Délmagyarország, 1993. június (83. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-14 / 136. szám

l un HÉTFŐ, 1993. JÚN. 14. KAPCSOLATOK 13 IS OLVASÓSZOLGÁLAT LEVÉLCÍMÜNK: DÉLMAGYARORSZÁG SZERKESZTŐSÉGE, SZEGED, SAJTÓHÁZ, PF.: 153.6740. TELEFON: 481-460 Kaiambolkaszinó Eretnek gondolatok a vidámparkról! Igen tisztelt Sebők Úr! Az Ön és Koha tanácsnok úr közötti vita részleteit nem ismerem. Az pedig, hogy kik játszanak a zöld posztón, az igazat megvallva, nem érdekel. Városfejlesztéi szempontból semmiképpen sem. A Vidámpark dolgában azonban a közelmúltban a nyilvánosság színe előtt fordultam dr. Lippai Pál polgármester úrhoz. Az ő, az igazság felett ugróiskolázó gondolatai, valamint az Ön levele (DM '93. VI. 9.) egymást erősítve győztek meg arról, hogy aggodalmaim megalapozottak. Sőt! A baj nagyobb annál, mint amitől féltem. Nem hiszem, hogy törvénysértés történt. Ám az bizonyos, hogy valaki átvert valakit. 1. A közgyűlés maximum három éves bérbeadásról döntött. Hangsúlyozom: vidámpark, azaz gyermekszórakoztatás céljára. És csakis arra. Minthogy a biliárd semmiképpen ebbe a kategóriába nem sorolható a./ vagy Ön verte át a polgármester urat, b./ vagy a polgármester úr „szívatta meg" a közgyűlést. 2. Ha Ön - mint íija - abban a reményben írta alá a szerződést, hogy a közbeeső választások miatt azt esetleg figyelmen kívül hagyhatja, ez olyan mérvű rosszhiszeműségre vall, ami a szerződés érvényességét is megkérdőjelezi. És személyre szőlő részletes kivizsgálást tesz indokolttá. 3. Abban természetesen igaza lehet, hogy a következő választás lényegesen megváltoztathatja a jelenlegi közgyűlés összetételét. Mellesleg éppen ez az eset is azt mutatja, hogy a változásra nagyon is szükség van. Ha azonban a szegedi polgárság nem svindlereket és ügyefogyott paprikajancsikat küld a torony alá, elfogadott városfejlesztési koncepciókat nem fog lesöpörni az asztalról csak azért, hogy az Ön amortizációs számításai stimmeljenek. Az ilyesmi esélye lényegében nulla. Hála Istennek. 4. Az újszegedi liget rekonstrukciója halaszthatatlan és eldöntött dolog. Viszont örömmel vennék részt az új biliárd kaszinó megnyitásán a város addig megnyitandó központi szórakoztató parkjában. Amiben - remélem - új szerződés alapján - az Ön értékes vállalkozása is részt vesz. Ha ez esetleg mégsem felelne meg terveinek, ajándékozza a zöldposztós asztalokat valamely gyermeknevelési intézménynek. Esetleg egy menekült tábornak. Végtére is - úgy tudom - leírhatja az adójából. Szívélyes üdvözlettel: Borvendég Béla önkormányzati képviselő a VKM bizottság elnöke A környezeti válság szaporodó jeleit látva és értelmezve eljutottunk arra a pontra, amikor döntéshozóknak és egyéneknek újra kell gondolnunk a fejlődésről alkotott elképzeléseinket, ha élő bolygót akarunk örökségül hagyni a jövő generációira. A környezetet pusztító gazdasági célok és életvitel kergetésével feláldozzuk a hosszú távú egészséget és , jólétet" a gyors „örömszerzés" érdekében. Ez olyan üzlet, aminek nem lehet jó vége. Az 1992-es hosszútávú városfejlesztési koncepció-tervezet szakvéleményeinél Gallé László és Fekete Zoltán is leírta, a zöld felületek helyreállítását végre kell hajtani! A porképződés egyik oka a városban a parkok, zöld felületek rossz állapota. A másik ok a mezőgazdasági területekről szél által szállított por is itt van jelen