Délmagyarország, 1993. június (83. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-03 / 127. szám
CSÜTÖRTÖK, 1993. JÚN. 3. Változás a torony alatt BELÜGYEINK 3 Szegény Frank néni, ki se tudott jönni ajtót nyitni! Kedves szomszédasszonya engedett be bennünket. Most derült ki, nem <5 írta a levelet, hanem a fia. Nem is nagyon emlékezett rá, hogy velünk is ügye lett volna, de ha már itt vagyunk, esedezve kért, hogy segítsünk. Eddig is kapott szociális támogatást a Várostól, több részletben, évenként tízezer forint körülit. Ősszel kérte még, hogy továbbra is kaphasson fűtési hozzájárulást, mert olajjal fűt, és az olaj drága. Az ő zsebéhez mérten már Dörgedelmes levelet írt lapunknak özvegy Frank Mátyásné fia, édesanyja nevében. Ürgettük-forgattuk egy darabig, mert sehogy nem értettük, miért önti ránk a vitriolt. Többszöri nekifutásra derült ki, elsődlegesen nem is velünk gyűlt meg a néni baja, hanem a Polgármesteri Hivatallal, de sokadik próbálkozásra talán nekünk is írtak már, választ viszont ugyanúgy nem kaptak, ahogy a Széchenyi téri nagy házból nem. Kerestük az előzményét, de nem találtuk, ennélfogva becsöngettünk a Debreceni utca 30. alá. akkor is iszonyatosan drága volt. Pénzt se kapott és választ se. Erre kezdett el a fia reklamálni, és ebbe a menetbe potytyanhattunk bele mi is. Megígértem, hogy utánanézek. Nagyon kedves hang mondja a torony alatt, az okozhatta a bonyodalmakat, hogy új rendelet született nemrég, amellyel az összes korábbi határozat hatályát vesztette. Ezt ugyan kihirdették annak rendje-módja szerint, de leginkább azok nem figyeltek föl rá, akiket közvetlenül érint. Legjobb lenne, ha bemenne Frank néni, és megbeszélnék. - Asszonyom! Toporogni is csak két bottal tud. - Köszönjük akkor a figyelmeztetést, azonnal kiküldőm neki a szükséges papírokat. Mi is köszönjük. H. D. • (Folytatás az 1. oldalról.) A megspórolt adóktól a költségvetés esett el, a gyár meg piacai egyrészétől. A jelek szerint a privatizáció megrázkódtatásain túljutott, s részvénytársasági formában működő cég szakítani kíván az eddigi beidegződéssel. A lecsökkentett létszámmal, szelektált termékskálával újraindított termelés kereskedelmi és pénzügyi megalapozása érdekében a vállalaton belül önelszámoló profitcentrumokat hoztak létre. Induló állapotban a konzervgyártás a fűszerpaprikával azonos súlyt képvisel, s 10 százaléknyira rúg az egyéb Paprika a boszorkánykonyhában cikkek, ételízesítők köre. A paprikát vásárlókat elsősorban a minőség és higiénia garanciájával, esztétikus és védelmet oyújtó csomagolással próbálják meg visszacsábítani. A kereskedőkhöz vezető utat rugalmasabb értékesítési formával kívánják lerövidíteni. Az alapvető fordulatot vett, a hazai piacot megcélzó konzervgyártás beindítását kereskedelmi bemutatón tették közhírré. A Konkordia, mint nagykereskedelmi cég által az újszegedi Talent Centerben rendezett árubemutatón, hat cég egyikeként a paprikások vettek részt. Itt mutatták be a cég hagyományait és arculatát jobban kifejező vállalati, valamint a 23 féle konzervből álló új sorozat, a boszorkánykonyha emblémát. A paprikát „eladó" grafika és szellemiség még most érlelődik. Az egységes megjelenés természetes eleganciájának fogadtatását korai lenne még értékelni, de biztosan megtérülő befektetésnek tűnik. Körmöci Dénes kereskedelmi igazgatótól megtudtuk, hogy az erőteljesebb marketing révén konzervjeik egynegyedes hazai piaci részarányát többségivé szeretnék formálni, természetesen nem az export csökkentésével. A magyaros és házias ízesítésű készételek forgalmazását a Pentaco kft.