Délmagyarország, 1993. augusztus (83. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-11 / 186. szám

IV. GAZDASÁGI MELLÉKLET i% SZERDA, 1993. AUG. 11. Lesz tej! Elegendő lesz a hazai tej­mennyiség a magyar fogyasz­tás fedezésére - jelentette ki Berend Ferenc, a Szarvas­marhatenyésztők Országos Választmánya elnöke a testület pénteki ülésén. Az érdekképviseleti szerve­zet vezetője aláhúzta: az ellá­tási biztonság főként annak köszönhető, hogy a tejtermelés 20 százalékos mérséklődésével együtt mintegy 17 százalékkal csökkent a lakossági tejfo­gyasztás is. Az első féléves adatok alapján mintegy 700 millió liter körülire becsülhető a felvásárolt tej mennyisége, ami éves szintre vetítve 1,5 milliárd litert jelent. A választmányi ülésen je­lenlévők szerint a jelenlegi költségeket figyelembe véve a tej garantált árának 25 forint körül kellene alakulnia. Felvetődött az is, hogy a ma­gyar termelést védeni kellene a külföldi konkurenciától, azaz bizonyos importkorlátozásokra lenne szükség. Ezt vám­emeléssel és a lefölözési rend­szer bevezetésével látnák megoldhatónak. Az első félév­ben az import tejtermékek ér­téke elérte a 26 millió dollárt, míg a múlt évben az összes tejtermék-behozatalra becslé­sek szerint 47-52 millió dollárt fordítottak. Az ülésen szor­galmazták azt is, hogy az exporttámogatást ezentúl termelők kapják, hiszen az utóbbi évek gyakorlata szerint e támogatásnak csupán 50-60 százaléka jutott el ténylegesen a gazdálkodókhoz. Jelentés a földekről A kalászos gabonákat július végéig országosan 85-90 száza­lékban betakarították. A járulékos munkák - szalmabetakarftás, tarlószántás — területenként eltérő mértékben ugyan, de kissé felgyorsultak. Az őszi búza termésmennyisége és minősége különböző az ország Iferületein. Baranyában és Tolnában hektáronként 5 tonnát meghaladó vagy megközelítő termés várható. A leggyengébb hozamok Heves megyében várhatók, átlag 2 tonna hektáronként. Országosan a termés előreláthatóan mintegy 3 tonna lehet. Így az országban 3 millió 'tonna gabonatermésre számíthatnak. A búza minősége változó, a hektolitersúly 80 kilogramm körüli, a sikértartalom jó, minősége viszont gyenge. Olajüzlet, tisztességgel A Moulin és a széljárás Szakács József múszaki ember, más telephelyen autóalkatrészeket gyárt, itt ügyvezető igazgatóként próbálja kamatoztatni tapaszta­latait. Az egy éve mezőgazdasági és élelmiszeripari gépek forgal­mazására alakított 98 százalékban magyar, 2 százalékban román tulajdonú káeftében most kezd az üzlet belendülni. A vállalkozások egyéb feltételeinek hiányosságai, 22 élelmiszergazdaság elhúzódó válsága okozhatták, hogy a tömegesen jelenkező érdeklődők eddig a „mit parancsol" kérdésre a „csak nézelődünk" választ adták. A legutóbbi, kiszombori napra­forgó termesztési bemutatón való részvételük már fordulatot sejtet. Több készpénzes vásárló jelezte szándéka komolyságát. A Temesváron, osztrák licenc alapján gyártott, óránként négy mázsa búza őrlésére alkalmas búzamalom pár ezer lakosú kis­A szélmalom emblémát választó szegedi Moulin Kft. az általa kínált gépek és berendezések tanúsága szerint igen érzékeny a változó szélirányra. A nagy állami élelmiszeripari cégek nehézségeivel párhuzamban egyre több kisüzem, teszem azt malom vagy olajütő jelenik meg a vállalkozók, vagy csak álmodozók képzeletében. A Moulin Szőregi úti bemutató mintaüzeme viszont kézzelfogható