Délmagyarország, 1993. június (83. évfolyam, 125-150. szám)

1993-06-12 / 135. szám

8 JAMBUS SZOMBAT, 1993. JÚN. 12. Jónás Csaba versei Csak Bach tudja így abbahagyni, minden mellébeszélés nélkül, mintha a záróhang után a csend első hulláma visszaszívná a farvizet is, vissza a hajót és vissza a hajóst, vissza a vizet, vissza a partot, és a rajta nézelődő zeneértőt, aztán vissza a földet, vissza az eget, vissza a toll nyomát a papíron, vissza a papírt és vissza a tollat, vissza a kezet és vissza a szemet, hogy aztán ne maradjon más, csak az öreg Bach, akinek játék közben lecsúszott a lába a pedálról, és most magában nevet. (zárlat) A nappali éjszakában halak váltják rajtuk a lepedőt, és madarak cserélik a levegőt. A munkások vértől elnehezedett testének súlya a bársonyosan fénylő, lekent gépek között, a lengőfolyosókon gazdátlanul suhanó ezüstcsillék titkos rakománya, a halál: itt nem feladat. Csak van, mint egy búvópatakokkal átszőtt, lebegő sziget, ahol jeges limonádét szopogatnak a „proligyerekek", ami nekik és csak nekik életveszélyes. (Atlantisz) Ez a város az egészen érett emberek szerencséje, azoké, akik beérik magukkal. Akik tudják, hogy a természet követése öregít. (Velence) Hallgatásom fejében visszatérhettem szülővárosomba, hogy itt érjen be a pillanat, mely magamra utal. Mintha saját gondolataim között sétálnék: az emlékeimet nem kell többé fejben tartanom. (Eleinte nehezemre esett elhinni, hogy nem lehetőségeket szalasztók el, hanem, ahogy ők mondják: „a lemondás erényét" gyakorlom. „Ha minden képet a helyén felejtesz, eszedbe jut a város.") Addig, ha az idő mostoha, itthon ülök, és egy zsebórán bütykölök. Mutatja majd az Úrnak az időt, amikor nekem dolgozik. (a szülőváros) A sétálók, ezek a legérzékenyebb anakronisztikusok, mindenekelőtt az időjárásban fejtenek ki roppant tevékenységet. Elvetik az időjárásból a célt és az irányt - így az lépésrőllépésre elbizonytalanodik, fokrólfokra tisztázódik, míg végül elpárolog. (az időjárás) A könyv borítóján Rembrandt: Arisztotelész Homérosz mellszobrával című képe látható. Érdekes képi metafora, hiszen Arisztotelész Rembrandt-kori öltözékben szemléli a nagy eposzíró szobrát. Sokszorosan összetett hagyományértelmezés Jónás Csaba első kötetének borítóján ez a festmény, utalás arra az eljárásra, melyet e könyv lapjain ismerhet fel az olvasó. A kortárs irodalmat kedvelők bizonyára kaptak már némi ízelítőt Jónás sajátos szövegformálási eljárásából, hiszen a fiatal szegedi egyetemista jó ideje jelen van a folyóiratok és antológiák hasábjain. A Harmadkor, Hétvilág, Pompeji vagy Nappali Ház olvasói időről időre találkozhattak rövid és szikár szövegeivel. írásai valahol a költészet és rövidpróza határán helyezhetők el, ha ragaszkodunk valamiféle műfaji besoroláshoz. Igen jellemző szövegeire a parabolisztikusság, a filozófiai kérdések felvetése. Szövegei gondolati mélysége alapján akár az intellektuális próza egyik képviselőjének is nevezhetjük a fiatal szerzőt, nem véletlenül kezdi egyik szövegét a következőféleképpen: „... föl kell tennem magamnak azt a velejéig elhibázott kérdést, hogy vajon a gondolkodás túlsúlya nem veszélyezteti-e az írást, sőt nem végzetes csapás-e az írásra, amely természete szerint mindig lezárás és véglegesítés..." (Agyrobbanás). Jónás Csaba az eredeti jelentés közelébe akar kerülni azzal, hogy mondataival a lehető legpontosabban igyekszik definiálni a kutatott jelenségeket. Szövegeivel azt igyekszik felderíteni, milyen őseredeti eleSzincsok György Jelentés a szavak jelentéséről Jónás Csaba Felderítés című kötetéről Felderítés M* J) b,. > / Jónás Csaba ) L mekre lehet visszajutni a kultúrák leágazásai segítségével. A barokk-kori ruhába öltöztetett Arisztotelész tűnődése ez az antik szobor előtt: hogyan fogalmazhatók újra azok a kérdések, melyekre egykor talán