Délmagyarország, 1993. június (83. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-26 / 147. szám

20 RÖVIDEN DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1993. JÚN. 26. Területen kívüli beteget nem fogad a kórház Kiállítás a Kálvária Galenaban jelenik meg a Szeged dupla száma Sokan érdeklődtek az utóbbi napokban a Szeged sorsáról. A lapot kiadó Délmagyarország Kft. rajta kívülálló technikai okok miatt nem vállalhatta a júniusi szám megjelentetését. A szerkesztőség döntése alapján - ha az átmeneti nehézségek megszűnnek - júliusban összevont, dupla szám jelenik meg. A tervek szerint a 100 oldalas Szeged kapcsolódik majd a város nyári ünnepi eseményeihez is. „Különös kiállításon" köszöntötte a megjelenteket tegnap a Kálvária Galériában Szuromi Pál művészeti író, hiszen Szegeden nem sűrűen fordul elő, hogy belga, japán és magyar művészek közös tárlaton mutatkozzanak be, bár, mint mondotta, ez a különössége egyre inkább ismerős lesz e nyitottabb világban. Mon Coppens, Dirk de Witte, Wem Cornelissen (Belgium), Fumio Wakabayashi, Kazuhiro Korenaga (Japán) és Mizser Pál Kálvária Galéria­beli kiállítását, mely július 18-ig tart nyitva, a budapesti belga nagykövetség kulturális attaséja levélben üdvözölte. Ausztriai tellépés •A I VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS VT? ifürkészhetetlenek nyelvünk titkai. /JJ Az árva leány haja színe lehet ép­pen olyan, mint két apával és egy anyá­val rendelkező nagyúri dámáé, vagy ut­cai széplányé, de kimondva szendeség árad belőle. Ezt a kedvességet, lelki sze­rénységet vitték át őseink a hegytetőn lengedező árvalányhajra is. Főnyeremény volt. Gyerekkoromban magam is szedtem. Ha megszárítottuk, és mésztejben meg­úsztattuk egy kicsit, olyan szép sárga lett, igazi díszévé vált a lakásnak. Hiva­tásavesztett gyertyatartóba raktuk, és ti­zenöt év múltán is ott állt, ahol a gyer­tyatartó lenni szokott. Föltehetően gyer­mekeire emlékezett vele édesanyánk, azért nem változtatta még a helyét se. Mulatós legények csárdás kis kalap­jának a dísze is volt valamikor az árva­lányhaj. Nem aratásban, nem cséplés­ben, inkább zajos ivászatok idején. Legalább annyira nemzeti jelkép lett, mint az osztrákok kalapja mellett a zergetoll. Mert ők meg úgy jártak, mintha a borotvapamacsot kötötték volna oda. Mi lett az árvalányhajból? Védett nö­vény. Itt van a szobánk falán egy plakát, domboldali árvalányhaj is van rajta, és aláírták, eszmei értéke ezer forint. Tíz szál tízezer, húsz szál húszezer. Azért eszmei az értéke, mert valójában nem tudjuk, mennyit ér, de ha valakit rajta­kapnak, ennyire büntethetik. Qriznünk kell természeti értékeinket! Meg vagyok lőve a plakát előtt, mert tudván tudom, a rendszerek titkai is ki­fürkészhetetlenek. Az időközben újjászer­veződött cserkészet kalapjának is dísze lett az árvalányhaj. Az is terem valahol, és annak is ezer forint szálanként az eszmei értéke. Mit lehet most tenni? Megvan! Veszek egy cserkészkalapot, árvalányhajasat persze, és letakarom vele a fényképet. Csak azt nem tudom, hány szál legyen rajta. Tegnapi számunkban a Szent-Györgyi Albert Orvos­tudományi Egyetem betegellá­tását érintő gazdasági kérdé­sekről tájékoztatta lapunkat a SZOTE rektora. Ez alkalom­mal a kórház gazdasági igaz­gatóját, dr. Baráth Lajost kér­deztük: be kell-e zárni osztá­lyokat pénzügyi nehézségek miatt ? A szegedi kórházban gazda­sági okok miatt nem zárnak be osztályokat - válaszolta a gaz­dasági vezető de az osztá­lyok vezetői saját hatáskörük­ben dönthetnek arról, hogy el­rendelnek-e részleges szünete­lést egyes karbantartási mun­Megint megbánta... Ahogy az életben szo­kott lenni: esküvő után vá­lópör. Minden évben ren­deznek Zsombón tréfás la­kodalmat, és