Délmagyarország, 1993. június (83. évfolyam, 125-150. szám)
1993-06-10 / 133. szám
CSÜTÖRTÖK, 1993. JÚN. 10., 83/133. ÁRA: 15 FT Munkában a mohácsi ENSZ-megfigyelők Csütörtökön megkezdik tényleges ellenőrző munkájukat a június eleje óta Mohácson tartózkodó néipet őrhajók - jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Gert Eberhardt, az ellenőrző csoport vezetője. A május 25-én, Rómában aláírt memorandumot, melyet Magyarország, Bulgária, Románia és a Nyugat-Európai Unió képviselői látták el kézjegyükkel, hétfőn adták át Magyarországnak, megteremtve ezzel az ellenőrzés megkezdésének jogi feltételét - mondta el a csoport német állampolgárságú vezetője. • Határtalan ..szerelem'9 Akik már belül vannak. (Fotó: Schmidt Andrea) Apu, én is mehetek oviba? A szülői foglalkozásnak éppúgy-megvan a maga zsargonja, mint bármelyik másiknak, s ebben úgy szokás kommentálni a reggeli búcsúpuszit, hogy: „— Leadtam a gyereket az óvodában!" A fogadóállomás hivatalos nyelve a férőhely kifejezést használja, és darabszámban gondolkodik. Ez pedig hiánycikk. Nem jut belőle mindenkinek. A kicsi gyerekekből, a hat év alattiakból így valamiféle cókmók lett, ezt a batyut szorongatják egyre idegesebben a szülők, sikerül-e valahol, valamelyik e célra kijelölt helyen letenniük. Akár valamiféle trükkel is. Egy lakótelepi anyuka például arról szerzett írást, a gyereke még nem szobatiszta, s ha már az óvodába nem vették fel, maradhatott a bölcsődében. Gyanús volna azonban, ha itt Szegeden egy egész generációról derülne ki - esetleg utólag -, hogy nem szobatiszta. Vagy inkább jellemző? (írásunk az 5. oldalon) Gránáttal jött, nem rózsával... Szilánknyomok az ablakban (Fotó: Nagy László) • Kedden, június nyolcadikán este fél tizenegy után öt perccel robbanás rázta meg Petőfitelepet. A kertvárosrész lakosait rémítő detonáció ablakokat tört ki, s fültanúk állítása szerint a hanghatást a Körtöltésen belül is észlelték... Az esemény után öt perccel a helyszínre érkezett Keserű Géza százados, a szegedi rendőrkapitányság nyomozó alosztályának vezetője és csapata, elkezdtén az ügy felderítését. • Mi a magyarázat a gyorsaságra? - Bár állományunk leterhelt, sikerült hét fős ügyeletet szervezni. Tapasztalataink szerint rablásoknál dolgoznak hasznosan s eredményesen, de ez a legutóbbi eset is bizonyttja létrejöttük jogosultságát - mondta dr. Szőke Péter ezredes. Szeged rendőrkapitánya. (Folytatás a 10. oldalon) • A Szegeden folyó, négynapos nemzetközi vöröskeresztes menekültügyi szeminárium résztvevői tegnap, szerdán délután Csongrádra látogattak. Ebben a régióban ugyanis a 400-450 személyes békéscsabai menekülttábor mellett ez a város ad mintegy ezerötszáz, otthonát vesztett embernek ideiglenes menedéket. Rajtuk kívül még vagy 1012 ezer elűzött, többségükben bosnyák menekült élvezi magyar családok, s az állam, valamint a Vöröskereszt támogatását. A visegrádi hármak Vöröskereszt szervezeteinek, valamint a Nemzetközi Vöröskereszt Szövetség képviselőinek részvételével megrendezett szemináriumnak éppen az a célja, hogy a tapasztalatcsere, a kölcsönös tanácsok révén javulhasson e térség menekültjeinek ellátása. Őrült diákbuli a Ligetben Fejére állt a világ. Benne a diák. a tanár. Miért is lenne ez másképpen? Hiszen a küszöbön topog már az ó, ió, ció, áció, káció...vakáció! És ilyenkor az a dolguk az oskolába járóknak - tanítóknak, tanulóknak, melegedőknek -, hogy a tíz hónap fáradságát egy nagy játékban oldják fel. A város középiskoláinak őrült vetélkedőjét, a Káció Pankrációt tegnap délután rendezte meg az újszegedi szabadtéri színpadon a Szegedi Fotó: Révész Róbert Diákok és Pedagógusok Szövetsége. Ez volt az ötödik. Sütöri László elnök elmondta, hogy a 4000 tagot számláló szervezetnek évről évre ez az egyik legkedveltebb programja. Népszerűségét jól érzékeltette a hatalmas hangulat, az ezres játékos- közönség. (Folytatás a 6. oldalon) Jelképes tarifával Bérlakást kapnak az 56-osok Június elején befejeződtek az építkezési munkálatok a mátyásföldi egykori szovjet laktanyaegyüttes területén: 98 lakásba, valamint a 400 fős egészségügyi otthonba 56-os veteránok költözhetnek be. A Szabad^ ságharcosokért Alapítvány szerdai ülésén - Boross Péter elnök vezetésével - már bérlőkijelöléssel foglalkoztak. Az ülésen elhangzott a lakásigényeket felmérő bizottság beszámolója. Eszerint a beérkezett kérelmek alapos vizsgálata után eddig 46 lakás sorsáról döntöttek, amit a kuratórium is jóváhagyott. A mátyásföldi lakásokra még augusztus 31-ig nyújthatják be kérelmüket azok, akik tagjai a Szabadságharcosokért Alapítvány valamelyik szervezetének, illetve szociális- és lakáskörülményeik miatt rászorulnak az otthon igénybevételére. A lakóknak rezsit és jelképes lakbért kell fizetniük. A kiutalások rendjéről belügyminiszteri rendelet készül. Az avatóünnepséget július 16-án tartják Mátyásföldön. Vöröskeresztesek a menekülttáborban