Délmagyarország, 1993. július (83. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-29 / 175. szám

CSÜTÖRTÖK, 1993. JÚL. 29. A VÁROS 7 • Szeged nagy tudósának ­díszpolgárának -, az iskola­teremtő matematikusnak. Sző­kefalvi-Nagy Bélának ma van a nyolcvanadik születésnapja. Azt mondta egy nemrég ké­szült interjúban (amely a Sze­ged című folyóirat májusi szá­mában jelent meg), hogy a ma­tematikai gondolkodás nem kötődik életkorhoz. Tipikusan laikus kíváncsiskodásra vála­szolt így; a kérdéseimmel tud­niillik egyre azt firtattam, mi­ként volt lehetséges, hogy rendkívül fiatal korában egyen­rangú tudós kollégája lett taná­rainak, a kor legkiválóbb mate­matikusainak. Szerettem volna megragadni azt a pillanatot, amelyhez hasonlókról legen­dák születnek; melyek körül­lengik a maradandó értékeket létrehozó tudósokat, s mely le­gendák lényegileg hasonlíta­nak az alkotó művészek legki­válóbbjait övező titokzatos tör­ténetekhez. A mű születéséről szólnak ezek a történetek - s alighanem egy kicsit hazudó­sak. A pillanat művének ­véletlenek összejátszásának ­tüntetik föl azt, ami pedig a fegyelmezetten gondolkodó, már-már aszkétikus szorgalmú, alkotó energiákat egy célra összpontosítani képes - és kíváncsi ember teljesítménye. A professzor sose mondta, nem is mondaná így ki, de tulajdonképpen arról van szó, hogy huszonéves korában egy bizonyos tudományos - operá­torelméleti - témában eredmé­nyesebb volt, mint az ugyan­azzal a témával is foglalkozó nagy matematikai elmék; mint a tanárai, a mesterei. A történet lényege, hogy azon az egykori nyáron a Mester - Riesz Fri­gyes - „megkínálta" tehetséges tanítványát a Feladattal, mely­lyel már Neumann János is foglalkozott volt, s melyben a tanár, Riesz, alapvető könyvet és sok nevezetes dolgozatot publikált addig... A tanítvány hazament és dolgozott. Képzeljük el a várakozástel­jes pillanatot: munkájának eredményét az egyik tiszai ha­jóra <vitte le a Mesternek, aki jól megérdemelt pihenőjét töl­tötte awízen... „Van benne egy rossz lépés"- mondta szűk­szavúan a diákjának és vissza­Nyár volt. Sorok Szőketalvi-Nagy Béla születésnapján adta a papírokat. Megpróbál­hatjuk a lehetetlent, elgondol­ni, melyikük mit érezhetett: a tanár, aki - minek szépítsük ­minden bizonnyal megakadt ebben a munkában, s bízott a fiatal, friss gondolkodás ered­Fotó: Schmidt Andrea ményében... A tanítvány ­mint akit leforráztak? Hát nem. „Nekiláttam kiköszörülni a csorbát" - mondta jó néhány évtized múlva, az emlékeiben kutatva, s mosolygott - a fel­idézett egykori képen? „Otthon Tájékoztató a jövedéki szabélyozésról Az 1993. évi LVIII-as tör­vény „A jövedéki szabályo­zásról és ellenőrzésről, vala­mint a bérfőzési szeszadóról" 1993. július l-jén életbe lépett. A törvény alapján a jövedéki tevékenységek folytatásához jövedéki engedélyt kell kérni. Engedélyköteles jövedéki tevékenységek: - fermentált dohány - dohánygyártmány - szeszgyártási termék - pálinka - borpárlat - szesz - szeszes ital - sör - kőolajtermékek előállítá­sa, raktározása, tárolása, nagy­kereskedelme, exportálása, importálása, kiskereskedelme - kávé importálása és kis­kereskedelme. A jövedéki termékek ter­melésére, önálló