Délmagyarország, 1993. június (83. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-21 / 142. szám
4 llll SPORTJA 1993. június 21. NOB VB-ülcs Lausanne-ban A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Végrehajtó Bizottsága vasárnap kezdte meg soron következő ülését 92 náppal a szeptemberben Monté Carlóban esedékes szavazás előtt, amely a 2000-es olimpia színhelyéről lesz hivatolt dönteni. A vasárnapi tanácskozás programjában legfőbbnapirendi pontként az 19931996 közötti négyéves periódus gazdasági bevételének nagyságrendje szerepelt. A NOB közel kétmilliárd dolláros bevételre számít, amelyet főleg az 1994-es lillehammeri téli olimpia, valamint az 1996-os atlantai nyári ötkarikás játékok marketing programjának eredményeire alapoznak. Michael Payne, a NOB marketing igazgatója a 2000-es olimpia gazdasági sikerét még az atlantai játékok tervezett nyeresegénél is jelentősebbre becsüli, miközben azt hangoztatta, hogy mindez független attól, vajon európai ország vagy Ázsia, esetleg Óceánia ad otthont a nyári játékoknak. Az ezredforduló ötkarikás eseményei mindazonáltal meghatározó szerepet kaptak a lausanne-i tanácskozáson, mivel a rendezés jogáért Berlin, Manchester, Peking, •Sydney, Isztambul és Brasilia továbbra is kiélezett harcot folytatnak. Amíg Sydney a résztvevő országok utazási és szállítási költségeinek enyhítésével és részleges finanszírozásával kívánja népszerűsíteni magát, addig Peking a NOB elnökét, Jüan Antonio Samaranchot villámlátogatása alkalmával színponpás körülmények között fogadta. Mindezek ellenére a kínai főváros meglehetősen ellenséges kritikákkal nézhet szembe, amelyet méltán bizonyított az a lausanne-i demonstárció, amelyen tibetiek nagy csoportja hatalmas transzparensekkel hirdette, hogy Kína nem lehet jogosult az olimpia megrendezésére, mert politikája vét az emberi jogok ellen. Peking házigazdai szerepkörét vitatják ezenkívül is mindazon szervezetek, amelyek az emberiség jogaiért szállnak síkra. Meghalt dr. Sárosi György Négy nappal 74 éves öccse, Sárosi III. Béla halála után egy genovai öregek otthonában 81 esztendős korában elhunyt dr. Sárosi György, a harmincas évek legendás futballistája, a Ferencváros és a magyar válogatott egykori csillaga, aki 1948 után Olaszországba távozott, és ott fejezte be pályafutását. Sárosi György még 20 éves sem volt. amikor 193l-ben már válogatott lett, s összesen 61 alkalommal játszott az együttesben, amelyben 42 gólt sz.erzelt. Minden idők egyik legnépszerűbb és legkiválóbb magyar játékosa részt vett az 1934-cs és 1938-as világbajnokságon, oszlopos tagja volt klubjának, a Ferencvárosnak, amelyhez 1948ig hű maradt. (Ötször volt a bajnokcsapat tagja, összesen 639 mérkőzésen játszott zöld-fehérben, és 633 gólt szerzett.) Amikor eltávozott az országból Olaszországban telepedett le. ahol edzőként is működött több csapatnál, köztük a Juventusnál. amellyel 1953-ban bajnokságot nyeri. Visszavonulása után Sárosi egy ideig Svájcban is élt. Luganóban, majd Genovában, ahol az utóbbi éveket feleségével egy öregek otthonában töltötte már sokat betegeskedve. • Dr. Sárosi György évtizedekig nem