Délmagyarország, 1993. május (83. évfolyam, 101-124. szám)
1993-05-12 / 109. szám
IV. GAZDASÁGI MELLÉKLET SZERDA, 1993. MÁJ. 12. Klímaláz a Moszkvai körúton Vigyázat, jön a kánikula! Ha pár évvel ezelőtt valaki légkondicionáló berendezést szereltetett be magának a lakásába, azt előbb megsüvegelték az ismerősei, majd irigyelni kezdték. Pedig nem is áldozott olyan túl sokat a jó közérzetének, hiszen a kapható, keleti eredetű masinákhoz már akkor is viszonylag elérhető árakon lehetett hozzájutni. Csak hát a légkondicionálás, az maga volt Amerika és a gazdagság jelképe (nem véletlenül, hiszen az USA-ban vezették be először a világon, 191 l-ben). De hol van már a tavalyi hó, és hol vannak a régebbi márkák! A csúcstechnológia egy Toshiba-képviselet képében néhány évtizedes késéssel ugyan, de megjelent a Dél-Alföldön, közelebbről Szegeden, a Moszkvai körút 30. szám alatt. Ahol a FŐSZER Elektroprofil Kft. a múlt héten, május 7-én nyitotta meg 170 négyzetméter alapterületű bemutatóterem-jellegű üzletét a nagyközönség előtt. A bolt kialakításának nyomós okai voltak. Az immáron egy esztendeje légkondicionálók beszerelésésével foglalkozó Elektroprofil Kft. szakemberei ugyanis - mint ahogy azt Lakatos Jenő ügyvezető igazgatótól megtudtuk - azt vették észre: óriási az igény és az érdeklődés a klímák iránt. Míg az eltelt egy év során általában a nagyobb létesítmények villamossági szereléseit elvállaló FŐSZER piacára vitte be a klímákat az Elektroprofil Kft., most rádöbbent a vezetés: a cégek mellett a lakosság is nagy fogyasztóvá lépett elő. Hogy mi lehet ennek a magyarázata? Például az, hogy itt van már Amerika. Egy Toshiba típusú, vagyis világmárkájú energiatakarékos és formatervezett légkondicionáló készülék ugyanis annyiba kerül, mint egy közepes kategóriájú színes televízió, s messze olcsóbb, mint egy tapétázás. Aztán itt van ez a sivatagi éghajlat, a többhónapos nyári kánikula. Miért ne érezze magát kellemesen az ember a panelben, ha már nem telik újszegedi villára, avagy tengerparti nyaralásra? A legtöbb lakás erkély felőli kisablaka nyújtja a legkézenfekvőbb megoldást a 2 vagy 2,6 kiloWStt teljesítményű klímák beszerelésére, amelyek ráadásul két szobát simán „elvisznek'. A fconíptiic?-VCZér!ésű klímaberendezéseket be lehet programozni a kívánt hőmérsékletre, s még azt is megteszik, hogy a háziak hazaérkezését megelőző időpontban kapcsolnak be. A FŐSZER Elektroprofil Kft. megfelelő referenciákkal rendelkezik bankoktól, iskoláktól, irodáktól. De a legjobb ajánló mindig a szomszéd, a negyedikről. Aki már nem izzad. Ha ön jóelőre retteg a 40 fokoktól, felkeresheti a szegedi Moszkvai körúti üzletet, hétfőtől csütörtökig 7-15 óra között, avagy hívhatja a 321 -676-os telefonon. A szerelők és a szervizelők azonban a Dankó Pista utca 4.-ben érhetők el egész héten, 715 óra között, telefonszám: 323-128, 325-279, fax: 324-637. (x) Kamarai hírek _EL ttrei+E Német kiállítói nap A Budapesten megrendezésre kerülő Industria '93 Beruházási Javak Szakvásárhoz kapcsolódva a német gazdaság magyarországi képviselőjének közreműködésével magyar és német vállalkozók találkozóját szervezik meg május 26-án a budapesti vásárváros 11. épület kerámiatermében. A rendezvény célja a két ország közti kereskedelmi és együttműködési kapcsolatok bővítése. A kooperációs találkozón a hasznos gazdasági információkon túl lehetőség nyílik egyéni tárgyalások folytatására is. Ez alkalomból német üzletember-delegáció érkezik Magyarországra, valamint a német kiállítók közül is számos cég részvételére számítanak. Az egész napos rendezvényen először általános tájékoztató hangzik el a német-magyar gazdasági kapcsolatokról, azok perspektíváiról, majd a magyar résztvevők részére külön program keretében tartanak ismertetőt a német piac exportlehetőségeiről, a privatizáció alatt álló német vállalatokkal való üzleti kapcsolatok helyzetéről. Az ebédet követően kerül sor a konkrét üzleti megbeszélésekre a magyar és német vállalkozók között. A részvétel ingyenes, csak az ebéd költségét (igény esetén kb. 1000 Ft) kell a résztvevőknek megtéríteni. Jelentkezési lap és részletes program, valamint a német delegáció kooperációs elképzeléseit tartalmazó lista a kamaránál rendelkezésre áll, illetve közvetlenül is beszerezhető a szervezőknél. Cím: Német Gazdaság képviselője Magyarországon, Budapest, XIV., Stefánia út 99. 