valóság. települések magán- vagy társas vállalkozásai számára ajánlható. Egy olasz-román cég az olajkinye­rés komplett gépsorának kizáróla­gos forgalmazását bízta a káeftére. A Szőrégi Takarékszövetkezet hároméves futamidejű lízinggel segít áthidalni a vevők pénzte­lenségéből adódó nehézségeket. Eddig mindez egy egyszerű ke­reskedelmi ügyletnek tűnhet, ha nem említjük meg a piackutatás­ban kifejtett aktív tevékenységü­ket. E visszahatás révén a Magyar­országon értékesített malmokat nedvesítő berendezéssel látták el. Most az olajprésekhez csatlakozó kis palackozó terveit küldik el az ottani konstruktőröknek. A hide­gen sajtoltak mellett a választékot színesítheti a pörkölő használatá­val nverhető, zamatos olajféleség. A hagyományos ízek nosztalgiája megér egy próbálkozást. A másik végletet az a hidegsajtolt olaj jelenti, amelyet az importáló kívánságára meg kell fosztani az egyébként kellemes napraforgó illattól. E technikai és technológiai változtatások sorába illik, hogy az eredetileg vastartályok helyett nálunk saválló edények tartoznak a kollekcióba. T. Sz. I. Műholdon át „tervezték" a Mondeót Látogatók a Capitol autószalonban Fotó: Gyenes Kálmán Van a Mondeonál drágább Ford személygépkocsi, van amelyik „ördögibb" műszaki jellemzőkről is tanúskodik árban, teljesítményben, ám a Capitol autószalon látogatói a legnagyobb érdeklődéssel mégis az ott látható Mondeokat nézegetik. Azért talán, mert megszületését legendák veszik körül, vagy mert az alaptípus 1.7 milliós áráért valóban a legtöbbet képes nyújtani ebben a kategóriában? E kettő ugyanannak a dolognak a két oldalát alkotja, hiszen lassan már köztudott, hogy a Ford-birodalom amerikai és európai agyközpontjának közös munkával elkészített új modellje minden idők legnagyobbszabású autókonstrukciós projektjének terméke. Öt év telt el, míg az alapkoncepcióból, mely szerint egy világautó létrehozása volt a cél, az első szériakocsi elkészült. A több mint ezer tervezőt számláló team munkatársai óceánnyi távolságban dolgoztak egymástól - Európában és Amerikában, és hogy egymás minden gondolatáról informálva legyenek, a két tervező központ számítógéprendszerét műholdas csatornával kapcsolták egymáshoz. Maga a számítógép teljesítménye is „csúcs" volt - így aztán az is érthetővé válik, hogy a Mondeo­család kifejlesztésére elköltött 6 milliárd dollár ugyancsak csillagászati nagyságú. Mondjuk, több mint kétszerese, mint amennyit kormányunk egy év alatt az államháztartás hiányaként elő képes állítani. Mindazok, akik kilátogatnak az autószalonba a Capitol vendé­geként, a Mondeoban az ezredforduló világautóját csodálhatják FORD Autószalon és Szerviz Szeged, Dorozsmai út 12. Tel: 62/325-587 Nyitva hétköznap este 6-ig, szombat-vasárnap 15 óráig. Olajozottan működő szervezet Kamarai ^ hírek '•v^'vlITí'-'' Délszláv kereskedelem A várakozásnak megfele­lően nagy érdeklődés kísérte azt a budapesti kamarai ren­dezvényt, melyen Szlovénia, Horvátország, Szerbia-Monte­negró és Bulgária magyar kereskedelmi tanácsosai tar­tottak tájékoztatást az érintett országok gazdasági helyze­téről, Magyarországgal foly­• tátott kereskedelméről és a továbblépés lehetőségeiről. Lestár Tibor Szlovénia általános helyzetét elemezve elmondta, hogy jelenleg a legnagyobb problémát a túl­méretezett kapacitások jelentik az országnak. A jugoszláv belső piac összeomlásával jelentős