Délmagyarország, 1993. július (83. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-28 / 174. szám

SZERDA, 1993. JÚL. 28. Egi sníráK GAZDASÁGI MELLÉKLET III. A fogadalmi templom építésze Foerk Ernő építész 125 éve, 1868. február 3-án született Temesvárott. Szülővárosában, majd Bécsben tanult, és hazatérte után Steindl Imre műegyetemi pro­fesszor asszisztense lett, s az Országház belső építési munkálatait irányította. Három évtizeden át a Felső Építő Ipariskolában az építési alaktant és az építészet­történetet tanította. Nagy jelentőségű műemléki feltáró és restauráló munkát végzett. Félszáznál több templo­mot tervezett. Legismertebb munkája a szegedi Foga­dalmi templom. A jeles építész, Foerk Ernő a budapesti Iparművé­szeti Főiskolán még szobrásznak készült, később azon­ban az építészet és az iparművészet vonzotta. Királyi ösztöndijjal tanult Bécsben, Schmidt professzor mes­teriskolájában. Itt örökölte a historizmust. Foerk Ernő kimagasló tehetsége távol állt a prak­tikus építészektől - mondta. „Arra van elég ember. Ha nem alkothatok, inkább nem kérek belőle" (Naplója: 1905). Aktívan részt vett Magyarország művészeti, kulturá­lis közéletében is. Szinte minden épülő házát felügyelte, Temesvártól Nagyszombatig, Breznóbányától Szom­bathelyig. Sokat dolgozott és korának társadalmi elismeré­seiben is része volt. 1907-ben elnyerte a Ferenc József­rend lovagkeresztjét, majd 1931-ben a Corvin-ko­szorút. Számos első díjat nyert pályázataival, Lipótvá­rostól Nagykőrösig, de első díjjal jutalmazták a trieszti zsinagóga nemzetközi pályázatára benyújtott tervét is. Tervei szerint bővítették 1905-ben a jánoshalmi temp­lomot, s ettől kezdve számos templomot épített vagy bővített a kalocsai érsekség egyházmegyéjében. Főműve a szegedi Fogadalmi templom. A templom tervezésére kiírt pályázaton 1904-ben harmadik díjat nyert. Már ez a terv is a tégla architektúrát jelezte. Sok huzavona után, 1909-ben végül is Schulek Frigyest bízták meg a templom terveinek elkészítésével. A kivi­teli tervek ugyan elkészültek, de a kivitelezést az idős mester nem vállalta. így Foerket bízták meg az újabb tervek kidolgozásával, de Schulek elgondolása alapján. Foerk a munkát csak úgy vállalta el, ha legalább rész­leteiben változtathat, ízlésének és felfogásának megfe­lelően. A város vezetése elfogadta az alkut, és 1914-ben megkezdődhetett a nagyarányú építkezés. Az első világ­háború miatt az építkezések azonban abbamaradtak. Csak 15 év múltán, 1930-ban készült el az épület, amely ettől kezdve Foerk legfőbb alkotásának tekinthető. Valóban monumentális alkotás ez a templom, olyan, amilyenről egész életében álmodott tervezője. Schulek tervével szemben legfontosabb módosítása a tornyok megjelenítése, a főhomlokzat, az ablaknyüások átfor­málása, a tornyok magasságának növelése, s a tégla, mint építőanyag, amely alaposan átalakította az épület hangulatát, de az építmény tömeghatásán alapjaiban nem változtatott. Foerk nagy bánatára a Dóm tér ki­alakítására kiírt pályázatot viszont nem ő nyerte, hanem Rerrich Béla magas színvonalú munkája való­it meg. z építészetről egy helyütt így vallott: „Hiába rajzol pítész, hiába száguld a magasba, az anyag, a földi nehézség mindig visszarángatja az adottságok, a