Délmagyarország, 1993. június (83. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-18 / 140. szám

6 HIRDETÉS DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1993. JÚN. 18. Elismerés a diáksportban tevékenykedőknek S/ép hagyományt teremtett a Csongrád Megyei Diáksport Szövetség vezetősége azzal, hogy ilyenkor, a tanév végén, össze­hívja azokat a társadalmi aktivistákat, akik időt és fáradságot nem kímélve szervezték, bonyolították a diákolimpiai versenyeket. Jú­nius 15-én Szegeden, a megyei közgyűlés épületében 34 meghí­vott jelent meg, s hallgatta Szegfii Imrének, a szövetség elnöké­nek értékelőjét. A diáksportvezető többek között kiemelte, hogy megyénk diáksportja most is szép eredményekkel dicsekedhet. Bár vannak látványos visszaesések, de ezeket a nem várt sikerek ellensúlyozni tudták. Kérte a testnevelőket és szervezőket, hogy a jövőben is segítsék a tanulók sportját. Ezek után Lehmann István, a megyei közgyűlés elnöke kö­szönte meg a jelenlevők áldozatos munkáját, s tevékenységük el­ismeréseként jutalmat adott át. • A képernyőn Az eredeti időpontban a DFC-Kispest-merkőzes A korábbi megállapodásnak megfelelően, az eredeti tervek szerint közvetítheti szombaton a Magyar Televízió a Diósgyő­ri FC-Kispest-Honvéd FC lab­darugó mérkőzést. Mindezt Klicsu András, a DFC elnöke közölte, s a hírt megerősítene a Magyar Labda­rúgó Szövetség is. Csütörtök délelőtt ugyanis a két érintett NB l-es klub képviselői meg­beszéléseket folytattak az NB l-es labdarúgó Liga vezetőivel annak érdekében, hogy a baj­nokság kimenetele szempont­jából sorsdöntő mérkőzést ne a többi találkozó kezdési idő­pontjában. 17 órakor, hanem 15 órától játsszák le. Miután a tárgyalások ered­ményre vezettek, megegyeztek abban - s ezt az MTV Sport­osztálya is elfogadta -, hogy a nagy érdeklődésre számot tartó összecsapást szombaton dél­után 15 órakor kezdik Diós­győrött, így az az eredeti terv­nek megfelelően képernyőre kerül. • Teke Taroltak a MOL-PETROL n • versenyzői Hódmezővásárhelyen, a Hődgép tekecsarnokban ren­dezték meg a Csongrád Me­gyei Amatőr Teke Kupát. Nők. Csapatverseny (60 gurításos): 1. Szeged MOL­PETROL I. (Bullás Aranka, Kissné Varga Anikó) 461 fa,... 3. Szeged MOL-PETROL II. csapata (Korcsmarekné, Korcs­marek Edit) 395 fa. Egyéni: I. Bullás Aranka (Szeged MOL-PETROL I.) 235, 2. Kissné Varga Anikó (Szeged MOL-PETROL I.) 226, 3. Korcsmarek Edit (Szeged MOL-PETROL II.) Férfiak. Csapatverseny (60 gurításos): ... 3. Szeged MOL-PETROL (Mészáros Ist­ván, Révész János. Galgóczi Tibor, Gál Zoltán) 913 fa. Egyéni: (40 gurításos): ... 3. Juhász János (Szeged MOL­PETROL Kft.) 142. Tájékozódási futás A múlt hét végén a Bükk hegységben rendezték meg a Hermán és a Borsod Kupát, a június 19-én és 20-án megren­dezendő Sprint és Váltó OB főpróbájaként. A nehéz, köves terepen az SZVSE sportolói biztatóan szerepeltek, előkelő helyezéseket értek el a 600 fős mezőnyökben. Országos éjszakai bajnok­ság. F 17 B: ...4. Novai György (SZVSE) Kézilabda Borsod Kupa. N 19 A: ...6. Novai Magdolna. N 21 B: ...2. Zádori Gabriella, ...4. Sallai Sára. N 21 A: ...4. Gábos Ré­ka. F 21 B: ...5. Gera Tibor Hermán Ottó emlékver­seny. N 17 B: ...3. Kovács Ivett. N 21 B: I. Zádori Gab­riella. 2. Sallai Sára. N 21 A: ...4. Gábos Réka. F 17 B: ...6. Ga/dag Péter. F 19 A: 1. Zá­dori Adrián. F 21 B: ...4. Vass Zoltán. Bajnokavatás az NB H-ben Szombaton az NB U-es ké­zilabda bajnokság délkeleti csoportjában is bajnokot hir­detnek. A két esélyes csapat a Mizse KC és a Pincegazdaság is Szegeden játszik. A Mizse KC-t a Taurus fogadja, s a sze­gedi csapatnak mindenképpen kell a két pont, hiszen a kiesés szélén áll, ugyanis öten bú­csúznak az NB II-tői. A Pince­gazdaság együttese a Kondo­rossal játszik ugyancsak szom­baton 17 órakor. \ hnjnuks.lL: 1. Miz.sc KC 25 19 4 2. Plnctgazd. 