Délmagyarország, 1993. május (83. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-24 / 119. szám
fiyrton Senna nyerte a Monacói Nagydíjat A brazil Ayrton Senna nyerte a Forma-l-es gyorsasági autós világbajnokság Monacói Nagydíját. A második helyen a brit Dámon Hill, a harmadikon pedig a francia Jean Alesi végzett. Csak az időn túli büntetők döntöttek SPORTilA A DELMAGYARORSZAG KFT. MELLEKLETE Önmagát múlta alul a Pick Szeged A kézilabdásnak azt is el kell viselni, amit a képen Bartóknak. (Fotó: Nagy László) Bronzéremért játszhatott tegnap este az újszegedi Sportcsarnokban a Pick Szeged és a Rába Eto NB l-es férfi kézilabda csapata. A párosviadal első találkozóját Fekete kapus parádés védése vezette be aki, hárította Felföldi hétméteresét. Aztán egyik és másik oldalon is helyzetek maradtak ki, majd Csicsai találata nyitotta meg a gólok sorát. Erre Avar jóvoltából a szegedi együttes csak több támadás után tudott válaszolni, amit hét perces Tiszaparti góliszony követett. Ez idő alatt, azonban a győriek nem tettek szert tetemesebb előnyre. Aztán Bartók kapott egy jókorát a vállára Felfölditől, s a válogatott játékost emiatt rövid ideig ápolni kellett. A 14. percben Borsodi ugyan egyenlített (4-4), sót nem sokkal növelhette volna előnyét a Pick Szeged, de Sándor emberelőnyből lőtt góljára Muresán és Csicsai is válaszolt, 6-7. Ebben az időszakban egyik csap sem játszott jól, de a szegediek mind védekezésben, mind támadásvezetésben önmagukat múlták alul. Nem volt a csapatnak egy olyan vezéregyénisége, aki magával tudta volna ragadni a többieket. A szünet után ugyan úgy, mint az első félidőben egyik csapat sem tudott igazán elhúzni, sőt a szegedi játékosokat az sem dobta fel, hogy a 38. percben Dobos László emberhátrányból gólt lőtt. Nem sokkal később megcsillant a hazaiak előtt a remény, hiszen miután Fekete hárította Fenyő büntetőSi Kézzilabda NB I. jét, 14-12-re már a Tisza-parti együttes vezetett. Alig kezdődött azonban el a 48. perc az eredményjelző már győri vezetést mutatott. A vendégek ugyanis három gólt lőttek, míg a Pick Szeged egyet sem. Az utolsó tíz percben hibáthibára halmoztak a játékosok, fej fej mellett haladt a két együttes, de mindig a hazai gárdának kellett egyenlíteni, így volt ez az utolsó percben is, miután Polgár bejátszását Rádli begurította a kapuba. Bartók azonban gyorsan válaszolt, 19-19. Támadhatott a Rába Eto, de a mérkőzés vége előtt tizenöt másodperccel labdát szerzett a Pick Szeged. A győriek viszont jól tördelték szét a játékot, ami azt jelentte, hogy döntetlennel fejeződött be a hatvan perc. De nem a találkozó! A szabályok értelmében ugyanis a párosviadal mérkőzésein nincs döntetlen. Következett öt-öt hétméteres. A sort a győriek részéről Tóth kezdte, akinek büntetőjét Fekete megfogta. Ezután Bartók, Cseh, Borsodi, Csicsai, Avar és Fenyő értékesítette a hétméterest, Oszlánczi viszont kihagyta. A két utolsó lövő előtt, tehát ismét döntetlen volt az állás. Felföldivel és Sándorral szemben, azonban a kapusok tehetetlenek voltak. Következett a harmadik felvonás, ahol már csak egy-egy játékos próbálkozhatott mindkét oldalon. A szegedieknél Bartók, a győrieknél pedig Felföldi vállalkozott lövésre. Bartók állhatott először a büntetővonalhoz, de lövése elkerülte a bal alsó sarkot. Felföldi