Délmagyarország, 1993. július (83. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-23 / 170. szám

PÉNTEK, 1993. JÚL. 23. SPORT 13 • Utánpótlás-nevelés a Portálban Ifjúsági sakksikerek Azóta már megkezdődött Pozsonyban a korosztályos világbajnokság, ahová Lékó Péter, a Portál SE első csa­patának éljátékosa győzni ment ki. Erre mind neki, mind Al­mási Zoltánnak kitűnő esélye van, tekintve hogy a felnőtt vi­lágranglistán előkelő helyen állnak. Az idén legfeljebb 20 évesek ranglistáján Almási (17 éves) a 7., Péter (13 éves) a 9. helyezett. Nem vettek viszont részt a szombathelyi korosz­tályos Eb-n legjobbjaink, így sajnos, nem lett magyar arany­érmes, meg kellett elégednünk a 10 éves Géczi Mirjam, a 16 éves Lakos Nikoletta és a szintén 16 éves Szük Balázs bronzérmével, illetve a 14 éves Pergel László ezüstérmével. De jól szerepeltek a szege­diek, a Portál SE képviselői is! Ahogy korábban Apró Adrián, most is volt szegedi résztvevő, korábbi országos válogatóver­senyen elért eredménye alapján Bárét Anna (12 éves) és Csiz­madia László (14 éves) in­dulhatott. Anna 5,5 pontot gyűjtött 8 fordulóban és az utolsó fordu­lóban a lengyel Eb-győztes Radziewicz-cel az első aszta­lon küzdött. A minden ellen­felét egyaránt legyőző lengyel kislány kiemelkedőt produkált ezen a versenyen. Anna a 38 induló között megszerezte a 8. helyet, s ez jónak értékelhető. Laci két győzelemmel kez­dett s az utolsó fordulóban is nyert. Ha a verseny derekán nem botlik meg, még jobb helyen végez. Szintén nyolcadik lett a 40 fős mezőny­ben, csakúgy mint Anna. A legjobb 5,5 pontosnak bi­onyult, ami - a vájci rendszer sajátossága sze­rint - azt jelenti, játszott a legerő­sebbekkel. A szombathe­lyi Eb előtt beme­legítésként Barát Anna és bátyja János Viseg­rádon játszott. Anna a szom­bathelyiek vegyes csapatát erősítve a csapatversenyben 2. lett, míg János a legidősebbek között egyéniben 4. Már az Európa-bajnokság után rendezték Ajkán az or­szágos rapid (2x30 perc) csa­patbajnokságot. A Barát János, Apró Adrián, Csizmadia Lász­ló, Barát Anna összeállítású Portál-csapat az előkelő 3. helyezést szerezte meg. A sikersorozat a klub után­pótlás-nevelő munkáját dicséri. így győzte le Csizmadia László a jelenleg a Vb-n játszó magyar ellenfelét: Csizmadia László­Soponyai Tamás Ld4g6 2.c4Fg7 3. Hc3 d6 4. e4 Hc6 5. Fe3 e5 6. d5 Hce7 7. g4 Hf6 8. g5 Hd7 9. Hf3 0-0 10. Fe2a6 11. Vd2 Bb8 12. h4 f5 13. gxf6 Hxf6 14. Hg5 h6 15. Hh3 Kh7 16. D Hh5 17. 0-0-0 Fd7 18. Bdgl Vc8 19. Hf2b5 20. c5 b4 21. Hcdl Fb5 22. c6 Hf4 23. Fxb5 Bxb 5 24. Kbl a5 25. b3 Va6 26. Hb2 Hc8 27. Ha4 He7 28. Hdl Hexd5 29. exd5 Bxd5 30. Vc2 Bf6 31. h5 Vd3 32. hxg6t Bxg6 33. Vxd3 Hxd3 34. Bxg6 Kxg6 (állás az ábrán) 35. Fb6!! Hc5 36. Hxc5 dxc5 37. Fxc7 c4 38. Fb6 Bd6 39. c7! Bc6 40. Fxa5 Ff8 41. He3 c3 42. Kc2 Fd6 43. Bxh6fü Kxh6 44. Hf5t, 1-0. Blázsik Zoltán i X i * i i X i & i Sí X A i & & & s • Dr. Laczkó Mihály, az MLSZ elnöke jelezte: az olim­piai válogatott szövetségi edzője főállásban tölti be mun­kakörét. Jelenleg keresik a megfelelő személyt, augusztus 15-ig bizonyosan meg is ta­lálják. (Amint a Verebes József szövetségi kapitányságával kapcsolatos hírek is korábban napvilágot láttak, úgy szigo­rúan nem hivatalos értesülések szerint Dunai Antal a jelölt, s mellette esetleg Bálint László tevékenykedne menedzseri szerepkörben - a szerk.) Verebes felé valósággal zu­hogtak a kérdések. Elmondta, ezen az őszön a hátralévő két vb-selejtezőt lejátsszák, majd utána tavasszal hozzákezd a közelgő Európa-bajnoki selej­tezőkön pályára lépő válogatott kialakításához. Hangoztatta, mindig szokása volt, hogy csak egy évre kötelezi el magát, most is ezt tette. Majd meglát­ják, irányításával javulnak-e az eredmények. Ha nem, úgy nem „futkározik" bírósághoz, amint tette azt korábban Bicskei Ber­talan - húzta alá Verebes, akit országszerte csak „Mágusnak" ismernek, neveznek, szeretnek és tisztelnek. Véleménye szerint a „mel­lékállású" szerződés azért jó megoldás, mert ha most tá­vozik a Rába ETO FC éléről (ott két évig dolgozik még), akkor a győri futballklub egy­szerűen összeomlott volna. Mint mondta, 1987 elején sok­kal szerencsésebb helyzetben vette át a válogatottat, mert több hetet készülhetett az A­együttessel és az olimpiai ke­rettagokkal is. Elsajátíttahatta a labdarúgókkal azt, amit gon­dolt. Most ilyesmire nincs le­hetősége, de megtalálja a módját, hogy a hazai keretta­gokkal rendszeresen találkoz­zék, „Összetartásokon,, vegyen részt velük. Dr. Laczkó közölte, az olim­piai válogatott szakvezetője Verebes alárendeltje lesz. A „Mágus" hozzáfűzte, a edző­kollégájának szabad kezet ad munkájához. Verebes nem tart igényt NB l-es edzőkollégái személyi ja­vaslataira, eléggé tapasztalt már ahhoz, hogy saját megér­zései, véleménye alapján ál­lítsa majd össze keretét. 1 „Mágus" második kapitánysága Keretes József a futballisták régi-új szövetségi kapitánya Hegy mérkőzés után most újabb egy év Verebes József 1987. február 8. és július 29. között négy találkozón már irányította a magyar labdarúgó-vá­logatott szakmai munkáját. Akkor, hat éve, nyáron úgy értékelt: a sajtó részéről ellene irányuló támadások miatt nem kívánja tovább folytatni tevékenységét. Most, hogy Puskás Ferenc négy összecsapásra érvényes ideiglenes kapitánykodási időszakának vége, ismét Verebes József­re esett a választás. A Népstadion Toronyépületében tar­tott csütörtöki sajtótájékoztatón bejelentették: egy éven keresztül a Rába ETO FC vezetőedzője - nem főál­lásban! - újfent a nemzeti legjobbakat irányitja. „Olyan pedig nincs, hogy nem kapom meg a válogatott keret­tagokat a kluboktól!" - húzta alá Verebes József. Kérdezték, miként figyeli majd meg jelölt­jeit, ha ő maga köteles a Rába ETO FC mérkőzései során a győri kispadon ülni? Megoldja ezt is, hiszen vannak, lesznek segítői, akik beszerzik az általa elvárt információkat a futbal­listákról. Természetesen felmerült a kérdés: a magyar futball veze­tőinek mi a véleményük dr. Boross Péter belügyminiszter szerdai nyílt leveléről, amely­ben kritikáját is megfogalmaz­ta a honi labdarúgásban ész­lelhető viszonyokkal kapcso­latban? Dr. Laczkó Mihály úgy hi­szi, nagyon sok jogos észre­vételt tartalmaz a miniszteri le­vél. Ugyanakkor aláhúzta: ta­lán érthető is egy kicsit ez a helyzet, hiszen a futballsport 1990-ben, 1991-ben és idén egyetlen fillér állami támoga­tást sem kapott, 1992-ben is csak tízmilliót. Amíg nem mű­ködik a várt módon a piacgaz­daság, addig észlelhetők lesz­nek ezek az okkal bírálható visszásságok. így előfordulhat, hogy horribilis összegekért cserélhetnek játékosok klubot. Laczkó szerint a klubok mö­gött álló szponzorok ugyan adják a pénzt, ám beleszólnak