Délmagyarország, 1993. július (83. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-23 / 170. szám

8 RIPORT DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1993. JÚL. 23. Egy betegség stációi A betegsége miatt híressé lett rúzsai lánnyal. Makra Ágival három éve találkoztam először a budapesti László kórházban. Betegsége hét esztendeje alatt talán akkor volt a legrosszabb fizikai és lelki állapotban, s ekkorra már - több évi eredménytelen orvosi vizsgálatok és kezélések után reményvesztetten - az idegösszeroppanás határán állt. Akkor már egyetlen halovány reménysugár adott neki némi erőt: kijutni Mexikóba, ahol gyógyítani tudják a kullancs-csípés okozta kórt. A László kórházbeli megrázó találkozásunk óta kísérem figyelemmel Ági betegségének stációit. Akkor ott Pesten tolókocsiban ülve, béna lábakkal, a levegőben kaszáló kezekkel, iszonyatos fejfájás közepette, botladozó nyelvvel beszélgetett velem. A minap édesanyja kíséretében, de segítség nélkül jött fel a szerkesztőség félemeletére, hogy megmutassa magát, s köszönetet mondjon azoknak, akiknek segítsége nélkül nem kelhetett volna fel a tolókocsiból. A találgatások kora A tünetek először 1986-ban jelentkeznek: nehéz járás, egyensúlyzavar, kettőslátás. Meglumbálják, az EEG- és CTvizsgálat gócokat mulat az agyában. A orvosok az okot illetően csak találgatnak, s amikor újabb és további vizsgálatokra Pestre küldik, már alig bír járni. Pestről Kakasszékre irányítják sclerosis multiplex gyanújával. Amikor már járni képtelen, a Pető és az Országos Rehabilitációs Intézet „vendége", de a gyógytorna és fizikoterápia állapotán nem változtat. 89'-ben a titokzatos kór már a vállakat, kezeket is támadja, Ági állapota egyre rosszabb. Több évvel a betegsége kezdete után jönnek rá, hogy a megnyomorodott fiatal lány kullancsmérgezés áldozata, aki tolókocsiba kényszerül, etetni, itatni kell. Ilyen állapotban folytatódik tovább a golgota SzegedBudapest-Ruzsa között, s folytatódnak a rosszullétek, eszméletvesztések, fejfájások, a kínok és gyötrelmek. Egy ország kétszer mozdul Ez idő tájt Makra Ágnes már híres lett. Neve és tragikus sorsa gyakran volt olvasható az újságokban. Megszólalt a rádióban, és milliók láthatták a tévében. S tán e tragikus okú népszerűségnek is köszönhető, hogy egy ország mozdult a kérő szóra: pénz kellene, milliók a gyógyulás reményével kecsegtető mexikói kezelésre. Ágnes közadakozásból kijutott Mexikó Citybe, ahonnan tolókocsi nélkül térhetett haza. Az első maláriai-terápia nem hozott teljes gyógyulást. Az orvosok a kezelés ismétlését javasolták. - Nem léptem hát könnyű lélekkel hazai földre, mert tudtam, újra kérnem kell, s úgy sejtettem, az emberek már nem képesek többet adni - idézi fel immáron a második mexikói út után az újragyűjtés időszakát. - A Nemzeti Egészségvédelmi Alapítvány számomra elkülönített számlájára azonban újra érkeztek a pénzküldemények. Köszönhetően az alapftvány-szervezte propagandának, de talán annak is, hogy magam is írtam, pontosabban írattam ezer, támogatást kérő levelet. Volt, aki száz forintot küldött, mert az ő anyagi helyzete ennyit engedett. S érkeztek 100-200 ezres tételek. A Postabank, az IBUSZ Bank, az Üllés és Vidéke Áfész, a Paksi Atomerőmű, egykori iskolám, a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola, a szegedi Tejipari Vállalat, a rúzsai önkormányzat csekkjei találhatók a támogatóim között. Az üllési néptáncosol? közel