jött haza, a nyolcvanas esztendőkben viszont már egykori ..otthonában,., az Üllői úton köszönthették őt azok. akik nem felejtkeztek el róla. A magyar labdarúgásban mindig csak ..Gyurka" néven becézett játékost nemrég felkereste genovai otthonában Nagy Béla. a Ferencváros krónikása. Az FTC arany diplomáját adta át a múlt évben 80. születésnapját ünnepelt sportembernek. - Meghatódottan fogadott bennünket szerény otthonában, feleségén és rajta is látszott, hogy jól esik a megemlékezés - nyilatkozta az MTI-nek Nagy Béla. Igen barátságos volt, s bár látszott, hogy túl van a 80. évén és betegeskedik, nem panaszkodott. Melegen érdeklődött a Ferencváros és a hazai labdarúgás felől, s mint mondta, szerelne ismét Budapestre látogatni. Flalálával mély gyász érte a Ferencvárost, s döbbenetes, hogy alig négy nappal szeretett öccse halála után ő is eltávozott az élők sorából. Egerszegi fölényes győzelmei Vasárnap 14 számmal folytatódott Egerben a Pro Agria nemzetközi úszó emlékverseny. Az Erdélyi Éva emlékére kifrt 100 méteres gyorsúszást Egerszegi Krisztina nagy fölénnyel és egy percen belüli időeredménnyel nyerte, a 200 méteres vegyesúszásban minden erőlködés nélkül, „utcahosszal" győzött Barcelona háromszoros bajnoka, akárcsak klubtársa, Güttler Károly a férfiak hasonló számában. Kiss László, a Bp. Spartacus edzője értékelésként elmondta, hogy egyáltalán nem tartja „tragikusnak" Egerszegi szombati vereségét 100 m pillangón, hiszen tőle sem várható el, hogy mindig, mindenhol és mindenben a legjobb legyen. Márpedig gőzerővel készülnek az országos bajnokságra, majd a sheffieldi Európa-bajnokságra, és a 100 m pillangó egyébként sem tartozik a főszámai közé. A senior számokban is jó eredmények születtek, elsősorban a Budapesti Senior Club sportolói révén. Dr. Csikány József az 50-54 évesek kategóriájában 100 m háton új Európa-csúcsot állított fel 1:11.07 perccel (régi: 1:13.67 p). A 65-69 évesek mezőnyében ugyancsak 100 m háton Nyéki Imre adta át a múltnak a régi világés Európa-rekordot. Az új csúcs: 1:19.36 perc (régi világcsúcs: 1:21.52 p, régi Európa-rekord: 1:24.88 p). Séralt „mártírok" Wimbledon füvén A 107. alkalommal kiirt és hétfőn kezdődő wimbledoni teniszbajnokság borongós előjelekkel várja az első fordulót. Sok versenyző számára a továbbra is szokatlan füvespályás Grand Slamviadalra ugyan elszántan készült a világ élmezőnye, de a szigetországban oly gyakori esőzések meglehetősen alapos átrendezésről gondoskodtak a különböző tornák Andrei Agassi sérült kézzel is vállalja a játékot. menetrendjét illetően. Mindezek ellenérc a németországi Halléban a német teniszspflrt törtenetének első füves versenyét rendezték meg, amely nagy sikerrel zárult. A wimbledoni bajnokság nyitónapján tehát mindenki alaposan felkészülve vág neki a hosszú sorozatnak, de az igazi nagy sztárok között mégis lesznek, akik nagy kérdőjelekkel várják az első fordulót. A tavalyi győztes címvédő amerikai Andre Agassi ugyan szenzációt keltve tette meg hősies bejelentését, miszerint jobb csuklójának ínhüvelygyulladása sem tántorítja el attól, nogy pályára lépjen, de a német Bernd Karbacher elleni