lebegő porként, vagy itt csapódik le. Áz országban egyre nagyobb számú városban óvják a még megmaradt zöldterületfoltokat és természetvédelmi területeket alakítanak ki a beépített területek között. Újszegeden, a ligetben ezen dolgoztunk, ami most egy helytelen döntés miatt csak később valósulhat meg. Az önkormányzatot felelőtlen viselkedésre ösztönözte, hogy a városnak több pénzre van szüksége. A bevétel reményében 3 évre adott engedélyt a Biliárd Casino Kft. ügyvezető igazgatójának, Sebők Ferenc úrnak erre az ökológiailag káros fejlesztésre. Sebők úrnak az olasz üzletfele nem hiába ámult a park szépségét látva. Ugyanis hazájában ő ilyen területet erre a beruházásra nem kapna meg, mert ott még nagy pénzekért sem jut hozzá! Olaszországban az emberek egy része már érti, hogy a környezet egészsége és a gazdasági jólét kérdései egymástól elválaszthatatlanok. Egyfelől a. gazdaság nem függhet örökké a természeti erőforrások kizsákmányolásától, az ökoszisztémák lerontásától és nagy területek emberi életre való alkalmatlanná tételétől. Sebők úrnak ezt a vidámparkot nem az újszegedi Ligetben, hanem a Bika-tó környékén kellett volna felépíteni, már csak azért is, mert egy ilyen létesítmény évtizedekre épül. (Ezt a természetvédők is jobban elfogadnák.) Úgy gondolom, hogy Koha Róbert tapasztalatból tudja, de tőle függetlenül még mások is, hogy egy ilyen szórakozató központ mennyi „kétes fazont" vonz, ami nem szükséges a Ligetbe. Ez maradjon meg pihenő kocogó területnek. Végül egy amerikai indiántól származó idézettel zárom a reagálásomat: „Ha kivágtad az utolsó fát, / ha megmérgezted az / utolsó folyót, rádöbbensz, / hogy a pénz nem ehető! " Bogdán István Dél-Alföldi Zöldek tagja • Néhány pillánál a marokkói Ezeregyéjszakából -1. Terepgyakorlaton Afrikában A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Földrajz Tanszéke az évenként szervezett fakultatív terepgyakorlatok sorában idén egy új földrész, Afrika felfedezésére vállalkozott hallgatóival. A szombathelyi OSCAR szakmai egyesülettel közösen szervezett utunk a legnyugatibb kelet országába, Marokkóba vezetett. Célunk most is a különleges természeti és gazdasági környezet, a miénktől lényegesen eltérő kultúra helyszíni tanulmányozása, az oktatáshoz szükséges szemléltetőanyagok (dia, videó) készítése, a tanszéki gyűjtemények gyarapítása volt. Terepgyakorlatunk támogatásáért a szegedi Tejipari Vállalatnak és a Florinnak tartozunk köszönettel. Az Ausztrián, Olaszországon, Francia- és Spanyolországon keresztül rövid megállókkal tarkított úton, az ötödik napon Algecirasból induló kompunk este kilenc óra után érte el Afrika partjait. Meghatódottságunkban a veresegyházi asszonykórust megszégyenítő dalolásba csaptunk. Bár Afrika földjén voltunk, de még nem Marokkóban. Ceuta városa ugyanis ma is spanyol terület. így a vámvizsgálat a város elhagyásakor történt a kellemesen meleg afrikai éjszakában. Tangeri szállásunk előtt gyanús külsejű, bunkósbottal felfegyverkezett, galabiás alakok álldolgáltak. Később kiderült, hogy a helyi „testőr kft." tagjai, s csekély ellenszolgáltatásért egész éjjel vigyáznak a buszunkra. Az üzlet megköttetett... Itt ért bennünket az a kellemes meglepetés is, hogy óráinkat két órával visszaállíthattuk. így ismét tegnap 22.30 lett. Maga a szálló minden igényt kielégítő luxushotel volt, fürdőszobás apartmanokkal, bár