1143, tel.: 1-252-2478, 2522690, fax: 1-163-2427. Üzleti ajánlatok Strasbourgi cég élelmiszergyártó cégeket keres, akik üvegbe rakott uborkát, répát gyártanának. cs0626 Ajándéktárgyak kereskedelmével foglalkozó angol cég magyar partnereket keres, akik termékeiket Angliába exportálnák. cs0627 Kanadai cég ajánl legújabb típusú azbeszt alapanyagokat. cs0628 Osztrák cég vásárolna almasúrítményt, mélyhűtött gyümölcsöt, zöldséget, szárazárut, valamint fémeket (réz, alumínium, nikkel) és távcsöveket. Eladna különböző élelmiszereket, ruházati cikkeket, mezőgazdasági gépeket. cs0629 ÁVÜ-ügyletek Az Állami Vagyonügynökségben munkabizottság alakult, amely a privatizációval kapcsolatos kérdésekre, esetenkénti vádakra válaszol. A bizottság célja, hogy még áttekinthetőbbé váljon az állami vagyon magánkézbe adása. A bizottság öttagú, munkájában részt vesz Csépi Lajos, az ÁVÜ ügyvezető igazgatója, valamint Csuhaj V. Imre, Szabó Tamás privatizációs miniszter kabinetfőnöke. Minderről a vagyonügynökség szerdai igazgatótanácsi ülését követően tájékoztatták az újságírókat. Az igazgatótanács a nap folyamán döntött a Centrum Áruházak Kft. részvénytársasággá alakításáról. Várhatóan a társaság részvényeinek 40 százalékát nagybefektetőknek, 10 A DUNABANK BEFEKTETÉSI AJÁNLATA A DUNA ÉRTÉKJEGY - fix, napi kamatozású, - a lekötési idő hat hónapig terjedhet, - 183 napra bruttó évi 17% kamat - bemutatóra szól, és bármikor beváltható - névértéket ön határozza meg, a legalacsonyabb összeg 10 000 Ft lehet. DUNABANK RT. Szegedi Fiókjában, a Gutenberg u. 5. sz. alatt! Telefon: (62) 484-784 Temesvári privát kereskedelmi vállalat importálna Romániába kombinált takarmányokat baromfi és sertés részére, fehér lisztet és gabonát. Ajánl építőanyagokat (cementet. betonvasat), fémprofil anyagokat, szögeket, bútort, természetes dúsított szörpöket, zaharinl. Barter szerződésben érdekelt a cég. cs0630 Angol cég, amely tisztítógépek és vegyszerek előállításával foglalkozik, magyar vállalkozókat keres, akik képviselnék a magyar piacon. cs0631 Izraeli cég, jó kapcsolatokkal a nyugati országokban, szívesen képviselne kisebb magyar vállalatokat, amelyek magas minőségű termékeket (PC hardware, gépek, műszerek software stb.), valamint újdonságnak számító termékeket állítanak elő. Szükség esetén pénzzel is betársulna. cs0632 Amerikai cég, amely a Szovjetunió utódállamaival és a kelet-európai országokkal való kereskedelemre specializálódott, élelmiszereket vásárolna, főként szibériai rendeléssel. A keresett termékek: konzerv, hús, csirke, zöldség, tubusos élelmiszerek, gabona, cukor, búza, liszt-termékek, fűszerek, ízesítők, növényi és főzőolaj. cs0633 Amerikai cég kereskedelmi partnert kérés Magyarországon. Keres: cementet, kondenzált tejet és tejport, ajánl: szintetikus gumit, műtrágyát, tömőfonalat és szövetet. cs0634 Angol cég fánk- és hasonló tésztákat készítő, használt sütőipari gépeket ajánl. (Kapacitás 3 tonna/óra) cs()635 A partnerkereső cégek címei, prospektusai, díjtétel ellenében, a kódszámra történő hivatkozással a Dél-Magyarországi Kereskedelmi és Iparkamaránál beszerezhetők (6721 Szeged, Tisza L. krt. 2-4., tel.: 321-343, 321-512). Visegrádi Négyek Az 1993. március l-jével életbe lépett Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás biztosította lehetőségekről, annak