százezer forintot táncoltak össze nekem, s ugyanezt tették a kiskunhalasiak is. Gyerekek küldték el egyhavi zsebpénzüket, nyugdíjasok adtak pár száz forintot, és folytathatnám hosszan-hosszan tovább az adakozók sorát és gyűlt a pénz, miközben én a Golden Bridge Kft. jóvoltából Pesten lakhattam. Hajnalban mentem úszni, aztán a Pető Intézetbe gyógytornára, onnan injekcióra, délután pedig az Országos Rehabilitációs Intézetbe. S közben tanultam spanyolul. Hárommillió- hatszázezer forint gyűlt össze, s ez év januárjában, az első kezelés borzalmas emlékével indultam másodjára Mexikóba, Juarezbe. Maláríás vér Ágnes első mexikói útjáról és a gyógykezeléséről szóló beszámolóból tudom, hogy a malária-terápia testet-lelket gyötrő kezelés. Magas láz, folyamatos émelygés, eszméletvesztés, állandó szomjúság, gyengeség. A szabályok szerint 15 napos lázas állapot szükségeltetik ahhoz, hogy a szervezetből kiölhessék a malária kórokozót. - Hiába tudtam, hogy mi vár rám, erre nem lehet felkészülni - folytatja Ágnes a második nagy utazás történetét. - 41,8 fokos lázban égve az ember úgy érzi, ez már a vég. Mintha a húsomat tépték, az agyamat csákányozták volna. Fájt a legkisebb mozdulat is. S ha az ember ott tántorog a lét, nemlét határán, akkor egy idő után a halált kívánja. A lázam egy nap után lement, képtelen volt kifejlődni. Az orvosok értetlenül álltak. A 15 helyett Fotó: Révész Róbert csak 5 lázas napom volt, s hiába a megannyi szenvedés, nem sikerült valamennyi kórokozót kiölni a szervezetemből. Erőt adni másoknak De mégsincs tolókocsi, az egykor engedetlen kezekkel ma már levelet ír. S egyáltalán az a tény, hogy itt ül velem szemben az a lány, akit egykor a nővérrel együtt emeltünk vissza a tolókocsiból az ágyára, akit oly nyomorultul hagytam ott a László kórházban nem is oly rég, számomra maga a csoda. A történet mindennek ellenére nem ér boldog véget itt. Mert Ágnes újabb megpróbáltatások elé néz, s fogalmam sincs, honnan merít még ehhez is erőt. A Mexikóban elvégzett vizsgálatok alapján agyműtétet javasoltak az ottani orvosok. Az út visszakanyarodik oda, ahonnan egykor elindult, ahhoz az orvoshoz, akiben Ágnes az itthoniak közül a legjobban bízik: az idegklinikára, Somogyi tanár úrhoz. Kezdődnek vagy inkább folytatódnak a vizsgálatok, s hamarosan eldől, kelle műtét? S amíg a döntés meg nem születik, addig ez a vasakaratú lány könyvírásba kezd. Azoknak meséli el hét év szenvedéseit és küzdelmeit, akiknek olyan erőre van szükségük, amilyen neki van és volt. Enélkül a hihetetlen gyógyulni akarás nélkül, meggyőződésem, hogy Ágnes nem állna ma itt. Kalocsai Katalin Amerikai segítség mezőgazdaságunknak Több szakmai program fejeződött be, illetve kezdődik el ezekben a hetekben amerikai közreműködéssel a magyar mezőgazdaságban tájékoztatta a VOCA, az Önkéntes Tengerentúli Cooperatív Segélyszervezet munkatársa, Gál Anikó az MTI-t. A VOCA-t, amely 1990 óta tevékenykedik hazánkban, az amerikai szövetkezetek hozták létre, annak érdekében, hogy szakmai támogatást adjanak a külföldi gazdálkodóknak és szövetkezteknek. Budapesti irodáját tavaly év elején nyitotta meg. Az elmúlt három évben több tucat munkaprogramban vettek részt hazánkban a VOCA szakértői. A jelenleg folyó munkáról a magyar iroda munkatársa elmondta: a napokban fejeződött be többek között Répcelakon a Rábamenti Állami Gazdaságban az a jelentős sertéstenyésztési projekt, amelynek során a magyar módszerről