Délmagyarország, 1993. június (83. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-19 / 141. szám

14 RIPORT DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1993. JÚN. 19. • Azt mondja levélírónk, elad­ták Madarász-tót, mint annyi mást a mostani privatizációs hullámban, 5,5 millióért. Meg­szavaztatták ugyan mindazo­kat, akiknek igen kevés közük lehet hozzá, de meg se kérdez­ték azokat, akiknek jussuk le­hetne rá, hiszen az övék volt valamikor. Csekélynek tartja a vételárat, 6 75 hektárosnak véli a területet. Az ősi jussról tud­ván tudja, volt aranykoronában kifejezett értéke a tónak, mégis nulla aranykoronával kelt el. Kifejezetten bosszantja, mert a fizetendő adó nagyon is függ az aranykoronától. Nem kertelünk, bundagya­núsnak ítéltük az ügyet. Az újdonsült város polgár­mesteri hivatalába mentünk először, és fíodó József osz­tályvezetőt kértük meg, segít­sen elindulni bennünket. Elő­vette a földkönyvet, és kiírhat­tuk belőle: a tó egyik szakaszá­nak arany koronaértéke 10,4, a másiké 31, a harmadiké pedig 48! Átmentünk a Homokkultú­ra Szakszövetkezetbe, Kalmár István elnök mellett segít­ségünkre sictett Farkas Miklós is, jogászi tapasztalatával. Tő­lük azt sikerült megtudnunk, 81 hektárról van szó valójában. Halaslóban nincsen aranykorona a vételár igaz, 5,5 millió, a nul­la aranykorona pedig onnan adódik, hogy időközben műve­lésiág-változás következett be. Nem akarom dicsérni magun­kat, de innen kezdve végképp nem értettük a dolgot. Ha ná­dasként valami tíz, harmincegy vagy negyvennyolc (!) arany­koronával könyvelődik el, ak­kor alászállhat az aranykorona a legalsó szintre, a nullára? Itt tudtuk meg azt is, hogy Iva­nicsné dr. Rigler Anikó a bol­dog új tulajdonos. A szavazás természetesen törvényesen történt. A szövet­kezet javai három dobozba ke­rültek, a tó a földnélküliek cso­portjába tartozik, tehát a föld­nélkülieket kellett fölsőbb uta­sításra megkérdezniük. A régi tulajdonosok nem földnélkü­liek, azért nem is szavazhattak. Jobban kellene ismernünk a téesz-káosz rendeleteit, hogy ezt is megérthessük. Elmentünk tónézóbe is. Szépemlékű Kószó Dezső meg­szállottként bérelte, és hatal­mas pénzeket beleölve fölújí­Levelet kaptunk tehát Mórahalomról. Az áll benne többek között, hogy a kisembert megint bepalizták. Ez ugyan nem újsághír manapság, úgy vagyunk vele, mint a postás és a kutyaharapás példázatával - az lenne a hír, ha a kisember haraphatná meg a kutyaként acsargó ha­talmasságokat de ebben azért van némi csemegeszám­ba menő íz is. totta hajdanában. Még tőle hal­lottuk annak idején, sajnos elő­fordult az is, hogy a csekély vízbe belefagytak a halak, más­kor meg az, hogy az aszályban teljesen kiszáradt a tó, de ba­bonás ragaszkodással tovább szervezte föltámasztását. Ha az a földkönyvi bejegyzés 1978­ból való, amely aranykoronán­ként parcellázta szét a tavat, akkor egészen biztos, hogy már halastó volt. A művelési­ág-változás tehát egészen biz­tosan sántít - ez ketyegett a fe­jünkben odakint. Kószó Dezső halála után a Tisza Halászati Szövetkezet bérelte és halász­ta. Lélekemelően szép a vidék, r A Csiszár Autósiskola MOTORKERÉKPÁR-, SEGÉDMOTOR­KERÉKPÁR-VEZETŐI TANFOLYAMOT INDÍT VI. 23-án 14 órakor a Kolozsvári téri általános iskolában. - Részletfizetés! Jelentkezés: Csiszár Autósiskola Szeged, Kolozsvári tér 3/A Tel.: 319-055. BSP Electronic Juifa Szeged 6723 Szeged, Kossuth Lajos sgt. 69.1/8. TelVfax: 62/324-563 & Juifa Equipment Szingapúr számítógépek * nyomtatók * szoftver * UNIX & NOVELL hálózatok. A BSP Electronic kinálata: Alkatrészek nagy választéka az Ön számítógépéhez, számítógépeket szerelünk össze a vevő kívánsága szerint és még sok más... Minden kívánságát teljesítjük! Győződjön meg róla!!! / \ A KRÚDY GYULA KERESKEDELMI VENDÉGLÁTÓIPARI SZAKKÖZÉPISKOLA ÉS SZAKMUNKÁSKÉPZŐ ISKOLA FELVÉTELT HIRDET FELNŐTTEK RÉSZÉRE AZ ALÁBBI KÉPZÉSI FORMÁKRA: 1. Vendéglátó-ipari szakközépiskola levelező tagozatára - vendéglátó-ipari szakmunkásbizonyítvány vagy - 2 éves vendéglátó-ipari gyakorlat szükséges. Más irányú szakképesítés esetén tandíjat kell fizetni. A képzés 4 éves. 2. Dolgozók idegenforgalmi szakközépiskolájába - érettségi bizonyítvány, - legalább alapfokú nyelvvizsga egy nyelvből, - szakirányú munkahely szükséges. Szakmával rendelkezőknek tandíjat kell fizetni. A jelentkezők felvételi vizsgát tesznek. A képzés 2 éves. 3. Kereskedelmi és vendéglátó-ipari szakmákban a felnőttek 2 éves szakmunkástanfolyamaira - általános iskolai