-re bízták. T. Sz. I. 99 m [Ti iciklis ésszel nem akarom elenni az autósok kenyerét, LD csak emlékeztetni szeretném valamennyit, hogy átejtették őket. Nagy harangzúgással jelentették be hajdanán, hogy itt az új rendszámtábla, és vitték is, mint a cukrot. Rendszer ugyan nem változott azóta, úgy tudom, de a harangokat kicserélték. Mert most meg azX mondják, senki ne felejtse el, ha külföldre megy, ragasszon valahová a kocsifarára egy H betűt, különben jöhet vissza hetedhét határról. Nyilván azt mondja erre az autós, dadogás lenne még egyet fólragasziani, hiszen ott van a rendszám előtt, a táblán, a nyúlfarknyi nemzetiszínű csonk alatt. Megint ráfáztunk! A művelt nyugat ugyanis nem hajlandó mikroszkóppal átböngészni a teljesen szokatlan helyen megbúvó felségjeleket - ráadásul nem is kötelező tudnia, hogy a piros-fehér-zöld egészen más, mint a zöld-fehér-piros -, hanem oda néz, ahol ősidők óta az ország jele szokott lenni nyalókán. Azt nem tudom, mit tesz a művelt nyugat, ha ott van már a svájci nyalóka és a másik oldalon a magyar, de gondolom, nem hiszi, hogy magyar kocsit vett meg a svájci, ennélfogva legföljebb a bajsza alatt dörmög valamit elmeállapotunkról, címkézési bolondériáinkról, és legyint, hogy mehet. Ha azonban nincsen nyalóka, akkor másként int: nem mehet! j § J róbaútra kellett volna kiküldenünk az új rendszám>-i táblás, első kocsikat, és csak akkor elrendelni tömeges átváltásukat, ha tapsolnak a kinti határőrök és vámosok. Látnók nem vagyok, de biztosra veszem, hamarosan megint váltás lesz nálunk. Nem a politikában, hanem az autók faránál. Ez se kutya! Ib-w • Az agrárkamara levelét megírta Mit lép a kormány? ©CD INTENZÍV ANGOL NYELVI KURZUSOK, BRIT TANÁROKKAL, TEL|ESEN KEZDŐTŐL A HALADÓIG Szegeden: Július 5-16., |úllus 19-30. között Hódmezővásárhelyen: július 19-30. között Részletfizetési lehetőségi ;J %um uyi'iii iiimi iftm Tel.: 10-17 óra kőzött 318-478, 17 óra után 316-417 69 Ft-ért PREMIER FILMEK! VIDEOTEKA, [Klauzál tér 6. (üzletház) udEOl BANK • Svájci ajándék Szegednek Egy tonna mosópor A rendőrség és az egyházak Együttműködési megállapodást kötött a rendőrség a római katolikus, a református, az evangélikus egyházzal, valamint a zsidó hitközségek szöJúnius 1 -jén a kárpótlási jegyek kamattal növelt névértéke elérte a 133.7 százalékot. A kárpótlási jegyek a törvény értelmében a jegybanki alapkamat -jelenleg 19 százalék - 75 százalékával kamatoznak az első kárpótlási törvény elfogadásától, 1991. augusztus 10-től három évig. Ennek megfelelően az ezer forint címértékű kárpótlási jegyek kamattal növelt névértéke június l-jén 1337 forint, az ötezer forintosok 6685 forintot, a tízezer forintosok pedig 13 ezer 370 forintot érRend a lelke mindennek - jött rá a nagy igazságra Bozóki Mihályné (Lengyel utca 4.). De mondhatná azt is, hogy pénz beszél, kutya ugat. Történt pedig, hogy a