Délmagyarország, 1993. július (83. évfolyam, 151-177. szám)

1993-07-22 / 169. szám

CSÜTÖRTÖK, 1993. JÚL. 22. BELÜGYEINK 3 Szélviharban és Asotthalmon „ vitézkedtek Tűzoltók kitüntetése A pattogó szikrák és bomló tűzcsóvák embereit tegnap a szegedi városháza hűvös ter­mében méltó elismerésben részesítette dr. Kara Pál, a BM helyettes államtitkára, dr. Farkas László köztársasági megbízott, címzetes államtit­kár, dr. Lippai Pál polgármes­ter és Szárai Zoltán ezredes, a tűzoltóság országos főigazga­tója. A június 12-i szélvihar és a július 11-i, ásotthalmi tűz­vész alaposan próbára tette a szegedi, a Csongrád megyei tűzoltók és önkéntesek szak­értelmét, bátorságát. A BM képviseletében az államtitkár­helyettes hangsúlyozta, a tűz­oltóság történetében bizonnyal először fordul elő, hogy nem Budapesten, hanem a hely­színen ismerik el az állomány helytállását. Szeged polgár­mestere emlékeztetett: néhány hónappal ezelőtt a város fő­terén berendezéseket adtak át a helyi tűzoltóságnak, s íme, a sors úgy alakította, hogy ily rövid idő alatt bevethették az új felszerelést. A város pol­gárságának elismerését tolmá­csolta a jelenlevőknek. Miniszteri dicséretben és ju­talomban részesült Bánfi György alezredes. Helyettes államtitkári jutalmat kapott Bodényi István őrnagy, Faragó Antal törzszászlós, Kocsis La­jos főtörzsőrmester és Marosi Gusztáv százados. Szeged városa nevében Lip­pai Pál polgármester elisme­résben és jutalomban része­sítette Tarkó Csaba őrmestert, Zámbó Gábor törzsőrmestert, Sári Antal főtörzsőrmestert, Máramarosi György zászlóst és Kádár Németh Dezső főtörzsőrmestert. A Csográd Megyei Tűzoltó­ság parancsnoka, soron kívül, tűzoltó alezredessé léptette elő dr. Gáti Zoltán őrnagyot. Di­cséretben és jutalomban része­sült: Gyovai Sándor főhad­nagy, Hosszú Sándor törsz­szászlós, Danyi Mihály zász­lós, Gulácsi Ferenc főtörzsőr­mester, Erdélyi József főtörzs­őrmester, Borbula Sándor fő­törzsőrmester, Bumford Zoltán zászlós, Maróti Tibor főtörzs­őrmester, Czibola Lajos zász­lós, Szabó Kálmán őrmester, Papp László szakaszvezető, Barta Gábor főtörzsőrmester, Licsicsányi Péter szakaszveze­tő, Laczi Mihály törzszászlós, Fotó: Révész Róbert Lippai Mihály önkéntes tűzoltó alhadnagy (Szatymaz),Vízi István önkéntes tűzoltó zászlós (Ásotthalom), Balogh Lajos önkéntes tűzoltó őrmester (Mórahalom), Turcsányi János önkéntes tűzoltó őrmester (Pusztamérges). A városi parancsnok soron kívül előléptette tűzoltó zász­lóssá Faragó Mihály főtörzsőr­mestert, főtörzsőrmesterré Las­ancz István törzsőrmestert, törzsőrmesterré Jenei Zoltán, Környei Béla,. Ördögh István és Veszelka László őrmestere­ket. Dicséretben és jutalomban részesítette Hegedűs József, Paja István, Banyári Vilmos és Rozsnyai János főtörzsőrmes­tereket, valamint Kiss Sándor törzszászlóst. Dicséretben részesült, egyúttal törzsőrmes­terből Füves Ferencet főtörzs­őrmesterré léptették elő. A hivatásosak és az önkén­tesek' a polgármester felaján­lotta, mélyhűtött pezsgővel koccintottak - könnyebb na­pokra. Nyomozás rendőrök ügyében Hivatali visszaélés bűntetté­nek alapos gyanúja miatt foly­tat nyomozást a Budapesti Ügyészségi Nyomozó Hivatal két közlekedési rendőr ellen. Mindketten a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szemé­lyi állományába tartoznak. A két rendőr július 7-én hajnal­ban Adrián Paunescu román szenátorral szemben intézke­dett közúti ellenőrzés során. Az MTI értesülése szerint az ügyben az Országos Rendőr­főkapitányság feljelentése alapján július 15-én rendelte el a nyomozást az ügyészség a szabadlábon védekező K. Sán­dor rendőr főtörzsőrmester és H. Illés rendőr zászlós ellen. A büntetőeljárást ténymegállapttő vizsgálat előzte meg, amelyet az üggyel kapcsolatban tett ro­mán szóbeli jegyzék, valamint az újságokban megjelent hír­adások nyomán folytattak le. Az incidenssel kapcsolatban a szenátor azt