nem sokkal utána Megbánta-bál címen görcsökig röhögtető szétge­reblyézés következik. Ami a valóságban fájdalmas kortünet, az még lehet agyontréfált ok a mulat­ságra. Vasárnap (Június 27-én) este 8-kor az iskola melletti sportpályán, hatszázszemé­lyes sátorban rendezik meg Inna és Szeszi vidám válási komédiáját. Szeszi stílusos neve Pálinkás Gerzson, In­na pedig Borgőzös Inácska, azaz Vinkó. A vádügyvéd dr. Szódás-markolós Villő, a védőügyvéd dr. Szesz­spricc Timót. A főbíró dr. Acsi Bácsi, az írnok dr. Körmöcske Izabell, a menyasszony anyja Ma­kacs Izolda, apja Borgőzös Tódor. Aki kíváncsi rá, nézze meg! Szeged németországi test­vérvárosába, Darmstadba uta­zott a Deák Gimnázium és az iskolaszövetség által szerve­zett, pedagógusokból és diá­kokból álló énekkar, mely vi­szonozza a darmstadti testvér­iskola, az Eleonorenschule tanári énekkarának január végi kák elvégzése miatt. Az ágy­szám átmeneti csökkentése azonban sehol sem akadályoz­hatja a folyamatos betegel­látást. A Igazgató Tanács úgy dön­tött, hogy a szabadságolási idő­szakban - július l-jétől augusz­tus 3l-éig - a kórház nem fog­adhatja az ellátási területén kívüli betegeket. Ezt a szigorítást szükségessé teszi a szegedi kórház gyógy­szerkeretének rohamos fogyása is, hiszen már az év első négy hónapjában a tervezettnél 24 százalékkal költöttek többet gyógyszerre. K.K. • Templombúcsú Doiozsmén Vasárnap, június 27-én 9 órakor ünnepi szentmise, templombúcsú lesz Kiskun­dorozsmán. A Keresztelő Szent János tiszteletére szentelt templom alapkőletételének 200. évfordulóját ünneplik. Az ebben az évben a 60., 50., 25. és 5. évfordulót jubiláló házas­párok közös hálaadása és kör­menet emeli az ünnep fényét. Reggel 7 és este 18.30 órakor is lesz szentmise. nagy sikerű szegedi vendég­szereplését. A darmstadti láto­gatás során a Dohány Gabriella vezette kórus több fellépést tart, közös koncerten mutat­koznak be a testvériskola ének­karával, s fogadja őket Günther Metzger, a város polgármes­tere is. • Klauzál-tábla a Radnótiban Klauzál Gábornak, az iskola egykori névadójának tiszte­letére avatnak hétfőn délelőtt 11 órakor emléktáblát a Rad­nóti Miklós Gimnázium elő­csarnokában. Az avatásra az iskola vezetése szeretettel várja a gimnázium egykori diákjait is. • Árpád-napi ünnepség Árpád-napi emlékünnep­séget rendeznek június 27-án, vasárnap 11 órakor az emig­ráció bevonásával az ópusz­taszeri nemzeti emlékparkban. A szónokok: Siklósi András, dr. Endrey Antal, Rácz Sándor, Kéri Edit, Bosnyák Imre. Az ünnepség után a magyar sors­kérdésekről politikai fórumot tartanak. • Seimeczi Tibor gyűrűje Seimeczi Tibor kapta idén a Magyar Rádió Karinthy Fri­gyes emlékgyűrűjét. Az Igaz- > gatótanács 1975-től jutalmazza a Rádió kabaré műsoraiban ki­emelkedő tevékenységet nyúj­tó személyiségeket az emlék­gyűrűvel. Az elismerést Ka­rinthy Frigyes születésnapjára, június 24-re emlékezve adják át. A Szegedi Pedagógus Női Kar Mihálka György karnagy vezetésével Burgenlandba uta­zott pénteken, a magyar kul­túra támogatásra Ausztriában rendezett kulturális esemény­sorozatra. A RÁDIÓ „PARTISCUM" kereskedelmi adásának mai ajánlata: Zenés hétvége Szerkesztő: Botye Márta „Hallgassa Ön is, Önnek is szól!" í mindennap I6-l8őralc«aSt!aH9MHz.en (a DANUBIUS bull&nhuiHun) Hirdetésfelvétel: Szeged. Arany János u. 7. II. em. Tel: 480-166/127. Fax:325-930 • Darmstadtba indul a balett Darmstadti vendégszerep­lésre utazik a szegedi balett társulat. A testvérvárosi kap­csolat révén kétszer lépnek majd fel a szegediek: június 28 -án az Álom Kafkáról és A képzelet órája című dara­bokat láthatják a német balettkedvelők, június 30-án pedig Az álom mögött és a Bolero szerepel műsoron. A szegedi balett