az épület tervezője valószínűleg a vízipipa hatása alatt állt, amikor megtervezte a recepciótól a szobákig vezető utat, ugyanis csak a logika hiányzott a folyosók, lépcsők, átjárók kibogozhatatlan rendszeréből. Másnap reggel irány az óváros (a marokkói települések fallal körülvett óvárosi részét medinának nevezik). Egy új dologgal való első találkozás mindig meghatározó. Ilyen katarzis élményben volt részünk az ezeregyéjszaka csodálatos világának megelevenedésekor, a tangeri medinában. A nyüzsgő színes embertömeg, a levegőbe hasító, éles arab dallamok, fűszeres illatok, a szemünket bántó füst, korom, piszok, a lepusztult üzletek meglepő árubősége és az idegenről „levakarhatatlan" árusok, gyerekek, koldusok hada, mind-mind epizódszereplője volt e keleti kavalkádnak. A következő város, Meknesz, a négy királyváros egyike. A települést szokták a „marokkói Versailles"-nek is nevezni, amiért Moulay Ismail szultán felépítette az akkori fővárostól, Feztől 60 kilométerre a hatalmas méretű, arányos elrendezésű terekkel tagolt várost. Buszunkhoz ismét sikerült egy őrzővédőt megfogadnunk, aki - Allah csukott szemei mellett - jókat húzott hazai borunkból. Ennek hatására dalra is fakadt, s bár kitartóan próbálkozott, mégsem sikerült megtanítania velünk egy arab népdalt sem. A következő nap fő attrakciója Fez volt. Ez a város jelentette a marokkói utazás legnagyobb élményét és a még ma is érintetlen arab csodát. Az egykorvolt főváros, a legrégibb királyváros is egyben, az iszlám hagyományait és kultúráját őrző Fez, a szaúd-arábiai Mekka és Medina mellett a mohamedán világ leglátogatottabb zarándokhelye. A városban fogadott vezetőnkkel és családjának népes kíséretével szálltunk alá a medina „mélységeibe". A szűk sikátorok szövevényéből ember legyen a talpán, aki egyedül kitalál. Az utcákon - melyek általában olyan szélesek, hogy a helyi „kamion", ami egy közönséges szamár, alaposan megrakodva éppencsak elfér minden irányban hömpölyög a tömeg. Ha feltűnik egy „kamion", az utca embere kénytelen egy kapualjba behúzódni, különben visszagyalogolhat az első kereszteződésig. „Futó városnézésünk" közben alkalmunk volt bepillantani a különböző kézműipari műhelyek tevékenységébe. Az egyszemélyes, sötét kis lyukakban egy halvány lámpa fényénél kalapálják a réztárgyakat, szövik a szőnyegeket, sütik a kenyeret. Az elkészült tárgyakat kiakasztják a bolt elé, s már folyik is az alkudozás, ami az arab világban szent dolog. Általában furcsán néznek arra az emberre, aki az először kimondott árért elviszi a portékát. Ez az ár az áru valódi értékének akár tízszerese is lehet. Ezért tekintik az alkut kötelező „dolognak" a szukokban. Persze az is igaz, hogy jól szórakoznak a vevővel az áru értékén vitatkozó, a vevő után szaladgáló, az üzletbe visszakísérő, visszacibáló árusok. Egy fontos szabály van. Ha egy számunkra elfogadható árat mondunk, és az eladó beleegyezik, akkor kötelesek vagyunk megvásárolni a terméket, ha nem akarunk incidenst. A higiéniára nem sokat adnak, a vakolat sem hiányzik senkinek, s a különféle élősködők jól megférnek a patkánnyal és a mór arabeszkek mintázatát utánzó pókhálókkal. Itt még nem tudják, mitől döglik a légy, van is belőlük jócskán. Egy szőnyegszövő műhely „bemutatótermében" a kézi csomózású keleti szőnyegekben gyönyörködhettünk. Az üzlet felső szintjéről halk, ütemes