állítja, hogy az egyik intézkedő rendőr meg­ütötte őt, majd a pisztolyát rá­szegezve, valutájának átadá­sára kényszerttette. A tény­megállapító vizsgálat során fel­tárt ellentmondó adatok miatt, a történtek megállapítása ér­dekében vált indokolttá a nyo­mozás elrendelése. A büntető­eljárásban - jogsegély kereté­ben - szükséges a román sze­nátor és fia tanúkénti kihallga­tása. A két rendőr a gyanúsított­kénti kihallgatás során tagadta a bűncselekmény elkövetését. Azt állítják, hogy nem intéz­kedtek a szenátorral szemben. (Folytatás az I. oldalról.) Kicsit nehézkesen kezdődött az idei kempingszezon - Sze­ged nincs éppen jó helyen most, hogy déli végeinken túlra nemigen indul Északról, Nyugatról a turistahad. Aki mégis eljön eddig és nem tovább, jobbára biztosra megy. Vagyis: ismerősei ajánlására, vagy a maga régebbi tapasz­talata alapján dönt úgy, hogy nálunk tölt egy-két hetet - s talán most sem bánja meg... A Tisza balpartján, szemben a város nyüzsijével, a fák alatt a nézelődőnek könnyű a dolga: a vendégek itt beszédesek, könnyen barátkozók. A kem­pingezés íratlan szabályai sze­rint hol itt, hol ott alakul ki alkalmi asztaltársaság. Akinek hűtőszekrénye is van, kéretle­nül kínál hideg vízzel, s ha nem vonakodna a beszélge­tésre áhítozó, igazi magyaros paprikáskrumplival pótolhatná ki a menzakaját. De honnan tud egy holland háziasszony magyarosan főz­ni? - A magyar konyha sokkal ízletesebb, mint a mienk, nem volt nehéz hát megszoknunk, Az idén több a magyai szó • •I amikor először a Balatonnál kempingeztünk. Ott ismerked­tünk meg egy szegedi házas­párral, s persze barátság lett a vége. Ica tanított meg gázlán­gon, pillanatbk alatt ebédet csi­nálni. A hozzávalók sem kü­lönlegesek, itt veszünk meg mindent. Nézze ezt a gyönyörű burgonyát! Olyan rózsás, mint a malac bőre! Kettőnk német nyelvtudása elég ahhoz, hogy az NL-es rendszámú autóban tárolt, nej­lonszatyornyi krumliról előad­jam a feltételezésem: talán ép­pen holland vetőburgonyából termettek ilyen szép egy­formára a gumók. Ezen persze jót somolygunk, s egybe­hangzóan állapítjuk meg: lám, ilyen kicsi a világ. Egy házzal, bocsánat, sá­torral odébb egy pléd szolgál asztalunkul és székekként is, amikor arról cserélünk eszmét Jól bevezetett Fitness-Centrum 600 nm-en a legmodernebb gépekkel, szaunával, proteinbárral, csodálatos környezetben ELflDÓ Érd.: tel.: 325-544. OLCSÓ HOLMIT! HOL? MIT? - BENNE VAN! RES (JK© a magyar házaspárral, hogy talán nem is baj, amiért most nem futja nekik isztriai, pláne spanyolországi üdülésre. - Még sosem voltunk a szarvasi arborétumban, most azt is láttuk. A nagyfiam lejött hozzánk egy pár napra a bará­taival sátrazni, velük együtt sok környékbeli túrát tettünk. Ópusztaszer, az igen, az na­gyon tetszett. S mert a gyerek erdőmérnöknek készül, neki elhiheti: annak a júniusi nagy viharnak a nyomait igazán tisz­es hozzáértéssel tüntették el itt a strandon, meg a kemping területén. Mibe sem került... Csak a viharkárok egy millió forintos pluszkiadással jártak, s akkor még adjuk hozzá a szezon előtti előkészületek négy mil­lióját! De ahogy Dóra József szavaiból kivettem, a jó idő megcsillantja a reményt, hogy az idei évad sem lesz rosszabb a tavalyinál. Most kezd ugyan­is igazi kempinghangulat kia-° lakulni a Tisza partján. S akik erről gondoskodtak, cseppet sem bánják, hogy az idén a szokásosnál több a magyar szó. Lehet, hogy kérek egy gu­mimatracnyi helyet a barátaim sátrában? P. K. jTJözismert szegedi sportoló, azóta vállalkozóként is si­tiii keres fiatalember keresett a napokban telefonon, a nyilvánosság segítségét kérve. Ötmilliós Start-hitel kérel­met nyújtott be az egyik szegedi bankfiókhoz, de az for­ráshiány miatt elutasította. Ez eddig nem igazán meglepő, hiszen a piacinál kedvezőbb kamatozású pénzekért mindig nagy a túljelentkezés, sokan maradnak hoppon, vagy áll­nak be a sorba