rajt kimenetele mégis kétséges. Ánnál is inkább, hogy a németek új reménysége Halléban immár harmadszor is búcsúzásra késztette a világranglistán jóval előbb jegyzett amerikai Michael Changel. A címvédő mellett Pele Sampras makacs vállsérülése is kétségek között tartja a rajongókat. Az ATP világranglista élen tanyázó játékos ugyanis az utóbbi napokban nem kevés munkával látta el orvosait, Így arra is van kilátás. hogy az ausztrál Borwick elleni első mérkőzését egy elhalasztott időpontra írja ki a verseny szervezőbizottsága. Miután mind a férfi, mind a női teniszben futószalagon követték egymást az év jelentősen díjazott versenyei, (gy a „gyengébbik nem" képviselői között is akadnak sérüléssel bajlódó sztárok. Steffi Graf. a német teniszsport büszkesége például arra panaszkodott mintegy 24 órával a kezdés előtt: a Stefi Graff is sérüléssel bajlódik, de ő is biztosan ott lesz a rajtnál. ífancia nemzetközi bajnokság óta kezelt csonthártyagyulladása olyan fájdalmakat okoz jobb lábában, hogy néha menni is alig tud. Természetesen ő is vállalta az indulást. Ami a nöi egyéni viadal esélyeit illeti, nagy meglepetésre a 36 éves amerikai Martina Navratilova biztosította a szurkolókat arról, hogy eastbourne-i tornagyőzelme önbizalmat adott neki, és régen érezte magát ennyire fittnek és fiatalnak. - Mindenre készen állok Wimbledonban. A játékom alapján még mindig 23 évesnek érzem magam, és ha a szerváim „ülnek", akkor az újabb diadal sem lesz elérhetetlen - nyilatkozta az egykori csehszlovák teniszezőnő. Torinóban őrizhetik az olasz labdarúgó-kupát Torinóban őrizhetik az olasz labdarúgó kupát Drámaian izgalmas csatában az idegenben lőtt gólokkal dőlt el az olasz labdarúgó kupasorsa. A második mérkőzésen az olasz fővárosban az AC Roma ugyan 5-2-re legyőzte a Torino gárdáját, de az első mérkőzés 3-0ás eredménye mégis azt jelentette, hogy a KEK-szereplés jogát immáron ötödik alkalommal a torinói együttes szerezte meg. Az olimpiai stadionban több mint 60 ezer nézőben csillant fel a remény, miután az 1—1 -es döntetlent hozó félidőt követően aválogatott Giuseppe Giannini az 51. percben már a második büntetőt lőtte a vendégek hálójába. Az egy héttel ezelőtt elszenvedett háromgólos vereség ellenére is megkísérelte a hazai csapat a lehetetlent, és a játékvezető határozott közreműködésének köszönhetően a 60. percben már a harmadik 1 l-est értékesttették. A torinóiak Silcnzi két góljának köszönhették, hogy a római csapat támadókedve ellenére elhódították a kupát. A 65. percben Mihajlovics találata alakította ki az 5-2-es végeredményt, ami a mérkőzés hajrájában már nem változott. Az olasz kupadonut eredménye AC Roma Torino 5-2 (I-I) Gólszerzdk: Giannini (22.. 51.. 60. p valamennyi ll-esbdl). Rizzitelli (49.), Mihajlovics (65 ). illetve Silenzi (45.. 