a Lengyelországgal, Csehországgal és Szlovákiával való kereskedelemben való gyakorlati alkalmazásáról kíván a DmKIK bővebb információt adni a május 20-án 9.30 órakor kezdődő szakmai nap keretében. A rendezvény helyszíne Szeged, Tisza L. krt. 2-4. Irodaház, II. emelet 206. terem. A program felölei az egyezmény alapelveinek, a mezőgazdasági és ipari vámkoncessziónak, vámtételváltozásoknak és a kapcsolódó származási szabályoknak az ismertetését. A témakörök előadói az egyezmény előkészítésében és végrehajtásában résztvevő Nemzetközi Gazdasági Kapcsolatok Minisztériuma és a Magyar Gazdasági Kamara témáért felelős vezetői. A rendezvényre minden érdeklődőt várnak, előzetes jelentkezés alapján. Jelentkezés és bővebb információ Kozsuchné Somogyi Katalin kamarai munkatársnál (tel.: 62/321-343, fax: 62/324-194). százalékát a dolgozóknak, 36,5 százalékát pedig kisbefektetőknek értékesítik, a megniarauö 13,5 százalék önkormányzati tulajdonba kerül. A tájékoztatón elhangzott: várják annak a 10 magyar vállalkozónak az ajánlatát is, akik már korábban kifejezték vételi szándékukat. A Centrum Áruházak Rt.-t az év végére be kívánják vezetni a tőzsdére. Ehhez hamarosan pályázatot írnak ki a tanácsadó kiválasztására. A kft. jegyzett tőkéje jelenleg 8,7 milliárd forint. Vevőre talált a Soproni Ruhagyár Rt., melynek állami tulajdonrészét értékesítette az ÁVÜ. A vevő az Alpok elnevezésű lízingközösség, melynek tagja a Soproni Ruházati Rt. tulajdonosa, Nagy Kálmán. Privatizációs bevételek Csaknem 19 milliárd, pontosan 18 milliárd 810 millió 102 ezer forint privatizációs bevétel keletkezett az Állami Vagyonügynökségnél az év elejétől április végéig. Az ÁVÜ tájékoztatása szerint devizáért 9 milliárd 297 millió 926 ezer forint értékű állami vagyon került magántulajdonba. Forintért 5 milliárd 144 millió 848 ezer forintnyi vagyont adott el az ÁVÜ, míg 4 milliárd 35 millió 619 ezer forint bevétele keletkezett április 30-ig úgy, hogy az értékesítés folyamán az új tulajdonos hitelt vett fel. Ezen kívül bérleti díjakból 203 millió 678 ezer forint, a vagyon hozadékaként 128 millió 31 ezer forint bevétel keletkezett. MNB-valutaárfolyamok Pénznem vételi közép eladási árfolyam 1 egységre, Forintban * 1 m—. 134,95 136,35 137,75 Aus/trál dollár 60,98 ír i ,«Ü 67.22 Belga frank (MIO) 264,97 267,30 269.63 l)án korona 14,13 14,26 14,39 Finn márka 15,88 16,08 16.28 Francia frank 16,17 16.31 16,45 Görög drachma 1100) 40,02 40,44 40,86 Holland forint 48,56 48.99 49,42 fr font 132,64 133,94 135.24 Japán yen (100) 78,40 79,00 79,60 Kanadai dollár 67,93 68,63 69.33 Kuvaiti dinár 287,39 290,14 292,89 Némel márka 54,49 54,97 55.45 Norvég korona 12,89 13,01 13,13 Olasz iira (1000) 59,10 59,74 60.38 Osztrák schilling (100) 774,75 781.55 788,35 Portugál escudo (100) 58,74 59,29 59,84 Spanyol peseta (100) 74,16 74,92 75,68 Svájci frank 60,45 60,99 61,53 Svéd korona 11,77 11,90 12,03 USA-dollár 86,32 87,10 87.88 ECU (Közös Piac) 106,55 107,53 10831 MNB-devizaárfolyamok Devizanem vételi közép eladási árfolyam egységre, forintban Angol fonl 135,22 ' 135,57 135,92 Ausztrál dollár 61,18 61,33 61,48 Belga frank (100) 266,36 266,94 26732 Dán korona 14,22 14,25 14,28 Finn márka 16,(8) 16,05 16,10 F'rancia frank 16,25 16.29 1633 Holland torint 48.82 48,93 49,04 ír font 133,31 133,63 133,95 Japán yen (100) 78.77 78,92 79,07 Kanadai dollár 68,63 68.80 68,97 Kuvaiti dinár 289,43 290,12 290,81 Német márka 54,80 54,92 55,04 Norvég korona 12,% 12,99 13,02 Olasz Iira (1000) 59,69 59,85 60,01 Osztrák schilling 1100) 778,88 780,58 782,28 Portugál escudo (100) 59,02 59,16 5930 Spanyol peseta [100) 74,71 74,90 75,09 Svájci frank 60,78 60,92 61.06 Svéd korona 11,91 11,94 11,97 Tr.és cl.rubel 27,43 27,50 2737 USA-dollár 87,01 87,21 87,41 ECU (Közös Piac) 107,15 107,40 107,65 Az 1%-o R SZKRKESZTETTK: KOVÁCS ANDRÁS