lehe­tőségek birodalmába, és ha ismét eltávozik, bármilyen szépen rajzolja meg légvárait, papírarchitechtúra ma rad az örökre, és nem viszi előbbre sem a saját fejli dését, sem az építőművészetet." (Foerk ámulatba ejtően tudott rajzolni és festeni.) Persze, az is igaz, hogy az épitészet igazi mesterei sohasem a rajzolás művésze­tében és technikájában keresték ambícióik kielégítését, hanem térben és használatban gondolkodtak, valamint alkottak, mint lovag Foerk is. Budapesten, 1934-ben hunyt el, majd a Fogadalmi templomban helyezték örök nyugalomra. Bátyai Jenő Kovács József karosszéria­lakatoson ránézésre is látszik, hogy nem horpadtmellű. A kérdés csak arra vonatkozhat, milyen sportot űzött. Történe­tünk tanúsága szerint az evezős nyolcasnak - mellyel a magyar bajnokságig sikerült eljutni ­mást is köszönhet. Az isme­retségi kör, az edzéseken ki­munkált akaraterő a vállal­kozásokban is hozzásegíthet a jó helyezéshez. A 33 éves fiatalember egy kétszemélyes kft. résztulajdonosaként nem­régiben 6 millió forintot érő nem „fapados" műhelyt nyi­tott. - Az összegyűrt karosszériát milliméter pontossággal a gyári méretre kihúzó svéd nyújtópad a lelke a vállal­kozásunknak. Egyszerűen nem voltam hajlandó abba belenyu­godni, hogy ne merjek hoz­zányúlni a kicsit horpadtabb nyugati kocsikhoz. Az is csak félmegoldás volt, amikor elvál­laltam a kocsit, a nyújtásra átszállítottam Halasra, s utána megint én folytattam a javítást. - A példa ragadós lehet. Az előbb a fülem hallatára kötött üzletet egy másik, bérmunkára bejelenkezett karosszériással. Igaz, hogy szabadság miatt bezár a jövő héten. Ez azt is jelentheti, hogy ilyen hamar megengedheti magának a lazítást, de azt is, hogy nem ide hozzák a horpadt kocsikat. - Az ok prózai, legalább négyen kellünk a munkamű­velethez, s most épp három alkalmazottal dolgozom. Jobb, ha mindenki egyszerre megy szabadságra. - A tulajdonostársát nem számolja? - Az ő dolga a számolás. Lipi Zsolt Pécsen lakik, s diplomás közgazdászként iga­Nincs két egyformán összetört autó" Az evezős nyújtója Fotó: Schmidt Andrea Kovács József: Nyolcasból a négyesbe? zítja ki a papírmunkák gyűrő­déseit. Annak idején barátnő barátnőink révén ismertük meg egymást. A Start hitelt is Pécsen intéztük. Igaz előtte én már egy éve próbálkoztam ezzel. Azóta becsülöm igazán a munkáját. - A pénzről már hallottunk, az ötletről még nem. - A nyolcasunk egyik tagja Ausztráliában kötött ki. Meg­hívásra, 1989-ben fél évre mentem ki hozzá, s egy közös ismerősnél próbálhattam ki a nyújtópadot. A Caros Kft-t egy éve alakítotuk. Közben maszek voltam, miután megszűnt az átalánydíjas forma, amit szin­tén kipróbáltam. Ha még job­ban visszamegyünk az időben, állami céget is találunk a sorban. A Cserzy utcai szer­vízben kezdtem a szakmát. Az élet érdekes játéka, hogy a harminc éves gyakorlatú, volt tanítómesterem sikerült ide csábítanom. ' - Referenciának sem utolsó. - Egyébként kezdő fiatalok is vannak köztünk. Nekik a vérükben van az új technika. Hamarosan még három alkal­mazottat veszek föl. A padtól én sem akarok eltávolodni. Szeretem a szakmát, nem sab­lonos munka, nincs két egyfor­mán össszetört autó. - Csinált-e már munkát saját magának? - Nem, de a mostani Mer­cédeszem karambolos, (gy