25 19 .1 14 4 14 3 4 3. Martfii 25 4. Tisza fiildv 25 5. Dutép 25 6. Alapi 25 7. Mirelit 25 8. Káralmás 25 9. Taurus 25 10. Soltvadk. 25 II. Turkeve 25 12. Keecl 25 13. Ercsi 25 14. kondoros 25 x óvás ulutt 13 állása: 2 632-518 42 3 719-596 41 7 588-541 32 8 598-541 S!< 8 562-561 30> 10 592-571 27 12 623-616 24 12 543-610 24 14 626-626 19 15 622-658 19 15 585-647 19 14 6.34-699 16 18 5.34-598 13 17 535-633 13 Eredmények, férfiak: Dutép -Taurus 22-21. Nők: Tanár­képző-Soltvadkert 19-25. • A Magyar Búvár Szövetség­ben elkészítették az uszonyos és búvárúszók országos rang­listáit. Az 1992. évi eredmé­nyek alapján összeállított kor­osztályos rangsorokban előke­lő helyeket foglalnak el a Mu­réna Szegedi Búvárklub spor­tolói. Gyémánt Imre mesteredző, illetve Mityókné Ginczinger Edit tanítványainak helyezései: Búvárúszás, nők. 400 m: 1. Balassa Judit. 800 m: 1. Ba­lassa Judit. Férfiak. 50 m: I. Kanyó Dénes, 100 m: 1 Kanyó Dé­nes. • Minden eddigit felülmúló, az országban ez idáig egyedül­álló kispályás labdarúgótorna kerül lebonyolításra Szegeden, 1993. július 10-11-én. A vár­hatóan akár 250-300 csapat in­dulását is „elbíró" Petőfi Kupa elnevezésű rendezvény az or­szág minden tájáról várja val­lásra, korra, hajra, pocakra és nemzetiségre tekintet nélkül • Búvársport Szegediek a ranglisták élén Junior nők: 50 ni: ... 3. S/.ilasi Szilvia, 100 ni: ... 2. Szilasi Szilvia, 400 m: I. Ré­vész Judit, 800 ni: 1. Révész Judit. Junior nők: 200 m: 1. Bo­zsó, ...3. Révész, 400 ni: ...3. Révész, 800 m: .,.3. Révész. Junior férfiak. 100 m: 1. Kanyó, 2. Savanya. 200 ni: 1. Savanya. 400 m: 1. Savanya, 800 m: 1. Savanya, 1500 m: I. Savanya. Ifjúsági leányok: 100 m: ...2. Bozsó. 200 m: I. Bozsó, 400 m: ...3. Joó Zsuzsa, 800 m: ...3. Joó. Ifjúsági fiúk: 100 ni: ...3. Horváth Norbert. Serdülő leánvok: 100 in: 1. Újhelyi, 2. Joó. 200 m: ...2. Joó. 3. Újhelyi. 400 m: ...2. Joó. 800 m: ...2. Joó, 1500 m: ...2. Joó. Petőfi Kupa kispályás labdarúgótorna szerveződött gárdák jelentke­zését. akik 3500 Ft nevezési díj ellenében vállalják, hogy a foci holtszezonban vérre és sörre .menő meccseken késztetik szájtátásra a nézőket, s döntik el, ki a legjobb széles e hazá­ban. A mérkőzéseket a lét­számtól függően Szeged összes patinás kispályáján rendezik, a Megtáltosodott a Mindszent Két mérkőzést játszottak a hét közben a megyei I. osztá­lyú labdarúgó-bajnokságban. Mindkét találkozón meglepő eredmény született. Ki gondol­ta volna, hogy a Mindszent 8-1 (4-0)-ra legyőzi a Szentesi FC-t, az Üllés pedig 2-0 (2-0)­ra kikap hazai pályán a Bor­dánytól. „befutókat" magas pénzdíj il­leti. A kupa nem ismer amatőr vagy profi különbségtételt.. Egy személy több csapatban is szerepelhet. Jelentkezni lehet a 06-62­473-629-es (üzenetrögzítővel is ellátott) telefonon Balázs Im­rénél, vagy levélben a Szeged, József A. sgt. 144/B, X/30-as címen. • Az a szomorú, hogy közben egyszer sem sikerült érmet sze­rezni - mondja immáron bele­törődve a megváltoztathatat­lanba a mester. - A bajnokság fináléjában pedig valameny­nyien az 1990-es bronzérem megszerzését akartuk. • Nyugtassa meg a gárdát, hogy az első négy között egyetlen, jelenleg élen lévő, csapatnak sem sikerült ennyiszer végezni. Pedig az ősszel nem fogadtunk volna arra, hogy végül a negyedik helyet szerzik meg. - Az őszi idény egyértelmű­en sikertelen volt. Még a nyolc közé kerülés is nagyon bizony­talannak tünt. A Vasas elleni vesztes hazai mérkőzésünk egyértelműen végigkísérte a gárdát a bajnokság első részé­ben. Ne vegyék