Délmagyarország, 1993. június (83. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-17 / 139. szám

KOMMUNIKÁCIÓS ÉS SZÁMÍTÁSTECHNIKAI MELLÉKLET 1993- JÚNIUS 17. Kedves Vendégünk! M Szegedi Nemzetközi Vásár ez évben szakkiállítással lép MM az érdeklődők elé, melynek tárgykörei méltán reprezen­tálják a kort, melyben éliink. Kommunikáció és számítástech­nika - autó és járműipar - lakberendezés és építőipar - tűzvé­delem és biztonságtechnika tárgykörökben vonul fel az ezred­forduló idejének technikája. Az ismeretanyag, mely az itt kiál­lított tárgyakban testet ölt, méltán vonz látogatókat tapasztalat­szerzésre, gyönyörködésre. Külön figyelmet érdemel a kiállító cégek és intézmények nagy száma, mert ez biztosttja a sokfé­leség követelményének megvalósulását. Szegedet szokás úgy emlegetni, mint hazánk déli kapuját, a délalföldi régió egyik csomópontját, ahol összefutnak az utak. Ha a Szegedi Nemzetközi Vásár alapítására pillantunk, láthatjuk a dátumot: 1876. Tartozunk annyival eleink tiszteleté­nek, hogy hagyományainkhoz méltóan rendezzük meg ez évben is ezt a nagy termék-seregszemlét. m ki kereskedik, nem háborúzik - tartották a régiek. Mély MM bölcsesség, ezredéves tapasztalás húzódik e szavak mögött. Manapság különösen is érezzük igazságát. A kereskedés híd az emberek, a népek között. A délalföldi régió erősítheti, ápolhatja e kapcsolatot - mely a jövőbe mutat. Di. Farkas László államtitkár Résztvevők 3S Számítástechnikai Kisszöv. B & D Irodatechnikai Kft. Bizerba Mérleg Hungária Kft. Cogito Kft. Délsoft Kft. Déltel Távközléstechnikai Kft. Digitrade Kft. Euro-Profil Kft. Fehér-Riso Service Bt. Fórum-Tel Kft. Ident NSSB Kft. IDG Magyarországi Lapkiadó Kft. ISV Bt. Iroda-Ker. Szolgáltató Bt. Junior Coop Szövetkezet Koontroll Tech. Bt. Matáv Rt. Szegedi Igazgatósága Mátrix 2000 Kft. MDM-Datex Bt. Megatrend Kft. Minolta Magyaro. Irodaszer Kft. Műszertechnika Békéscsaba Kft. Nexon Kft. Pana-Copy Irodatechnikai Bt. PC-BOX Számítástechnikai Kft. PGM Trade Kft. Prefix Bt. Progorg Kft. Szeged Software Kft. Videoton Holding Rt. Vizuál Kft. Westel Rádiótelefon Kft. APEH-ENGEDÉLYES, FEKETE DOBOZOS pénztárszámítógép (AT 286, 1 MB RAM, 40 HDD, 12 MB FDD Mono monitor, 101 g. bili.) Felhasználói szoftverek: - kiskereskedelmi egységek - vendéglátó-ipari egységek - Hotelek-motelek részére Az alapkiépítés igény szerint: - 286-386, 40-130 MB HDD stb. Minden érdeklődőt szeretettel várunk: 1993. június 17—20-ig, Á Szegedi IRODA Ipari Vásár Területén. KER. SZOLG. Kivételes fénymásológép­ajánlat TOSHIBA BD 9110 55 másolat percenként 25 fakkos szortírozóval Mindössze 650 000 Ft+ áfa MEGTEKINTHETŐ DIGIT Számítástechnikai Szakvásáron 1993. június 17-20. között, V Pavilonban. (hatiö* (f&ofi Szeged, Tel./fax: 432-134 A telekommunikáció szín­padán 1983-ban jelentek meg először a rádiótelefonok az USA-ban. Napjainkban a rá­diótelefonos szolgáltatást a vi­lág közel 80 országában 9 millió előfizető veszi igénybe. És köztük több mint 20 000 magyar is. E mögött az egyszerű szám mögött ma már történelem van, a US West és a Matáv 1989­ben született vegyesvállalatá­nak története. A Westel, a ma­gyarországi rádiótelefon-rend­szer kiépítésének és fejlesz­tésének úttörője, hosszútávú és megalapozott elképzelésekkel kezdett el tevékenykedni Ma­gyarországon, felhasználva a US West széleskörű nemzet­közi és a Matáv hazai tapasz­talatait. A