a következő csomagnál. Vállalkozónk azonban úgy érezte, mindenben a legna­gyobb alapossággal járt el. Profikkal csináltatta meg a hi­telkérelmet, amely így több százezer forintjába került, megvolt a kívánt nagyságú fedezet is, időben benyújtotta a projektet, az ügyintéző is minden tőle telhetőt megtett. A forráshiány azonban forráshiány, így fordult vállalkozónk a nyilvánossághoz. Ilyenkor természetesen meg kell hall­gatni a panaszost, majd el kell ballagni a bankhoz és meg­kérdezni a dologról az illetékes osztályvezetőt. A kettő együtt ér csak valamit. Erre a párhuzamosításra azonban már nem volt szükség, a megbeszélésre eleve úgy érkezett a kérelmező, hogy minden rendben, úgy néz ki, lesz hitel. Igaz, kisebb az összeg, de közben kedvezően alakultak a pénzügyei, így az is bőven elegendő. Tulajdonképpen ma sem tudom, mennyiben volt igaza a vállalkozónak és mennyiben a banknak. A pénzintézetek ilyen kérdésben nem szeretik a nyilvánosságot. Talán még akkor sem, ha az ügyfélnek csak harminc százalékban van igaza, a kérelmet elbírálóknak pedig hetvenben. A buda­pesti központtól mindenképpen kikapnak. (Néhány évvel ezelőtt annak köszönhetően írhattam sok okosat, hogy bankigazgatók elmondtak valamit, én meg továbbadtam. Ha szabályos interjút készítettem velük, akkor azt a fővá­rosba kellett faxolni, ott többen átolvasták, de nem mindig sikerült előkeríteni az illetékest. Mire megjött a jóváha­gyás, már mindenki elfelejtette a forintleértékelést.) rVlost, hogy talán mégis lesz hitel, nincs újsághír, cím­ii/J ben a bank nevével, alatta a szegény vállalkozóéval. A sajtó hatalom, a dicsőség azonban ezúttal kétes, tylán nincs kedvük megjelenés előtt Budapestre faxolni a szege­di fiók állásfoglalását, érvelniük a felettesek előtt, vagy egyszerűen csak attól félnek, hogy mellékalapál az újság­író, és utána már késő a magyarázkodás. Ez talán mind fontosabb kérdés annál, hogy akkor most van forrás vagy nincs forrás. VICO-FILMEK VÁSÁRA! UldEO A KÖLCSÖNZÉS TOVÁBBRA IS CSAK 69 FT! Klauzál tér 6., üzletház BANK Az adómentes étkezési hozzájárulást oldja meg i l'l TI í 11 % ÉTKEZÉSI 1 4 " "" -í JEGYEKKEL! Szeged 40 vendéglátóegységében és élelmiszerboltjában váltható be. Az értékesítés helye a Szeged étterem gazdasági irodája (a Fekete sas u. felöl), munkanapokon 8-15 óráig. Érdeklődni: a 311-859-es telefonon lehet. SZETIKETT — /V „IÓ JEGY! Az Aida sztárjaival Operagála a Tisza Szállóban Pénteken este fél 9-kor a Tisza Szálló nagytermében rendezik meg az immár hagyo­mányossá vált Nemzetközi Operagálát. A koncerten az szabadtéri Aida-előadásának világsztárjai is fellépnek. Ta­valy a Honvéd téri református templom volt a színhely, ahol a legnagyobb sikert a szabad­térin Carmenként bemutat­kozott amerikai mezzoszoprán énekesnő, Gail Gilmore aratta. Őt idén Amnerisként láthattuk a színpadon, a gálára Ger­shwin-darabokkal készül. A Radames-t alakító olasz tenor­fenomén, Mario Malagnini ta­valy csak egyetlen áriái éne­kelt, piost azt igérte, hogy ala­posan felkészült, Leoncaval­lótól a nápolyi dalokig sok minden lapul a tarsolyában. Verdi-operáinak legszebb basszusslágereivel készül a szegedi közönség felfedezettje, Airízer Csaba. A Szegedről el­származott Aida, Szendrényi Katalin egy-egy Puccini- és Ponchielli-áriát ad elő. Anatolij Fokanov, az Aida apját, Amonasrót alakító orosz bari­ton a Torreádor-dallal és egy Verdi-áriával mutatkozik be. A szegedi énekesek sem hiányoz­hatnak a programból: fellép a kitűnő formában lévő Erdélyi Erzsébet (az Aida főpapnője), a királyt életre keltő Szakály Péter, és az Aidában ugyan nem szereplő, de egyre sikere­sebb szegedi baritonista. Réti Attila, aki a következő évadtól a Pécsi Nemzeti Szfnház ma­gánénekese. Zongorán közre­működik az operagálák meg­szokott kísérője: Patkó József, a Magyar Állami Operaház művésze. H. Zs.

Next

/
Thumbnails
Contents