viszont nem hibázott. Ezzel véget is ért a találkozó, mégpedig vendég sikerrel. Mivel a párosviadal két nyert mérkőzésig tart, ezért a Pick Szegednek egyetlen lehetősége maradt: nyerni csütörtökön Győrben, azután pedig vasárnap hazai pályán... Kővári Árpád: - Fejjel nem bírjuk a nagy feladatokat... Nyikus István: - Mindkét együttes jól felkészült egymásból. Reméltem, hogy az átok, ami rajtunk ült a szegediek meccseken az egyszer eltűnik. Ennek a legjobbkor jött el az ideje! Gratulálok csapatomnak! Pick Szeged-Rába Eto 23-24 (9-9, 19-19). Újszegedi Sportcsarnok, 1600 néző. Vezette: Marosi, Török. Pick Szeged: Fekete - Oszlánczi 3, Csavar, Mezei 1, Bartók 6 (1), Ördögh 1, Avar 3 (2). Csere: Nagy Z. (kapus), Sándor 3 (1), Borsodi 4 (1), Dobos L. 2, Osztojics. Edző: Kővári Árpád. Rába Eto: GERHÁTH Rádli 4, Muresán 2, Cseh 3 (1), FELFÖLDI 4 (3), POLGÁR 3, Csicsai 4(1). Csere: Hoffmann (kapus), Fenyő 4(1) Tóth. Edző: Nyikus István. Hétméteresek: 7/5, ill. 9/6. Kiállítások: 6, ill. 8 perc. CS. G. L. Noha a német futballcsillag, Rudi Völler (32) néhány napja azt nyilatkozta, pályafutását jelenlegi francia klubjánál, az Olympique Marseille-nél kívánja befejezni, japán lapértesülések ennek ellenkezőjét állítják. Napvilágot látott, hogy Völler, aki Völler mégis szerdán az olasz AC Milán ellen BEK-döntőben lép pályára a francia gárda soraiban, június valamelyik napján szerződést ír alá a japán Yomiuri Nippon FC nevű klubbal.Minderről Kazunari Ogawa, a Nippon FC elnöke adott tájékoztatást. Kiemelte, Völlernek megtetszettek azok a szerződtetési „körülmények", amelyeket Ogawáék ajánlottak neki. - Valóban az volt az elképzelésem, hogy a Marseille-nél intek búcsút a labdarúgásnak, de végül megtetszett Japán nyilatkozta Völler, aki követi az egykori német válogatott Pierre Litbarskit Japánba. Újra nyílt a verseny Egy héttel ezelőtt már azt gondoltuk, hogy eldőlt a bajnoki cím sorsa a labdarúgó NB I-ben, mivel a Vác FC olyan előnyre tett szert vetélytársaival széniben, ami elegendőnek látszott az elsőség megszerzéséhez. A dolgok azonban másként alakultak. A hét végén a Vác pontot vesztett (vagy talán nyert?) Békéscsabán, a Kispest viszont fölényesen győzött a Nyíregyháza ellen, így kettőjük között már csak két pont a különbség. A hátralévő három fordulóban viszont a Vácnak még játszania kell a Ferencvárossal, ami nem éppen lefutott mérkőzés... Tehát a következő forduló után (két hét múlva) már okosabbak leszünk. Addig is lássuk, mi történt az elmúlt játéknapokon: Csere: Szarvas helyett Baji a 15., Hahn helyett Romanek a 30., Horváth L. helyett Simon az 54., Váczi helyett Usmajev a 82. percben. Gólszerző: Répási a 15. (1 l-esből) és Csató a 20. percben. Győri Rába ETO-Veszprém 3-0 (1-0). Győr, 8000 néző. Vezette: Hartmann. Rába ETO: Végh - Csikós, Pintér, B. Szabó, Virág - Cser/o Labdarú9ó NB I. Ferencváros-Vasas-Smirnoff l-l (0-0). Üllői út, 14 000 néző. Vezette: Nagy L. Ferencváros: Balog T. - ' Telek - Szűcs, Kuznyecov, Keller - Páling, Fodor, Vanicsek. Lipcsei - Gregor, Wukovics. Edző: Nyilasi Tibor. Vasas: Babócsy - Sirinbekov - Geress, Mészöly - Nagy T„ Nahóczky, Galaschek, Pecha - Zvara, Claude, Bácsi. Edző: Tóth Bálint. Csere: Páling helyett Albert a szünetben. Bácsi helyett Gubuez a 63., Kuznyecov helyett Szenes, Geress helyett