Délmagyarország, 1993. június (83. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-21 / 142. szám
2 KÜLFÖLD DÉLMAGYARORSZÁG HÉTFŐ, 1993. JÚN. 21. Alijev átvette a hatalmat Azeibajdzsánban Elcsibej elnöknek tartja magit Azerbajdzsán törvényesen választott elnöke, Abulfaz Elcsibej a felkelők támadásától tartva pénteken elhagyta Bakut. (A Szúrat Huszeinov vezette felkelők, akik június 4-én elfoglalták Gandzsét, Azerbajdzsán második legnagyobb városát, néhány napja 120 kilométerre megközelítették a fővárost. A felkelők Elcsibej lemondását követelték a karabahi konfliktus során az örmény erőkkel szemben elszenvedett sorozatos vereségek miatt.) Elcsibej távozását követően Gejdar Alijev, az azeri kommunista párt egykori vezetője és a parlament jelenlegi elnöke a televízióban bejelentette: átveszi a hatalmat a kaukázusi köztársaságban. - Miután az elnöknek pillanatnyilag nincs összeköttetése az állami testületekkel, én mint a törvényhozás elnöke az azeri alkotmány előírásainak megfelelően átveszem az. államfői teendőket - mondta a 70 éves Alijev. A politikus egyben kijelentette, hogy Elcsibejt senki sem kényszerítette távozásra, s bírálta az államfőt megfutamodásáért. - Azt hiszem, ebben a nehéz pillanatban az elnöknek nem lett volna szabad elhagynia bennünket - hangsúlyozta. Elcsibej szóvivője közölte a Reuter tudósítójával, hogy az elnök nem mondott le, és a parlament bármely kísérlete, amely Gajdar Alijev államfővé kinevezésére irányul, alkotmányellenes. - A Baku elleni támadás során veszélybe kerülhetett volna az elnök élete hangsúlyozta a szóvivő. Elcsibej azután utazott Nahicsevánba, hogy védelmi, belügyi és biztonsági miniszterei kijelentették: nem fogják megakadályozni a felkelők bevonulását a fővárosba. Elcsibej korábban államcsínynek nevezte az országban zajló zendülést, de amnesztiát ígért a lázadóknak. Törökország - Azerbajdzsán legszorosabb szövetségese kijelentette: Abulfaz Elcsibej törvényesen megválasztott államfő elmozdítása elfogadhatatlan a civilizált világ számára. Erdal Inönü ügyvezető kormányfő felszólította az azerbajdzsánokat, hogy törvényes eszközökkel oldják meg a „sötét és viharos" helyzetet. Most akkor kié a hatalom? Balról Gajdar Alijev, jobbról Abulfaz Elcsibej. (MTI-Telefotó) mm YA H : • Clinton szaxizott Herbie Hancock (zongora), Wynton Marsalis (trombita) és Bili Clinton (szaxofon) játszott a hét végén a Fehér Házban a Connecticut állambeli newporti zenefesztivál évfordulójára rendezett kis dzsesszfesztiválon. - Valójában a dzsessz a klasszikus amerikai zene - mondta Clinton elnök a Fehér Ház kertjében összegyűlt 400 zenész és vendég előtt. • Gyermeket ölt egy aligátor Tragikusan végződött egy amerikai család csónakkirándulása Floridában: egy tízéves fiú egy aligátor martaléka lett. A floridai hatóságok vasárnapi közleménye szerint a kisfiú a Dickinson Nemzeti Park egyik folyójában gázolt, amikor egy aligátor megragadta és a vtz alá húzta. Az apa erőteljesen ütötte az aligátor fejét az evezővel, (gy végül sikerült kiszabadítania fiát az állat szájából. A gyermek azonban halálos fejsérüléseket szenvedett. • Az ENSZ Szarajevót és öt másik boszniai települést nyilvánított védett övezetnek. Azokba a tervek szerint 7500 békefenntartót irányítanak majd, és a NATO légiereje is bekapcsolódhat - bár nem a polgári lakosság, a menekültek, csak az ENSZ-erők megvédésébe. Butrosz Gali ENSZ-, főtitkár szerint az övezetek hatékony védelméhez mintegy 34 ezer, jól felfegyverzett katonára lenne szükség, de jelezte, hogy a minimális 7500-ra sincs még elég jelentkező, és hiányoznak az anyagi források is. Tekintettel arra, hogy a genfi tárgyalásokon immár Bosznia hármas felosztását mérlegelik, az ENSZ-határozat megvalósulása még inkább kérdéses. A BT egyébként jóváhagyta azt az amerikai ajánlatot, hogy 300 békefenntartót küldenek Macedóniába, a skandináv országok korábban odatelepített 700 ENSZ-katonája mellé. A boszniai szerb erők szombaton hozzájárultak, hogy Gorazde felé elindulhasson egy segélykonvoj. Az ENSZ menekültügyi főbiztosságának szállítmánya hétfőn ér a boszniai városba - ha nem jön közbe semmi. A boszniai muzulmánok ugyancsak szombaton kilátásba helyezték, hogy