piacvesztés érte Szlo­véniát, és így a kapacitás­kihasználatlanság még inkább érzékelhető. További gondot jelent, hogy a privatizáció még nem ment végbe. Az átalaku­láshoz szükséges törvények megszülettek, jelenleg a vál­lalatok felértékelése folyik. A kereskedelemi forgalomban 1992-ben az export 6 milliárd dollárt tett ki, az import ezt meghaladta. A forgalom 78 százaléka a fejletl, nyugati országokkal realizálódik. Kedvező az ország megftélése az európai gazdasági tömö­rülések részéről: az EGK-val már együttműködési megálla­podást kötöttek, az EFTA részéről pedig szintén biztató jelek mutatkoznak az együtt­működésre. A magyar-szlovén árucserében 1991-ről 1992-re 100 százalékos forgalom­növekedés következett be. A magyar kivitel 80 százaléka ipari, mezőgazdasági alap­anyag, a gépipari termékek részesedése viszont az 1 százalékot sem éri el. Egyelőre kevés a vegyes vállalat, illetve vállalati képviselet ebben a viszonylatban. A horvát gazdaságot ele­mezve dr. Páncsity János szin­tén a belső piacvesztést emelte ki fő problémaként. A ter­melési érték a háború előttinek fele, a szolgáltatások terén (turizmus, szállítás) pedig nagyobb a visszaesés. A kül­kereskedelmi árucserében némileg kedvezőbb a helyzet, a belső piacszűkülés miatt a megtermelt áruk növekvő hányada kerül exportra. A kivitel napjainkra elérte a háború előtti forgalom 80 százalékát. Újabb lépés az EK felé Az Európai Közösségben 1987 óta sikerrel működő EURO INFO CENTRE háló­zatához - az EFTA-országok, Lengyelország és Csehország után - Magyarország is csatla­kozott, és így bekapcsolódott a Közösségi információszol­gáltatási láncba. A Magyar Gazdasági Kamarában működő információs iroda az EK Bi­zottságától származó doku­mentáció és adatbázisok alapján felvilágosítást ad fontos Közösségi, illetve tag­országbeli jogszabályokról, terméknormákról, piacra jutási lehetőségekről, üzleti aján­latokról, valamint a különböző EK segély- és akcióprog­ramokba való bekapcsolódási lehetőségekről és annak mód­jairól. A hálózaton keresztül az MGK tájékoztatja a külföldi érdeklődőket a magyar jog­szabályokról. befektetési és vállalkozási lehetőségekről. Az információszolgáltató iroda a regionális és megyei kama­ráknak rendszeresen megküldi az aktuális információkat, de az irodától közvetlen lekér­dezésre is lehetőség van. Cím: Magyar Gazdasági Kamara E1CC Budapest, 1055 Kossuth tér 6-8. Tel.: 131-4722, 153-3333/337. F.: 269-4628. Vida Krisztina ügyvezető. Á VÜ-tenderek Az ÁVÜ megbízásából a Körösi Sütő- és Édesipari Vállalat nyilvános, egyfordulós pályázatot hirdet a Vésztői Sütőipari Termelő és Keres­kedő Szolgáltató Kft.-ben az ÁVÜ-t megillető 100 száza­lékos üzletrész teljes egé­szében történő megvásárlására. A pályázaton való részvétel feltétele a kft.-re vonatkozó részletesebb üzleti adatokat tartalmazó tájékoztatóanyag és a pályázaton történő rész­vételre vonatkozó feltételfüzet Farkasinszki György vállalati biztosnál (5501 Gyomaendrőd, Pásztor János u. 35., Tel.: 67-386-622) való átvétele. Ára 10 000, Ft + áfa. A pályázat benyújtásának határ­ideje 1993. augusztus 23. 12 óra. A pályázat beadásának helye Bálintfy és Társai Nem­zetközi Kereskedelmi Ügyvédi Iroda, 1053 Budapest, Szép u. 2. V. em. 515. A Szolnok Megyei Gabona­forgalmi és Malomipari Vál­lalat a Kossuth Holding Vagyonkezelő Rt. közre­működésével, az ÁVÜ egyet­értésével egyfordulós, nyílt pályázatot hirdet a vállalat tulajdonában lévő telephelyek megvásárlására. A pályázat benyújtásának határideje 1993. augusztus 24. 