55 I A Torino 5-5-ős összesítéssel az idegenben Idtt gólokkal nyerte az olasz labdarúgó kupát. Az olasz labdarúgó kupa dönlójének utózöngéi is voltak, ugyanis néhány szurkoló összecsapott a rendfenntartókkal, akik közül öten megsérültek. A rendőrséget csak ezután vetették be. amely végül is több személyt letartóztatott. Szegedi kerékpárosok dobogós helyezései A fennmaradási gondokkal küszködő Szegedi Kerékpáros SC tagjai az elmúlt hét végén rajthoz álltak Pécsett, az amatőr mini Mecsek Kupán. A 65 kilométeres hegyi terepen a legjobb eredményt a 40 év feletti kategóriában induló Gémes József érte el, aki nem talált legyőzőre. A harmadik helyet klubtársa Misik Rezső szerezte meg. A 18 év feletti kategóriában pedig a negyedik helytől a következő volt a szegediek sorrendje: Dobó Attila, Révész Gábor, Páskuli Csaba, Vörös András. Nagyon izgalmasan alakult a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság utolsó fordulója. A bajnoki címre esélyes Apátfalva nagy meglepetésre Zsombón vereséget szenvedett. Ha ezt tuclja a Csanádpalota-Nagylak közös csapat, akkor bizonyára jobban igyekszik ellenfele kapuját bevenni. így azonban az Apátfalváé lett az aranyérem. NOVO-TEL-JATE SC 3-2 (3-2) Szeged, Kisstadion, 50 néző. Vezette: Tóth G. NOVO-TEL: Ábrahám Oláh, Bogár, Karkas, Balogh, Farkas, Pördi, Zergényi, Martonosi. Keresztes, Gémes (Mátrai). Edző: dr. Kürtösi Uszló JATE: Bíró - Gábor, Gardi, Csiszér, Magyar, Tóth, Őszi (Tussinger), Gólya, Baranyai, Vass (Varga), Kiss (Imre). Edző: Gardi János. Már az első negyedórában 3-0-ra vezetett a NOVO-TEL, aztán kiengedtek a pályaválasztók, s ezzel felhozták az egyetemistákat. A JATE SC mindent elkövetett az. egyenlítésért és a győzelemért, de Baranyait a játékvezető után.rúgásért kiállította, s így a tíz főre csökkent vendégek lépéshátrányba kerültek. A NOVOTEL a játék képe alapján megérdemelten nyert. Góllövők: Pördi, Martonosi. Keresztes, ill. Baranyai, Őszi. Jók: Oláh, Balogh, Pördi, Martonosi. ill. Gardi, őszi. Ifjúságiak: NO VO-TEL-Röszke 5-4 fi gólkülönbség döntötte el a bajnoki címet Szcgvár-CsanádpalotaNagylak 0-1 (0-0) Szegvár, 250 néző. Vezette: Csuka. Mindkét együttes idény végi teljesítményt nyújtott, igen kevésszer forgott veszélyben mindkét kapu. A bajnoki ezüstérmes együttes a 92. percben egy talált góllal vitte el a két pontot. Ifjúságiak: Szegvár-CsanádpalotaNagyalak 1-2 Labdarúgó - Megyeill. o. fÁ Nagvmágocs-Kiszombor 0-1 (0-0) Nagymágocs, 200 néző. Vezette: Samu Minden csapatrészében jobban játszó vendégek megérdemelték a győzelmet. Ifjúságiak: Nagymágocs-Kiszombor 3-7 Szatymaz-Tömörkény 3-5(1-3) Szatymaz, 100 néző. Vezette: Hegyi Szatymaz: Zámbó - Németh, Nagy, Kocsis P., Zseniben J., Ocskó, Toldi, Mészáros, Zsemberi S„ Tóth, Fehér (Kolozsvári). Edző: Zsemberi József. Tömörkény: Papp Z. Papp L., Apró, Gémes, Kiri, Laczkó (Nagy), Fehér, Laczkó F„ Jaksa, Rácz Cs. (Kádár), Samu (Rácz J.). Edző: Fekete József. A tét nélküli mérkőzésen a szerencsésebb csapat nyerte a gólpárbajt. Góllövők: Tóth (2), Toldi (1 l-esből), ill. Jaksa (3), Apró (1 l-esből), Papp L. Jók: Tóth, Toldi, Zámbó, ill. Apró, Fehér, Laczkó F. Ifjúságiak: Szatymaz-Tömörkény 8-3 Zsombó-Apátfalfa 2-1 (2-1) (ITC-Csanytelek (l-O) UTC-pálya, 300 néző. Vezette: Gábor. UTC: Tipity - Bódi, Balogh, Katona, Fülöp, Dobó, Szél (Magda), Szalai (Dóda), Herédi (Soós), Horváth, Szegvári. Edző: Bucsek József. Csanytelek: Berkes (Gál) - Szabó, Mészáros, Sebők, Pethő, Muskó, Somodi, Maszlag, Licsicsányi, Kovács, Gémes. Edző: Dósa Rácz Pál. 17. p.: Szegvári jól indította Herédit, aki okos gólt lőtt, 1-0. 