vegyi fegyvereket és anyagokat vetnek bé, ha a szerbek vasárnap reggelig nem szüntetik be támadásaikat Gorazde térsége ellen. Mint a Reuter a muzulmánok rádiójára hivatkozva jelentette, a vegyi háborút a • Az ENSZ BT határozata hat boszniai védett övezetről A muzulmánok vegyi fegyvert vetnek be? Karadzic a háború folytatásával fenyegetőzik Az ENSZ Biztonsági Tanácsa péntek este egyhangúlag elfogadta a határozatot a hat boszniai védett övezetről, bár senki nem tudja, hogy a gyorsan változó helyzetben mi és mikor valósul meg a tervekből. Sarajevó utcáin még a kisgyerekek is fegyverrel szaladgálnak (MTI-Telefotó) Tuzla térségében állomásozó 2. hadsereg parancsnoka helyezte kilátásba, s az ezzel kapcsolatos üzenetet eljuttatták a szerbeknek is. A rádió szerint a parancsnok közölte: egységei annyi klórral és más vegyi anyaggal rendelkeznek, amennyivel csaknem egész Európát eláraszthatják. Bosznia-Hercegovina ENSZ-nagykövete is közölte, hogy ő maga is megkapta a szerbekhez eljuttatott dokumentum egy másolatát. A diplomata a Biztonsági Tanács elnökéhez intézett üzenetében leszögezte: Bosznia-Hercegovina kormánya nem támogat ilyen akciót, s mindent elkövet a nyugalom helyreállítása érdekében. Radovan Karadzic boszniai szerb elnök megfenyegette a muzulmánokat, hogy ha nem nyugszanak bele a köztársaság hármas felosztásába, akkor a háború folytatódik. Márpedig ezt el fogják veszíteni - mondta. A genfi egyezmény még mindig jobb, mintha két részre osztották volna Boszniát, s a muzulmánok a szerbeknél Tuzla körzetében, a horvátoknál pedig Zenicánál kaptak volna autonómiát - így Karadzic a Tanjugnak adott nyilatkozatában. Karadzic a boszniai háború kirobbanásáért a horvátokra hárította a felelősséget. Úgy vélekedett, hogy a világ végre elismerte a szerbek jogát „az önrendelkezésre, az államra és az állam azon részére, amelyet megvédtek". Szerinte a területek nagysága kevésbé fontos; inkább az számit, hogy milyen gazdasági jelentősége van az egyes körzeteknek. A muzulmánoknak a legfejlettebb körzetek jutnak majd mondta. A boszniai szerbek a jugoszláv hadsereg fegyverzetével foglalták el Bosznia több mint kétharmadát, miközben számarányuk körülbelül egyharmadát teszi ki Bosznia népességének. Kucsma végleg távozik Mii dolgoznak a donyecki bányászok Kucsma, saját szavai szerint, felháborodottan vette tudomásul, hogy Leonyid Kravcsuk elnök a hét közepén rendeletileg saját kezébe vette a kormány irányítását - az összes fontos gazdasági tárcát és az erőszakszervezeteket, valamint a sajtót felügyelő minisztériumokat. A miniszterelnök szerint ezzel ő fölöslegessé vált, még akkor is, ha formailag őt nevezte ki az államfő a gazdasági válságcsoport élére. Közölte egyúttal, hogy elhatározását június 22-én a törvényhozás előtt is megismétli. A dátumnak azért van jelentősége, mert Kravcsuk és Borisz Jelcin orosz elnök moszkvai megállapodása értelmében két nappal később érkezik Kijevbe Viktor Csernomirgyin moszkvai kormányfő, hogy egyezményt írjon alá a gazdasági együttműködésről, mindenekelőtt az olaj- és gázszállítások felújításáról. Szombaton egyébként véget ért az ukrán bányászok 12 napos sztrájkja a Donyeck-medencében. A kormány és a bányászok küldöttségének tárUjabb hatalmi válság jelei körvonalazódnak Ukrajnában: Leonyid Kucsma kormányfő szombaton Dnyepropetrovszkban hivatalosan is megerősítette, hogy végleg távozik a politikai porondról, és nem kíván tovább korinánvfő lenni. gyalásain megállapodás jött létre a munka felvételéről - tájékoztatta a bányászokat a szénbányászati állami bizottság elnöke, Nyikolaj Szurgajev. Az általa aláírt, a munkáskollektíváknak címzett távirat a termelés azonnali folytatására szólította fel a dolgozókat. A bányászok a mostani megállapodás ellenére figyelmeztettek: kedden újabb sztrájkot kezdenek, ha Leonyid Kravcsuk elnök és a parlament nem ratifikálja a tárgyalásokon született megállapodásokat. A bányászok változatlan követelése az is, hogy még ebben az évben tartsanak választásokat Ukrajnában. • Sajtókörökben egyértelműen a csúcsot rendező dán kormány kudarcaként értékelik, hogy már az előtt meghívták Jelcint, hogy eldőlt volna a majdani orosz-EK kereskedelmi és