abba, hogy melyik játékost vá­sárolja meg az egyesület. Az MLSZ igyekszik lazítani a klubokat fojtogató pénzügyi hurok szorításán, így például a szövetségnek járó, átigazo­lások utáni illetéket nem 10, hanem csak 5 százalékban határozták meg. Verebes szerint az MLSZ-t nem szabad hibáztatni a ma­gyar labdarúgás gyenge volta miatt, mert a futballt a „klu­bokban csinálják". A kapitány nem érti, miért nem dolgozták már ki a sporttörvényt, mert akkor minden egyszerűbbé válna, megszűnnének a sport anomáliái. A futballklubok ne­héz harcot vívnak, de sok egyesület élén olyan elnök áll, irányít, aki hozzá nem értő döntéseivel sok esetben rosszat is tesz. Elismerte, az edzők között is akadnak nem eléggé felkészültek, de amint az igazi piacgazdaság uralkodik el a futballban, akkor valóban a legjobbak kerülnek majd a csa­patok élére. Az sem világos a „Mágus" számára, miért adóztatják a futballklubokat? Elvégre azok nem gazdálkodó egységek, nem a „termelő-szférához" tar­toznak, tehát nem indokolt az adóztatás sem! • Az 52 éves Verebes József ­aki 10 év alatt a tizenkettedik kapitány! - eddigi válogatott találkozóinak „kivonata": 1987. február 8.. Nicosia: Ciprus 1-0 (0:0). Európa-baj­noki selejtező; újoncok: Híres Gábor, Varga István; 1987. április 29., Rotterdam: Hollan­dia 0-2 (0-2), Európa-bajnoki selejtező; újonc: Végh Tibor; 1987. május 17., Budapest, Népstadion: Lengyelország 5-3 (l-l), Európa-bajnoki selejtező; újoncok: Gáspár József, Szalai Attila, Rostás Sándor, Kékesi Rezső; 1987. július 29., Lipcse: NDK 0-0, barátságos találkozó; újoncok: Plotár Gyula, Kovács Ervin. • Verebes 1987. augusztus 23-án lemondott. Verebest 1993. július 22-én újra kine­vezték. Ezúttal tovább bíija...? Túl sok illúziója nem lehet a válogatott tudását alapul véve. Ám azért „Mágus", hogy ­esetleg - csodát tegyen! • Olvasói levél Csak az rendezzen focitornát, aki ért hozzá! A napokban Szrenka Bélától - a rúzsai focisták egykori edzőjétől kaptunk egy levelet, melyben a Petőfi Kupa kispá­lyás labdarúgótorna rendezésé­ről adott hangot nemtetszésé­nek: A hagyományos tornák szo­kása szerint, az előző kupa­győztes a nevezési díj befi­zetése nélkül indulhat a követ­kező tornán. Most a Fesztivál csapatától szigorúan leszurkol­tatták a 3500 forintot. Még a torna beindulása előtt illik tájékoztatni a csapatokat, hogy miért is vetélkednek. Az ilyen beharangozások, misze­rint „a befutókat magas pénzdíj illeti", vagy „a nevezési díj bu­sásan megtérül majd azoknak, akik megszerzik az 1-3. hely valamelyikét" nem is sejtetik, a résztvevő csapatok, már a 2. helyezett sem kapja vissza még a nevezési díjat sem. Pedig az lenne a minimális elvárás, hogy a díjazottak csapatonként legalább a befektetett tőkét vi­szontlássák. Amíg a Petőfite­lep versenyben volt, addig az első díj 10 ezer forintot kóstált. Másnapra kiesett a rendezőgár­da, máris megcsappant a jutal­mazás összege. I. díj 5 ezer fo­rint, II. díj 3 ezer, III. díj 2 ezer Bizonyára feltűnt Kedves Olvasóinknak, hogy rovatunkban egyre többször jelennek meg olyan dolgozatok, melye­ket Önök írtak. Mlindig örömmel adunk helyet a Szeged sportjáért aggó­dó, jobbító szándékkal fogalmazott vélemé­nyeknek. Még akkor is, ha mindenben nem is tu­dunk azonosulni a leír­takkal, ha bizonyos dol­gokról másként véleke­dünk, máshogyan ítéljük meg a