útja a Tisza Volán segítségével jött létre, a vendégszereplést a darms­tadti balett együttes szep­temberben viszonozza. • Adventista keresztelés A városi partfürdő termál medencéjéhez felnőtt keresz­telési programra vár az ad­ventista egyház minden ér­deklődőt, és a Felfedezés a bibliai földeken című, nagy­sikerű előadássorozat hallga­tóit. A program m5 délelőtt fél 10-kor kezdődik. Még mindig 31 Ft/km! Gyors, pontos, olcsó! LOTTÓSZÁMOK • Csörög a telefon, és - talán, mert közeledik a hétvége - jó híreket közölnek az emberek. Tiszavári Péter a Pick Sze­gednek gratulál, amiért meg­nyerték a magyar kézilab­dakupát. • Csamangó Károlyné a ro­hammentősöknek köszöni, hogy csütörtökön pillanatok alatt kiértek hívására Új­szentivánra. • Barabás Zsuzsanna azok­nak az embereknek hálás, akik tegnapelőtt taxit hívtak neki, amikor rosszul lett, valamint annak a zöld Mercedeses taxisnak, aki ingyen hazavitte. • Egy fiatalember annak a néninek mond köszönetet, aki Szőregről Szegedre hozott el nekik egy tévesen címzett levelet. • Csörög a telefon, és bizo­nyos, szivarjairól ismert szál­lodaigazgató tájékoztat, hogy ő nem azért úszik nyitás előtt a sportuszodában, mert pro­tekciós, hanem, mert sajátos tempózási stílusától óhajtja megkímélni a hölgyeket. • Hatvani Zoltán képviselő CSÖRÖG A |((C«p))>))}) VFJESTEL Ezen a héten Keczer Gabriella fogadta azon olvasóink hfvásait, akik megtisztelték bizalmukkal a Csörög rovatot. Vasárnap 14 és 15 óra között Pálfy Katalin kolléga­nőnknek mondhat­ják el közérdekű problémáikat, ta­pasztalataikat. Rá­diótelefonunk szá­ma: 06-60-327-784. Felhívjuk olvasóink figyelmét arra, hogy Szegedről is vala­mennyi számot tárcsázni kell. -Amennyiben ötletük van Fekete pont című rovatunk számára, kérjük, ugyanitt tudassák velünk. arról tájékoztat, hogy a lakos­sági panasz miatt bezáratta a kisgazda-székházban levő diszkót. Ám nem biztos ab­ban, hogy jobb lesz, ha a fia­talok az utcán lődörögnek majd, mert nincs pénzük a drágább diszkókra. • Kíváncsiak az emberek. Egy férfi arra, hogy lehet, hogy a Matáv 20 ezer forint­tal drágábban hajlandó beköt­ni a telefonját ahhoz az ösz­szeghez képest, ami a szer­ződésben eredetileg szerepelt. • Egy hölgy arra, miért nem oldják meg, hogy a szépen felújított röszkei kultúrházban ne legyen áramszünet minden viharban. • Egy rokkantnyugdíjas arra, miért zavarják el rokkantko­csijával a Centrum és a Nagy­áruház parkolóiból. • A 491-100-ról telefonáló hölgy arra, miért nincs kiírva, hány deka egy szabályos adag fagylalt, és miért nincs mérleg ennek ellenőrzésére. • A 314-554-es készülék tu­lajdonosa arra, miért hever egy útfestéskor használatos eszköz egy hónapja a Sóhordó utcában. • Molnár Győző arra, miért nem lehet a por-orvosságok mellé hosszú ideje ostyát kapni. • Egy telefonáló a 314-554­ről arra figyelmeztet, hogy a Csillag téri játszótéren egy leszakadt ág maradt fenn a fán. • Csörög a telefon, és nagyon sokat panaszkodnak az em­berek arra, hogy piszkos, sze­metes, elhanyagolt város várja a nyári túristákat. Hogy szám­talan kocsma, italbolt keseríti a környéken lakókat. Hogy a kutyások a játszótereket hasz­nálják sétáitatásra. Kérdezik az emberek; kik az illeté­kesek? A FORD CAPIT0LT0L Kiláró,Q9°s Autószalon és szerviz: SZEGED, DOROZSMAI ÚT 12. Tel./fax: 62/314-178 Nyitva: hétfő tói péntekig: 8-18-ig, szombat, vasárnap: 8-15 óráig márkaképviselet KEVÉS FELHŐ. Az Országos Meteorológiai Szolgálat elő­rejelzése szerint ma estig jobbára napos idő várható. Átme­netileg kissé megnövekszik a felhőzet, csapadék azonban nem valószínű. A szél időnként megélénkül. A legmagasabb nap­pali hőmérséklet 24-27 fok között alakul. Közös kóruskoncert

Next

/
Thumbnails
Contents