sportuszodába járó rokkantnyugdíjas biciklijét a megszokott helyen szerette volna hagyni, ám közölték vele: megváltozott a „forgalmi rend". Vagyis, aki kerékpárral érkezik, az fizessen 20 forintot, cserében megőrzik a járgányt. Akinek nem tetszik a rendszer, az leállíthatja máshol is a bringát, ám fölkészülhet a legrosszabbra... A gerincével műtött, s ezért gyalogolni vetségével szerdán, az Országos Rendőr-főkapitányság központjában. Az egyezmény értelmében a jövőben a rendőrség javaslatára az egyházak részt vesznek az elsősorban fiatalkorúak, büntetésvégrehajtási intézetből szabadultak, kábítószerélvezők és más szenvedélybetegek lelki gondozásában. nek. A kamattal növelt címértéket köteles figyelembe venni az állam minden esetben, amikor a kárpótlási jegy ellenében állami tulajdont vásárolnak. Szintén ez az érték a mérvadó az önkormányzati lakások megvásárlásánál. Nem érvényesül az az érték a földárveréseken, ahol a címérték a mérvadó, és természetesen az értékpapírok szabad adás-vételekor sem köteles senki a kamattal növelt névértéket figyelembe venni. Hogy süket fülekre talál-e a Csongrád Megyei Agrárkamara újabb levele, amelyet évrőlévre szinte menetrendszerűen ír a Földművelésügyi Minisztériumnak, hamarosan kiderül. A mai, csütörtöki kormányülésre ugyanis - állítólag - komolyabb „aszálycsomagot" készítenek elő, az FM közreműködésével. Az agrárkamara mindenesetre megírta levelét, dr. Raskó György államtitkárnak címezve, megtámogatva dr. Farkas László köztársasági megbízott aláírásával. A mellékletek, az Ativizigtől származó aszálytérképek és diagramok pedig bizonyítják: a három megye, Bács-Kiskun, Békés és Csongrád különösen kritikus helyzetbe került. Hogy mit is kér az agrárkamara? Mivel bizonyíthatóan veszélyeztetett térség a Dél-Alföld, azt szeretné, ha különleges, ráadásul az öntözéssel kapcsolatos kedvezményekben részesülne a régió. Mint ahogy azt Bagi Adám, az agrárkamara ügyvezető igazgatója tájékoztatásképpen elmondta: szükség lenne a 2/1992. I. 6. számú kormányrendeletben bevezetett vízkészlet-használati díj idei felfüggesztésére (ezt a kedvezményt 1992-ben megadta a kormány). Kérik továbbá az öntözési díj - számla alapján történő - visszatérítését, legalább 75 százalék erejéig. (Tavaly különben a kormány az aszállyal sújtott területeken eltörölte a földadót, valamint a zöldségfélék elvetésére fölvett hitelek kamataira 10 százalék kedvezményt is adott. Nem tudni, ezek a pontok szerepelnek-e az „aszálycsomagban"?) Csongrád megyében különben a téli hónapokban a sok éves átlaghoz képest jóval kevesebb csapadék esett. Az átlagos 59 milliméterrel szemben 6-8 milliméternyi csapadék hullott. Nehéz jóslatokba bocsátkozni, milyen termés várható, hiszen a kukorica egyelőre élvezi a meleg időt. A kalászosoknál azonban elképzelhető, hogy idén még a tavalyinál is nagyobb károkat okoz az aszály. F. K. Néhány héttel ezelőtt járt városunkban Jan Lüthy svájci vállalkozó, a Pro Concordatia Lovagrend nagymestere, s akkor mosóport és szalámit osztott szét a vajdasági és az erdélyi menekülteknek, illetve áttelepülteknek. Ugyanakkor többezer márka értékű adománnyal segítette az algyői idősek ott(Budapesti tudósítónktól.) Tavaly ősszel látott