már a válaszokat is megadták? Jónás eszközei ebben a munkában a költőien gazdag, illetve sivár tájak, az egymást szemlélő elemek és élőlények párbeszéde, az emberiség régi és új szimbólumai, eszményei, a hétköznapi brutalitás meghökkentő bemutatása, valamint a szavakban rejlő játékosság minél hatásosabb kihasználása. A történetek sohasem kerekednek egésszé, vagy az elejét, vagy a végét ismerjük meg, esetleg egyetlen pillanatot csípünk ki belőle. A mondatok örvényén keresztül jutunk el a szöveg mélyére, melyet egy zárójeles megjegyzésként illeszt a szerző az írás végére. Zárás, megnevezés, kiegészítés, cím egyszerre ez a gyakran egyetlen szóból álló kurzív szöveg. Kicsiny töredékeket jelölnek, melyek egy darabjaira hullott kultúra maradványait hordozzák, s ezért történtetté nem fűzheti már ezeket a költői fantázia sem. A szövegeknek sajátos sodrásuk van, néhol klaszszikus verslábakat fedezhet fel az olvasó. A szerző ragaszkodása a szöveg dallamához, a klasszikus formákban való hitét reprezentálja. A kötetkompozíció átgondolt szerkesztési elveken alapul, a nagyobb egységeket újabb részekre bontva árnyalt tematikai felosztás érvényesül a könyvben. Jónás Csaba nem kutat újabb jelenségeket, annak a csodálatnak a megfogalmazására szánta kötetét, melyet a múlt örökségei keltenek olykor bennünk. Ritkán iszom teát, ezért csak két teás bögrém van. Igazán mesés bögrék. Ezeken egy hengerfelületre ragasztott kvázi ellipszisben látható Rembrandt műve: Arisztotelész Homérosz mellszobrával. Na persze, ennyi erővel lehetnének ezek cicás, kutyás, pecás képek is, de a bögre tervezője komolyan szem előtt tartotta a teaélvezők (közöttük neveletlen gyermekek is akadhatnak) művészeti nevelését. Alapvetően mégsem tudom magamnak megindokolni, hogy hogyan kerülhetett ez a kép egy bögrére ugyanakkor, amikor egy szép könyv borítójául is szolgál. Na nem mintha nem lehetne egy bögrén bármilyen nagy mű a díszítés, csak azt a pillanatot nem tudom elképzelni, amikor a tervező a fejéhez kapott, és azt mondta magában vagy egészen hangosan: „Igen, ide egy Rembrandt kell." Ez még csak hagyján, de hogy miért pont ezt a képet szúrta ki? Mégis, egyetlen elfogadható választ tudok: ezt a bögrét nekem találták ki ehhez a könyvhöz, hogy a bögrén, a róla való írással megtaláljam életem legbonyolultabb idörendszerét. Ami a következő: Már maga a kép is három történeti idősíkot mutat Podmaniczky Szilárd Bögre az időben Ime a bögre. (Fotó: Révész Róbert) egyszerre. Ezek könnyedén felfejthetők: Homérosz mellszobrán keresztül az ő ideje, amelyre Arisztotelész emlékezik, s ezzel rárakódik az ő ideje is, majd végül Rembrandt, mint a kép festője is elhelyezi saját jelen idejét, saját idősíkját. Innen már egészen nagyot ugrunk a közelmúlt felé, mikoris a bögre tervezője, illetve a bögre megszületése (tehát maga a bögre) elhelyezi az eddigi háromra a negyedik idősíkot. Hepiend még mindig nincs, ugyanis a rétegződés tovább folyik. Az itt látható bögre-fotó elkészültével megjelenik az ötödik idősík, ami a felvétel idősíkja, tehát a fotós és a képsík közös ideje. A hatodik idősíkot jómagam csatolom az eddigiekhez azzal, hogy írásban elkészítem a fotó megszületéséig fellelhető időrendszert. Számomra itt következhetne a hepiend, ha feltételezném, hogy ezt az írást soha emberfia el nem olvassa. Ekkor már nem is annyira hepiend, inkább szomorú vég, amiért csak magamat tehetem felelőssé, mint olyat, aki elrontott egy jó kis időjátékot. Viszont amennyiben Ön, kedves olvasó, már elért eddig a pontig az olvasásban, akkor hát felnyílt az én szomorú végem, hiszen azzal, hogy hagyta magát tájékoztatni az idősíkokról, megszületett a rendszer hetedik síkja, az Öné. Amennyiben rájön, hogy léteznek további idősíkok, kérem tájékoztasson róla, mert elképzelhető, hogy egy komoly idősíkrejtély előtt állunk.