tervek valóra váltak: nem egész egy év elteltével, 1990. október 15-én három bázisállo­mással és önálló digitális köz­ponttal megkezdte működését az első magyar rádiótelefon­rendszer. A gondosan felmért igénye­ket követve először a Balaton és az M7-es autópálya környé­ke, majd néhány hónapra rá a Budapestet Hegyeshalommal összekötő főút kapcsolódott be a rendszerbe. A fejlesztés további lépései: 1992. január: Észak-Kelet Magyarország Záhonyig, Deb­recen és Nyíregyháza térségé­nek érintésével, május: a Dunakanyar körzete, június: Nyugat-Magyarország, július: Pécs és Szeged vidéke, szep­tember: Békéscsaba és vidéke. A Westel térképéről hónap­ról hónapra tűnnek el a még el nem látott területeket jelölő fehér foltok. Ma az ország területének közel 80 száza­lékán vehető igénybe a rádióte­lefonos szolgáltatás. A tervek szerint 1993 végé­re befejeződik az egész ország­ra kiterjedő hálózat építése. Az intenzív hálózatnövekedés együtt járt az előfizetők számá­MDM-DATEX EXPORT-IMPORT Diszkont Raktáráruházában mindig a rendelkezésére állunk: - kazetták bármilyen nyomtatóhoz - korszerű írógépkazetták - hagyományos írógépszalagok - leporelló mindenféle méretben - telefaxpapír-tekercsek - ipari cellux - iskolai tempera és vlzfestékek VISZONTELADÓK ÉS KISKERESKEDŐK KISZOLGÁLÁSA! MINDIG KÉSZEK VAGYUNK MEGALKUDNI! KIRENDELTSÉG: Szeged, Honvéd tér 6. Tel.: 62/484-384, 464-269, 484-069 Fax: 62/312-170 MINTABOLT: Szeged, Kelemen u. 2. (A Hágival szemben) Tel./fax: 62/312-170 KÖZPONTI IRODA: 1061 Budapest, Andrássy út 15. Tel.: 1/142-3940, 142-3968. Fax: 1/142-7986 Mozgasban a Westel Wágner Emília, a Westel Rádiótelefon Kft. szegedi irodavezetője. (Fotó: Schmidt Andrea) nak emelkedésével: a kezdeti 2000 után most több mint 20 000, 1993-ra pedig várhatóan kb. 30 000 rádiótelefontulajdonos lesz az országban. A Westel üzleti filozófiá­jának alapvető célkitűzése, hogy saját eszközeivel előse­gítse az infrastrukturálisan rosszul ellátott területeknek az ország vérkeringésébe való minél szervesebb bekapcsoló­dását. Ez az elkötelezettség hozott létre újabb és újabb vidéki irodákat, közöttük a sze­gedi irodát a Tisza Lajos krt. 2-4. sz. alatt, melyek a buda­pesti anyairodával megegyező szolgáltatásokat nyújtanak az érdeklődőknek: rádiótelefon­eladás, lízingelés, szaktanács­adás és szerviz. Az igényekhez igazodva folyamatosan bővül a Westel által forgalmazott rádiótele­fonok választéka is. Ma az érdeklődő 4 gyártó (Benefon, Ericsson. Moto rola és Maxon) nyolcféle termékéből választ­hatja ki a neki legjobban meg­felelőt. Szenziációnak számít a Benefon City: a világ legki­sebb ezen a frekvencián műkö­dő, alig 500 gramm súlyú kézi telefonja. Jelenleg Magyarországon a rádiótelefonok működtetése csak a 450 MHz-es frekvencia­sávban lehetséges, melynek befogadóképessége korláto­zott. Hamarosan felszabadítják a 900 MHz-es tartományt is, ami nagyságrenddel nagyobb kapacitású rendszer kiépítését teszi lehetővé. A 900 MHz-es tartomány hasznosítására kiírt pályázaton természetesen a Westel is indul, remélve, hogy eddigi eredményei alapján egyike lehet az ország 900 MHz-es szolgáltatóinak. A Westel már meglévő 450 MHz-es rendszerére támasz­kodva, a felhasználó szemszö­géből integrált szolgáltatást tervez biztosítani úgy, hogy minden előfizető megtalálja a számára legelőnyösebb mobil kommunikációs lehetőséget. *

Next

/
Thumbnails
Contents