raktározására, nagykereskedelmi forgalmazá­sára, exportálására a jövedéki engedélyt a Vám- és Pénzügy­őrség Területi Parancsnoksága adja ki. Jövedéki termékek kiskeres­kedelmi forgalmazására a jö­vedéki engedélyt annak a tele­pülési önkormányzatnak a jegyzője adja ki, amelynek ille­tékességi területén a jövedéki termékeket értékesíteni szán­dékoznak. Jövedéki termékek kiskeres­kedelmi forgalmazására jöve­déki engedélyt az a kérelmező kaphat, aki - dohánygyártmány, szesz, szeszes ital, sör, kávé forgal­mazásához üzlethelyiséggel rendelkezik, cigaretta értékesí­tése, ideértve a kiskereskedel­mi forgalmazáshoz értékesítő automata egységet is - a kőolajtermékek forgal­mazásához üzemanyagtöltő-ál­lomással, önálló háztartási tü­zelőolaj eladóhellyel vagy tü­zelőanyag-telephellyel rendel­kezik. Dohánygyártmány - általános áruház - élelmiszer-áruház - élelmiszer jellegű vegyes üzlet - az egyéb kiskereskedelmi szakboltok közül a dohány- és ajándékbolt - vendéglátóipari üzletek - kereskedelmi szálláshe­lyek (a fizetővendéglátó-hely kivételével) - üzemanyagtöltő állo­mások területén lévő üzlet­helyiségekben. Szesz és szeszes ital, valamint sör - általános áruház - élelmiszer-áruház - élelmiszer szaküzletek közül az édesség-, kávé- és teaszakbolt, palackozott italok boltja - élelmiszer jellegű vegyes üzlet - vendéglátóipari üzletek - kereskedelmi szálláshe­lyek (a fizetővendéglátó-he­lyek kivételével) - üzemanyagtöltő-állomá­sok területén lévő üzlethe­lyiségben kizárólag palackos, dobozos kiszerelésben. Kávé - általános áruház - élelmiszer-áruház - élelmiszer jellegű vegyes üzlet - kávé-, tea- és édesség­szaküzlet Motorbenzin, gázolaj és háztartási tüzelőolaj - üzemanyagtöltő-állomá­son - háztartási tüzelőolajat, ön­álló háztartási tüzelőolaj eladó helyen vagy tüzelőanyag-te­lephelyen. Jövedéki termékek kiskeres­kedelmi forgalmazásának en­kormányoz Szegedi napok Szeged megyei jogú város polgármestere idén ven­dégül látja a külföldön élő szegedi polgárokat egy há­romnapos program keretében, augusztus 19-21. kö­zött. Kérik az érintetteket, értesítsék erről rokonai­kat, hozzátartozóikat, amennyiben nem jutott el hoz­zájuk meghívólevelük. Találkozás augusztus 19-én a polgármesteri hivatalban (Széchenyi tér 10.) a 102-es szobában reggel 9 órakor. Minden külföldre szakadt szegedi polgárt szeretettel várnak. gedélyezésére irányuló kérel­met formanyomtatvány kitölté­sével kell benyújtani a Szeged M. J. Város Polgármesteri Hi­vatal Vagyonkezelő és Vállal­kozási Irodájánál Szeged. Szé­chenyi tér 11. II. em. 227. sz. szoba. A kérelem a Polgármesteri Hivatal Vagyonkezelő és Vál­lalkozási Irodájánál, illetve a Vám- és Pénzügyőrség megyei Parancsnokságánál (Szeged, Jókai u. 9.) megvásárolható. Határidők Az a jogi személy, jogi sze­mélyiséggel nem rendelkező szervezet és természetes sze­mély, aki e törvényben megha­tározott jövedéki tevékeny­séget 1993. július 1. napja előtt megkezdte, 60 napon belül, 1993. augusztus 30-ig jövedéki engedély iránti kérelmet kö­teles benyújtani az illetékes engedélyező hatósághoz, a Vagyonkezelő és Vállalkozási Csatornaépítés Jó ütemben halad a szenny­vízcsatorna-építés. Alsóváros­ban