Zentai a 74. percben. Gólszerző: Claude az 54., Fodor az 59. percben. Siófok-Diósgyőr l-l (l-l). Siófok, 3500 néző. Vezette: Kiss G. Siófok: Bíró - Keszeg, Szabadi, Olajos - Jenei, Kovács I., Meksz, Barna, Király - Kirchmayer. Kovács J. Edző: Pusztai László. Diósgyőr: Dohot - Dancs, Csizi, Szabó - Bém, Molnár, Máriási, Budai, Kiser, - Szvisztun, Adzsojev. Edző: Sándor István. Csere: Király helyett Kámán a 60., Szvisztun helyett Subin a 70.. Meksz helyett Elekes a 76.. Adzsojev helyett Farkas a 89. percben. Gólszerző: Máriási a 23., Kovács J. a 45. percben. Csepel-Kordax-VideotonWaltham 1-0(1-0). Csepel, 1500 néző. Vezette: Varga S. Csepel: dr. Szieben - Ács, Váczi, Nagy - Süveges, Tompos, Bognár, Somogyi, Szekeres - Stefanov, Jakab. Edző: Varga István. Videoton: Mitring - Lörincz, Németh, Vadász - Kuttor, Sallói, Varga, Czéh, Bekó - Földes, Takács. Edző: Hartyáni Gábor. Csere: Szekeres helyett Mikler a 44., Földes helyett Horváth a szünetben, Kuttor helyett Pálfi a 69., Nagy helyett Gyimesi a 77. percben. Gólszerző: Stefanov a 29. percben. Békéscsabai EFC-Vác FC-Samsung l-l (l-l). Békéscsaba, 7000 néző. Vezette: Kurmai. Békéscsaba: Horváth B. Mracskó, Ionut, Szenti - Árgyelán, Váczi, Csató, Vancea, Kasik - Kulcsár, Szarvas. Edző: Pásztor József. Vác FC: Koszta - Bánfi, Nagy T., Puglits - Nyilas, Hahn, Sallai, Horváth L., Aranyos - Répási, Szedlacsek. Edző: Csank János. tői, Miriuta, Bordás, Ivanics Pena, Klausz. Edző: Verebes József. Veszprém: Rott - Gersics, Reichard, Perger - Csornai, Bognár, Csik, Kelemen, Rugovics - Vasziljevics, Lehota. Edző: Gazsó Illés. Csere: Bognár helyett Kozma az 5., Ivanics helyett Mikóczi a 70., Vasziljevics helyett Speczák a 73., KlauSz helyett Makkos a 77. percben. Gólszerző: Klausz a 19., Pena az 55., Pintér a 90. percben. Kispest-Honvéd-Nyíregyházi FC 5-0 (2-0). Bozsik-stadion, 6000 néző. Vezette: Bay. Kispest: Brockhauser Szabados, Márton, Plókai Pisont, Illés, Halmai, Kovács E., Vincze - Orosz, Hamar. Edző: Martti Kuusela. Nyíregyháza: Bíró - Molnár, Kertész, Drobni - Szatke, Csehi Z., Cselószki, Kovács, Erdei - Tóth, Kákóczi. Edző: Burcsa Győző. Csere: Szatke helyett Burchel az 51., Kákóczi helyett Barna a 69. percben. Gólszerző: Hamar a 23., Pisont a 30., Pisont az 52., Halmai a 77., Kovács E. a 89. percben. PMSC-Fordan-BVSCDreher 1-0 (0-0). Pécs, 4000 néző. Vezette: Hamar. PMSC: Csaban - Braun, Bódog, Dienes - Ulveczki, Medgyes, Rózsa, Lengyel, Vókó - Magyar, Azoitei. Edző: Koller Nándor. BVSC: Vezér - Győri, Kósa, Cseh - Mundi, Iscsak, Csepregi, Urbányi, Bognár, Farkas - Borgulya. Edző: Garaba Imre. Csere: Mundi helyett Gracsov az 54., Csepregi helyett Szekula a 66., Magyar helyett Dárdai a 72. percben. Gólszerző: Medgyes az 52. percben. Az Újpest-MTK mérkőzést ma játsszák. A bajnokság állása: 1. Vác FC 27 16 7 4 43-23 39 2. Kispest 27 16 5 6 47-26 37 3. Ferencváros 27 16 3 8 42-26 35 4. Békéscsaba 27 11 11 5 40-29 33 5.Videoton 27 14 4 9 38-31 32 6. MTK 26 11 7 8 45-33 29 7. Rába ETO 27 9 9 9 35-34 27 8. Csepel 27 10 6 II 25-30 26 9. Siófok 27 9 7 II 32-34 25 10. PMSC 27 10 5 12 31-33 25 11. Vasas 27 6 12 9 27-30 24 12. Diósgydr 27 7 9 II 25-38 23 13. BVSC 27 8 6 13 24-32 22 14. Újpest 26 4 11 11 26-36 19 15. Nyíregyháza 27 3 12 12 15-34 18 16. Veszprém 27 5 6 16 21-47 16