találtak. Szeren­csére tisztások tarkították a fenyvest, így nem tudott 20-30 métereket „ugrani" a tűz. Egy óra alatt sikerült eloltanunk. Dolgoztak a szegedi, a vásár­helyi, a makói, a halasi egy­ségek, és besegítettek a pusz­tamérgesi, a mórahalmi és a helybéli önkéntesek is. Öt vízszállítót és nyolc fecskendőt vetettünk be. Mindenképpen szólnom kell a lakosság oda­adásáról is. Egy lánctalpas gép dolgozott a közelben, nagy hasznunkra volt. Ahogy az események előre­haladtak, a tűzoltók megnyug­tatták a Bata házaspárt, las­sacskán hozzáláttak a bútorok visszaszállításához. A háziasz­szony Turcsányi István kezét kötözgette. - Mi érkeztünk elsőnek ­magyarázta a pusztamérgesi önkéntes tűzoltó. - Már mesz­sziről láttuk a hatalmas lángo­kat. Előbb a villanyoszlopnál kezdük az oltást, aztán pedig arra törekedtünk, hogy a szélső házat védjük a tűztől. Egyéb­ként nem oltás közben sérült meg a csuklóm, hanem most, amikor szereltünk össze. Amikor elköszöntünk, Batá­né még egyszer a lelkemre kötötte, feltétlenül írjam meg, nagyon köszönnek mindenki­nek mindent. V. Fekete Sándor Késő délelőtt a Szent István téri piacon nagy a csend. A zöldség- és gyümölcs árusok közé be-bekeveredik egy-két limlomot kínáló árus is. Sza­tyorból kikandikáló konyak sehol. • Egy kis konyak kelle­ne...- fordulok oda hallkan az egyik eladóhoz. - Az nincs - vágja el az el sem indult beszélgetést, s már csapja is félre a fejét. A kocsi visszapillantó tükrében azután alaposan megnézem magam: pedig nincs is fináncfizimis­kám... - A vásárlók nem örülnek a jövedéki törvénynek - mondja Pálkuti Istvánné a megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetője - Érthető is, azelőtt jóval olcsóbban megvehették az italt és a dohányárut a bolt előtt, mint odabennt. • Ellenőrizték már a fe­ketepiacokat? - Ez inkább a vámőrség az adóhivatal dolga, de azért mi is nyitott szemmel járunk. més...? - Nem látunk illegális áru­sokat. Ami persze nem jelenti azt, hogy végleg megszűnt volna a feketekereskedelem. Ismerve önmagunkat, megtaláljuk mi még a kiskaput, a most bezárt nagy mellett. De az is lehet, hogy a rendeletalkotók csak önmaguktól szerették volna megvédeni a vásárlókat. Rafai Gábor Kis hazánkban, hála a kocsi­feltöréseknek, betöréseknek, elszaporodtak a különféle riasztóberendezések, amelyek képesek iszonyatos, fülsiketítő hangjukkal elriasztani a rossz­ban sántikálókat. Illetve nem csak őket, mert előfordul ám, hogy az ezrekbe kerülő riasz­tók, látszólag teljességgel ért­hetelen módon bekapcsolnak, s riadóztatják - akár éjszaka is ­egy egész utca békés polgárait. Gyakori, hogy a mellettük el­haladó kétütemű elektronikus viharától, vagy az udvaron ját­szadozó gyerekek labdájától, esetleg az autót nem rendel­tetésszerűen használó négylá­búaktól a riasztóval felszerelt kocsik vijjogni kezdenek. Az emberek legnagyobb része az évek során hozzászokott a városban gyakorta felharsanó, egy ideig szirénázó, majd az érdektelenség láttán elhallgató riasztók hangjához. Kedden este tíz óra után néhány perccel a Kárász utcán szólalt meg egy villogóval kombinált berendezés, az egyik nemrégiben átadott, fehérneműket áruló üzletben. Az autóriasztókhoz edzett la­kók közel tíz percig voltak kénytelenek hallgatni az előb­bieknél sokszorta élesebb si­vítást, az utcán sétálók közül egyesek döbbenten álltak, hol történhetett betörés. Szeren­csére csak vaklárma volt, ami azonban nem vigasztalta az álmukból felriadókat. Meglepő módon a rendőrök sem a vij­jogás alatt, sem utána nem jöt­tek ki a helyszínre. Nem tu­dom, volt-e a közelben valaki, akinek tervei között szerepel egy főutcán lévő üzlet éjszakai kifosztása. Ha igen, akkor levonhatta a következtetést, nem nagy ügy az egész. Ezek szerint történjék bármi - ri­asztó ide, riasztó oda -, éjszaka a rendőrök is alszanak. Ri­asztó, nem igaz? P. T. P.

Next

/
Thumbnails
Contents