nagyképűség­nek, de szerintem ez a győze­lem pedig a fővárosi piros-ké­keknek a bajnoki címhez ve­zető út megnyitását jelentette. • A tavaszra már sokkal jobb visszaemlékezni... - A téli felkészülés pedig felemásra sikeredett. Az anya­giak hiánya miatt a tervezett edzőtábort is el kellett hagyni. Helyette egy német edzőmér­kőzés-sorozaton vettünk részt. Januárban hazai pályán legyőz­tük az FTC-t és a DVSC-t, s ezzel beverekedtük magunkat a legjobb nyolc közé. • Ez akkora lendületet adott, hogy az első négyig meg sem állt a gárda. - Pedig igencsak nagy hát­ránnyal indultunk. A második helyen álló Békéscsabának há­rom pont előnye volt. A csapat • Harmadszor is negyedik • „Csábítják" a fél csapatot m Rávertek a Bákéscsabára A Szegedi ESK-nak már bérelt helye van A több hete befejeződött női kézilabda NB I. újbóli előcitálása remélem bocsánatos bűnnek számít. A szán­dékom ugyanis nem az, hogy elrontsam a Szegedi ESK játékosainak jól megérdemelt nyári pihenőjét, hanem az a cél vezérelt, hogy Farkas József edző véleményét kikér­jem az elmúlt bajnokságról. Az élen csapatok jöttek és mentek, csak egyetlen gárda maradt immáron harmadik esztendeje a helyén, ez pedig a Szegedi FSK. amely ismét „csak" a negyedik lett. elhitte, hogy idegenben is nyerni tud. így szereztünk győ­zelmet a sorsfordulónak számí­tó pécsi mérkőzésünkön, s vé­gül hét pontot vertünk a Bé­késcsabára. • Azért nem volt ez az időszak kudarcmentes... - Az FTC-t és a Vasast nem sikerült a lelkes hazai közönsé­günk előtt legyőznünk. Azon­ban a legfájóbb kisiklásnak a Győr elleni kupavereséget tar­tom. • Tudom, nagyon nehéz a játékosok között különbsé­get tenni, de próbálja meg. - Az ősszel egyértelműen Gyimesiné volt a csapat „mo­torja". Tavaszra azonban nem tudta ezt a kitűnő formát át­menteni. Szerencsére Utasi a B-csoportos vb után lendült nagyon jó formába, s helyére tudott lépni. Kálmánná Gát Klára a védekezésben nyújtott nagyon jó teljesítményt. Táma­dásban azonban elmaradt egy válogatottól elvárhatótól. Vi­rincsik rengeteget fejlődött, s ha s szétszórtságán változtatni tud, akkor biztos és hasznos tagja lehet a válogatottnak és a csapatnak is. Örvendetes, hogy a fiatalok, gondolok Hubára. Asztalosra, Békésire, nagy elő­relépésről tettek tanúbizonysá­got. Ők a jövő emberei. Gajdá­csi teljesítménye nagyon hul­lámzó volt, de a védekezésben a legtöbbször megállta a he­lyét.A főiskolás trióval - Bá­lint. Jagicza, Bcslin - a tanul­mányi elfoglaltságuk és a mo­tivációxhiánya miatt nem va­gyok elégedett. • A kapusokról még nem szólt. - Szamozvanova hazai telje­sítménye sokkal jobb volt, mint az idegenbeli. Bányainé nagyon nehezen illeszkedett be, megviselte a Porcelán meg­szűnése. Tudása alapján többet vártam tőle. Bödör sokat fej­lődött. • Ha osztályozni kellene a csapatot, hányast adna? - Négyest! • Ez az a legrosszabb idő­szak amikor a jó játékoso­kat más klubok „csábítgat­ják", azok a kézilohdások pedig akik nem érezték jól magukat a távozás gondo­latával foglalkoznak. A Szegedi ESK-ból kinek jár le a szerződése? - Mivel nincs senkinek szer­ződése. ezért bárki meggondol hatja magát, s eligazol. Hogy kinek mi jár az eszében nem tudom, de Szamozvanovát a Debrecen, eléggé elítélhető módon, a bronzos mérkőzése­ken is „fűzte". Gát előnyös külföldi szerződésre vár. Gyi­mesiné a viszzavonulás gondo­latával foglalkozik. Továbbá Jagicza végez a tanárképzőn, s eltávozhat. • Farkas edzőt pedig a Kiskunhalas környékezi... - Nem titkolom a tényt! De nem hiszem, hogy kötélnek állok. Süli József A negyedik helyen r égzett csapat Farkas József edzővel és Szakái István gyúróval. (Fotó: Gyenes Kálmán)

Next

/
Thumbnails
Contents