napvilágot Karsai László történész kandidátus szerkesztésében a Kirekesztők című antológia, amely a - főként - magyar antiszemita szövegekből nyújtott alapos áttekintést. Tegnap az Aura Kiadó gondozásában megjelent a kötet párdarabja, a Befogadók című, írások az antiszemitizmus ellen 1882-1993 alcímű szöveggyűjtemény is, első borítóján ízléses, piros-fehér-zöld cfmbetűkkel. Divatja van most ennek a színegyüttesnek. Külön érdekesség, hogy Karsai kandidátus, aki a Befogadókat is szerkesztette, közel húsz éve tanít a szegedi bölcsészkaron, az Aura Kiadó igazgatója, Deák Gábor pedig minthonát. Tegnap ismét városunkba látogattott a svájci adakozó, s ezúttal 1 tonna Tomi Star mosóport adományozott a szegedi szociális otthonok központjának, majd mintegy 200 Lego-játékból álló ajándékcsomagot osztott szét a menekülteknek. egy húsz éve végzett a szegedi tanárképzőn. Györffy Miklós tévés személyiség vezette be a pesti Egyetemi Színpadon a Befogadók születése alkalmából tartott sajtótájékoztatót, elmondva, szerencsésebb lett volna, ha a két kötet együtt jelenik meg. Említette, hogy Szabó Dezső például mindkét kötetben benne lehetne, de egyikben se találjuk, Bajcsy-Zsilinszky Endre pedig mindkettőben benne van. Karsai László elmondta, hogy nem fejezte be a kirekesztés és a befogadás kutatását. Az is elhangzott a sajtótájékoztatón, hogy a magyar társadalom jelentős része nem e konfliktus mentén, vagy ehhez viszonyítva határozza meg helyét az országban és a világban. • Kárpótlási jegyek Ezerháromszázat ér Vállalkozások kora Mindenért fizetni kell nem tudó Bozókiné szerint eddig az volt a jó, hogy jól látható helyen állhatott a kerékpár (még ha őrizni nem is tudták). Most éppen ezt a jól látható helyet adták ki vállalkozásba. Mint magánnyomozása során kiderült, azért, mert a tűzoltóság szerint a „menekülési útvonalat" akadályozták a kétkerekűek. A rokkantnyugdíjas különben mindent és mindenkit megért. Cserében azt várja, őt is értsék meg. Míg ugyanis a bérlete egy évre 3 ezer forintba, a „parkolás" 7200-ba kerülhet. Ha ki tudná fizetni... F. K. • Horvátországban volt az epicentrum Földrengés volt a Dunántúlon A Magyar Tudományos Akadémia Geodéziai és Geofizikai Kutató Intézetének Sashegyi földrengésjelző obszervatóriumában az MTI kérésére Kosztyu Zoltán, az intézet munkatársa elmondta, hogy mind a négy obszervatóriumuk jelezte a Dél-Magyarországon kedden este 19.51 órakor bekövetkezett földmozgást. A földrengés epicentruma a horvátországi Varasdtól északkeletre volt, s a zágrábi obszervatórium mérései szerint a Richterskála szerint 4.6 magnitudójú volt. Magyarországról Pécs, Nagykanizsa, Szombathely, Kőszeg, Zalaegerszeg és Marcali térségéből jelezték telefonon a földmozgást a lakosok a Sas-hegyi obszervatóriumnak. Bejelentéseik szerint általában megrezdültek az ablakok üvegei, megmozdultak a csillárok, a pohárszékben az üvegedények, stb., de épületkárokról sehonnan sem érkezett jelentés. A varasdi földrengés magyarországi hatásairól az obszervatórium kérdőíves rendszere alapján készít majd öszszefoglalót. A varasdihoz hasonló, a Richter-skála szerint 4.8 magnitudójú földrengés utoljára 1985-ben volt hazánkban, Berhida térségében. Kirekesztők után Befogadók