mondott véleményt egy USA-beli szakértő. Ennek lényege: alapvetően megfelelőek a tenyésztési körülmények, ám a technológia néhány részterületén lehet még javítani a kedvezőbb eredmények elérése érdekében. Ezek többek között: a takarmányösszetétel megváltoztatása, az úgynevezett luxusetetés megszüntetése, a mesterséges megtermékenyítés helyett ismét a természetes pároztatás alkalmazása az alomszám növeléséért, valamint a marketingmunka javítása. Az elhullási arányszámmal azonban igen elégedett volt az amerikai tanácsadó, mivel ez kedvezőbb értékeket mutatott az amerikaiaknál is. Emellett amerikai szakértők tevékenykedtek a közelmúltban a tsz-privatizációval kapcsolatos szakmai kérdések kiértékelésében, a málnatermesztéssel és értékesítéssel összefüggő területeken is. A közeljövőben egy országos raktárházhálózat kiépttésértfk lehetőségeit, valamint a faiskolai termelés és értékesítés módszereinek javítását vizsgálják majd az amerikai szakemberek Magyarországon. I I Két korombeli hölgy beszélget az utcán, a fülem hallatára. • - Láttam, hogy mi történt a virágoskerteddel, drágám, ez szörnyű. De valójában mi történt? Elverte a jég? - Á, dehogy, a kert már két hete ilyen. - Akkor a sáskák ették föl azt rengeteg gyönyörű virágot? - Nem fogod kitalálni, hogy mi történt! - Ne ijesztgess, tán' csak nem bosszúból tette valaki? - Ugyan, nem ártunk mi a légynek se. • - Mostmár áruld el, ha így fölcsigáztál! - Jó helyen tapogatózol. Amíg négy napig Tiszapalkonyán nyaraltunk a férjem mostohaszüleinél, a csigák lerohanták a virágoskertet. - Jesszusom, drágám, mennyire sajnálom - kapott a fejéhez a másik. Ezután a véres horrortörténet után már csak egy dolgom maradt, nevezetesen az, hogy megpróbáljam elképzelni a csigák fergeteges rohamát. Podmaniczky Szilárd HMHHMMMi • Van, aki a csendet szereti, és van, akit a zaj nyugtat meg. Van. akinek ez természetes, és van, akit ez felháborít. És van, aki megpróbálja mindezt összebékíteni. És olyan is van, akinek ebből az egészből elege van. Már a saját zaját se állja. Különösen nem, ha béketelepi. Az a három utca, az a pár száz ember természetesnek veszi évtizedes jussát, a csendet. Nem beszél már akkor se, ha fórumra hívják. Igaz, kissé kacifántosán, későn. Újságon át. egy nappal előtte. Ahogy ez most a Tisza Speedway Klub képviselőinek sikerült. Akaratuk ellenére. Bár a résztvevő tizenkettek igencsak erősítgették: így is akarták. S. T„ a leendő menedzser és dr. Mózes János, a klub elnöke hiába bizonygatta a/ ellenkezőjét. A testület képviselője - korábban maga is élsportoló, majd sportügyi hivatalhok - meg is rótta őket, hogy nemtelen esz közökkel befolyásolják a polgárokat. Más még azt is hozzátette: félrevezetik őket. Az imént jelzett és említett kettős ugyanis rádiónyilatkozatot adott, és újságcikket írt egy fennen kényes kérdésben. Amitől Béketelep zajverte népe újból háborogni kezd. A speedway-ről, a telepi szótárban csak salakmotorozás címen ismert dologról van szó. Amelynek emlékét 1979 óta őrzik az ottani dobhártyák, orrok és tüdők, kicsinyék és nagyok. Amikortól a jobb napokat látott Tisza Volán jóhtrá szakosztályt szervezett, és nagyszerű versenyeket rendezett. Mindezt persze Béketelepen is tudják, csak egy kicsit másként látják. A hajnaltól napestig dübörgő decibelekből, a tűrésből, a félrevetett panaszokból elegük lett, s most a kérésnek sem engednek. Pedig a Tisza Speedway-nek semmi köze sincs