40. p.: Berkes kapus olyan súlyosan sérült meg, hogy kórházba szállították! 60. p.: Szegvári a kényelmeskedő védőktől labdát szerzett, majd a kapust is kicselezve gólt lőtt, 2-0. 65. p.: Herédi nagyszerűen ugratta ki Szegvárit és a 17 éves csatár szép gólt szerzett, 3-0. 67. p.: Dobó buktatta Maszlagot, a megítélt 11-est Gémes lótte a jobb sarokba, 3-1. 70. p.: A nagy kedvvel játszó Horváth mindenkit kicselezve az üres kapuba gurította, 4-1. 85. p.: Maszlag 17 m-ről megítélt szabadrúgást a bal felső sarokba csavarta, 4-2. A jól felkészített csapatok igen színvonalas mérkőzést vívtak. Jók: az egész hazai csapat, ill. Szabó, Sebők, Muskó. Ifjúságiak: UTC-Csan \telek 4-1 Zsombó. 200 néző. Vezette: Forgó Zsombó: Keresztúri Ábrahám, Ferenczi (Kránicz), Farkas, Pesti, Rudolics, Gaál, Kiss (Miklósi), Katona, Vasas, Bacsó. Edző: Ottlik Sándor. Apátfalva: Rakity - Pécsi, Bartucz, Balogh. Beke, Kerekes (Sóki B.). Hurkai, Köteles (Károlyi), Keresztúri (Sóki A.), Nagy. Edző: Párnái József. Szikrázóan kemény mérkőzésen megérdemelt hazai győzelem született. Ifjúságiak: Zsombó-Apátfalva 1-2 Szentesi Kinizsi Dekó-Földeák 2-1(1-1 Szentes, 150 néző. Vezette: Haim. Szentes: Labádi (Rozman) - Jani, Fehér, Bugyi (Berezvai), Papp, Bozóki, Bakai, Tóth E„ Nagy A. (Kiszely), Stráma, Szarvas. Edző: Tóth István. Földeák: Tóth - Szabó Cs., Kordó, Horváth, Szűcs, Méhes, Tóth I., Almási (Szabó G.), Orosz, Molnár, Hajnal. Edző: Tóth Imre. A nagy meleg ellenére elég jó iramban kezdtek a csapatok, kiegyenlített volt a küzdelem. A Kinizsi a második félidőben többet birtokolta a labdát és határozottabb kapu előtti játékával megérdemelten győzött. A Földeák a mérkőzés nagy részében egyenrangú ellefnél volt. Góllövő: Stráma (1 l-esből). Szarvas, ill. Almási. Jók: Labádi, Rozman, Tóth E., ill.- Szabó Cs., Kordó, Orosz. Ifjúságiak: Szentes-Földeák 9-1 Tanárké pző-Ferencszállás 2-3(1-0) Kisstadion, 200 néző. Vezette: Bali. Tanárképző: Steigerwald Krevcnka (Cs. Nagy), Berta, Mucsy. Búzás, Kedves, Földesi (Lakatos), Cs. Tóth (Belegrai), 'Adorján, Holl, Bajnok. Edző: dr. Miskolczi József. Ferencszállás: Csapó Bíró, Hegyesi, Vörös (Csiszár), Bottyán, Pipicz, Takács (Czérna), Kovács, Nagy Gy., Juhász, Szilágyi. Edző: Varga Antal. A 70. percig még 2-0 volt a Tanárképző javára, amikor a főiskolások - pechükre szögletből két gólt is kaptak. Góllövők: Bajnok, Holl, ill. Szilágyi, Nagy Gy., Kovács. Jók: Bajnok, Kedves, Krevenka, ill. az egész csapat. A hajnokság állása: 1. Apátfalva 30 21 5 4 72-30 47 2. ( sanádpal. 30 20 7 3 91-24 47 3. Csanytelek 39 18 9 9 82-34 42 4. Szentes 39 15 19 5 92-39 49 5. UTC 39 13 12 5 51-27 38 6. Kiszombur 30 13 9 ( 43-34 35 7. Ferencszállás .Ml 12 9 9 41-52 33 8. Földeák .Ml 11 7 12 46-51 29 9. Tömörkény 30 9 8 13 47-62 26 10. Tanárképed 30 9 8 13 39-55 26 1 l.Zsombö 30 9 6 15 41-60 24 l2.Szegvár 30 7 8 15 45-60 22 13JATE 311 6 8 19 41-63 20 14.Nagy mágnes 30 8 3 19 54-81 19 I5.NOVO-TF.I. 30 7 4 19 31-66 18 16.Sza(ymaz 30 6 2 22 37-79 14