a Pásztor és a Középkapu utcában még folyik a munka, az Araszt, a Távol, a Kácsa, a Tisza L.. a Szent Antal, az Al­földi utcában már befejeződött. Kiskundorozsmán is a tervezett ütemben halad az építkezés. A múlt hónapban hagyták hanyatt feküdtem a díványon és gondolkodtam, gondolkod­tam... Meg voltam győződve, hogy jó irányba indultam el. Pár nap múlva megtaláltam a helyes lépést." A tanár kézfogásával kollé­gájává fogadta tanítványát. A „pillanat" története nerii látványosan színes; de belső, drámai feszültsége megkapó. Szójátékos hasonlattal: az ana­lízis későbbi professzorának életéből ez a történet hasonlít az analitikus drámákhoz; ami­kor a függöny fölmegy, már minden megtörtént... A geo­metria és az algebra tudósa, az édesapa, Szőkefalvi-Nagy Gyula, s az ugyancsak termé­szettudományokat tanító édes­anya korán észreveszik a gyer­mek különleges képességeit ­a matematikai jellegű játékok révén. A családi légkör, a szü­lők példája és a megválasztott iskolák meghatározók: Szőke­falvi-Nagy Béla - diákként és felnőtt korban - amihez csak valaha hozzáfogott, lelkiisme­retesen és szisztematikusan elvégezte; értsd: a végére járt. sosem hagyta felébe-harma­dába. A képesség: öröklött és szerzett - ezt mutatja ( szá­momra, és sok egyéb megta­nulnivaló mellett) a ma is bá­mulatosan friss szellemű és if­jakat megszégyenítően tevé­keny nyolcvanéves professzor „története". Életpéldája. Kevés egyéb tapasztalásunk adatik mostanában, amely ha­sonlóképpen reménnyel teljes. Professzor úr, engedje meg, hogy szívből köszönjük és kö­szöntsük. Sulyok Eizsébet A mai napon Szőkefalvi­Nagy Béla születésnapját, saját kérésére, szűk családi körben ünnepli. Csak a Bolyai Inté­zetet keresi fel. Tiszteletére azonban a Szegedi Akadémiai Bizottság a funkcionálanalízis témaköréből augusztus 9-e és 13-a között nemzetközi kon­ferenciát szervez. Ehhez kap­csolódva augusztus 10-én este az egyetem aulájában Lippai Pál polgármester és Csirik János rektor fogadást ad a tudós tiszteletére. •MnHHMHHHMHHHI A mezőgazdasági károk kompenzálása Az 1993. június 12-i mező­gazdasági vihar- és jégkárral kapcsolatos bejelentések az önkormányzatra jelentős ad­minisztrációs feladatokat rót­tak. Az adatok jelentős részét az irodák feldolgozták, az ez­zel kapcsolatos munkálatokat hamarosan befejezik. Kártérí­tést a közeljövőben, a Fölmű­velésügyi Minisztérium intéz­kedését követően kapnak az érintettek. Házingatlanok elidegenítése Irodához, a kiskereskedelmi forgalmazás engedélyezése érdekében. Jövedéki engedély nélkül legfeljebb 8 hónapig folytathat jövedéki tevékenységet, a törvény egyéb szabályainak betartásával. Végső határidő 1994. február 28. Az engedélyező hatóság 6 hónapon belül köteles elbírálni a kérelmet, s kiadni a jövedéki engedélyt. Jövedéki termék telephelyen kívüli értékesítése csak 30 napig, legfeljebb július 31-ig végezhető. Ez azt is jelenti, hogy azok a vállalkozók, akik jövedéki ter­méket értékesítenek és üzlet­helyiséggel nem rendelkeznek, ezt a tevékenységüket legfel­jebb július 31-ig végezhetik, így például piacokon, vásá­rokon, közterületen - asztali árusítás formájában - nem értékesíthető dohánygyártmány és kávé. Felhívás