gyermekének, afféle munkadal hallatszott. Sajnos, ebben a világban nem meglepő, hogy már 6-7 éves gyerekek dolgoznak a szövőszékeken. Ellátogattunk egy bőrcser^ő műhelybe is, ahol kisebb-nagyobb, cserzőanyaggal teli kádakban ázott a bőr, nem mindennapi szagot árasztva, s amit a munkások mezítláb tapostak. Az egyik mellékutcában gyerekzsivajra lettünk figyelmesek. Ahogy közelebb értünk, már jól kivehető volt, hogy a rácsos ablakok mögött kisgyerekek, nagy összevisszaságban ismételték fennhangon, amit öreg, csuklyás, galabiás tanáruk mondott. Jöttünkre abbamaradt a kántálás, és minden szempár ránk szegeződött. Az öreg tanár is elnézően mosolygott, de amint megpróbáltuk lefényképezni a meghitt jelenetet, heves gesztikulálással akadályozta meg, hogy „ elraboljuk " tanítványai és az ő lelkét. Hasonló reakciót váltott ki fényképezőgépünk használata az utcán sétáló nők körében, akik közül elsősorban az idősebb asszonyok arcuk előtt csadort viselnek. A fiatalabb lányokon egyre gyakrabban tűnik fel a nadrág, a sportcipő, arcukat fátyol helyett smink fedi, s hajuk is az otolsó európai divatot tükrözi. Ahol csak elhaladtunk, nyomunkban mozgóárusok serege próbált túladni garantáltan „originál hand made" termékein. így lettek közülünk néhányan gazdagabbak egy-egy réztárggyal, karkötővel, vagy éppen berber tőrrel... (A többit a jövő héten.) Karancsi Zoltán főiskolai tanársegéd Azért nem is vagyok annyira vidéki! Most azért ragadok tollat, hogy megoszthassam vidéki (talán nemcsak a vidéki) polgártársaimmal egy pesti kalandomat. Régi ugyan a história, de ma is aktuális lehet, főképp a fiatalok figyelmébe ajánlanám. íme a sztori: Úgy jó tizenhat éve, még a múzeumban szolgáltam, mikoris azt a bizalmi feladatot kaptam, hogy egy szép, nagy, kerek, aranyozott, igen értékes műtárgyat szállítsak vissza a Magyar Tudományos Akadémiára. A tál becsomagolva, utiokmányok, vonatjegy a kezemben, és biztosításként az a tudat, hogy nem tudják mi van a csomagban. Ügyeltem is rá szigorúan, így aztán szerencsésen megérkeztem a célomhoz. Szorongásomat legyőzve léptem be az Akadémia „szent" kapuján. Rögtön a portára mentem, és mondom: ez és ez vagyok, innen és innen, ilyen és ilyen ügyben járok. Kapom is a választ: - Felmegy a lifttel a negyedikre, ott a folyosón balra, majd jobbra és a hatos ajtó, ott az illetékes. No, eddig ment is minden simán, mert: liftbe be (ketten vagyunk, a hölgy a másodikon kiszállt, kár!), én a negyedikre és - nem szállok ki, mert a lifajtó egy csupasz kőfalra néz! Agyam bedurran, ifjúi hévvel le, nagy elánnal vissza a portára és öntudatosan, emelt hangon kijelentem, hogyhát tudják kivel szórakozzanak, én komoly ügyben bumliztam fel Szegedről. Az én portásom mosolyogva (inkább gúnyorosan) bólint a kollégájának és mond, hogy akkor őfelkíséri az „urat". Újra a liftbe, negyedikre fel, újra a fal, diadalmasan mutatom és ... és kísérőm megfogja a könyökömet, megfordít 180 fokkal, kinyitja a liftajtót. Na jó, még azért kérdi, eltalálok-e már egyedül, vagy tovább kísérjen? A hirtelen fehérből lángoló vörös lettem, dadogva tudattam, hogy elboldogulok már egyedül is, mindenesetre köszönöm, amit értem eddig tett. A tárgytól végre megszabadultam és mint Kalán néni, összetöpörödve távoztam. A portánál gyorsan biccentettem; minden oké! Kint a szabadban mély lélegzetet vettem, a közelben