végzettség, - szakirányú munkahely szükséges. A tanfolyam önköltséges. A tanfolyam várható dfja 2 évre: - kereskedelmi szakmákban 20 000 Ft, - vendéglátó-ipari termelőszakmákban 25 000 Ft, - vendéglátó-ipari értékesítő szakmákban 22 000 Ft, A tanfolyami díj első részletét a beiratkozáskor be kell fizetni. Jelentkezési határidő: 1993. június 30. Jelentkezés: az iskolában, Szeged, József A. sgt. 122-126. r Árengedmény készpénzért kg-onként 2 Ft Kiszerelt lisztre, amíg a készlet tart. Csongrád Megyei GMV malomüzemeinél. Hódmezővásárhely, Szeged, Makó. 7 A PRODIMA Országos Direktmarketing Kft. megyei vezérképviselőt keres pályázat útján. Feltétel: felsőfokú végzettség. üzletkötői és/vagy direkt­értékesítési gyakorlat, széles körű üzleti kapcsolat. Ön kiváló szervező? Jó emberismerő? Részese kíván lenni egyedülálló országos vállalkozásnak? Várjuk érdeklődését: (1)201-51-98 elhisszük, akár idegenforgal­mat is lehetne szervezni rá. Ta­lán valamivel különb is lenne, mint Gárdonyi Hosszúhajú ve­szedelmében. A tizedik aggle­gény elbeszélésében Izsák ker­MAGYAR NAGYLEXIKON tész tóparti kunyhója. Aki akar­na, vadászna, aki akarna, ha­lászna, aki meg a madarakat szereti, azokat nézegethetné. De nekünk most nem az a dol­gunk, hogy álmodozzunk, gye­rünk tovább. Karancsi Sándor, földhiva­tali főember néhány szóval majdnem minden eddigit hely­reigazít. Nem történt művelé­siág-változás, a halastó meg­maradt halastónak. • És közben elúszott az aranykorona? - Nem úszott el, mert nem is volt. • Saját szememmel láttam a földkönyvben! - De ez nem a tóra vonatko­zott, hanem a nádasra. A náda­sok még mindig a legnagyobb aranykoronával szerepelnek a földnyilvántartásokban. Csak a víztükröt vették meg, a nádast nem. • A puszta víztükör lenne 81 hektár? - Az, és annyi. • Tíz aranykorona alatt nem fizetnek adót. A nulla a tíz alatt van. - A halastó a bevétel alap­ján adózik. • Sándor, tedd a szívedre a kezedet és úgy mondd: nin­csen ebben semmi bunda? - Egészen biztos, hogy nin­csen. Ha csak az nem, hogy a téesz tagságának egyik fele akarta az értékesítést, a másik fele meg nem. • És az ára? - Az 5,5 millió? Alku dolga, nem ránk tartozik. • Némely téeszben a tyú­kólra is licitálnak. Ezt miért nem bocsátották árverésre? - Lehetett volna árverezni ezt is. Azt tudom még, Kószó Dezső egyik rokona felleb­bezést jelentett be egy darab legelőre, mert azt is eladták ugyanannak a vevőnek. Úgy hallom, az üzletnek ez a fele visszacsinálódik. Kedves Levélírónk! Vonja le mindebből a szükséges kö­vetkeztetéseket! Horváth Dezső (Fotó: Gyenes Kálmán) 1100 Ft-ot takaríthat meg minden szegedi, amennyiben 1993. július 14-ig 2000 Ft előleget befizet az év végén megjelenő Magyar Nagylexikon 1. kötetére (így 3800 Ft helyett 2700 Ft lesz) Egy lépést sem kell tennie, esak felhívnia a 435-532-es számot! Intézményeknek is! A Deszki Maros Mg. Tsz. „f.a." börzenapot hirdet 1993. június 24-én de. 9 órától du. 15 óráig, a gépjavító műhely csarnokában. A BORZÉ KITERJED: IFA, Barkas, különböző kombájnok, munkagépek, traktorok, gép­és épületvillamossági berendezések alkatrészeire, vízvezeték-szerelvényekre, továbbá több fajta csapágy, ékszíj, fogaskerék, lánckerék, persely stb.-re A felkínált alkatrészek megtekinthetők a fent jelzett időpontban, és készpénz ellenében azonnal elvihetők. MEDICAL REPRESENTATIVES BUDAPEST, NYÍREGYHÁZA, VESZPRÉM, KECSKEMÉT, PÉCS, GYŐR, SZOMBATHELY SmithKline Beecham Pharmaceuticals is one of the world s leading research based pharmeceutical companies currenily enjoying a strong operating performance following a successful merger. We are now looking to expand our promotional activities in Hungary, through our Marketing and Technical Services representative office and require additional pharmaceutical detailers in the major cities of Hungary. Candidates should be Hungárián nationals, hold a recognized degree in medicine, and be ambitious, self-motivated graduates in the age rangé of 25-35, with a clean driving licence and a willingness to travel. Previous retailing experience is an advantage but not essential as full training will be given. An understanding of English language would alsó be an advantage. Successful candidates can expect to receive a highly competitive compensation package including a car. To apply please post or fax your Curriculun Vitae to: SmithKline Beecham Marketing and Technical Services Ltd. Mithra-Center, 1126 Budapest, Tartsay Vilmos u. 14. Fax: 202-6932

Next

/
Thumbnails
Contents