ingatlankezeléssel és lebonyolítással foglalkozó vállalkozók részére a 8/1993. (IV. 20.) Kgy. sz. rendeletben szabályozott önkormányzati tulajdonban lévő házingatlanok elidegenítésének lebonyolí­tására. Szeged Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal Vagyon­kezelő és Vállalkozási Irodája pályázatot hirdet a 8/1993. (IV. 20.) Kgy. sz. rendelet alapján elidegenítésre kijelölt házin­gatlanok (3629 db lakás) ér­tékesítésének lebonyolítására. Az elidegenítés lebonyolítá­sában kizárólag azok a magán­személyek és szervezetek ve­hetnek részt, ahol a vállalkozó, illetve szervezet esetében leg­alább alkalmazottja rendelke­zik a 8/1990. (XI. 01.) BM sz. rendeletben előírt végzett­séggel. A lebonyolítással kapcsola­tos feladatok részletes ismer­tetője 5000 Ft befizetése elle­nében a Vagyonkezelő és Vál­lalkozási Irodában augusztus 2-tól átvehető. Befizetési csekket az iroda biztosít. A pályázat benyújtásának határideje: 1993. augusztus 15. Helye: Szeged MJ Város Pol­gármesteri Hivatal Vagyon­kezelő és Vállalkozási Iroda 6745 Szeged, Széchenyi tér 11. 11/218. szoba. A beérkezett pályázatokat Szeged Megyei Jogú Város Közgyűlése Vagyonkezelő és Vállalkozási Bizottsága bírálja el két fordulóban, a részletes ismertetőben szereplő feltéte­lekkel. Közgyűlési határozatok Építési tilalom feloldása jóvá a Klebelsberg városrész csatornázási programját, mely­nek alapján a Pancsovai, Ha­rangláb, Verseci, Titeli, Kis­vasút, Fűtőköz utcára kiviteli szerződést kötnek. Az építést három kivitelező szervezet végzi, így három helyen lesz egy időben csatornaépítés. Szeged város közgyűlése július 1-jei ülésén döntést hozott az egyes újszegedi területeket érintő építési tilalomról. A tilalmat felol­dotta a Népkert sor 5/a., 5/b., 6., a Jankovich u. 17/a., valamint a Fo­garasi u. 19. sz. alatti ingatlanokra. A határozat szerint a Bal fasor 4. és a Temesvári krt. 60. sz. alatt található ingatlanokat az önkor­mányzat forgalmi értéken meg fogja vásárolni. Az MTA és az egyetemek fej­lesztésére fenntartott területekről még nem született közgyűlési dön­tés, ezeknek a tilalommal terhelt ingatlanoknak a megvásárlására az érintett intézmények bevonásával ütemezési terv készül. Önkormányzati bérlakások értékesítése A képviselő-testület módosítot­ta a lakások elidegenítéséről szóló rendeletét. Az önkormányzat az elidegenítésre kijelölt épületekben az üres és megüresedő bér­lakásokat pályázat útján értékesíti. A későbbiekban a sajtó útján megjelenő hirdetésre pályázatot nyújthatnak be mindazok, akik az önkormányzat lakásigénylési névjegyzékén szerepelnek. Fontos közlokodési változások a Belvárosban A közgyűlés már korábban, szakértői vélemények alapján döntött a belvárosi forgalmi rend módosításáról. Ennek megfelelően a Somogyi, Kölcsey, Jókai és Toldi utca forgalmi rendje 1993. július 30-tól megváltozik. Gépjárművel nem lehet behajtani a Somogyi utcába a Ke­lemen és a Zrínyi utca felől, vala­mint a Kölcsey utcába a Tisza Lajos körút felől. A Somogyi utcai változás következtében a Jókai és a Toldi utcában módosul a for­galom iránya, így a Jókai utca az Aradi vértanúk tere felől köze­líthető meg.

Next

/
Thumbnails
Contents