10 óra. A pályázat beadásának helye Szolnok Megyei Gabona­forgalmi és Malomipari Vál­lalat (titkárság), 5200 Török­szentmiklós, Bethlen út 47-49. A telephelyek helyszíni meg­tekintésére lehetőséget biz­tosítanak. A helyszíni meg­tekintés időpontjának egyez­tetése a vállalat műszaki osz­tályán, Péter István ügyin­tézőnél történhet (Tel. fax: 56-353-487). A Temaforg vállalat meg­bízásából a C. I. Tanácsadó Kft. nyilvános pályázatot hirdet a vállalat kezelésében levő Kunszentmiklós, Rákóczi út 63. sz. alatti, a Mohács, Budapesti úti és a Mohács, Timár u. 1. sz. alatti ingatlanok megvásárlására. A pályázat benyújtásának határideje 1993. augusztus 31. 12 óra. A pályá­zat beadásának helye C. I. Tanácsadó Kft. 1121 Budapest, Eötvös út 13-15. A pályázat meghirdetésével egyidejűleg az ingatlanok főbb adatairól és jellemzőiről információ besze­rezhető Muzslay Lászlótól (C. I. Tanácsadó Kft. tel. fax.: 155-86-92. 156-47-26.). Az Ipargazdasági Intézet az ÁVÜ-vel fennálló keretszer­ződésben foglalt jogosítvá­nyának megfelelően eljárva, az önprivatizációs program kere­tében nyilvános pályázatot hirdet a Szolnoki Bútoripari Rt. (5004 Szolnok, Tószegi út 10-12.) állami tulajdonú rész­vényeinek értékesítése cél­jából. A pályázatokat 1993. augusztus 31-én 14 óráig lehet benyújtani az Ipargazdasági Intézet titkárságán (1117 Budapest. Dombóvári út 17­19. fszt. 19.). A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást ad Zsivánovits Iván, az Ipar­gazdasági Intézet főmunkatársa (tel.: 181-29-19). MNB-devizaárfolyamok Devizanem vételi közép eladási árfolyam 1 egységre, forintban angol font 142,25 142,60 142,95 ausztrál dollár 64,85 65,00 65,15 belga frank (100> 262.25 262,83 263,41 dán korona 13,90 13,93 13,96 finn márka 16.44 16,49 16,54 francia frank 15,98 16,02 16,06 holland forint 49,73 49,84 49,95 ír font 132,86 133,18 133,50 japán yen (100) 90,73 90,88 91,03 kanadai dollár 73,61 73,78 73,95 kuvaiti dinár 315.71 316,40 317,09 nemet márka 55,96 56,08 56,20 norvég korona 12.89 12,92 12.95 olasz lira (1000) 59,04 59,20 59,36 osztrák schilling (100) 795,73 797,43 799,13 portugál escudo (100) 54.76 54,90 55,04 spanyol peseta (100) 67,83 68.02 68,21 svájci frank 63,12 63.26 63,40 svéd korona 11,97 12,00 12,03 tr.és cl.rubcl 27,43 27,50 27,57 USA dollár 95,13 95,33 95,53 ECU (Közös Piac) 106,79 107,04 107.29 AZ 1 %-OT SZERKESZTETTE: KAPAI GÁBOR MNB-valutaárfolyamok Pénznem vételi közép eladási árfolyam 1 egységre, forintban angol font 141,00 142,40 143,80 ausztrál dollár 64,24 64,86 65,48 belga frank (100) 261,46 263,79 266,12 dán korona 13,86 13,99 14,12 finn márka 16,44 16,64 16,84 francia frank 15,94 16,08 16,22 görög drachma (100) 39,75 40,17 40,59 holland forint 49,54 49,97 50,40 Ir font 131,93 133,23 134,53 japán yen (100) 90,37 90,97 91,57 kanadai dollár 73,03 73,73 74,43 kuvaiti dinár 312,84 315,59 318,34 német márka 55,71 56,19 56,67 norvég korona 12,86 12,98 13,10 olasz lira (1000) 58,87 59,51 60,15 osztrák schilling (100) 792,08 798,88 805,68 portugál escudo (100) 54,45 55,00 55,55 spanyol peseta (100) 67,74 68,50 69,26 svájci frank 62,83 63,37 63,91 svéd korona 11,88 12,01 12,14 USA dollár 94,37 95,15 95,93 ECU (Közös Piac) 106,40 107,38 108,36

Next

/
Thumbnails
Contents