együttműködési megállapodás sorsa, illetőleg nem volt képes kellő diplomáciai nyomást kifejteni az időben történő aláírás érdekében. Márpedig Sir Leon Brittan külgazdasáig kapcsolatokért felelős FK bizottsági alelnök két héttel ezelőtt hiába töltötte az egész hétvégét Moszkvában, nem sikerült közös nevezőre jutni. Ennek hiján pedig az orosz elnök is visszautasította a dán meghfAz EK-csúcs előtt Koppenhágában a ma, hétfőn kezdődő európai közösségi csúcstalálkozó helyszínén az összegyűlt több száz újságíró körében vasárnap leginkább az keltett feltűnést, ami elmaradt, illetve amit terven felül jelentettek be még az. aznap esti órákra. Az elmaradt esemény Borisz Jelcin dániai látogatása - és főként: a Tizenkettekkel való hivatalos találkozója - lett volna. vót, s vele az első EK-orosz csúcs lehetőségét is. (Azóta már tudni lehet: a megállapodás útjában álló egyik fő akadály az volt, hogy Moszkvában változatlanul hallani sem akartak az emberi és kisebbségi jogok tiszteieben tartására vonatkozó rész szerződésbe foglalásáról.) A terven felüli esemény a Tizenkettek külügyminisztereinek vasárnap esti rendkívüli találkozója volt - szintén már a leendő csúcs helyszínén. Ezen a boszniai helyzet megvitatása volt az egyedüli téma - annak ismeretében, hogy a Vance-Owenterv immár a társszerző Lord Owen véleménye szerint is halott, s hogy mind több nyugati fővárosban hajlanak a boszniai „hármas felosztás" elfogadására. A hét végén zajlott a helyzetet még tovább bonyolító krajinai népszavazás is. A külügyminiszterekre vasárnap az a feladat várt, hogy mindezek ismeretében módosítsák az állam- és kormányfők asztalára hivatalosan csak hétfő este kerülő délszláv dossziét. • Majdnem fél évszázada annak, hogy az öreg kontinenst, Európát valami nagyon fontos dolog megkülönbözteti a világ bármely földrészétől. Az, ami htján aligha tudnánk elképzelni életünket, mindennapjainkat, s főleg jövőnket nem. És ez nem más, mint az 1945 óta létező béke. Európa kivételesnek tekinthető, közel fél évszázados békéje voltaképpen két tartóoszlopon nyugodott. Részint a határok megváltoztathatatlanságának elvén, részint pedig azon a praktikus helyzeten, hogy egyik hatalom sem lehetett képes meghatározó és egyedüli tényezővé kinőnie magát az öreg kontinensen. Szóval, béke van mifelénk. Immár majd egy fél százada. Nem kellett rettegnünk gyermekeink, asszonyunk, barátaink életéért. Csak a tévé jóvoltából lehettünk részesei borzalmaknak, kegyetlenkedéseknek. Amelyek mellesleg itt zajlanak szomszédunkban. És tán éppen ezért szörnyűbbek számunkra bármely korábbi hasonlónál. És valóban, valami egészen borzalmas történik szomszéEurópa békéje dunkban. És nem csak a szénné égetett családokra, megerőszakolt asszonyok ezreire, földönfutóvá vált százezrekre, legyilkolt csecsemőkre gondolok. Hanem arra, hogy fölborulóban van Európa fél évszázados békéjének első számú záloga, a határok megváltoztathatatlanságának gyakorlata. Ha pedig sikerül vérontás árán, erőszak és fegyverek hatalma által létrehozni Nagy-Szerbiát, nem tudni, hol a végállomás. Mikor és melyik ország kerül sorra. Mert fél évszázad után először történne meg Európában, hogy elnyeri jutalmát az erő, az erőszak. És hogy ez mivel járhat? Mit hozhat számunkra? Elgondolkodtatásul, mindenekelőtt azoknak, akik igazán nem fogják föl, mit is jelent számunkra a biztonság, mellékelek egy kis táblázatot, a HVG jóvoltából. Sz. I. Magyarország és a környező országok katonai potenciálja az 1990-es párizsi szerződés (CFE) végrehajtása után* Magyar- Auszt- Silóvá- Ikraj- koma- Szer- Hónát- Szlovéország ria Ida na nia Ma ország nia Fegyveres erők aktív állománya (ezer fő) 100 52 46 450 230 129 105 15 Kiképzett tartalékos állomány (ezer fő) 192 200 160 1000 585 400 100 85 Közepes harckocsi (maximum, db.) 835 159 478 4080 1375 1000 200 120 Páncélozott szállító harcjármű (max.. db.) 1700 460 683 5050 2100 1097 200 20 Tüzérségi eszközök (max.. db.) 840 468 383 4040 1475 1637 150 n. a. Harci repülőgépek (max., db.) 180 54 115 1090 430 409 n. a. n. a. Harci helikopterek (max.. db.) 108 25 330 120 100 -* A Magyarország, Románia. Szlovákia és Ukrajna által vállalt mennyiségekkel számolva n. a = nincs adat