történteket. Min­den későbbi félreér­téseket elkerülendő, ezek a - rengeteg meg­szívlelendőt, hasznos ta­nácsot tartalmazó sorok az Önök nézeteit tük­rözik... forint. Egy valamire való ser­leg is elmaradt, így a Petőfi Kupára csak rossz szájízzel tu­dunk visszagondolni. A leg­jobb kapus, a legjobb mezőny­játékos és a gólkirály említést sem érdemeltek. Csak az 1993. június 14-i DM-ből értesül­tünk, hogy valaki megválasz­totta a legjobb játékosokat. Szegény csepeli kissrác hon­nan tudja meg, hogy ő lett a legjobb kapus? Mivel a góllö­vők nem voltak jegyezve, va­jon ki fejtette meg a végered­ményt? A téli Petőfi Kupára is 3500 forint ellenében lehetett ne­vezni, viszont a díjazásokra 24 ezer forint rendelkezésére állt a rendezőknek: 10 ezer, 8 ezer, 6 ezer forint. Két nappal a torna indulása előtt kérdésünkre, mely szerint hány csapat nevezett, a válasz a következő volt Balázs Imré­től, a torna szervezőjétől: „Ne aggódjatok, eleve Budapestről jön 20 csapat!" Érre szomba­ton összesen 9 csapat kezdte a csatározásokat, köztük egy csepeli ificsapat... Ők is csal­ódtak a szervezőben! A srácok már szombaton kiestek a to­vábbi küzdelmekből, mégsem utaztak haza. Másnap a torna végén szomorúan vették tu­domásul, hogy a beígért „majá­lisból" sem lett semmi. Ők vajon milyen hírét vitték ennek a tornának? Az ilyen szélhámos szerve­zőt még a tornák közelébe sem szabad engedni. A végén még lejáratja Szeged összes kispá­lyás labdarúgótornáját. Nem szégyen, ha valaki járatlan az ilyen dolgok megszervezésé­ben. Zajlik évek óta két rangos kupa (Kék Mókus, SZKV), akik ezeket létrehozták, talán szívesen adnak hasznos taná­csokat! • Fodor és Lihotzky az EB-csapatban • A LEN Kupában indul a Szeged SC Pozsgay maradt az edző Tegnap reggel Bodó Antal (a Szeged SC elnöke), Do­bóczky Károly (a klub vízi­labda-szakosztályának elnöke) és Pozsgay Zsolt (az elmúlt év­ben 5. helyen végzett póló­csapat mestere) megállapodott abban, hogy az 1993/94-es bajnokságban is a régi edző irányítja majd az együttes szakmai munkáját. Az is biz­tosnak látszik, hogy a szegedi vízilabdázók ősszel indulhat­nak a LEN Kupában, azaz augusztus másodikától lesz mire készülniük Csapóéknak. Pénteken délelőtt - napo­kkal a sheffiejdi Európa-baj­nokság előtt - a Magyar Úszó Szövetség és a Magyar Vízi­labda Szövetség Budapesten, a Kaltenberg sörözőben tart sajtótájékoztatót. Az esemé­nyen azok a sportolók is ott lesznek, akik Angliában jó eséllyel pályáznak dobogós helyezésekre. A magyar póló­válogatottban egyébként a hírek szerint két szegedi fiú, Fodor Rajmund és Lihotzky Károly is bizonyítási lehető­séget kap. Tenisztanfolyam A Szeged Városi Teniszklub a jövő hónaptól háromhetes tenisztanfolyamokat indít gyermekek és felnőttek számára. A tanfolyamok napi másfél órában hétfőtől péntekig lesznek. A felnőttek részére este fél 7-től 8 óráig, míg a gyermekeknek 5-től fél 7-ig tartanak edzéseket. Jelentkezni július 30-án, pénteken 17 órakor a Kisstadionban lehet. A tanfolyam díja 2 ezer forint. Sport­műsor SZOMBAT Lovassport Meghívásos verseny. Zsombó, Dózsa dűlő, 14. Szabadidősport „Tiszai happnv". Felső Tisza-parti Úszói)«/. 9. Úszás Nemzetközi Tseny. Mórahalmi straiv1 I'). Labdarúgás Öregfiúk n őzése. Tápé-SZAK, T;í, L30. VASÁRNi Lovassport Meghívásos vrseny. Zsombó, Dózsa dűlő, 9.

Next

/
Thumbnails
Contents