leltem egy kricsmit, gyorsan legurítottam egy sört, miközben morfondítoztam: - még ilyet, hogy egy liftnek hátul is van ajtaja! Hiába, vidéki! U. i.: Egyébként nem is vagyok olyan vidéki, mert Budapesten születtem (nyolc kerület). Ha-ha-ha! Juhász Miklós A kaviár nem a szegény ember eledele A június 2-iki számukban megjelent írás a harmadik körút építéséről meghökkentő tényeket tárt fel. Erről a nagyméretű beruházásról feltűnően kevés szó esik, és az érem másik oldalát a város lakói csak most ismerhették meg. Néhány gondolattal ezt szeretném kiegészíteni. Az egyértelmű, hogy a létesítményre - legalábbis a tervezett formájában és ebben a leromlott gazdasági helyzetben semmi szükség nincs. Az elhatározásnál csak az állami költségvetés elosztásában meglévő pénzügyi fegyelem hiányának kihasználása játszhatott szerepet. Csak így tűzhették napirendre azt, amire a központi pénzgazdálkodással működő előző gazdasági rendszerben (ahol felmérték a szükségleteket és a lehetőségeket) gondolni sem lehetett. Ha a beruházást nem állítják le, az elpazarolt fél milliárd forint a város jövőjére hosszú évekig káros kihatással lesz és tovább sodródik a perifériára. Ezt a pénzt fel lehetne használni munkahely-teremtő beruházások támogatására, vagy ilyen jellegű kommunális beruházásra, amelyek a munkanélküliség enyhítése mellett pénzügyi eredménnyel járnának. Ehhez rendelkezésre áll néhány leállított kisebb üzem. A gazdasági növekedés megindulásának szinte előfeltétele, hogy üzemi épületet ne kelljen építeni, hanem a rendelkezésre álló tőkét termelő berendezések beszerzésére lehessen fordítani. A vállalkozók ezeket fogják keresni. Be lehetne kapcsolódni a telefonhálózat fejlesztésébe a fentiek elősegítése érdekében. Remélem, hogy soraimmal sikerült egy jobb ügy érdekében szót emelni és meg vagyok győződve arról, hogy jövőre, ha a választások kimenetelétől függően új vezetőség kerül a város élére, a lakosság részletesen meg fogja ismerni, hogy a kaviár mennyire nem a szegény ember eledele. Zahorán János Kamionforgalom a Bécsi körúton Tőlünk nyugatra a kamionokat szombat-vasárnap kitiltották a közutakról. Ezért a MÁV kamionterminált létesített a szegedi Tisza pályaudvaron. Ügyes döntése bizonyára tisztes üzleti hasznot is hoz, mert folyamatosan növekszik a Balkánra és Törökországba menő, vagy onnan érkező kamionok száma, olyannyira, hogy például május 28-án délelőtt már meghaladta az óránként harmincat. Gondolják csak el: kétpercenként eldübörög egy nehéz kamion, nemcsak benzingőzt, hanem füstöt-kormot is bőven árasztva, ráadásul a Bécsi kprútra fordulás előtt csikorogva fékez. A környék lakóinak nemcsak nappali, de éjszakai nyugalmát is folyamatosan zavarja a növekvő kamionforgalom. Jó volna, ha a Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat - Budapesthez hasonlóan itt is - rendszeresen mérné a légszenyezést (és a zajt), és intézkedne, hogy a MÁV mielőbb tartsa be igéretét, nevezetesen a kamionterminál áthelyezését a dorozsmai állomásra. (Erre fordíthatná a kamionforgalomból származó bevételeit is!). Szeretném felhívni a környezetvédők figyelmét is. Nehogy az átlagpolgár úgy lássa, hogy a zöldek csak a fűt és fát védik, az embereket kevésbé, illetve az embereket csak a kispénzűek Trabantjától akarják megvédeni, a sokszorosan környezetszennyezőbb kamionoktól nem. Szabó lilszső dr. ja I