olcsóbban adták. A sértetlent a műhely miatt adtam el, s hozzá még a terepmotorom is. - A motorozás a kedvenc időtöltése? - Az is, meg a Maros-parti futások. A terepjárók távoli hódolójaként beneveztem a jövő évi dél-amerikai Camel Trophyra. Négyezer jelentke­zőből miért ne lehetnék a magyarországi induló négyes­ben. Szabadidőmben szívesen foglalkozom a kutyámmal is. Igaz a kaukázusi a családiház kertjére éppúgy vigyáz, mint a műhelyudvarra. Nemsokára társsal lepem meg. Nem eladó kiskutyát akarok én, csak a kedvében járni. - Munkatársai közérzetére is kíváncsi? - Reggel közös kávézással kezdünk, s ebéd után is jár egy. Attól, hogy beszélgetünk egy­mással," nem feledjük, ez egy olyan munkahely, melynek éppúgy velejárója a cserélhető, emblémás munkaruha, mint a tisztaság vagy a pontosság. Tóth Szeles István Tőzsdei közgyűlés A Budapesti Ér­téktőzsde pénteki közgyűlésén a tőzs­detag cégek úgy döntöttek, hogy az értéktőzsde csat­lakozik a Központi Elszámolóház és Értéktárhoz. A dön­tésre azután került sor, hogy a Buda­pesti Árutőzsde csütörtöki közgyű­lésén az Árutőzsde Kft. tulajdonosai szintén hasonló lé­pésre szánták el magukat. A Központi El­számolóház és Ér­téktárat várhatóan szeptember köze­pén alapítják meg. Alaptőkéje a köz­gyűlések határoza­tai alapján 500 mil­lió forint lesz. Ebből a Magyar Nemzeti Bank 250 millió fo­rintot, az értéktőzs­de és az árutőzsde pedig 125-125 mil­lió forintot jegyez. A nyílt tőke- és menedzserpiac mielőbbi létrejötte jelentősen segítené a hazai privatizációs folyamatot. A tanács­adó cégek e téren komoly szerepet töl­tenek be, hiszen gyakorlatilag katalizá­torként működnek - hangsúlyozta Giday András, a Privatizációs Kutató Intézet igazgatója azon a pénteki tanácskozáson, amelyet a Magyar Privatizációs Társaság és az ÁVÜ rendezett a Tanácsadó cégek szerepe a privatizációban címmel. Lajtai György, az Állami Vagyonügy­nökség igazgatója elmondta: tavaly több mint 20 százalékkal csökkent az állami vállalatok vagyonának értéke. E körülmé­nyek mellett a tanácsadó cégeknek ma különösen fontos, hogy minél gyorsabb privatizációs stratégiát dolgozzanak ki az állami tulajdonban lévő cégek számára. A külföldi tanácsadók esetében gyakran az a vád éri az ÁVÜ-t, hogy túl magas díjat fizet számukra. A különleges szakmai tapasztalat viszont, hogy ez hosszú távon kifizetődik. Egy rossz javaslat, ugyanis • bizonyos esetekben csődhelyzetbe is taszíthat cégeket. A konferencián felvetődött, hogy mielőbb meg kellene alakítani a priva­tizációs tanácsadó cégek érdekvédelmi szervezetét. Ennek feladata lehetne többek között, hogy bizonyos minőségi és etikai követelményeket fogalmazzon meg, továbbá, hogy együttes fellépést, közös érdekképviseletet biztosítson a tanács­adóknak a főhatóságokkal szemben. Tömpe István, a Daiwa-MKB Rt. el­nöke a tőzsde és a privatizáció kap­Század eleji plakátok. A hagyomány mindenkit kötelez Példálóznak a Pickkel csolatáiól szólt. Véleménye szerint a hazai cégek legtöbbje fél a tőzsdei megmé­rettetéstől, a bevezetéshez szükséges információk átadásától. Hazánkban eddig csupán néhány cég privatizációját lehetett megvalósítani a tőzsdén. Ennek részben az is oka, hogy a kisbefektetők - a folya­matok nem kellő ismerete miatt - rövid távú pénzszükségleteiket szeretnék kielé­gíteni a tőzsdén. Emiatt leginkább a betéti kamatokkal vetik össze a cégek által fize­tett osztalékot. Mivel a lakosságnak egye­lőre nincs olyan tapasztalata, hogy a rész­vények árfolyama akár meg is kétsze­reződhet, ódzkodik a részvények vásárlá­sától. A tanácsadó cégek reményei szerint ezen a problémán részben segít a kis­befektetői program, amelyben várhatóan több cég tőzsdei bevezetését lehet majd megvalósítani. Emellett jónak, példa érté­kűnek Ítélte a Danubius és Pick részvé­nyeinek tőzsdére kerülését, mert a rész­vényvásárláshoz különféle, a lakosság szá­mára is kedvező hitelkonstrukciót dol­goztak ki. Dr. Telkes és dr. Kunos Üzleti terv készítése - egyszerűen A napokban jelent meg Dr. Telkes József Vezetői Tanács­adó Irodájának legújabb szak­ul !^jl~mnya „Üzleti terv készítése - egyszerűen" cím­mel. Készílette a Dr. Kunos József Vállalkozási. Befekte­tési Tanácsadó Iroda, Szeged. Mi a titka annak, hogy Telkes úr nevét adta ehhez a mellék­letekkel együtt 116 oldalas szegedi tanulmányhoz? Min­den bizonnyal a színvonal, a szakszerűség, s nem utolsósor­ban az, hogy a fellelhető iro­dalmat megfelelően és közért­hetően ülteti át a magyar vi­szonyokra. A szerzők e tanul­mányt egy sorozat elsó darab­jának szánták, s már készül a következő is, „Menedzserpiac Magyarországon '93" címmel. Minden vállalkozás számára létfontosságú, hogy át tudja tekinteni gazdálkodásának minden szeletét, váratlan ese­mények esetén a kellő módon tudjon beavatkozni, és megala­pozott stratégiai döntéseket legyen képes hozni. Ehhez egy mindenre kiterjedő, de egysze­rű, nagyon könnyen elkészít­hető üzleti terv kell, amelyet könnyen lehet a mindenkori feltételekhez igazítani, és se­gítségével megvizsgálhatók különböző döntési alternatívák és hipotézisek. Az „Üzleti terv készítése ­egyszerűen" című szakértői tanulmány szerzői pénzügyi tanácsadói munkakörben dol­gozva, a mai magyar gazdasági viszonyok között szerzett ta­pasztalataikat ötvözték a nem­zetközi gyakolatban már jól bevált tervezési elvekkel &c módszerekkel. Egy olyan gyakorlati útmu­tatót kap a kezébe az olvasó, amely végighalad egy üzleti terv tipikus részein, bemutatja azok funkcióját, azt, hogy mit kell tartalmazniuk, illetve, hogy mire kell vigyázni az egyes pontok elkészítésekor, hol vannak a tipikus hibale­hetőségek, és melyek a legjobb megoldások. A mellékletben szereplő két gyakorlati példa ­egy nagyvállalat menedzs­mentje részére készülő átfogó stratégiai üzleti terv, és egy tőke bevonására készülő kis­vállalkozás üzleti terve - sze­mléletesen mutatja be az el­mélet gyakorlati alkalmazását. A cél egy olyan anyag közre­adása volt, amely folyamatos segítséget tud nyújtani a terve­zési munkában, ahelyett, hogy - mint ahogy ez sok tanulmány sorsa - íróasztalfiókban kötne ki elolvasás után. Kiknek ajánlják? Minden­kinek, akinek akár rendszere­sen, akár csak alkalomszerűen - például gyors hitelfelvételhez - üzleti tervet kell készítenie. Mindenkinek, akinek fontos, hogy információkat nyerhessen a vállalkozás jelenlegi helyze­téről, tervei megvalósulásáról, vagy fontos, hogy egyszerűen tesztelhesse lehetséges piaci és gazdasági döntéseinek hatásait. K. A.

Next

/
Thumbnails
Contents