elődeihez, s látszólag tisztes ajánlatot tesz. Csak hangtompító berendezést nem ígér. Dr. Mózes békésen tűri a másnak járó pofonokat, csupán meghallgatást és némi toleranciát kér cserébe. Személyesen csak egy dolog vezérli - hivatalánál fogva sem tehetne mást -: egy népszerű sportágat szeretne visszaadni Szegednek. Sportszeretetből, társadalmi munkában. Hat-hét hónapot, 50-60 motoros órát kér. helyébe versenyeket (gér, és a depó áthelyezését. S felajánl egy féléves kísérleti időszakot is, ami után a telepi polgárság élhet a nyugodt környezethez való jogával. Mint mondja, a salakosok - Kócsó Antal. Nagy Róbert Szeged legjobb sportolói. A 16-17. helyen vannak a világon. De a másik oldal nem enged. Értsék meg, 13 év és egy rendszerváltás kellett ahhoz, Béketelep csendért zajong Egy lakossági fórum jegyzőkönyvéből Rajtra várva hogy mindaz, ami másnak természetes, az óvoda, az iskola csendje, a munka utáni pihenés őket is megillesse. Végre papír is van minderről. Száznegyvennyolc aláírásra 1991. november 15-én egy felelt. A zajvédelmi előírások betartását követelve, betiltotta a Volánpályát. Idén márciusban mindezt az aggódó polgárok kérésére, a hivatal illetékese megerősítette. A szerda esti minifórum az iskolában, a kezdő-gyakorló demokraták időnként könyörtelen harcát hozta. A decibel néha meghaladta a megengedettet. S ebben jobbára a békevágyó béketelepiek vitték a prímet. Elhangzott az aljasság és a lekenyerezés, a kikérem és a tiltakozom egyaránt. És a zsarolás is. Ez utóbbi a pályatulajdonos kft. képviselőjére, Császár Bélára vonatkoztatva. A dolognak ugyanis, csenden és zajon kívül, van egy lényege. Az üzlet. Hogy hogyan lehet egy 63 ezer négyzetméteres területet, egyébként európai nívójú pályát, gazdaságosan üzemeltetni. Ezt meg Császáréknak kell megoldani. Ő előbb ingerlékeny, majd békül, s javaslatot vár. Persze közli, a bolton nem bukhat, független a speedway-től. Javaslat jön is. Legyen salakmotorpálya, csak ne itt. Béketelep erkölcsi, anyagi átmogatást nyújt hozzá. A területet meg osszák fel építési teleknek. Hetvenkét darab 200 négyszögölest számítottak ki az itteniek. Egy ponton túl azonban a diplomácia eszközei elfogyni látszanak. A vita értelmét veszti. Kerekes Pál képviselő közli, a korábbi lakossági fórum megbízta, s ő most kimondja: nem enged, nem és nem. A szemek szikráznak. Csak a speedway-párti Mózes doktor tűnik nyugodtnak. Egy órája szótlan. Társát is folyton csillapítja. Aztán szóhoz jut. - A jószándék vezetett. A sportérdek - mondja. Az indulatokat megértem. A rossz távol áll tőlem. Szerettem volna visszalopni valamit Szeged elvesztett sportsikereiből. Ha nem sikerül, sajnálom... A vitázok a végén stíl- és sportszerűen kezet fognak. Viszontlátással köszönnek egymásnak. Még maradok. Érdekel, hogy S. T. miért akar oly önzetlenül speedway-menedzser lenni. - Van egy hétéves fiam, szeretném, ha ő lenne az első magyar világbajnok mondja. - De a nevemet ne írja le. Rosszul állok a cégemnél, a főnököm ráadásul gyűlöli a salakmotorversenyt. Aztán az izgatott, időnként hangos béketelepi polgárral, P. L.-el Szalai Zoltán szobafestő lakására megyünk. A mester, feleségével együtt, évek óta levelez a hivatallal. A zajt közvetlen szenvedték. Mind a 97 decibelt. Igazukról győzködnek. P. L„ a szót hangosan kimondó pedagógus megkér, nevéről ne szóljak. Az iskolában zűr van, s az igazgató ráadásul nagy speedway-rajongó. Hantos Nagy László